The Order: 1886 előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2013. október 12.
  • előzetes, ps4, the order: 1886
Link másolása
Nem csupán emberek járnak köztünk. Több száz évvel ezelőtt tűntek fel először a genetikailag eltérő félvérek, akik bestiális vonásokkal rendelkeznek, és a népmesékből ismerős szörnyekre emlékeztetnek. A háború elkerülhetetlen.

A Ready at Dawn PlayStation 4-exkluzív játékában egyfajta alternatív történelmet mutat be. A gyárkéményektől füstös, viktoriánus korabeli Londonban járunk, ahol a modern technológia éppúgy feltűnik, mint a népmesékből ismerős szörnyek. Valós történelmi karakterekkel találkozunk egy olyan konfliktust átélve, amit a tiszta vérű emberek és a félig szörny, félig emberi lények vívnak. A fejlesztők kiemelték, hogy a The Order: 1886 lesz az eddig legambiciózusabb projektjük. Mindehhez saját next-gen motort készítettek 2009 óta, amely teljes mértékben ki fogja használni a PlayStation 4 nyújtotta új lehetőségeket. Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg next-gen játékot mutattak be a kiadók, de meg fogtok lepődni, elvégre a The Order: 1886, a legszebb ingame látványvilágot nyújtja, amit eddig valaha is láttatok. Míg a többiek a felszínt kapargatják és kísérleteznek, addig a Ready at Dawn már jóval előrébb jár.


Emlékeztek még az E3-as trailerre? Akkor még úgy gondoltuk, hogy egy teljesen renderelt kedvcsinálóval van dolgunk, pedig nem. Ingame karaktermodelleket láthattunk benne, a fegyverek hatásai és más vizuális effektek már a játék valódi arcát mutatják. A filmszerű előadásmód az egész játékmenetre kihat: voltaképpen egy TPS-sel van dolgunk, de olyan érzésünk lesz közben, mintha egy nagy költségvetésű steampunk mozifilmet néznénk. A stúdió célja az, hogy a kamerakezelés és a filterek organikus feelinget közvetítsenek. A technológia másik kiemelkedő pontja az úgynevezett soft-body fizika, azaz minden test, objektum hitelesen reagál a külső erőkre. Például egy fémgerenda elhajlik és deformálódik egy erős mágneses mező hatására, vagy éppen egy rozoga ajtó fémcsatjai szétpattanhatnak egy izmos nyomástól.


A történet egyedi ízzel rendelkezik, véletlenül se egy szokványos darab: csavartak egyet a történelmen, belevittek némi sci-fi és fantasy elemet is. A forgatókönyvet a stúdió fejesei, Ru Weerasriya, Kirk Ellis és John Adams vetették papírra. A gazdag világ megteremtésére nagy hangsúlyt fektettek. 1889-re már nem csupán az emberek uralják a Földet, hanem genetikailag eltérő félvérek is, akik leginkább a mitológiai lényekre emlékeztetnek, nevüket is a népmesei karakterek ihlették. Attól eltekintve, hogy sokkal agresszívebbek a tisztavérűeknél, ők is érző lények. A különböző fajok háborút robbantottak ki, s a konfliktus a történelem menetét is megváltoztatta. Évszázadokkal később, egy Arthurnak nevezett férfi egy rendet alapít, a kerekasztal lovagjainak viktoriánus korabeli változatát. A csoport célja az, hogy megmentse az emberiséget a félvérűektől. A Rend egy különös anyagot fedez fel, ez a Black Water, amely hosszabb életet ad és gyógyítja a sérüléseket.


A Black Water ugyan lassítja az öregedést, így a háború több évszázadig is eltarthat, ám az anyag hatása átok is egyben: túlzott használatával az emberiességünk károsodhat, mi magunk is bestiálissá válhatunk. A 19. században a félvérűek megnyerik a háborút, de az ipari forradalomnak hála az emberek technológiája ugrásszerű fejlődésnek indul. Olyan technológiai vívmányok jelentek meg, mint a léghajó, a vezeték nélküli kommunikáció lehetősége, a hőtérkép, s ezek megváltoztathatják a csaták végkimenetelét.  Nem beszélve az olyan fegyverekről, melyek termiteket (vas-oxid és alumíniumpor keveréke, amely magas hőmérsékleten exoterm reakciót vált ki) köpködnek, és villámokat szórnak. A játék kezdetén a félvérűek már érzik a vesztüket, új módokat keresnek a túlélésre, ezzel párhuzamosan a Rend tagjai is súlyos veszteségeket szenvednek. Bázisunk a Lordok Háza, itt van a kerekasztal, a szervezetet a Kancellár vezeti és főhősünk, Sir Galahad, aki egyike a legismertebb lovagoknak, ám a hosszú életbe már némileg megcsömörlött, s kezdi megkérdőjelezni saját szerepének jelentőségét.


Maga a hangulat komor és nyomasztó. London számos korabeli jellegzetessége visszaköszön a képernyőkön. Szinte folyamatos a köd és a nedves idő, a sikátorokban patkányok rohannak. A társadalmi lét is megosztott: még az emberek között is lázadás üti fel a fejét, elvégre a szegények és a gazdagok között hatalmas az egyenlőtlenség. Bár a lovagoknak az a feladata, hogy minden embert védelmezzenek, így kénytelenek a szegényeket is segíteni a túlélésért vívott harcban. A felkelők tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos a félvérek elleni háború, de nem hagyják, hogy a kormány elnyomja őket. A belső konfliktusok még inkább nehezítik a Rend boldogulását. A játékban a hírhedt Whitechapel-negyedben is megfordulunk, a mocsok és a fertő macskaköves otthonában. Szakadt ruhájú örömlányok néhány pennyért kínálják szolgáltatásukat, nincstelen utcakölykök bandába verődve lesik az erszényeket, itt mindennapos a késelés, minden sarkon alkoholmámorban leledző rosszarcúakba botlunk.

Akik a hajnalra készülnek

A Ready at Dawn csapata 2003-ban alakult a kaliforniai Irvine-ban, a Naughty Dog és a Blizzard egykori tagjaiból. Elsősorban olyan Sony-s sikercímeket készítettek PSP-re, mint Daxter és a God of War két handheld verziója, a Chains of Olympus és a Ghost of Sparta. Nekik köszönhetjük az Okami Wii-s portját is. Első nagygépes próbálkozásuk a két éve megjelent God of War: Collection volt, első önállú címük pedig a jövőre érkező The Order: 1886 lesz.



Ebben a piszkos városi környezetben heves harcok várnak ránk. A félvérűek mindenhova befészkelték magukat, sehol sem lehetünk biztonságban. A társainkkal való harc amolyan „családias” jellegű. Galahad folyamatosan kommentálja az eseményeket olykor „terjedelmes, de funkcionális” mondandója van a legádázabb összecsapások során. Harmadik személyű nézőpontból lövöldözhetünk, célzásnál a kamera a váll feletti nézetet használja. Fedezéktől-fedezékig vetődhetünk, alap mordályunk egy félautomata pisztoly, amit a közelharcban is bevethetünk. Ha kínosan közel kerül hozzánk az egyik ellenség, jól kupán vághatjuk vele. A meglepetésszerű támadások során QTE-szegmenseken kell átverekednünk magunkat. A küzdelmek során különféle tereptárgyakat is bevethetünk, mozgathatjuk a kamerát azokra a pontokra, amikkel interakcióba léphetünk, a félvérűek kárára. További fegyvereink meglepőek és szokatlanok lesznek. Találunk többcélú kombó-mordályokat és villámokádó alkalmatosságokat is. Néhányuk még prototípus, ezért kicsit vadak és veszélyesek. A már említett termit-puska éles szilánkokat lövell az ellenségre, néhány lövés után fel is gyulladnak.


Nem csupán a félvérűekkel harcolhatunk, olykor még a lázadók is keresztezik az utunkat. S hiába vagyunk mindenre elszánt lovagok, olykor fel kell húznunk a nyúlcipőt. Az egyik ilyen jelenetben Galahad és társa, Percival ráakad egy sérült férfire, akit magukkal cipelnek az egyik szomszédos épületbe. A kamera ilyenkor ránk zoomol, s miközben az ellenséggel harcolunk, még az elesettet is védelmeznünk kell. A rendezés és a körítés első osztályú, valódi interaktív filmes szekvenciákban lehet részünk. A Black Water is szerves részét képezi a harcoknak, s bár lehet, hogy segít visszaállítani az életerőnket, csodákra az sem képes: ha olyan halálos sebet kapunk, amely megölne egy halandót, az minket is a túlvilágra küld.


A The Order: 1886 a PlayStation 4 egyik megérdemelt sikerjátéka lehet. Igényes, lebilincselő hangulattal bír és a steampunk elemek remekül illeszkednek a valós atmoszférába.  A Ready at Dawn egyelőre semmilyen konkrétumot nem árult el a multiplayerről, de még az is elképzelhető, hogy teljes egészében a sztorira koncentrálnak. Mindenesetre a srácok megjegyezték, hogy szeretik a multis játékokat, s amikor elkezdtek a projekten dolgozni, a többjátékos igényeket is szem előtt tartották. A fejlesztők mindenképpen egy olyan brandben gondolkodnak, amit a videojáték mellett akár könyv, képregény, vagy film alakjában is élvezhetünk. Megjelenés 2014-ben, kizárólag a Sony next-gen konzolján.

Cikkünk a Game Informer novemberi számának előzetese alapján készült.

Kapcsolódó cikkek

40.
40.
br1Koo
Kellett a ps-nek egy új exklúzív és ahogy vártam, és látom minőségi darabot kapunk frissítés gyanánt :) baromi érdekesnek tűnik az egész és tuti jó hangulata lesz
39.
39.
Azeroth87
Nagyon érdekesnek tűnik! Tetszik a korszak amiben játszódik!
38.
38.
sasncore
#15: Ecneb Születésnap: 1990. február 13.
23.évesen gondolkozz el az anyukázáson, és viselkedj férfiként
35.
35.
andy976
#15: gondolom nem nézted meg az adatlapomat mielőtt beszóltál kedves Ecneb ;)
34.
34.
gyerecske
Nekem elsőre a Dishonored jutott róla eszembe, jónak ígérkezik valóban.
33.
33.
Tokodboy
#25: A Ryse nagyon az alja a bemutatott nextgen címeknek, mármint annak aki tudja, hogy mit kell nézni.
32.
32.
simon 555
#30: Hát, másodszori olvasásra sem találtam benne 1888-at:)
31.
31.
Blackhard89
jöhetne egy gameplay videó is
30.
30.
leszter
#27: Ha olvastad az előzetest 1888 és 1889 is benne van kérlek olvass utána kommentej.
29.
29.
Yanez
Eddig ezt a cuccot várom a legjobban PS4-re! A trailer, a cikk már önmagában is 100%-ig meggyôzött. Az pedig, hogy a RaD csapat készíti, csak hab a tortán! MUST HAVE!!!
28.
28.
simon 555
#25: Nézd meg az E3-as trailert, állítólag az ingame volt. (mindenki azt hitte, hogy CG)
27.
27.
simon 555
#20: Szerintem az inkább 1886:) Mármint a játék akkor fog játszódni, gondolom nem ok nélkül van benne a címében:D
26.
26.
Elyas
Leszter : akk vegyítsük a 2t. Legyen félvér egy lézerpengés katonai késsel és akkor már tényleg meg kell venni a játékot :D
25.
25.
kristof97
#22: Erre ez esély erősen konvergál a 0hoz. A Sonynak nem szokása, hogy kiadja az exclusive címeit másfajta játékgépre. Grafikáról: "Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg next-gen játékot mutattak be a kiadók, de meg fogtok lepődni, elvégre a The Order: 1886, a legszebb ingame látványvilágot nyújtja, amit eddig valaha is láttatok." Ez azt akarja jelenteni, hogy szebb mint a The Division és a Ryse? Mert akkor kemény áll leesések lesznek.
24.
24.
leszter
#21: Hát én nem egészen erre gondoltam.xd Inkább valamien szörnyként ábrázolnák magyarázva ezzel a brutalitását. De a lézerpengés katonai kés sem rossz ötlet.xd
23.
23.
#19: Hát az a fejlesztők dolga. Szerintem az túl mainstream volt számukra, hogy egy steampunk játékot csináljanak. :)
22.
22.
DigitalEye
Basszus, ebből a cikkből tudtam meg, hogy PS4-exkluzív, én meg itt várom már az első hírek megjelenése óta... Neeem!!!
Van esély rá, hogy megjelenik PC-re?
21.
21.
Elyas
Jack egy lézerpengés katonai késsel gyűjti áldozatait? Nah erre befizetnék :D
20.
20.
leszter
Milyen érdekes, hogy 1888 ban is játszódik a történet londonban a Whitechapel negyedben ahol teljesen véletlenül Hasfelmetsző is tevékenykedett ráadásul még a dátum is passzol szóval remélem hozzá kapcsolják a játékhoz. Minden esetre érdekes fordulat lenne egy steampunk világban ilyen körülmények között látni ezt a "legendát".:D
19.
19.
simon 555
#18: Akkor minek lehetne hívni ezt a játékot ha nem steampunknak?:D
Dishonored mellett ha felhozzák a steampunk szót ez a játék jut eszembe.

Am nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz lineáris, ha filmes élményt akarnak akkor gondolom nagyon. Ha így lesz akkor azért remélem egy Uncharted/God of War/TLoU hosszúságú storyt legalább kapunk.
18.
18.
#6: "Just don't call it steampunk"
-Fejlesztők
17.
17.
Ecneb
#16: Ezzel mind tisztában vagyok, ezért vagyok meglepődve a legelső hozzászóló irományán.
16.
16.
simon 555
#15: Manapság már nem létezik olyan, hogy új.
Nincs olyan játék amiben ne lehetne megtalálni dolgokat egy másik játékból.
A baj akkor van ha egy konkrét játékot koppintanak le, az szerintem teljesen rendben van ha sok játékból merít ötletet és keveri azokat, mert épp ezzel hoznak létre egy új, eddig még nem látott játékot.
15.
15.
Ecneb
#4: Egyet értek, semmi új nincsen benne, ettől független én is várom!

#8 Minek írnál bárkinek is, anyukádnak úgy is telni fog rá...
14.
14.
kristof97
#13: Szóval system seller? :) Simán lehet. Ezek alapján vagy egy mérföldkő lesz, vagy bukás (mint minőségileg, mint a boltoknál és a tesztelőknél).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...