Resident Evil: Revelations teszt

  • Írta: Daks
  • 2013. június 9.
  • resident evil: revelations, teszt, x360
Link másolása
Elhagyatott luxushajó sodródik a végtelen óceánon. Kaszinók, éttermek, úszómedencék, a Queen Zenobia egykoron a világ leggazdagabb embereit szórakoztatta. Most viszont csak a halál jár rajta.

A BSAA információi szerint a hajó T-Abyss vírussal fertőzött.  Chris Redfield és Jessica Sherawat járt már itt, a páros most viszont az első helyen szerepel az eltűnt ügynökök listáján, a fenyegetés tán még sose volt ennyire komoly, a terroristák a világ óceánjait akarják megfertőzni. Összetett küldetést kap Jill Valentine és legújabb társa, Parker Luciani, a Queen Zenobiára utazva fel kell kutatniuk elveszett társaikat, meg kell tudniuk, hogy ki áll a fenyegetés hátterében, és meg kell akadályozniuk a vírus elszabadulását.


A Resident Evil: Revelations a sorozat negyedik és ötödik része között játszódik. A BSAA terrorelhárító szervezet megalapulása után járunk, a történet több szálon futva szolgál átvezetésként az afrikai kalandokhoz. Visszaemlékezések képében megismerhetjük, hogy mi történt Chris Redfielddel az eltűnése előtt, illetve Jill Valentine segítségével feltárul előttünk a Queen Zenobia sötét titka is, a játék hű a sorozat gyökereihez, ez már nem agyatlan akció többé, igazi túlélőhorror. 


A hatodik részben talán Leon S. Kennedy kampánya hasonlított egyedül az eredeti epizódok hangulatára, az új iránynak most viszont vége. A játékmenet lassabb lett, nincs többé fedezékrendszer, se folyamatos rohanás, a halálhajó utasaként meg kell küzdenünk az életünkért, a végzet bármelyik sarkon utolérhet. A túlélés pedig embert próbáló feladat, a fertőzöttek a hajó szellőzőrendszerén keresztül a hátunk mögött is bármikor felbukkanhatnak, a sötétségben sokszor alig látni valamit, ráadásul folyamatos a lőszer- és gyógynövényhiány is.


A játékvilág lenyűgöző. A Queen Zenobia hatalmas tereit és csillogó luxuséttermeit a kalandok során szűk folyosók és dohos kabinok váltják, minél mélyebbre ássuk magunkat a T-Abyss rejtélyében, annál több új rész nyílik meg előttünk. A fejezeteket a tévésorozatokból ismerős összefoglalók kötik össze, néha a hajón kell szolgálatot teljesítenünk, néha pedig ugrik egyet a történet, s az előzményeket élhetünk át újra. A hajó szabadon bejárható, míg a visszaemlékezések során többnyire lineáris helyszíneken kell harcolnunk, a végigjátszás során pedig olyan új karaktereket ismerhetünk meg, mint Raymond Vester FBC ügynök, vagy Clive R. O’brian BSAA főnök.


Bevetésünk alatt klasszikus felszerelések állnak rendelkezésünkre. Van pisztoly, automata fegyver, shotgun, mesterlövész puska és gránát, illetve kapunk egy genesis névre hallgató scannert is, mely dupla feladatot lát el. A még élő, vagy már halott ellenségen vizsgálatot végezve adatokat gyűjt a BSAA számára, míg nekünk felfedi a rejtett tárgyakat, csak nézzünk szét vele a szobában, és már tudjuk is, hova kell nyúlni utánpótlásért. 


A Resident Evil: Revelations eredetileg Nintendo 3DS-re jelent meg, az átirat viszont olyan lett, mintha a játékot már az első perctől kezdve nagykonzolra szánták volna. A dolog félig igaz is, az új rész ugyanis a Dead Rising, Lost Planet 1-2, DMC4, Resident Evil 5-6 és Dragon’s Dogma címeknél egyszer már bizonyított Capcom MT Framework Engine-t használja, melyből készül egy gyengébb, mobil és handheld verzió is, sokat dolgozni tehát nem kellett azon, hogy a játék kompatibilis legyen a nagyképernyőkkel. De nem csak egyszerű átiratról van szó, az N verzióhoz képest szebb lett a grafika, javítottak a hangokon, bevezettek egy új, infernalra hallgató nehézségi szintet, illetve bemutatkozott a raid mód is, melyben egy coop társunk segítségével hullámokban támadó fertőzöttek ellen kell harcolnunk.


Az átirat méltó lett a sorozat nevéhez, vannak azonban apróságok, melyek csiszolatlanná teszik a végeredményt. A hajó varázsa ellenére a bejárható terület mérete és berendezése nem éri el a mai játékoktól elvárt színvonalat, a helyszínek üresek és sokszor ingerszegények, a szörnyek meg ugyanúgy néznek ki, és még a mozgásuk is béna. Ugyanazokat a mozdulatokat ismételgetik, ugyanúgy halnak meg, összeesnek és elpárolognak, elég lehangoló, ideje lenne változtatni már rajta. Ezt leszámítva viszont nem sok panaszunk lehet a játékra, a történet izgalmas, a hangulat lenyűgöző, a játékmenet pedig élvezetes, amit a sorozat rajongói évek óta hiányoltak a Resident Evil részekből, az most visszatért.


Koushi Nakanishi kitett magáért. A kevésbé sikeres hatodik rész, illetve a még rosszabb mozifilmek után visszaállította a Resident Evil sorozatot arra az útra, melyről sose szabadott volna letérnie, félelem, rettegés, bizonytalanság, ez az, amit mindig is akartunk. A Revelations PC-re, Playstation 3-ra, Xbox 360-ra és Wii U-ra érhető el, mindegyik változathoz van demó, kellemetlen meglepetések most nem érhetnek senkit.

47.
47.
Nothing
#46: Szerintem időrendben:

- RE 4
- RE: Revelations
- RE: Lost in Nightmares
- RE: 5
46.
46.
Gora
Valaki elárulná, hogy játszódhat ez a negyedik és ötödik rész között, amikor az ötödik rész idővonala szerint miután Jill kivetette magát Weskerrel a Spencer villa erkélyén és utána az úriember bábjává vált? Something's not logic :D
45.
45.
Most szerzem ezt be, nagyon remélem hogy karmolni fog xD
death to all gusztustalan krícsörs xD
44.
44.
elvan a gyerek ha jatszik
Hölgyek és urak! Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de én a történet miatt játszom Resident Evil játékokkal. Nekem ezek nem mások mint Leon S Kennedy, Chris és Clair Redfield, Ada Wong, Jill Valentine és a többiek kalandjai. Ameddig róluk szól, addig szerintem nem lehet mellé lőni vele. Mert ők érdekes karakterek, akik elviszik a játékot a hátukon ( SPOILER: bár mióta nincs ott A.W. mint fő gonosz, azóta picit vesztett a hangulatból. Ez a Dereck C. Simons meg a Carla Radames nem voltak akkora sztárok a 6-ban mint Whesker az 5 és az azt megelőző részekben)
43.
43.
Gery8922
szerintem is megérdemli ezt a magas pontszámot
Videok alapján megvoltak a kétségeim a játékkal kapcsolatban
a játékon látszik h csak egy kézi konzol átírat de a hangulat kárpotol mindenért magával ragadja bármelyik olyan játékos akinek tetszett a resi 2 vagy a code veronika úgy hogy lesem fogja tudni rakni. ha meg resi fan vagy kötelező darab
ez az igazi resident evil ebben a konzol generációban sem az 5 sem a 6 félre értés ne essen mind kettő nagyon jó játék az 5 is meg a 6 is de ez az igazi resident evil amit megszerettünk a 2 és a code veronikával
42.
42.
Jenocki
Szerintem jól sikerült ez a rész, annyi pontot megérdemel amennyit kapott. Jó ez a lassabb járkálás csak a végén idegesítő egy kicsit az utolsó boss fight-nál. Hangulatos, jó a feelingje.....
41.
41.
spikee576
Nem sikerűlt rosszúl ez a rész a 6-k után maga a felüdülés csak szörnyek helyett sokkal jobblett volna zombikkal a gém,hangulatosabb lett volna elvégre nem dead space-l játszunk.Jó lenne ha felfogná a capcom agyilag,hogy a játékosok mármint az igazi resi rajongók nem a bugyuta shootereket várják hanem az igazi borzongató,paráztató,logikai feladatokkal tarkított részeket.A kameranézet maradhatna így az jóttett a játéknak a 4rész óta de a játékmenet az legyen olyan mint a régi resiknél.Azok vtak az igazi részei a sorozatnak,zombik nélkűl a resi meg nem resi annakidején is azzal fogta meg a játékosokat............
40.
40.
Apexpredator8
el olvastam ezeket a remek írásokat amit ide egyesek ki irkálnak és ara jutottam hogy van itt egy két agyilag elme hulladék aki nem tudja el fogadni ami van ez a rész nem lett rossz ez a 8.7 pont elégé reális én játszottam vele 3ds-en is így van ősze hasoltási alapom elég rendesen. itt nem kell ősze hasonlítani a régit az újjal mert semmi értelme itt ezek a massza szerű lények vannak (ezeket csak én hívom így ) az most mivel lenne jobb ha minden egyes részbe zombikat kéne lőni szerintem azt egy idő után meg unnák az emberek és ezt szerintem a capcom is így látta jó nem mondom hogy nincsenek benne hibák mert vannak pl amikor valaki resident evil 2 be speed runt csinál és át veri a zombikat úgy hogy szinte egy centire fut el mellette előtte vagy mögötte és nem bír el kapi a zombi és még sorolhatnám ezeket de nem látom értelmét mert tők mindegy mit mondok azt egy két ember úgyse fogadja el
38.
38.
Baysi
Pár napja volt szerencsém kipróbálni haveromnál... Az alap sorozatot nem ismerem (4-5-6 megvan, szal csak nemrég léptem be), de ez a rész, ha valóban azokat idézi, akkor az lehangoló. ( Bár igaz, hogy grafikailag tényleg olyan mintha retro akarna lenni. :D)
Amikkel volt szerencsém játszani, ott se zsenik diskuráltak, de itt... hajajjj xD. Annyira bugyuta és egyszerű a játék, ezenkívül az ellenségek is... te jó ég... Mondjuk nem panaszkodhatok, mert sokat nevettem miatta... vagy inkább rajta... :D
37.
37.
#36: Ahha! Karbantartási szünet--.
36.
36.
Más! Látom változott az oldal-design.
Kicsit kockult, azaz inkább 3szög-ült.
Találkoztatok Piroskával is Sűrűben tán?
Hajrá!
35.
35.
UnfoldedBow
#31: Kösz szépen az infót, így fogok haladni :)
34.
34.
Deadpool
#33: Szerintem kíméld meg az idegbajtól, de legalábbis pár nyugtatót és új kart, illetve billt szerezzen be :D a 4-nek gyilkos egy irányítása van :D
33.
33.
Gora
Nem tudom nekem idáig csak egy Resivel voltak komolyabb problémáim a ORC-al, azt töröltem is 2-óra kín után (de azért egyszer végigszenvedem). Nekem a 4-ig tetszett nagyon, az 5 elment, a 6 nekem már túlságosan akció (egyedül a split screen miatt kezdtem el :D), a Revelations egynek elmegy, nem rossz, picit felüdülés :D. Nagybátyám fejére leszek kíváncsi amikor megveszi az új gépét és kezdi a 4-től következő gameket. Nagyon nagy rajongója az alap triológiának, a négy is tetszett neki, kíváncsi leszek mit szól majd a 6-hoz pl xd.
32.
32.
Deadpool
#30: Én nem értek Vele egyet. Mivel lenne jobb, ha zombik jönnének? Max lenne 4-5 skin, amit felhasználnának, annyi simán van ebben a játékban is. A 6-ban hogy reagáltak a sérülésekre? Bénán, amikor a fejlövésnél a zombik feje levált a testükről, az katasztrófa volt, és azt se kellene elfelejteni, hogy ez egy kézi konzolos port, és abból is minőségi munka, de nem a világot akarták megváltani. Rendben, aláírom, hogy a Capcom nem csak szívjóságból adta ki, hanem a bevételért, de megtehették volna azt is, hogy egy rakás sz@rt adnak ki a kezükből, de nem tették. Végre rájöttek, hogy ha minőségi lesz a játékuk, akkor megtérül a befektetésük. Vannak ennél sokkalta rosszabb játékok, amibe nem kötnek bele. Úgy látszik, manapság divat lett a RE sorozat szidása, és nem is a lényegi dolgokba belekötés, amin tényleg bukhat egy játék. Márpedig a Revelations nem olyan játék, ami hatalmas bukta lenne, technikailag főleg nem. Elég csak a grafikát megnézni, a 6. részét veri, a zenék terén szintén, szinkron területén megint csak, hangulatban ismételten. Valaki pedig abba is belekötött, hogy van téglafal a hajón. Felesleges, dizájn, amit a pénzes utasok kedvéért tettek bele, mivel a helyszín egy olyan hajó, amit direkt a dollárpapák és mamák számára építettek.
31.
31.
Deadpool
#28: PS3-ra, ha jól tudom, csak a 4. rész HD változatát adták ki, az 5. és 6. részt, meg ezt, most. Én úgy ajánlanám, hogy 4 - Revelations - 5 - és ha ezek után le akarod rombolni az eddigi élményt, a 6. rész. Ha pedig jól tudsz angolul, akkor wikin olvashatsz a többi részekről is, de szerintem azok nélkül is megtudod érteni a történetet + magyarul is lehet találni annyi infót, ami segít megérteni.

A játékról pedig annyit, szerintem jó lett, jobb mint a 6. rész. Egy tisztességes munka, és ha szemet tudsz hunyni a nem annyira nagy hibáin + a szőrszál hasogatáson, mint a fizika és stb, akkor elégedett szájízzel fogsz utána felállni :)
28.
28.
UnfoldedBow
Kedvet kaptam a Resident Evilhez, soha nem játszottam vele, mert mindig is a Silent Hillt preferáltam régen. Ma már csak ps3-am van, szerintetek hol lenne érdemes becsatlakoznom a történetbe, és érthető lesz, ha a régi részekkel már nem tudok játszani?
24.
24.
Cuppak
#16 Pedig RE4 nagyon is jó játék.
22.
22.
Gamelord
#14: De attól még rossz. Nem tudom, legalábbis nekem videók alapján pocséknak tűnik, és semmi köze az igazi resihez, Beismerem nem játszottam, de nagyon elvetemült Resi rajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt megvegye.
21.
21.
DON GONDOCS
#19: Kár hogy elvetették a Re 3.5 megvalósitását, az legalább még horror lett volna. A 4 alapvetően jól indult idegen organizmus által fertőzött emberek (ez tetszett). De azt a sok qte, meg akciót nem tudtam lenyelni.
10.
10.
keiji maeda
nagyon jó rész lett , és ne mondjátok hogy üresek a terek , játszátok infernal nehézségi szinten ...... ha ezt a szintet hozza resident akkor nagyon boldog leszek , el tudta feledtetni azt a förtelmes szaladgálós 6. részt
9.
9.
azureknight0715
#8: Remélem egy resi 2 remake felé:D
8.
8.
DON GONDOCS
Ez még a jobbik REvil részek közé tartozik, meglássuk hova halad a sorozat
6.
6.
Yanez
#1: Hééé! Cseréld le az avatárodat, te tolvaj! XD
5.
5.
Dreadlox
egy hibát rónék föl, az betig a szörnyek, inkább röhejes mint hogy ijesztő:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...