Dishonored: Game of the Year Edition teszt

Remélhetőleg az egy éve boltokba került alapjátékot senkinek sem kell bemutatni. Aki csak egy kicsit is érdeklődik a steampunk jegyekkel felvértezett lopakodós játékok iránt, azt tudja, hogy az Arkane Studios egy merően stílusos és marasztaló atmoszférát teremtett. Corvo kalandja igazi bosszúhadjárat, ahol a pestistől sújtott város korrupt és vérontástól sem visszariadó fejesei megfizettek azért, amiért meggyilkolták a császárnőt, és elrabolták a trónörököst. Persze a titok sokkal nagyobb volt annál, aminek elsőnek tűnt, a természetfeletti képességek remekül megfértek a jéghideg pengék mellett. A játékmenet olyannyira szerteágazott, hogy minden játékos megtalálta benne a saját stílusának megfelelő lehetőségeket. Az elmúlt 12 hónapban megjelent DLC-ket vesszük most górcső alá, egészen más megvilágításba helyezve ezzel a már ismert történetet.


Dunwall City Trials

A sztori továbbgondolásával még várjunk, elvégre ott van nekünk a pontokra menü ügyességi próbatétel. Ha képességeink karbantartására várunk 10-20 perc erejéig, arra tökéletesen megfelel az első csomag. Csillogtathatjuk sunnyogási tudásunkat, célzó tehetségünket, gyorsaságunkat és némi gondolkodás is belefért a Dunwall City Trialsba. Alapesetben három csillagra teljesíthetjük a kategóriánkénti két-három kihívást, majd jön az Expert szint, ahol már igazán meg fogunk izzadni. Főleg, amikor egy üvegkalitkában kell helytállnunk a ránk törő túlerővel szemben, az eszetlen vagdalkozás helyett csak az ütőképes taktika a kifizetődő.


Ha az alapjátékban a humánusabb stílusra rendezkedtél be, azaz nem öltél feleslegesen és az észrevételességre törekedtél akkor itt kiélheted magad. Az eddig hanyagolt képességeket is letesztelheted, ahogyan a reflexeidet is, hiszen a fifikás ügyességi pályákon az idő számít és a hatékonyság, ahol már nem lehet lustálkodni és megfontoltan előrehaladni. A szinteket pont az ilyen challenge-ekre tervezték a srácok, nagy pacsit is érdemelnek, hiszen bitang jól összerakott helyszínekkel van dolgunk. 8/10.


The Knife of Dunwall

Főhősünk ezúttal Draud, a félelmet nem ismerő bérgyilkos, akivel azután kezdhetünk nyomulni, miután az végzett a császárnővel. Naná, hogy nagy morális dilemmával van dolga, mégis csak egy sokak által kedvelt uralkodót küldött a másvilágra. Igazán profi kiegészítő, amely még az alapjátéknál is fordulatosabb. Ugyan nem teljesen antihőssel van dolgunk Draud személyében, de abszolút kedvelhető karakter, s az élmény, amit a sztori nyújt, meglepően maradandó tud lenni. A mechanika alapvetően nem változott: orgyilkosról lévén szó, a lopakodás ugye elsődleges, már csak azért, mert az új és az átgondolt képességek is ennek ágyaznak meg. Villanásnál például megáll az idő, s akár ugrás közben is nézelődhetünk.


A Rántással esetünkben nem a levest sűrűsítjük, hanem magunkhoz cibálhatjuk az ellenfeleket, de távolabb lévő tárgyakat is magunkhoz vonhatunk vele. A három küldetés nem a leghosszabb, de legalább méretes és igazán hangulatos környékeken fordulunk meg. A bálnafeldolgozó üzem egyszerre borzongató és kíméletlen. Kiontott belű tengeri közt a marcona bajkeverők sétálnak, ha állatbarát vagy, tutira lemészárolsz mindenkit. Daud története itt még nem ér véget, hiszen kideríti a brigmore-i boszorkányok vezetőjének kilétét és szándékati, így a következő tartalomban folytatódik a mulatság. Azonban így is kijár neki a 9/10.


The Brigmore Witches

Szintén nem egy hosszú elfoglaltság, de kellően csavaros és ami a legfőbb, új oldaláról ismertjük meg hősünket. Megjegyeznénk, szerintünk több potenciál van benne, mint Corvoban, de ezt most ne hallják meg a rajongók. A Coldridge Börtönben ténykedhetünk első körben, ahonnan testőr barátunk nemrégen távozott, majd jön a Drapers Ward, egy soha nem látott kerület a városon belül, amin két banda osztozkodik. Nagymellű piperkőcöket és sebhelyes arcú kalózokat likvidálhatunk út közben – persze egy-két szívességet is teljesíthetünk nekik. Végül jön a Brigmore Birtok, a boszorkányok menedékhelye, ahol a rettegett rituálé zajlik le és a végső leszámolással szembesülünk. De vajon tényleg olyan végkifejletet kapunk, amire számítunk? Hősünk bűnei megbocsáttatnak? Nem teljesen.


Habár kapunk néhány új fegyvert, azért nagyobb a füstjük, mint a lángjuk, a meglévő repertoár is tökéletesen használható. Az atmoszféra viszont egyértelműen a horror irányába megy át, amit remekül áll a Dishonorednek. A mesterünk ellen fordulunk, aranyat, rúnát és elixíreket gyűjtünk, gyilkos késünknek nem marad ideje megszáradni. Némi tanulság a végére: az előző DLC a bálnavadászat kíméletlenségére hívta fel a figyelmet, addig ez a ruhaiparra, ahol a munkásokat kizsákmányolják, éhbérért dolgoztatják. A boszorkák hasonló furmánnyal támadnak mint, mi csak sokkal hatékonyabbak. Fülsiketítő sikolyokkal zavarnak meg, ide-oda teleportálnak és a főellenséggel való csata tényleg méltó lezárása a Dishonored legkeményebb bővítésének. 9.5/10.


Száz szónak is egy a vége: ha nem próbáltad még eddig az alapjátékot, netán félredobtad a végigjátszás után, ruházz be a Game of the Year kiadásba, hiszen esetünkben nem pusztán üres lehúzással adják el ugyanazt a címet, hanem valódi, magvas extrákkal. Ugyan pár napra elegendő a plusz tartalom, az viszont minden centiméterében mestermunka. Negyven euró nem olyan nagy összeg érte, így viszont 20 dodóval olcsóbb, mintha külön-külön halásznánk össze a DLC-ket.

Kapcsolódó cikkek

• Dishonored: Definitive Edition teszt
• Dishonored teszt
• Dishonored előzetes