Dead Space 3 teszt

  • Írta: InGen
  • 2013. február 7.
  • dead space 3, teszt, xbox 360
Link másolása
Isaac Clarke újra és újra visszatér abba a rémálomba, ahová az első részben véletlenül belecsöppent, és ahonnan azóta sem tud szabadulni. Nem az ő döntése...

A marker és a necromorph örökre kísérteni fogja, ráadásul a második részben kialakult furcsa szerelmi háromszög miatt kénytelen szolgálatba állni, és megmenteni Ellie-t. A lány állítólag egy régi hajóflotta roncsai között veszett el, az elhagyatott űrhajók pedig nem idegen terület Isaac számára. Valószínűleg nagyobb szakértője a vákuumban mozgásnak és a sötét, rozsdás folyosók felderítésének, illetve a plazmavágó nem éppen rendeltetésszerű használatának, mint bárki más ebben a furcsa, idegen, nyugtalanító univerzumban. Itt a Dead Space 3, Isaac ismét akcióban, beindult az év, jönnek a nagyobbnál nagyobb nevek. Mi baj lehet?


Nos, bajok sajnos akadnak, olyanok amelyekre talán az első pár óra után még nem is következtethetünk. Mert az első pár óra bizony nagyjából a klasszikus Dead Space-hagyományoknak megfelelően zajlik le az űrhajók és roncsok között. Menetrendszerűen érkeznek a necromorph kreatúrák, akiket meg kell szabadítanunk a végtagjaiktól, a területek nyomasztóak és félelmetesek, az űrben bolyongás pedig továbbra is rám hozza a frászt már magában – a Visceral nagyon ért ahhoz, hogyan teremtsen hangulatot. A hangeffektek, a háttérben meghúzódó, baljós zene és a grafika együtt olyan atmoszférát hoz létre, ami bizonyítja: ez a játék attól a csapattól érkezett, amelyik az első két részt készítette. Furcsa, hogy később azonban ez az érzés megszűnik.


A kezdeti pár óra után ugyanis a Tau Volantis néven futó jeges bolygóra kerülünk, ahol elméletileg megismerhetjük a marker eredetét, fényt deríthetünk a necromorph-fajjal kapcsolatos kérdéseinkre, és közben egy rakás rettegésben lehet részünk. Az elmélet ugyan jól hangzik, a gyakorlatban azonban ez nem teljesen valósul meg. Az első és legfontosabb dolog, hogy a Visceral egy az egyben kukázta a korábbi részek fegyvermodifikációs rendszerét, és a helyére egy teljesen új craftolást tett be. Itt a játék különböző erőforrásaiból és tervrajzaiból állíthatunk össze magunknak fegyvereket, teljesen a nulláról építkezve. Kezdhetünk kompakt, vagy nagydarab alappal, ami meghatározza, hogy egykezes vagy kétkezes stukker lesz a végeredmény, és után ezekbe pakolhatunk különböző magokat és kiegészítőket.


Annyi lehetőséget tartogat ez a rendszer, hogy egy végigjátszás alatt szinte lehetetlen is kitapasztalni rendesen. Készíthetünk sorozatlövő plazmapisztolyt, területre ható visszalökő ágyút, szegecselős puskát, gépágyút, savval megbolondított gránátokat, és ezeket mindenféle kombinációban, a lehetőségek tárháza szinte végtelen. A probléma, hogy a rendszer működését nem magyarázza el rendesen a játék, ráadásul átverős is, mert nem a legdurvábbnak tűnő lehetőségek mindig a legjobbak. Hiába állítunk össze egy olyan rakétavetőt, ami bónuszban még megidéz egy kamiont, ami aztán letarolja az ellenfeleket, a hátuljából pedig előugrik Magdi anyus, és elkergeti a megmaradt necromorph-ot. Az ideális fegyverek kikísérletezése, illetve a két külön fegyverünk összehangolása bizony időbe telik.


Azonban viszonylag gyakran leszünk rákényszerítve a folyamatos fejlesztésre és változtatgatásra, mert ahogy haladunk előre, úgy válnak egyre nehezebbé a harcok. A sima, végtagokat lóbáló idétlen szörnyek helyére öt méter magas monstrumok érkeznek, az ellenfelek gyorsabban támadnak, mozognak, igyekeznek kijátszani minket, egyre többen lesznek, ami pedig azt jelenti, hogy nekünk is alkalmazkodnunk kell. Ami alapvetően nem lenne olyan nagy baj egy túlélőhorror esetében, csak éppen a Dead Space 3 nem az. Ez egy akciójáték, amiből az első pár óra kivételével teljesen kiveszett az előző két rész varázsa, és a helyét egy olyan játékmenet vette át, ahol a kissé egyszerűcske és érdektelen feladványok megoldása között, előtt és után irdatlan mennyiségben szakadnak ránk az ellenfelek, nekünk pedig húznunk kell a ravaszt, mintha csak a Gears of Warban lennénk. Ezt pedig eléggé megtöri, ha ötpercenként a craftolós konzol előtt kell álldogálnunk.


Nem véletlenül hoztam szóba az Epic játékát, mert szintén újdonság az emberi ellenfelek bevezetése. A Danik White által vezetett Unitology ugyanis hirtelen átment elmebeteg szektából egy teljes hadsereget felvonultató terrorista-szervezetté, amivel sikerült komplettan lerombolni ezt, az eddig egészen jól vezetett történeti szálat. Ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni az emberi katonákkal, Isaac megkapta Marcus Fenix mozgáskultúrájának egy részét, így például fedezékbe tud bújni. A probléma, hogy valahogy az egész nem működik olyan jól, mintha a Gears egy kissé felhígított verzióját nyúznánk, ráadásul nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy a futást kétszer lenyomva emberünk guruljon egyet, de egyrészt semmire nem jó, másrészt pedig idegesítő is, mert rengetegszer előfordul, hogy véletlenül, vagy bizonytalankodás hatására kétszer nyomjuk le a gombot.


Ezen a ponton érdemes arról beszélni, hogy alapvetően kétféle módon játszhatunk a Dead Space 3-mal: egyedül, vagy az új drop-in kooperatívot használva. A lényeg, hogy egyik sem nagyon jó. Egyedül megmarad valami abból az atmoszférából, ami a Dead Space-t egykor naggyá tette: a Tau Volantis jegyes pályái, habár egy idő után eléggé unalmassá és egyhangúvá válnak, azért még mindig tartogatnak valami feszültséget, ami a hangokkal és a zenékkel, valamint azzal a feszültséggel kombinálva, hogy bármikor a nyakunkba szakadhat egy újabb osztag kőkemény ellenfél, azért még képesek valahol horrorisztikussá tenni az anyagot. Viszont egyedül játszva a rengeteg ellenféllel folytatott folyamatos és hosszú harcok hamar monotonná teszik az élményt, ami azt eredményezi, hogy a Dead Space 3 maximum kisebb adagokban játszható.


Kooperatívban azonban változik a helyzet, több ponton is. Egyrészt Isaac mellett előtérbe kerül John Carver, aki egy saját, nem túl érdekfeszítő történettel rendelkezik, és amelyet egyedül játszva nem ismerhetünk meg. Másrészt viszont a játékmenet élvezetesebb lesz: a két harcos jól kiegészítheti egymást a különbözőre hangolt fegyverekkel, és egészen eposzi izgalmakat és látványos jeleneteket tartogat, ahogy a társunk tőlünk 10 centire fagyasztja le az Isaac-steakre éhes necromorph-ot. Cserébe viszont az a kevés maradék feszültség és horrorhangulat is kiveszik a játékból: egyrészt megnyugtatólag hat, hogy nem vagyunk egyedül, másrészt pedig beindul a pofázás a két karakter között, innentől kezdve pedig már egy sztenderd sci-fi akcióban találjuk magunkat.


Sajnos nehéz nem észrevenni, hogy mi történt itt. A craftolási rendszerbe beépített, nagyon-nagyon csábító mikrotranzakciós fizetési lehetőségeken, a játékmenet shooterré alakításán, a horror visszafogásán nagyon érződik, hogy itt bizony az Electronic Arts marketinges részlege volt a főnök. Hasonló lebutulást láthattunk a Mass Effect-sorozatban is ugyanennél a kiadónál: a harmadik részre alig maradtak szerepjátékos elemek, miközben folyamatosan csak lövöldöztünk. De nem is feltétlenül kell leragadnunk az EA-nél, mert ugyanez történt a Resident Evil 6-tal is, csak azt japánok készítették, így játszhatatlan és kezelhetetlen is lett bónuszba. A Dead Space esetében azért szerencsére ilyen problémák nincsenek.


Szóval, mit is kaptunk a Dead Space 3 képében? Nos, van egy elég hosszú, mellékküldetésekkel akár 20 órásra is kinyújtható kampányunk, aminek a negyedét simán ki lehetett volna vágni, így megspóroltak volna egy csomó monoton és egyhangú részt. Van egy játékmenetünk, ami sem egyedül, sem kooperatívban nem működik tökéletesen, és csak nyomokban emlékeztet arra, aminek a Dead Space-nek lennie kéne. Aztán pedig ott az opcionálisan mikrotranzakciókkal felturbózott craftolási rendszer, ami túlságosan megtöri az akcióra kihegyezett játékmenetet, és túl összetett ahhoz, hogy jót tegyen. Ami ebben az anyagban kiemelkedő, az a már sokat emlegetett grafika és az audio összhatása, ami próbál küzdeni a játék shooter alapjaival, és generálni valamiféle zavarba ejtő horror hangulatot. Habár a Dead Space 3 egy ambiciózus játék, a saját érdekeivel ellentétes módon szakadt el a gyökereitől, s próbált túlságosan sokat és sokfélét nyújtani, aminek kavar lett a vége.

Kapcsolódó cikk

183.
183.
Heisenberg
Miért ne hasonlíthatnám össze? Miért felesleges? Ennyi erővel a tesztek írása is felesleges, mert valakinek tetszeni fog a játék valakinek nem, tehát egy jó tesztet olvasva, ha valakinek nem tetszik a játék utána az a vásárló megtévesztése? Persze, hogy nem! Viszonyt, ha én a tesztek alapján mérlegelve a Crysis 3-at vettem volna Dead Space 3 helyett úgy érezném rosszul döntöttem. A Crysis 3 nem egy jó játék szerintem üres és monoton az egész. A C.E.L.L. rabszolgaságba hajtotta az emberiséget, a játékban nincsenek szenvedő civilek, egy videó nincs arról , hogy nyomorúságosan élnek, olyan mint egy elrontott film, hogy érezzem a dühöt, kit akarjak megmenteni, amikor az egész játékba halomra öli egymást mindenki, de szó szerint az emberek ölik az ufokat meg minket, mi az ufokat meg őket, az ufok meg mindkettőnket. Miután az ufok megszállják a földet ez nem változik utána is mindenki öli egymást mekkora egy faszság ez, a filmekben legalább összefogunk egymással, ha közös az ellenség, de ez egy eszeveszett baromság. A C.E.L.L.-nek nem találkozunk a vezetőjével pedig felépíthetnének egy sztorit rá, hogy ő egy elvetemült rohadék, akit ki kell vonni a forgalomból és valami szuper high tech cuccba megküzdenénk ellene, de ez sincs. A Dead Space-ben ott van Danik, akit aztán lehet szívből rühellni, de még az ex csajunk pasija is egy tenyérbemászó fazon. Megmozdít legalább valamit. A Crysis 3 egy nagyon szép játék, de üres, fantáziátlan és pofátlanul monoton.
182.
182.
pecek
#181: Komolyan ember, már meg ne haragudj, de vagy hiányoztál a szövegértésnél , vagy alapból nagyon ostoba személy vagy , ha még mindig nem fogod fel amit írok. :D Azt egy szóval se mondtam hogy nem lehet véleményed,de látom a szavak kiforgatása megy :D
181.
181.
Heisenberg
#179: Tehát nekik lehet véleményük, de nekem nem, Értem:D
180.
180.
#174: A coop még egy dolog. Az ember végül úgyis belenyugszik, hogy egy horrorjátékot nem tud teljesen kiélvezni azért mert egyedül játszik...
Nálam a craftolás tett be. Hiába raktam össze nagyon jó dolgokat, a legjobb fegyverek mind mind igazi pénzt kívánnak.
Mikor az ember 10K felett ad ki egy játékért, nem 5-6 dollárt valami istore-os gagyira igenis elvárhatja, hogy a játék neki készült.
Minimum elvárás, hogy a DLC-k ingyen jöjjenek (azok a híres félórás DLC-k főleg), az összes pálya játszható legyen single-ben is, na meg a fegyverek...
Nekem nagyon sokáig tartott kijátszani, a játék jó de az üzleti részek tönkreteszik.
Ezek után nem csodálom ha valaki lazán letölti az ilyen játékokat.
A következő Dead Space-t csak akkor veszem már meg ha az EA-tól elválnak a francba.
Mert a hangulat, a grafika, a játékmenet mind helyén van szerintem.
Akciódúsabb, ez tény de még így is rengeteg alkalommal paráztam.
Rengeteg varázslatos helyszínnel lettem gazdagabb, az a laborterem aminek üveges teteje volt mekkora szép már :D
A játék maga számomra 9,4-es. Pár apróbb harc közbeni bug és ez az új szart sem érő mentési rendszer ami nálam lehúzza az a 0,6-ot.
A játék pedig ezekkel a pénzügyi mocskokkal megfertőzve 7,5.
Nagy élmény, de sok kínlódás árán.
179.
179.
pecek
#177: Gondoltam hogy nekiállsz okoskodni hogy miben hasonlítanak, mert látom nem sikerült felfogni azt amit írtam :D De a Te szavaiddal élve maradjunk annyiban hogy elmondom mégegyszer, hogy mindkét tesztet két külön ember írta. Ergo mindenkinek más az ízlése a pontozás téren. Ergo felesleges belekeverni azt a pontozást egy teljesen más ember véleménye alapján készített teszthez. :D
178.
178.
Heisenberg
Amúgy az utlolsó 1/3-át nem értettem a gamenek, hogy most akkor honnan jött a marker, meg hogy kifagyasztotta le a holdat meg az egész ott totál wtf volt az emberi szálakat teljesen értem ez nem tiszta itt nekem:D
177.
177.
Heisenberg
Nemrég játszottam végig mindkettőt, egyébként mindkettő EA, mindkettő egy Trilógia 3. része, időben sem térnek el sokkal egymástól, mindkettőben fegyvereket használhatsz 2+plusz nyíl a crysis, dead space 2+a bot mindkét történetben vannak ufók, a fegyvereder speckózhatod a dead spaceben, a crysis 3 ban meg vannak a tölténymodok meg scope meg ilyenek,ott fejlesztheted a ruhát és lényegében itt is csak a megvalósítás más. Ilyen kis data fileokat kell összeszedni, amiből jobban vágod a történetet, van audio és text log mindkettőben. Ott is katona + ufo ellenségek vannak meg a dead spaceben is. Itt van armor meg cloak, a dead spaceben van kinesis meg stasis. Azért nem a super mariot meg a gta V-t hasonlítottam össze szerintem maradjunk annyiban:D
176.
176.
pecek
#174: Az meg amúgy szerintem teljesen felesleges, hogy összehasonlítod ennek a játéknak és a Crysis 3nak az értékelését. Az, hogy kinek mi tetszik, értem itt a pontozásra és a Te pontozásodra, teljesen relatív. A Dead Space 3 tesztet és a Crysis 3 tesztet is 2 különböző ember írta.
175.
175.
pecek
#174: Az a történet, h pár évvel a második rész után vagyunk, Isaac összejött a csajjal, de megkattant(Isaac) mert megfertőzték az elméjét a markerek, emiatt nem működött a kapcsolatuk, mert mindenhol ezeket a jeleket látta, ami kicsit az agyára ment.
Nincs már a világban hadsereg, mert felszámolták és mindent az egyház és az ő seregük irányít.
A csajra visszatérve: az kutatni akarja a markerek eredetét, Isaac meg csak el akar tűnni, hogy vége legyen ezeknek a látomásoknak.
Aztán jön egy faszi aki azt mondja Isaacnek, h vagy segít nekik, vagy a csaj meghal, mert az elment kutatni a markerek eredetét egy bolygóra.
Meg ugye kapsz egy előzetest ami asszem a 200 évvel ezelőtti dolgokat mutatja be, h miért történt az ami most van.
Röviden ennyi.
174.
174.
Heisenberg
A legnagyobb hibája, hogy ráerőltet a coop-ra! Mibe telt volna a sima kampányt coop feladatoktól mentesre csinálni, így játék közben felbasz, hogy nem tudok bemenni oda, de ezt megoldandó istenverte local coop-ot kellett volna belerakni és only single meg only coop kampányt csinálni külön akér fele ilyen rövidre mindkettőt mert a sztori annyit nem bírt ki, mint a játék hossza. Valaki foglalja már össze nekem pár mondatbe miről szólt a sztori! Előre is kössz. A grafika kifogástalan a helyszínek eleinte változatosak majd monotonok lesznek. A gameplay szerintem mindenképp rengeteg fejlődött az űrben repkedés űrhajóból lövöldözés satöbbi részemről előnyére váltak a játéknak. Nekem 7.5 t ér a játék , ha valaki elmeséli a sztorit és az tetszik akkor ez felmegy 8-ra. Mellesleg a Crysis 3 mérföldekkel rosszabb játék ennél és az 8.5
173.
173.
mad hatter222
#163: Sétálj el a boltba,szerintem annyit megér.
170.
170.
szanszi
Ez egy rakás fos! Okádék nehéz! Legnehezebb fokozaton lehetetlen egyedül megcsinálni. A nehézségi fokozat 2 emberre van belőve csakúgy mint a Borderlands esetében. Ez meg már milyen?? Kooperatív mód horror játékban? Az elsőt imádom, a másodikat szeretem, ezt meg utálom. Nagyon jó ötlet volt letölteni, meg akartam venni ezt is, de szerencsére nem tettem; most nagyon mérges lennék
169.
169.
Kazuya
Ez a játék egy csoda.
168.
168.
MeTZor
Mi????
7 pont?
Az értékelő azonnal menjen nintendózni!
Ez a játék 10/10! Micsoda sztori, hangulat, Dx9-es, de olyan neveket ver grafikában, hogy le sem írom inkább... (Nem akarok vitába keveredni). A fegyverkraftolás egyáltalán nem bonyolult és nem töri meg a játékmenetet. Az átvezető videók, a karakterek, személyiségek mind-mind ultra realisták, kidolgozottak, a fegyverarzenál pedig verhetetlen. A 3. rész az első és második rész patinás ötvözete és méltó folytatása!
167.
167.
lacinho01
Szerintem nincs semmi baj a dead space 3 -mal ,nekem is az első rész jött be a legjobban , mivel ugye ez magyarul jött ki és minden apró részletet megértettem a játékban , a 3.részben meg kellett valamit tényleg újítani és ez ami lett teljesen beleillik az összképbe ,de hogy negatívumot is mondjak a koop mód csalódás keltő hogy csak online lehet kettesben nyomni ,rá vagy kényszerülve másokra hogy megtudd a teljes story-t ez azért nem jó,(csomóan kilépnek ha megszerezték amit akartak). Egyébként nem értem miért nem lehet a magyar forgalmazóknak kierőszakolni a magyarítást ,inkább legyen drágább minden játék de a saját anyanyelvemen játszhassak a megjelenő játékokon nemigaz hogy nem férne a lengyel meg a cseh nyelv mellet
163.
163.
OM3N
hogy kell letölteni????????????????????????
162.
162.
sajmon
Szerintem a leggyengébb ds és még így is simán megérdemelne 9.2-őt
Nekem nagyon bejött.Igaz darálósabb lett de hát ez egy ilyen rész lett.Az meg hogy semmi horror nincs hát.... hard-on jó párszor elmondtam a "jó édes" szavakkal kezdődő mondatot és futottam ezerrel :)A craftolás meg szerintem királyul sikerült az elején kicsit bonyolult volt de meg kell szokni:) Az 1 azért volt király mert horror 2 azért mert akció horror és gyönyörű grafika,új fegyók,dögös rucik, ez meg grafika,fegyverek rengetege meg akció :)Úgy gondolom hozzá állás kérdése az egész.
158.
158.
KőbányaKispest
#157: Pont te mondod, amikor te osztogatsz 10/3-akat. Te ugattad a játékot, én meg védem, nem tudom hol a probléma. Amúgy meg normálisan válaszoltam, semmi bunkóság nem volt benne, amit írtam.
157.
157.
GamerPS3
#156: Pont erről beszéltem! Nem kérek az ilyen hozzászólásokból!
156.
156.
KőbányaKispest
#155: Szép kis anyag lett, de viszont nagyon elkapkodtad. Most azért, mert csalódott vagy, nem hogy baromság értékelést írtál le (amúgy mind a három részhez), de ez mellett van egy olyan hírem hogy:

Ha nem tűnt volna fel, ugyanazzal a játékkal játszol, mint a kettő, csak pénz nélkül, és Nicole nélkül. Nem is tudom hol olvastam, másik fórumon, és teljesen igazat adok neki, hogy a kettő a Nicole-Stross páros vitte el. Semmi más. Itt nincs ez a kettő, itt helyette hosszabb kampány, hosszabb űrséta, jobb ellenfelek, picivel szebb grafika, sokkal több helyszín, és még sorolhatnám, mi van. Az egyet a horror adta el, a kettőt a Nicole-Stross beteges ámokfutása, itt nem tudtál mit belerakni, mert már kifújt. Ez volt a max, amit bele tudtak rakni, ezzel a szereplővel/kkel, háttéranyaggal.

Nem lett annyira akció ez, mert elmondok még valamit. Ha a kettőre lebontjuk a helyszínek/ellenfelek számát, ugyanennyit fogsz kapni. Van forrás, megnem keresem, a 12 chapterre százalékban ugyanannyi ellenfelet generál a játék, mint a 3. rész 19 fejezetésre. Csak mivel ez hosszabb lett jóval, így sokkal többnek tűnik. A kettőre is rámondták anno, hogy lövölde lett, de azóta még is túllépett ezen mindenki. Mert az egyhez képest az. Ugyanazok az öreg motorosok dolgoztak a játékon, kevesebb idővel, nagyobb réteghez. (pl a co-op is erre utal).

Lehet csalódott vagy, mert ez már nem horror, hanem akció-thriller, de ettől maga a játék nem szar. Tehát a 10/3 a bunkó és nagyképű értékelés....
155.
155.
GamerPS3
Nos én ma fejeztem be a Dead Space 3-at, éééééééés eléggé érdekesre sikeredett a véleményem. Azt kell rólam tudni hogy eszméletlen nagy rajongója vagyok a Dead Space szériának.............. VOLTAM!!! Ugyanis elkövettek egy óriááási hibát az pedig nem más mint: Dead Space 3 - Totális Káosz. Bizonyára nem fognak velem sokan egyet érteni mert másoknak is a szívükhöz nőtt ez a széria, DE! hallgassátok meg szerény véleményemet (lehet nem is annyira szerény!).

Utazzunk vissza az időbe úgy 2010 tájékára amikor is úgy döntöttem, hogy két játékot fogok venni az 576 üzletében: Assassin's Creed és Dead Space.

Elkezdtem játszani az AC-val majd pár óra után arra a véleményre jutottam hogy, UNOM! nem jött át mert az AC 1 az nagyon unalmasra sikeredett (pedig ez a másik kedvenc szériám!) Ekkor döntöttem úgy este felé hogy itt az ideje kipróbálni a Dead Space című játékot. Betettem és mááár a menüben össze izé "csináltam magam" ez enyhe kifejezés! HALÁLRA RÉMÜLTEM! Annyira jó érzéssel töltött el az valami hihetetlen és aminek ráadásul még jobban örültem az a MAGYAR NYELV!!! Mondom akkor itt az ideje elkezdeni, rögtön a legnehezebb szinten kezdtem el játszani (ezt azoknak írom akik esetleg közbe akarnának szólni hogy nem lehet a legnehezebb szinten elkezdeni mert azt csak a játék végig tolása után lehet játszani) nem emlékszek rá pontosan de mondom a legnehezebb választható szinten kezdtem el játszani!

A játékkal kapcsolatban rövid leszek ugyanis imádom a horrort! Annyira magával ragadott a környezete hogy menten összecsináltam magam (olvashatjátok pár sorral feljebb!!!). Hihetetlen atmoszférával rendelkezett a játék, az Ishimura hajónak a fedélzete az valami káprázatos volt, minden csupa vér, cafatok, a vérés feliratok + a hirtelen jelenetek!!! és a többi... Számomra ez a játék minden szempontból tökéletes volt! Az összes Chapter minden egyes apró részlet eszméletlenre sikeredett!!! A fejleszthető rendszer: a ruha a fegyverek nagyon nagyon beváltak!!! A zene, hááááúúúááá az valami iszonyat rideg és félelmetes volt, mindig a szívbajt hozta rám!
Egy szóval, vagy is többel ez a játék számomra minden szempontból tökéletes volt elejétől a végéig!!! Mintha két filmeben lettem volna: Event Horizon és a Pandorum

Srácok ezt a játékot NAGYON ELTALÁLTÁK!!!

Magam részéről:

látvány(akkoriban) 10/10
zene: 10/11
sztori: 10/10
az egész megvalósítása számomra 10/10!!!

Éééééééés rá 3 (2008hoz képest) évre jött a várva várt 2. rész!!! DEAD SPACE 2

Azonnal megvettem és rögtön el is kezdtem tolni, ugyanaz a menü (vagy is hasonló) és ami nagyon nem tetszett az az hogy, MI A FRANCNAK KELLETT KIVENNI A MAGYAR NYELVET?!?!!? (AKI tudja az kérem írjon!!! Köszi :) )

Nos ennek ellenére nagyon bíztam a folytatásban ééééés NEM CSALÓDTAM!!!

Hozta az első rész szintjét nagyon oda tették magukat!! Bár az első rész visz mindent azért azt nem érte utol vagy is ha igen akkor ugyanazt a szintet hozta.
Ismét a történet.... NAGYON TETSZETT!!! A helyválasztás, a zene ugyanaz a rendszer + az újítások az új ellenfelek ééééés a szereplők!!! Sokkal jobb volt mint az egyben, itt volt valós rendes párbeszéd, nem az mint az első részben hogy hősünk kb egy szobor volt persze ez nem negatívum akar lenni. De ami miatt nem hozta nálam az első részt az az hogy ami a GAMEKAPOCS kritikájában is szerepelt, horror helyett akció... nem volt benne annyi ijesztgetés, kiszámítható lett.

Na de nézzük nálam a második részt:

látvány(akkoriban) 10/10
zene: 10/10
sztori: 10/8
az egész megvalósítása számomra 10/9!!! Jó most nem tudom más hogyan érzékeltetni a különbséget de nekem tetszett ennyi!!!

Ésssss eljött 2013 febr nem tom hanyadika.... Dead Space 3........hmmmm...

Amikor megláttam hogy az oldal ilyen kevés pontszámot adott rá egyből felhúztam magam.... de ahogy végigtoltam a játékot változott a véleményem..

GAGYI, BÉNA, F*S, HULLADÉK!!!!!!!!!!! EZ EZ EZ MIEZ?!?!?!

Mi lett a jó szériával!??!?!?!

Elkezdem a játékot, húú mondom anyád de jó meg minden és mire lejutottam arra a k*rva (hulladék ha esetleg azt törölnétek!!!) jeges hógömbre eltelt a játék fele!!!! És hol a horror!??!?! hol az a jó öreg fegyver rendszer hol vannak a jól megszokott kinézetű ruhák?!?!?......megkérdeztem egy ismerősöm, a következőket mondta

Grumpy Cat: "az EA elásta ezt a szériát, talán magukkal is megtehetnék..."

..... Hát igen ez az igazság! Ez ee eee ez erre nem tudok mit mondani, az egész játék egy nagy rohanás, full akció az egész, komolyan a Benny Hill zenére toltam végig az egészet röhögve.... Na mindegy...
Ja és igen akinek van türelme végig lesni a készítők listáját, lesz utána egy kis meglepetés amitől teljesen elment a kedvem ettől a játéktól, mert azon a ponton jutottak el oda hogy: "te figy minek törjük magunkat hogy jó game legyen az előzőek jók voltak igyis-úgyis megveszik, jaaaa hogy már ez is sz*r (rossz) lett és bejött...) Jólvan hagyjuk...

Na szóval összességében: A Dead Space 3 a sorozat szégyene, lezárásra egyáltalán nem jó, már ha persze lezárás akar lenni.. ez a játék nem MÉLTÓ az elődjeihez!

látvány: 10/10
zene: 10/5
sztori: 10/0
az egész megvalósítása számomra 10/3.hulladék

Aki kérdezné hogy miért szóltam le a zenét, nos ez a zene nem illik akcióhoz én szerintem, az viszont igaz hogy a látvány nagyon szép!!!

Így ami még eszembe jut, hogy más filmekből átvett motívumok/ötletek:
Pl:
Transformers 2: a játék végén a csarnok tisztára azt az érzést keltette + a lények feje is hasonlított a filmben lévő fővezérek fejéhez+itt is valami kulcs volt mint a filmben az irányítás mátrixa.

Indiana Jones 4: Lehet eléggé hülyén hangzik de amikor beindíották azt a valamit és minden elkezdett széthullani egyből az Indi 4 vége jutott eszembe.

Nos ez lenne a véleményem egy majd nem tökéletes szériáról. Az első 2 részt csak is ajánlani tudom a horror kedvelőinek! A harmadikat azt ássuk el mert az nem Dead Space. És szerintem mások is ezen a véleményen vannak.

Köszönöm a figyelmeteket! Írjatok véleményt, csak egy valamit nem szeretek, a flegma keménykedő idióta beszólásokat. Ha valami nem tetszik írd le nyugodtan nem haragszom meg csak azért írom így mert szeretek normális emberekkel társalogni és a véleményüket meghallgatni!
154.
154.
Luperator
Ami nekem komoly hiba benne, a mentési rendszer. Az valami csapnivaló (konkrétan nem működik, mert max inventory-t ment). Fizetni nem kell a nyersanyagért, csak egy lehetőség. A craft rendszer nekem bejön, a nekromorfok elosztása nem mindig, mert van ahol tényleg rengeteg van. A Co-op meg nem tudom mitől ölné meg a horror élményt, rossz helyen, rossz időben kettőre is jut annyi, hogy elég őket kicsinálni. S soha nem tudni, merről mi jöhet és hány.
153.
153.
KőbányaKispest
Hát igen, "szakmaibb", "épesszűség" alapaján az Alien 5-6, míg ez 8-8.5 de semmi baj, elnézzük, mást úgyse tudsz, én a vicc az, nem bírod nekik megmagyarázni. De érveket nem láttam sehol...
152.
152.
bodortamas1
#148: Igen, ez a vicc az egészben, hogy aliensre adtak 8 pontot, erre meg 7-et. Pedig egyértelmű, hogy melyik a jobb.
151.
151.
GGP85
#149: Ezek elé a kommentek elé szokták odaírni ám, hogy: SPOILER!!!
Tudom, hogy aki még nem játszotta végig, ne olvassom fórumot - szerencsére én már végignyomtam - de azért illendőségből mégis...

Azonkívül nem értem a 7 pontot, sztem 8-9 simán megvan, ha az előző 2 játék lehetett 9 pontos, akkor ez is. A hangulat szerintem változatlan, az ellenfelek legalább annyira ütősek, mint eddig, a sztorival meg semmi baj. SZVSZ. 2 minimális negatívum: nemtom melyik visceral game fejlesztő szerint ádáz ha két tucat necro ront rád egyszerre, szerintem inkább idegesítő, a másik meg a fegyverrendszer, amit bár sokan dícsérnek, nekem igazából nem jött be, nem éreztem a fejlődést a fegyvereknél, a power nodos rendszernél sokkal jobban lehetett érezni, ha erősebb lett az aktuális stukkered. Ettől függetlenül nem rossz, csak sztem nem az igazi. De ismétlem: szerintem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...