Lova két lábra áll a nagy zajtól, alig lehet megnyugtatni. Az ipari forradalom új világot hozott a vadnyugatra, a régi értékek semmit se számítanak már, a cowboyok ideje leáldozóban van. A férfi szótlanul sétál be a közeli szalonba - „Ismerem magát?” - kérdi a csapos - „Nem hinném, évek óta nem jártam itt.” - jön a válasz. „A nevem Silas Greaves.” A társalgást egy fiatal hang szakítja meg hátulról - „Silas Greaves? A fejvadász? Uram! Megtiszteltetés lenne, ha fizethetném a sörét.” 
A The Cartel modernkori kisiklása után a Call of Juarez: Gunslinger visszatér oda, ahol minden elkezdődött. A vadnyugatra. Hősünk hírhedt rosszfiúként beutazta az amerikai sztyeppéket, harcolt banditákkal, indiánokkal, de nem egyszer keveredett maga is bajba, elnyerve a helyi sheriffek bosszúját. Magának való pisztolyhős, aki a pénznek és a szerelemnek élt egész életében. A játék az ő történetéről szól. 
A végigjátszás során átélhetjük a fiatal cowboy minden nagy kalandját. Hatalmas leszámolások és vad kefélések kísérték útját, bármerre is ment, a cselekményt maga Silas Greaves meséli el, olykor kiszínezve, felnagyítva a történteket. A férfi nem fél behazudni kétszer annyi indiánt, mint amivel tényleg meg kellett küzdenie, néha belezavarodik a dolgokba, az indiánokat banditáknak hívja, vagy megváltoztatja korábbi meséi végét, a játék ilyenkor csavarodik egyet, s úgy alakul át, ahogy Silas találja ki a folytatást. Az öregnek be se áll a szája, a többiek pedig csodálattal hallgatják őt, egyre nagyobb hallgatósereg gyűlik köré, van kinek mesélni. Billy a kölyök, Pat Garrett, Butch Cassidy, Jesse James, a Dalton fivérek, csak néhány név azok közül, akikkel találkozunk a történet során, a gengsztereket hatalmas sereg veszi körül, nem adják könnyen az életüket. 
A játékmenet pörgős és szórakoztató, a Call of Juarez: Gunslinger egy igazi spagetti-western lett. Ha szeretted az eredeti sorozatot, vagy tetszett a Red Dead Redemption, akkor ez is be fog jönni, folyamatosan szól a hatlövetű, megállás nincs. Hősünk pedig minél több embert öl meg, annál tapasztaltabb, és ügyesebb lesz, a gyilkosságok tapasztalatpontokat érnek, melyeket képességekre válthatunk be. Lehet fejleszteni Silas életerejét, fegyvereit, gyorsaságát és célzását, összesen három fa ágait bonthatjuk ki, a játék végére magunkra se fogunk ismerni.
A történet mellett két mód érhető még el. Az első a végigjátszás során is sokszor látott pisztoly párbaj, hősünk szembe áll ellenségével, tekintetük egymásra mered, majd mindkettő figyeli a kellő alkalmat, amikor előrántva fegyverét, végezhet a másikkal. A bal analóg kar irányítja hősünk kezét, minél közelebb van a pisztolyhoz, annál gyorsabban tudja majd előkapni azt, míg a jobb karral a célkeresztet tarthatjuk ellenségünkön. Minden egy pillanaton múlik, ha a kelleténél előbb lövünk, akkor elbukunk, a párbajozás szabályai nem engedik ezt meg, ha viszont lassúak vagyunk, bekapjuk az ezüst golyót. A párbajozás feszültséggel teli és izgalmas, de nem kevésbé jó a másik, arcade játékmód se. Ez utóbbiban pontokat kell gyűjtenünk úgy, hogy végigrohanva a városon, minél több banditát ölünk meg, a fejlövés és a távoli találat magasabb pontot ér, mintha simán csak végeznénk az elénk tévedőkkel, ha pedig egymás után több embert ölünk meg, pörög a szorzónk. A cél egyszerű, gyűjtsünk annyi skalpot, amennyit csak tudunk.
A látványért a The Cartel, a Dead Island és a Dead Island: Riptide alatt is futó Chrome Engine 5 felel. A grafika szép, a pályák és a karakterek az utolsó részletekig kidolgozottak, a Borderlandsre emlékeztető rajzfilmes maszk pedig piszok jó atmoszférát kölcsönöz az egésznek. De hasonlóan jók a hangok is, Silas Greaves folyamatos narrálja az eseményeket, a többiek pedig mindig belepofáznak, kérdezősködnek és hitetlenkednek, a pisztolyok zaja éles, de nem zavaró, minőségi munka lett, a teljes katarzishoz már csak pár Ennio Morricone betétdal hiányzik.
A játékban egy dolog nem tetszett, és ez nem más, mint a leszámolások céllövölde hangulata. Emberek bújnak elő hordók, felborult kocsik, és dobozok mögül, lőnek kettőt, majd ismét fedezékbe vonulnak, az egész olyan, mint egy vadnyugati köntösbe bújtatott Virtua Cop, még robbanó hordók, és hosszú életcsíkkal felvértezett főellenségek is vannak. Az előbbi példa persze nem teljesen volt igaz, mert a Virtua Coppal ellentétben itt szabadon mozoghatunk a pályán, csak az érzés hasonló, amit a bullet time csak tovább erősít. Ha összegyűlik a megfelelő pontunk rá, egy gombnyomással lelassíthatjuk az időt, ilyenkor a pálya néhány másodpercre szürkévé, az emberek pedig pirossá válnak, sorra szedhetjük le az ellenségeket, és hajolhatunk el a golyóik elől, izgalmas persze, de túl sokszor láttuk már ahhoz, hogy igazán élvezni tudjuk.
A Far Cry 3: Blood Dragon bebizonyította, hogy van helye a spinoffoknak a UbiSoft-címek között. A Call of Juarez: Gunslinger izgalmas és érdekes kalandot mesél el, valami egészen egyéni és fantasztikus stílusban. Sajnos igen hamar véget ér, de az a néhány óra, amíg tart, messze izgalmasabb, mint a korábbi részek története együttvéve. A játék letölthető PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra, a futtatáshoz nincs szükség az eredeti részre, önálló, egyéni cím.
Kapcsolódó cikk
jó cikk :)
De amúgy egy kemény 8/10 alsó hangon...
SZERETEM!!!!!!!!!!!!!!!4
Nem hiszem, hogy helytálló ezt negatívumként megemlíteni.
De nem picsogok tovább, mert letölthető címhez képest bőven profi, és összességében élveztem is, de nálam akkor is mérföldekre elmarad az első két résztől. Persze lehet velem van a baj...hogy úgy tekintek rá, mint klasszikus CoJ részre, pedig nem kéne...de erről már írtam fentebb. :-D
Viszont meghozta a kedvem az első Call of Juarezhez...felis tolom asszem. :-D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.