Call of Duty: Strike Team mobilos teszt

Miért csak majdnem? Az Activison első zseb-FPS-e, a PlayStation Vitára megjelent Call of Duty: Black Ops Declassified silány minősége még mindig képes megríkatni minket, s a Black Ops: Zombies sem állt a helyzet magaslatán teljesen. Ám a hét dollárért vesztegetett Strike Team már merészen új ötleteivel azért bőven elgondolkodtatja a mobileszközök tulajdonosait. A játék szinte a semmiből érkezett az Activision Leeds tagjaiból verbuvált The Blast Furnace jóvoltából, a srácok eddig csak a Pitfall iPhone-os verzióját tették le az asztalra, de köztük van a Rockstar Leeds egykori fejese, Gordon Hall is. Látszik, hogy ez az első próbálkozásuk a lövöldözős játékok piacán.


A Strike Team az FPS és a csapatalapú taktikai stratégia keveréke, s mint ilyen, újszerűnek hat a sorozatban. Habár a "két játék egyben" dolog nem mindig sül el tökéletesen, legalább lehet valamit odatolni a fanyalgók orra alá, hogy „nesze, újítást akartál, tessék”. A történetről nem estünk hanyatt: csapatunk egy minden hájjal megkent akciócsoport, akik a Cordis Die nevű terroristaszervezettel akasztják össze a bajuszt. A küldetésválasztó képernyő voltaképpen a földgolyó, a világ számos pontján várnak ránk missziók, nekünk pedig csak a kívánt helyszínre kell böknünk. Vért onthatunk az Északi Sarkkörön, Kínában és Afganisztánban is. A kampány mellesleg nem a leghosszabb: e három helyszínen elosztva, 16 hadművelet vár a 2-4 fős osztagunkra. A feladataink ugyan sokrétűek, de nem rugaszkodnak el túlzottan a szabályoktól: kutatóállomásokra szivárgunk be, hadurakat likvidálunk, robbantgatunk és persze lőjük az elénk toppanó ellenfeleket, ahogy a csövön kifér.


S most jön az újdonság: katonáinkat alapesetben belső vagy TPS-nézetből irányíthatjuk, játék e tekintetben nem mutat túl más próbálkozásokon, megállja a helyét, ne várjuk tőle mást. Ilyenkor kicsit leesik a framerate, az automata célzás is nagy terhet levesz a vállunkról, de használható. Egy gombnyomásra viszont felülnézetből (egy drón szemszögéből) követhetjük az eseményeket, illetve utasításokat adhatunk társainkat, hasonlóan az XCOM: Enemy Unknownhoz. A váltás gyors és sima, ráadásul a taktikai nézőpont is remekül használható. Mivel a látómezőnk ezzel jelentősen kibővül, így tudjuk, majd, hogy az ellenség hol áll lesben, tisztában leszünk a biztonsági kamerák helyzetével stb. Mialatt mi sakkban tartjuk a terroristákat, addig a társaink szépen oldalba kaphatják őket. A térkép forgatható, katonáinkat utasíthatjuk, hogy csendben intézzék el az ellenséget, vagy minden bele alapon. A holttesteket eltüntethetjük, számítógépeket hackelhetünk, kikapcsolhatjuk a riasztókat, s zárt ajtókat nyithatunk. Rajtunk múlik, hogy mit kezdünk a lehetőségekkel. Értelemszerűen a vak rambózástól egyhamar padlót fogunk.


Ha egy mesterlövészbe botlik a csapatunk, ott már ki kell vennünk a részünket az akcióból. Gyorsan váltsunk belső nézetbe, kapjuk elő a távcsövest és szedjük le a zavaró tényezőt. A zárt szobákba való behatoláskor az idő lelassul, mi pedig egyenként szedegethetjük le a meglepett delikvenseket. Acsikat gyűjthetünk a fejlövésekért és sok minden másért, s bár az irányítás az érintőképernyőből kifolyólag nem a legjobb, a program legalább kihasználja a kütyü giroszkópját, ami főleg a célzásnál jön jól. A kampány végigjátszása után ott lesz még a Survival mód, ahol már nincsenek csapattársak, sem légi támogatás – egyedül kell túlélünk az ellenség hullámokban érkező támadásait, fokozatosan erősödő kihívással.


A játékban tapasztalati pontot gyűjthetünk és szintlépések után bizonyos számú token üti a markunkat, amely egyfajta ingame pénznemnek felel meg. Különböző perkökre és fegyverekre költhetjük el. A tízedik szint után elérhetővé válik a veteránmód, ahol, ha jól teljesítünk, veterán medálokat gyűjthetünk. A maximális szint elérése után, Prestige-státuszba kerülünk, újra az egyes szinten találjuk magunkat, de a megnyitott térképek, fegyverek és perkek megmaradnak. Valódi pénzt is elköthetünk a játékban tokenekre, amiért páncélfejlesztéseket vehetünk, illetve több gránátot, aknát és egészségügyi csomagot vihetünk magunkkal a küldetésekre. Megijedni nem kell, e könnyítések nélkül is teljesíthető a játék, igaz, lassabban.


Multiplayer nincs, s ezzel a Call of Duty legfőbb eszenciája veszik el, elvégre az M.I. ellen nem olyan nagy élmény küzdeni, mint hús-vér játékosokkal. Olykor a kód összeomlik, Android 4-et használó eszközökön kizárólag Wi-Fi-kapcsolat mellett nyomulhatunk, ami kissé beárnyékolja a mobilitást. A grafika sem olyan nagy durranás, mint például a Modern Combaté, de a remek újrajátszhatósági ráta és a belső és a taktikai nézet közti akadálytalan váltás mégis vonzóvá teszi a Strike Teamet a rajongók előtt. A minőségen esett csorbák, valamint az irányítási problémák miatt nem tökéletes az összkép, de az Activision érezhetően rálelt a járható útra a mobiljátékok piacán is.

A Call of Duty: Strike Teamet az ASUS PadFone 2 készülékén teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.