GRID 2 teszt

Lehet-e még fokozni az izgalmakat? Tudnak-e még újat mutatni az arcade autós címek? A Race Driver: GRID öt éve formabontóan üdítő próbálkozás volt, a folytatás viszont csak tisztességes.

Nem mindenki szeret elmerülni az autók beállításában, nem mindenkinek okoz örömöt a felfüggesztések kalibrálása és az okos gumiválasztás. Sokan beérik azzal, amit az orruk alá tolnak. Nosza, itt van ez a kocsi, tiéd az aszfaltcsík, győzd le az ellenfeleidet a legjobb tudásod szerint. Hopp, elnézted az egyik kanyart? Semmi probléma, tekerd vissza az időt és próbálkozz újra. A 2008-ban megjelent Race Driver: GRID nyilvánvalóan a vezetés szeretetére építkezett, bár a szimulációt sem csak hírből ismerte: jól érezhetőek voltak a különböző kategóriákba sorolt verdák közti különbségek. Talán itt kapott szárnyra a Codemasters Racing, amely azóta ontja magából a DiRT és az F1-es címeket. Addig persze a többiek sem unatkoztak: a Need for Speed: Shift, a Blur és a Forza Horizon szépen bebiztosította a saját helyét, eljött az idő, hogy a GRID újra megmutassa az oroszlánkörmeit. A generációváltás hajnalán, évek tapasztalatával a háta mögött erre minden esélye megvan.


A szokásos, hangulatos menüt találjuk a játékban. Sejtelmesen elmosódott fények a háttérben, a töltőképernyőkön a statisztikánkat olvashatjuk, letisztult formák, semmi sallang. Főhadiszállásunkat a kertvárosi lakásunk garázsa jelenti. A falakon autós poszterek, kerékpárunk hanyagul félredobva, az utcán divatos ruhákba bújt huszonévesek diskurálnak, kézzel fogható a jólét, a szabadidőnk végtelen. Kuckónkban szabadon nézelődhetünk, az aktuális verdánkat körbejárhatjuk, felmatricázhatjuk, festegethetjük, ám a legfontosabb eszközünk a számítógépünk lesz, ahol folytathatjuk versenyzői karrierünket, netán egy osztott képernyős mókát indíthatunk. A körítés hízelgő, viszont sokkal jobban kezelhető és átláthatóbb mind legutóbb. Egy öreg Ford Mustanggal kezdjük a pályafutásunkat, mígnem kiérdemlünk egy McLaren F1-et, ám az odáig tartó út hosszú lesz és tartalmas.


Hogy mennyire szükséges egy autós címbe történet, azt döntse el mindenki maga. Mindenesetre a Codies egy sablonos kis háttérsztorit rittyentett a GRID 2 alá, melyben egy fiatal versenyzőt alakítunk, aki ilyen-olyan utcai futamokon vesz részt. A versenyekről felvétel készül, így rögtön rajongókat állít maga mellé. Felfigyel rá egy Patrick Callahan nevű milliomos fickó, akinek saját küldetése van: meg akarja találni a világ legjobb pilótáját, s ezért létrehozza a saját versenysorozatát, a World Series Racinget, vagyis a WSR-t. Egy chicagói körözgetés és némi belerázódás után máris a sorozatban találjuk magunkat, ahol minden eszközzel próbálunk helytállni. Mustangunk mellé hamarosan egy Nissan Fairladyt, vagy egy Silvát szerezhetünk be. Az előkelő helyezések után egyre több fant gyűjtünk be, választhatunk három támogatót is a valós alkatrészgyártók közül, amik különféle egyszerűnek tűnő feladattal látnak el bennünket (érj el egy adott végsebességet, győzedelmeskedj ezen, meg ezen a pályán stb.). A széria rövid időn belül kinövi magát, egyre durvább négykerekűeket zsákmányolunk, összemérhetjük a tudásunkat az aktuális riválissal. 


A siker receptje meglehetősen egyszerű: itt nincs pénz, amit el kell költenünk új autókra és fejlesztésekre. Itt csak a rajongók száma számít, ez jelenti tulajdonképpen a tapasztalati pontot. Minden megnyert esemény után nő a fanok száma, s egyre több futam és mini bajnokság nyílik meg előttünk a világ minden táján, miközben az ellenlábas klubok orra alá is borsot kell törnünk. Végül jön a szezonfinálé és kezdődik minden elölről. Persze nem ilyen egyszerű, hiszen a Tier 4-es aszfaltszaggatókig elég sok ősz hajszálunk lesz, de cserébe a pályák jellegzetességei, ideális kanyarívei már a vérünkbe ivódnak. A realizmust nem vitték túlzásba a fejlesztők, s ez így van jól, a GRID lényege a precíz kanyarbevételen, a gáz- és a fékpedál profi használatában rejtőzik és abban, hogy mennyit merünk bevállalni.


A játék, bár a szimpla versenyekre hegyeződik ki, azért találunk benne másfajta mókát is. A Faceoffban egy ellenfelet kell legyűrnünk, egymás mellől indulva. Bonyolíthatjuk úgy a képletet, hogy nem szakadhatunk le tőle öt másodpercre, mert akkor vége az egésznek. Lesz sima kieséses futam is, ahol minden körben az utolsótól veszünk könnyes búcsút, a driftelésre kihegyezett mulatságokon kívül, időfutamokon is részt vehetünk. Abban egy-egy speciális autót próbálhatunk ki, s megadott időn belül kell teljesítenünk a szakaszt. Hosszú távú próbatételt is találunk, ahol nincs körpálya, csak végig kell mennünk a kanyargós vidéki vonalvezetésen. Az egyik legérdekesebb verseny az, amikor libasorban haladó masszív pickupokat kell kerülgetnünk, lehetőleg úgy, hogy ne koccanjunk se nekik, se a szalagkorlátnak. Minden kikerült autó után növekszik a pontszámunk, a zsinórban tökéletesen kivitelezett manőverek után az eredmény szorzódik, egészen addig, míg nem hibázunk. Persze az ellenfél arra törekszik, hogy neki legyen több pontja, ami furcsamód elég gyakran bekövetkezik. A játékmódok listája impozáns és változatos, a karriermód pedig kellő mélységgel rendelkezik.


Az autók száma meggyőzőre sikerült, de össze sem hasonlíthatjuk egy Forzával, vagy egy Gran Turismoval. Elég pár tulajdonságot észben tartanunk, s mindig megtaláljuk a leginkább alkalmas négykerekűt. Ezek a végsebesség, gyorsulás, teljesítmény és súly, ha már figyelembe vesszük, hogy első, vagy hátsókerék-meghajtásos az adott szörnyeteg, netán alkalmas a driftre, akkor nem leszünk elveszve. Cserébe viszont mindegyikük törik, ami abszolút nem általános tendencia a műfajban. S mindez nem csupán esztétika: egy leamortizálódott verda menetteljesítménye is megváltozik. Egy elvétett kanyar után a falban landolni pedig a verseny végét jelenti – persze csak akkor, ha bekapcsoljuk a törésmodellt. Az irányítást könnyű megszokni, esztelenül nem vágódhatunk be a kilencven fokos fordulóba. A makacsabb jószágokat pár perc alatt megszokjuk, jó eséllyel még az adott futam leintése előtt. Mindent a játékos kényelméért! A hangsúly a szórakozáson van, driftelni még annyira sem nehéz, mint a Shiftekben. Kis fék, hirtelen irányváltás, majd ellenkormányzás és máris füstölhetjük az abroncsot. Hosszú egyenesek végén, oldalirányba betörve a kanyarokba szép előzéseket mutathatunk be, ha szerencsések vagyunk, pont elkerüljük majd az akadályokat.


Előfordul az is, hogy kissé túlkormányzott a verda, s habár találkoztam pár furcsa megoldással, összességében elég feszes vezetési modellt találunk a játékban. Amikor már a csúcsjárgányokat nyúzzuk, a magunkra szedett tapasztalatról is lemondhatunk - ott már tényleg a tizedmásodpercek döntenek és a kifinomult reflexek. Persze a műfaj szerelmeseit nem érheti meglepetés, s addigra már tudjuk, hogy és mikor érdemes kigyorsítani. Az elbaltázott húzások után – közepes nehézségi szinten futamonként ötször – visszatekerhetjük az időt, egyetlen gombnyomásra. Lehet, hogy csalás, de bőven kényelmesebb megoldás, mint újrakezdeni az egészet. Értelemszerűen a verseny elején még célszerű a restartra bökni, de a játék későbbi szakaszában már ez az öt lehetőség is kevésnek bizonyul.


A jó előre beharangozott LiveRoutes-rendszer a gyakorlatban is remekül vizsgázik. Vagyis minden kör után valós időben változik a pálya vonalvezetése. Elsőre jó mókának tűnik, s ami azt illeti másodjára is. Például, ha azt hittük, hogy jól begyakoroltuk az adott szakaszt és nem érhet minket meglepetés, akkor nagyon tévedünk, odatapadunk a minitérképre, hiszen folyton azt lessük, hogy mi vár ránk. A pályák sokszínűségével nincs baj, egyedül azzal, hogy kevésnek éreztük. Még akkor is, ha egy adott helyszínt különböző napszakokban, s más elrendezésben is megismerhetjük. Valós (Red Bull Ring, Indianapolis stb.) és fiktív terepeken fordulunk meg, a hegyvidéki kanyargáson kívül, a sivatag közepén Dubajban, netán ilyen-olyan metropoliszok szűk belvárosi utcáin, de még a floridai külváros lakóövezetében is.


Az EGO engine még mindig eléggé pazar látványvilágot tár elénk, annak ellenére, hogy már a következő generációra vágyunk. Az autómodellek kellően részletesek, a pályákon megsárgult faleveleket vernek fel az abroncsaink, a távoli nap fénye elvakít minket a szélvédőn keresztül. Vagyis elvakítanának, ha lenne cockpit-nézet, de nincs, csak egy motorháztetőre szerelt kamera a két külsőn kívül, ami bőven elég. Egyrészt a többi cím után nem akarjuk újra az ütközés miatt sokkot kapott pilóta fújtatását hallani, másrészt kívülről is tökéletesen átlátunk mindent. Verseny közben folyamatosan adják nekünk az instrukciókat, de egy idő után már az egész unalmas lesz, amikor azt halljuk, hogy „oké, szép húzás volt, most harmadik vagy, próbálj meg második lenni”, köszi. Persze bugok is vannak szép számmal: az M.I. többször hibázik, elakad a falban, nyomja a gázt, mint a félőrült, még véletlenül sem tolat hátra.


A 12-fős multiplayerre eléggé rágyúrtak az angol felebarátaink: a versenyek után pénz üti a markunkat, amelyből új aszfaltszaggatókat vásárolhatunk, netán a meglévőket fejleszthetjük, vagy cicomázhatjuk. Még szerencse, hogy mindig hasonló kaliberű játékosokkal találkozunk majd, így kevesebb az esélye annak, hogy lesöpörnek minket a pályáról. Ha tiszta versenyzésre törekszünk, fair játékosokkal mérhetjük össze a tudásunkat, ha faltörő kos módjára a roncsderbire gyúrunk, akkor ugyanúgy megtaláljuk a nemeziseinket. A heti globális eseményeknek és a jól használható közösségi rendszernek hála, a GRID 2 megérdemli, hogy online szavatossága hosszú hónapokig kitartson.


Még tovább csiszolt, letisztult, tisztességes és teljesen naprakész alkotás lett a Codemasters új üdvöskéje. Ha egymás mellé tesszük az elődöt és ezt, kicsivel több forradalomra számítottunk volna, de még így sem érheti szó a ház elejét. Ha az arányokat nézzük, olyan hetvenszázaléknyi arcade játékélmény vár ránk, s olyan harminc szimuláció. A remek irányítás és a kellően tartalmas single mellett a többjátékos porciót sem csapták össze, hirtelen felindulásból azt mondanánk, hogy két különálló produktumot kapunk egy áráért. Lehet, hogy az ellenfeleink M.I.-je csal – a program ezzel tartja fenn a folyamatos izgalmakat, s lehet, hogy a műszerfalas nézet hiánya többünknél kicsapja a biztosítékot, de a GRID 2 renoméján ez fikarcnyit sem változtat. Feledkezz bele a versenyzés élményébe, gyűjts minél több rajongót és utasíts mindenkit a magad mögé! A fejlesztők sikerrel vették az akadályokat, most rajtad a sor!

8.4

GRID 2 teszt értékelés 8.4

Pozitívumok:

  • Jól eltalált vezetési élmény
  • Tökéletes egyensúly az arcade örömök és a szimuláció közt
  • A LiveRoutes-rendszer jelesre vizsgázott
  • Életképes multiplayer

Negatívumok:

  • A cockpit-nézet hiánya
  • Az ellenfél még mindig csal
  • A nehézség nem kiegyensúlyozott
76 komment - szólj hozzá!