Assassin's Creed IV: Black Flag teszt

Vitorlákat bonts, kardot szegezz, ágyúval tüzelésre felkészülni - a kalózok aranykorában szinte mindennap elhangzott ez a mondat. A Ubisoft is így tett, s egyenesen az előző rész hiányosságait vette célba. De vajon talált?

A franciák ezúttal hátrafelé léptek az idővonalon, az Assassin’s Creed IV: Black Flagben a harmadik rész főhősének nagyapját ismerhetjük meg. Edward Kenway nem élt olyan szigorú szabályok szerint, mint az unokája, Connor. Habzsolta az életet és a nőket, története korántsem könnyfakasztó, sokkal inkább kalandfilmekbe illő. A Desmond-vonalnak immáron vége, a Ubisoft Montreal mégsem pihent: több százan dolgoztak a játékon több kontinensen. Az unalmas indián vérmérséklet helyett igazi rosszfiús, hetvenkedő alkotás a Black Flag, szinte már olyan, mint a GTA, csak szkúnerekkel. Habár a kalózos téma kicsit elrettentő lehet azok számára, akik jéghideg orgyilkosságok és kötelességtudat miatt csípték a sorozatot, szó sincs lányregényről, mindaz tetten érhető benne, amiért szerettük a sorozatot. Igaz, falábak és beszélő papagájok nélkül. 


Ez mind szép és jó, de vajon tényleg megérdemli a játék, hogy valódi, számozott folytatás legyen? Nem egészen. Hiába nagyobb és változatosabb a terep, mint korábban. A végtelen óceán ugyan varázslatos, de a városoknak sok esetben nincs „lelke”, bár a térségre jellemző főbb jellegzetességek felismerhetőek, a sorozat csúcsát még mindig az ACII Velencéje jelenti. Ha a vitorlázást már az előző részben sem szeretted, most sem fogod, pláne úgy, hogy a játékmenetben elég hangsúlyos szerep jut neki. A Ubisoft Montreal szerint ez jelenti az ugródeszkát, egy új stílust, amely majd némi újdonságot csempész a sorozatba. Mindemellett a templomosok és orgyilkos csatája visszatérő téma, így az évszázados háború és az alig észrevehető természetfeletti szál továbbgondolása miatt a szemellenzős rajongóknak is érdemes egy pillantást vetni rá.

A magyarításról

Csakúgy, mint az előző rész, a PlayOn jóvoltából ismét magyar felirattal került a boltokba a játék. Szerencsére a Splinter Cell: Blacklist gyatra minőségére rácáfolva elég tisztességes honosítást kapott a cucc. Az elírások ritkák, egy-két magyartalan kifejezésen kívül a káromkodások direkt finomításán ütközhetünk meg, de összességében vállalható munka.

A bevezető képsorokon rögtön egy tengeri csata kellős közepén találjuk magunkat, a masszív viharban játszódó csetepaté balul sül el, mi pedig hajótöröttként végezzük. Az ellenséges hajó egyik túlélője egy csicsás gúnyába öltözött orgyilkos, aki hamar menekülőre fogja. Edward Kenway itt még egy koszostalpú fiatal kalóz, követi a delikvenst a dzsungelbe, és hamarosan nyakon csípi. A fickó Walpole névre hallgat, mindenáron el kell jutnia Havannába, ám hősünk ledöfi, majd magára ölti az asszaszin szerelést, és ellopja Walpole személyazonosságát is. Nincs itt dicső hagyaték, sem magasztos hitvallás – hősünkből így lesz mindenre elszánt orgyilkos. Edward úgy hagyta ott szerelmét, hogy azt ígérte, meggazdagodik, s ehhez akkoriban a kalóz-életforma volt a legideálisabb. Egy naiv kereskedő segítségével már hajóval keresi fel Havannát, ahol a helyi kormányzóhoz visz az útja, immáron Walpole-ként. Hamarosan a templomosok szövetségében találja magát, hiszen hősünk korábbi áldozata voltaképpen elárulta a rendjét és át akart állni a riválisokhoz. Edward akaratán kívül belecsöppen ebbe az évszázados háborúba, s ha már itt van, kiveszi belőle a részét.


Szerencsére hősünk immáron szerethető, nem annyira makacs és „tedd ki, hagy hűljön”, mint Connor. Romantikus mivolta miatt inkább Ezióhoz hasonlíthatjuk, bár korántsem akkora csődör, kedvesét még akkor is imádja, ha néha-néha félrelép. Opportunista és remek kardvívó, s abban reménykedik, hogy ha gazdag lesz, visszaszerezheti elhidegült nőjét, akit Angliában hagyott. Az Assassin’s Creed IV: Black Flag talán legvonzóbb része maga a környezet. Színekben gazdag, meleg fénnyel simogatja arcunkat, a Karib-tenger térsége ideális játszótér. A kalózok fordulatos élete, mely rendszerint gyors és tragikus véget ért, itt is megfigyelhető. A küldetések témája, a haszonszerzés, a mulatságok és a kíméletlen gyilkosságok egyaránt az adott korszakból merítenek. Habár Edward szembesül az életforma sötétebb oldalával, tényleg egy nagyívű és szórakoztató kalandban lesz részünk. Olyan híres kalózokkal találkozunk, mint Feketeszakáll, Anne Bonny, “Calico” Jack Rackham és Ben Hornigold, némelyikük ellenségünkké válik, másokkal szívélyes barátságot kötünk. S közben mindent áthat a két rend közti véget nem érő ellenségeskedés, a Ubisoft írói ismét tökéletes egyveleget alkottak a fikció és a történelmi tények között lavírozva.


Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a történet egy pontján főszereplőnknek választania kell a gazdagság és világ sorsát befolyásoló Krédó között. Természetesen hősünk a nagyobb cél mellett teszi le voksát, a döntés természetesnek hat, abszolút nem erőltetett. A narratívát csavarják, ahogy lehet, tele van árulásokkal, hőstettekkel, galád húzásokkal, s ami a legfontosabb, Edward nem csupán egy külső szemlélő, szerepe logikus és érthető, fontos részét képezi az egész kalamajkának. Persze a modern rész most sem hiányozhat, egy teljesen új arcot kaptunk egy zöldfülű kutató személyében, anélkül, hogy bármilyen poént lelőnénk, legyen elég annyi, hogy az Abstergónál már nem kell leszármazottnak lenni ahhoz, hogy a memóriából kinyerhető legyen a kívánt történelmi személy élete. A készítők sikerrel vették az akadályt, az új szál mellett Desmond sztorija unalmasnak és fárasztónak tűnik, annak ellenére, hogy még mindig erőltetett ez a szál.

Edward és a rokkantak

Ne ijedj meg a címen, a hazai forgalmazó ismét úgy gondolta, hogy némi vírusmarketing jót tesz a hazai eladásoknak. Már tavaly is beöltöztettek egy delikvenst az aktuális főszereplőnek, ám akkor az autósok parkolási büntetését fizette ki az úriember. A magyar Edward idén leteremtette azokat a nagymellű figurákat, akik a rokkantaknak kijelölt helyen „várakoztak”. Az akcióról videó is készült, itt tekintheted meg.

A Black Flag világa hatalmas és változatos játszótér minden játékos számára, s ami a legfontosabb: tele van tennivalóval. A szárazföldek közti utazás teljes egészében hajóval történik, a természet burjánzik mindenhol. Delfinek lubickolnak a hajók közt, néha egy-egy bálnával is találkozunk. A gyorsutazás egy nagy terhet levesz a vállunkról, de a küldetéseken kívül érdemes szétnézni, hiszen a felfedezés egyrészt jövedelmező elfoglaltság, másrészt számtalan titokra derül fény, s számos kihívást teljesíthetünk. Nem beszélve arról, hogy aki az összes Animus-adatot meg akarja szerezni, több hetes elfoglaltsággal számolhat. Ha nem a történetet göngyölgetjük, megtisztíthatjuk a tengeri erődöket, raktárakat fosztogathatunk, állatokra vadászhatunk és orgyilkos-megbízásokat fogadhatunk el, amelyek rendszerint egy-egy templomos főmufti utáni kutatásban és annak halálában merül ki. Amint elérünk egy új helyszínre, kapaszkodjunk fel az adott magaslati pontra, szinkronizáljuk a látottakat, nyissuk fel a térképet és csekkoljuk le a főbb teendőket. A vadászatnak immáron van értelme: a leölt állatok bőréből különféle cuccokat craftolhatunk magunknak, függetlenül attól, hogy szárazföldi, vagy tengeri jószágokról beszélünk. A kincskeresés sem utolsó móka, sebtében lefirkált térképek alapján kutakodhatunk, vizuális nyomok és koordináták alapján. Ha megvan a cucc, miénk az arany és néhány fejlesztési tervrajz hajónkhoz, a csókához. A Ubisoft célja az volt, hogy érezd jól magad ebben a tág közegben, élj együtt vele, s hasítsd ki a saját szeletedet a tortából.


Az irányítás teljesen zökkenőmentes, az újratöltés pillanatok alatt lezajlik, legyen szó Edwardről, vagy a hajónkról. A kormányzás finom, az oldalsó ágyúkkal való célzás pedig hasonló, mint az ACIII-ban, amellett, hogy sokkal kifinomultabb, a kamera is simán forgatható. Az egyik pillanatban még egy part menti raktárt fosztogattunk, pár szempillantással később már a Csóka kormánya mögé pattantunk, s irány a nyílt víz. Percekkel azután egy kereskedőhajót pillantunk meg, a támadás gyorsan lezajlik, nem átkozódunk a félkész megoldások láttán, mert olyanok nincsenek. A tengeri csatákat több tényező befolyásolja: az ellenséges bárka mérete, az időjárás, milyen közel van a parthoz, stb. A kihívás folyamatos, egyenlő erőviszonyok mellett nem is okoz megoldhatatlan problémákat. Folyamatosan körözünk, próbálunk előnyös tüzelési pozícióba kerülni, a sortűz és a repkedő darabok látványa igen erőteljes hangulatot gerjeszt. Társaink kiáltoznak, az ágyúk dörögnek, miközben a tenger tajtékzik, villámok cikáznak az égben, mennydörgés hangja keveredik a fegyverek hangjával. Ha a kiszemelt lélekvesztő kellőképpen meggyengült, akkor jött el az ideje annak, hogy a fedélzetére lépjünk. Megcsáklyázhatjuk a ladikot, netán a tengerben úszva is megközelíthetjük, de lőhetünk még párat, hogy még inkább legyengítsük a legénységet. Igazán vagány, amint felkapaszkodunk hajónk árbocrúdjára, elvágunk egy kötelet és átlengedezünk az ellenfélhez, s még a levegőből lekaszabolhatjuk a kapitányt. Az első pár alkalommal az állunkat fogjuk keresni – ezt garantálom.


A harcrendszeren különösebb változás nem történt tavaly óta, három lehetőségre kell figyelünk: a támadás mellett a hárításra, illetve a lőfegyverek, füstbombák, dobókések bevetésére. A makacsul védekezőket egy baráti rúgással gyengíthetjük meg, egyszerre több ellenfélnél pedig folyamatosan helyezkednünk kell. Sajnos az ellenfelek intelligenciája még mindig nem a legjobb, hiába hányjuk kardélre társukat, ha máshova néznek, nem hallják meg annak halálsikolyát. A fizika is néha mulatságos dolgozat mutat fel, az emberek beragadnak két tereptárgy közé, s igen, a háztetőkön ugrándozva lehet, hogy totál máshova ugrik hősünk, mint azt szeretnénk. Hiába a sandbox stílus, sokszor áthatolhatatlan akadályokba ütközünk, a városokban ugyan nincsenek határok, a dzsungelben viszont igen, szilamászás terén Edward abszolút nem jeleskedik. Ettől eltekintve a Black Flag a sorozat legnagyobb szabadságot nyújtó epizódja, a belefektetett munka páratlan.


A korábban csupán „szükséges rossz” kategóriát képviselő többjátékos mód mára elég tisztességesen beértett. Szigorúan csak a single után ajánlott, elvégre a kampányban nyithatunk meg különféle cuccokat a multis karakterünk számára, amit szerteágazó részletességgel testreszabhatunk. Felcicomázott pulykakakasra emlékeztető gyilkosok, már nem is annyira gyilkosok, de spongyát rá. Még több játékmód és térkép került a csomagba, s még mindig a merényleteken van a hangsúly. A Wolpackben ismét összedolgozhatunk cimboráinkkal, a Discovery pedig inkább emlékeztet a single-re, itt is a kooperatív munkán van a hangsúly, igaz, egy sztorivezérelt mini-kampány keretében. A friss Domination a Black Flag King of the Hillje, szintén csapatalapú elfoglaltsággal kecsegtet. A Game Lab mód a privát meccsek megfelelője, úgy módosíthatod a jellemzőket, ahogy csak szeretnéd. Utálod a pisztolyokat? Tüntesd el! Nincs jutalom a lopakodva gyilkolásért? Állítsd be! Megkeserítik az életedet a tetőről rád vetődő ellenfelek? Kapcsold ki ezt a lehetőséget!

Viszlát, Uplay Passport!

Ahogy az lenni szokott, ismét találunk egy online pass-t a játék dobozában, amivel hozzáférhetünk az Assassin’s Creed IV multijához, ám mint kiderült, néhány single player küldetést is ehhez a kódhoz kötöttek a franciák. A rajongók persze felháborodtak, s a nyomásnak pár nappal később engedett a kiadó. Extra összeg nélkül férhetünk hozzá ezekhez a missziókhoz, az Edward’s Feet társalkalmazáshoz, a multihoz és még néhány tartalomhoz. Az Uplay Passportot már ingyen tölthetjük le az Xbox Live-ról és a PSN-ről.



Habár az Assassin’s Creed IV: Black Flaget még a leköszönő generáció masináján teszteltük, a látvány még így is elképesztő. Nem csupán azért, mert zökkenőmentes a váltás a szigetek és a kékeszöld tenger között, hanem élénk és vad, s ahol kell, részletes és ismétlődések nélküli. Szinte magunkon érezzük a karibi világ fülledt éghajlatát, a városok poros utcáit a talpunk alatt.  A karaktermodellekkel nincs gond, bár Edward feketével kihúzott szemhéja kicsit bohém; mozgása sem olyan trampli, mint Connoré, inkább peckesen lépdel. Ahogy az lenni szokott, a szinkron és a zenék minőségén nem spórolt a montreali brigád, Edward hangját egy relatíve ismeretlen alak, Matt Ryan kölcsönzi, akit eddig csupán sorozatokból ismerhetünk. A hullámok moraja, az összeroppanó gerendák zaja mind-mind olyan apró és fontos részlet, amik nélkül kevesebb lenne az egész. S mikor a legénységünk rázendít egy matrózdalra (amiket mi taníthatunk nekik a repkedő kottákat gyűjtögetve), már mi is eggyé válunk a tengerrel. Bizony így kell perfekt hangulatot teremteni!


Megfordult a fejünkben, hogy a kalózos téma összeegyezhetetlen lesz a sorozat korábbi szellemiségével. Kellemesen csalódtunk, hiszen a Ubisoftnál nem találtak süket fülekre a rajongói panaszok: a formulát tökéletesítették, s a játékot egy igazán erőteljes és ágyúdörrenésekkel teli korszakba ágyazták. A szabadság terén még egy lépést tettek a tökéletesség felé, s a tengeri csaták sem bizonyultak lerágott csontnak. Edward ismét egy érdekes karakter, a történet szerteágazó és marasztaló – a mechanika minden együtthatója a helyén van, rajtad áll, hogy mit kezdesz vele. A kalózkodás esetünkben nem bűncselekmény, büntetlenül lehet élvezni. Égessük fel porig azokat az átkozott spanyol hajókat!

 

9.3

Assassin's Creed IV: Black Flag teszt értékelés 9.3

Pozitívumok:

  • A kalózok romantikus és kiontott vérrel teli világa telitalálat
  • A felfedezés és a mellékküldetések összetettsége szintet lépett
  • Edwardnak van vér a pucájában, ahogyan a többi karakternek is
  • A látvány, a hangok és a tengeri csaták

Negatívumok:

  • Intelligenciagondok és olykor érdekes fizika
  • Néhány város kicsit összecsapottnak hat
  • Vannak unalmasabb percek is
  • A multi nem nő fel a single-höz
87 komment - szólj hozzá!