Need for Speed Rivals teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2013. november 24.
  • Need for Speed Rivals, teszt, x360
Link másolása
Légy akár üldözött vagy üldöző, amikor 300 felett repesztesz az aszfalton, a benzin szinte minden fröccsel nyers adrenalinná lényegül át. Megérkezett a Need for Speed: Rivals.

A hosszú múltra visszatekintő, immár húsz részes Need for Speed sorozatnak megvoltak a maga csúcspontjai és hullámvölgyei, melyek nem estek teljesen egybe a mögötte álló fejlesztőcsapatok csereberélésével, de az jól látszik, hogy a kanadai Black Box játékai egyre rosszabb kritikákat kaptak, és a játékosok körében is vesztettek a népszerűségükből, ami végül a stúdió bezárásához vezetett. Az Electronic Arts nyilván elsősorban a Burnout miatt vetett szemet a brit Criterionra, és az új DNS jót is tett a szériának, az 1998-as NFS III: Hot Pursuit utódjának tekinthető NFS: Hot Pursuit és a hasonló szellemiségű NFS: Most Wanted is remek fogadtatást kapott. Ez után bizonyára sokan aggódtak, hogy mi lesz az idei résszel, hiszen annak kivitelezését egy teljesen újonnan felhúzott műhelyre, a Ghost Gamesre bízta az EA, ugyanakkor megnyugtató jel volt, hogy egyes alkalmazottak korábban más roppant sikeres autós játékokon munkálkodtak, ahogy az is, hogy a Criterion dolgozóinak nagy részét ide szervezte át az anyacég, sőt még a hátra maradtak is besegítettek a fejlesztésbe.

A Frostbite 3 motor által hajtott Need for Speed Rivals végül PlayStation 4-en mutatkozott be a masinával egy időben, pár napra rá pedig kijött a PC-s, PlayStation 3-as, Xbox One-os és Xbox 360-as átirata is. Mi az utóbbit, tehát már egy kifutó generációs verzióját vittük el a tesztkörre, de a grafikai részletességet leszámítva bizonyára nem lehetnek igazán jelentős, játékmenetet gyökeresebben érintő különbségek az eltérő változatok között. Ahogy az alcím is sejteti, ezúttal is a törvény két oldalán csinálhatunk karriert, nyitáskor tartottam is tőle, hogy a „rendőr vagy versenyző” kérdés súlya nagyobb lesz, de szerencsére a főhadiszálláson megnyitható menüben bármikor válthatunk az illegális utcai versenyekre rákattant sofőr és az őt üldöző, szintén sebességmániás járőr között, a kettőt mellesleg csupán egy hajszál választja el egymástól. Nevek és arcok nincsenek, elmaradtak a dögös csajok és a nagyon bling-bling kategóriás fejlesztések is, mélyebb történet sincs igazán, csak néhány motivációs szlogen fiktív chatszobákra meg netre feltöltött videókra zoomolgató jelenettel fűszerezve, no és persze a nyers benzingőz, hiszen az a lényeg.

 

Need for Speed – az eredet

A játéksorozat első része Road & Track Presents: The Need for Speed cím alatt debütált majdnem kereken 19 évvel ezelőtt, egy mára szinte teljesen elfeledett konzolon, a 3DO Interactive Multiplayeren. (A Road & Track mellesleg egy nagy múltú amerikai szaklap.) Később természetesen készült PC, PlayStation és Sega Saturn átirat is, a legtöbben bizonyára inkább ezek egyikén találkoztunk vele, sőt majdnem született egy Atari Jaguar verzió is. A játék fejlesztői, a néhai Distinctive Software számára nem volt már ismeretlen az autóversenyes terep, ők tették le az asztalra az első két Test Drive-ot, a Stuntsot és a Grand Prix Circuitet, sőt a nevükhöz fűződött az Out Run PC-s átirata, és készítettek motorversenyt is. Brad Gour, az eredeti vezető programozó még a Need for Speed: The Run munkálataiban is részt vett, meglepően hosszú időn át fogta a gyermeke kezét.

A helyszín a képzeletbeli Redview megye, ami bár elsőre hatalmasnak tűnik, ráadásul ezt az érzetet a folyamatosan változó időjárás még növeli, de ahogy magasabb szintekre gyorsulunk, úgy megy össze. Ettől még roppant változatos, akadnak part menti nyaralóhelyek, alagutakkal tarkított, szerpentines hegyi utak, széles sztrádák, szűk erdei járatok, épülő hidak, térképen nem jelzett rövidítések és más effélék. Természetesen ezúttal is szabadon furikázhatunk a sandbox-jellegű világban, járókelők ugyan nincsenek, ez a játék nem erről szól, a forgalomban ugyanakkor még egy játékosos módban is elég gyakran tűnnek fel NPC-k, akikkel a választott módtól függően különféle akciókba bonyolódhatunk. Versenyzőként kihívhatjuk a titkos klubba tartozókat egy-egy futamra, sőt gyakran ők kezdeményeznek, a zsaruk pedig, ha kiszúrnak, üldözőbe vesznek minket. Ez talán egy kicsit túl agresszív is lett, a másik oldalról persze láthatjuk, hogy mennyire nagy erőket mozgósítottak, presztízskérdésnek tekintik a rendcsinálást, de szinte alig úszhatunk meg versenyt rendőri üldözés nélkül, ahogy a körözés nehézkes lerázása után is nagyon nagy az esélye, hogy pillanatokon belül újraindul a hajsza. A kék sarokból a helyzet egyszerűbb, az energiacsíkkal és egyfajta rangot kifejező számmal jelölt sofőrök mind az ellenségeink, ők a gyorshajtók, akiket le kell meszelnünk, az üldözést rájuk vijjogással vagy koccanással is kezdeményezhetjük, ami a préda energiájának lenullázására megy ki. Kopóként van némi előnyünk, rendszerint a bajtársaink is beszállnak az üldözésbe, sőt külső segítséget is hívhatunk, rendelhetünk úttorlaszt, vagy tüskéket ledobó helikoptert.

 

Minden autóra két ilyen támadó vagy védekező extrát szerelhetünk, ezek fokozatosan nyílnak meg, idővel erősebb, drágább és nagyobb készletet tartalmazó változatokban is, a kínálat is némileg eltérő a két oldalon. Egyebek mellett használhatunk elektrosztatikus védelmi mezőt, az ellenfél áramellátását ideiglenesen kiiktató elektromágneses impulzust, kétfajta hangalapú sokkhullámot, a rosszakarónk támadóeszközeit bénító zavarót, elektromos aknát, turbót és hátra kidobható tüskesort is. Mindegyik aktiválása után bizonyos ideig várnunk kell, hogy az adott eszköz újraélesedjen, már amennyiben még nem ürítettük ki a tárat, a szervizeken áthaladva ugyanakkor az összes a maximumra töltődik az energiánkkal egyetemben. Hasonlóképp működik a nitro is, ennek külön mutatója van, amit fokozatosan fogyaszthatunk, szélárnyékban haladva, driftelve vagy forgalommal szembe száguldva pedig feltölthetünk.

AllDrive

A játékban mutatkozik be az AllDrive névre keresztelt multiplayer technológia, ami automatikusan és flottul ötvözi az alap karrier módot a több játékosos móddal. Nincs többé előtérben várakozás, hat emberi játékos bármikor osztozhat ugyanazon a világon. Kihívhatjuk a barátainkat versenyre, rendőrként üldözőbe vehetjük őket, vagy versenyzőként menekülhetünk előlük. A legnagyobb műgonddal programozott mesterséges intelligenciák által teremtett helyzetekhez sem fogható az, amikor beizzítjuk az anyagot egy nyugis versenyzésre, és rögtön öt haverunk tapad ránk egyszerre, a legerősebb meseutókkal és támadó fegyverzettel. Természetesen rengeteg eltérő felállás és helyzet kialakulhat, és nem kötelező egymással foglalkozni, ez nem olyan, mint egy hagyományos multiplayer menüpont, mindenki koncentrálhat nyugodtan a saját karrierjére is.
A kütyüket speed pointért, a játék belső pénzneméért szerezhetjük be, amit leghatékonyabban a fix feladatok elvégzésével, illetve versenyekkel és elfogásokkal gyűjthetünk, szorzók elérésével pedig még komolyabban arathatunk. A rendőr karrierben a teljesített szintekért automatikusan kapunk egy-egy autót, versenyzőként ugyanakkor csak vásárlási lehetőségek nyílnak meg, itt a járgányok is virtuális pénzbe kerülnek. Az oldalanként majdnem teljesen eltérő kínálatban főleg korszerű, áramvonalas, halandók számára megfizethetetlen álomautók szerepelnek az Audi, Aston Martin, Bentley, BMW, Bugatti, Chevrolet, Dodge, Ford, Hennessey, Koenigsegg, Lamborghini, Lexus, Marussia, McLaren, Mercedes-Benz, Pagani, Porsche, SRT és hosszú idő után ismét Ferrari típusokat felvonultató palettáról. Némi technikai és optikai tuningra csak versenyzőként van lehetőségünk, fejleszthetünk tartósságot, támadóerőt, kormányozhatóságot, gyorsulást és csúcssebességet, továbbá átfesthetjük a kasztnit és a dísztárcsát, meg válogathatunk néhány díszítés közül is. A rendszámtábla kinézetét és szövegét természetesen mindkét módban szabadon megváltoztathatjuk.

A játék sava-borsát tulajdonképpen a térkép fix pontjain elérhető, különféle nehézségű, a karrierek során gyarapodó küldetések adják. Az időlimites kihívásokban meghatározott időkorlátokon belül kell elérnünk a célokat, ez versenyzőnél Time Trial, rendőrnél Rapid Response néven fut. A hagyományos, három rivális elleni versenyek pozícióra mennek, a versenyzői karrier elején még elég egy bronz- vagy ezüstérem is. A Hot Pursuit lényegében ugyanez, csak a rend éber őrei is bekapcsolódnak, versenyzőként ekkor nehezebb egyben és az úton tartanunk a járgányt, de zsaruként sem sétagalopp a dolog, a cél előtt ki kell vonnunk a forgalomból a versenyzőket, a kiírás szerint mind a négyet, igaz néhány szökevényt még az elején elnéz a játék, viszont nem is díjazza arannyal a hanyagabb munkát. Az Interceptor küldetések is macska-egér hajszák, csak kétszereplősek, de ugyanakkor időkorlátosak is, rendőrként a lehető leggyorsabban kell megállítanunk az ellenfelünket, versenyzőként pedig minél előbb kereket kell oldanunk. A tennivalók végül az ugratókban, a gyorshajtást mérő traffipaxokban és a fix zónán belüli átlagsebességet rögzítő rendszerekben merülnek ki, ezek amolyan gyűjtögetnivalónak számítanak, igaz a térkép is jelzi őket. Ezeknél döntögethetjük a távolsági és sebességi rekordokat, némi pénzt is gyűjthetünk, de az árakhoz mérten az összegek jelentéktelenek.

Mindkét karriert három eltérő játékosi habitusra hangolt sávban építhetjük, akár ide-oda váltogatva, azaz minden szinten ennyi eltérő küldetéscsomag közül választhatunk, melynek teljesítésével továbbléphetünk. Természetesen visszamehetünk a korábbiakra, és egy szinten is megcsinálhatjuk mindhármat, rendőrként mindegyikért külön autót is kapunk. Sajnos idővel nagyon érzékelhetővé válik, hogy kevés variáció van az alapfeladatokban, és a fejlesztők egyéb ötlet híján csak a teendők számát meg a gyűjtendő pénzösszeget kezdték növelni, hogy kitolják a játékidőt, például teljesítsünk aranyra három közepes versenyt, egy menetben gyűjtsünk 125 ezer speed pointot, drifteljünk 150 méteren keresztül, alkalmazzunk speciális támadást tíz rendőrautón, és így tovább, egyre hosszabb ilyen listák ütik fel a fejüket. Ezek miatt viszonylag hamar repetitívvé válik az anyag, rá lehet unni, ugyanakkor, noha kis ellentmondásnak tűnik, arra is alkalmas, hogy amennyiben csak néhány percünk van játékra, bármikor elindítsuk egy-két verseny vagy hajsza erejéig, ráadásul ezt a remekül integrált multi is feldobja. Összességében, és persze szigorúan csak az arcade-jellegű autós játékokkal összevetve, a Need for Speed Rivals nagyjából kihozza azt a műfajból, ami benne rejlik.

 

 

92.
92.
slawter
#91: Én msot vettem meg, ugyancsak a leárazás maitt (meg magát a ps4-et is :D)
A Most WAnted óta nem hozott lázba így NFS, nem élveztem ennyire egyet sem (hagytam is a sorozatot szinte teljesen, főleg a Vitás port után, ami csalódás volt, főleg grafikában)
Ez a rész még msot is nagyon jól néz ki (én megelégednék ezzel a grafikával még 2-3 évig, sőt), a játék sebességérzete remek, nagyon jó, hogy mindkét oldalt kipróbálhatjuk. 3500ft-ért alap vétel, de ezek után többet is kaidnék érte.
91.
91.
Batman
PS4-re most akciós ennek a játéknak a deluxe edition-je, amire már le kellett csapnom. Hát VAÓ! Nagy feeling kicsapni másokra a szirénát és elkapni más rivális játékosokat, versenyzőként meg igazi adrenalin bomba elmenekülni a rendőrök elől. Látom sokan fanyalognak itt, de ahhoz képest, hogy 4 éves a játék egy Gran Turismo Sport pl elbújhatna mögötte még mindig. Ezt az epizódot sajnos valamiért kihagytam.. KÁR VOLT! 10/10
90.
90.
ladapatrik
én nem tudtam ki próbálni :-( nincs hely a 4 gb-os boxomon és ugyebár merev lemez szükséges de nekem be jött az új mostwanted de a régieket sírom vissza én is :-(
89.
89.
crashpipi
Tényleg sok a bug és a textúra betöltődések is csúsznak sokszor, ami sokkal illúziórombolóbb. :( Sajnos pc-n fullHD-ban high és afölötti beállításokkal is (FX8350+7870OC+8GB DDR3) és PS4-en is. :( Szóval platform független.
Viszont semmivel nem szebb a pc-s, mint a konzolos és a néha-néha belassulások mindkettőn megesnek! :/
A játék jobb szerintem, mint az előző 2 volt, pedig azok elég sikeres részek voltak.
88.
88.
MD. Alchemist
A játék gyönyörű, adrenalin pumpa és... szal amilyennek lennie kell. VISZONT: tonnányi bug hemzseg benne. A szerverekről folyton ledobja az embert. Megjósolhatatlan, mikor milyen nagy ütközés kell ahhoz, hogy a verda pörögve úgy törjön ripityára, mintha egy raklapnyi C4-et durrantottak volna alatta. Ennél már csak az szebb, amikor ellenkező irányba rak vissza haladó sebességgel, vagy egy kiegyenesített kanyar elé, hogy újból kiegyenesítsd és csak néz az ember, hogy mi is történt?! Elképesztően ostobán kezeli a játék a töréseket. Sokszor ki lehet esni a térkép alá, ilyenkor nulla gravitációs körülmények között forog a verda, persze kilépni sehogy sem lehet belőle, csak Exit 2 Windows. A GPS (azon túl, hogy kezelése ennél ostobább nem is lehetne) szintén úgy hibás ahogy van, sokszor össze-vissza jelez. Ez egy szuper játék lesz, ha mindent kijavítanak benne, amitől most okádhatnékom van, DE nem fogják. Jó próbálkozás a játék, de sajnos leszarták a játékmenetet. A rá illő cím inkább a NFS: Bugs.
87.
87.
kulabácsie
#66: Ezen a pontozáson én is lemerevedtem.
Max 5 ponty,többet nem ér ez a fosh.:Pfejj
85.
85.
sikwitit
#83: Nem ér 10k Ft- ot a game. Talán maximum 6 -ot. Inkább költsd másra. PC -n végig toltam a gamet.
84.
84.
nasario
#83: " mi a pacikuki az hogy nem lehet pauzálni????" Az hogy ha megszeretnéd állítani a játékot mert pl Telefonálnak,a szomszéd csönget vagy éppen hamarosan becsokizól akk a start gomb lenyomásával feljön a menü de az akció maga megy tovább!
83.
83.
Berkes2000
Fiúk-lányok! Segítsetek nekem! Nem letorrentezni akarom, hanem megvenni kemény magyar forintért, de úgy érzem tavaly nagyon átqrta a fejem az EA amikor egy "üres" várost kaptam dögunalom versenyekkel amiből volt max. 10-12 db és minden autóhoz ezeket variálták. Mielőtt az új Batman és az Assassin után erre is rádobok tizenpárezret tudnom kellene, hogy most is át leszek-e qrva! Mert azt a játékot itt pl. istenítették de szerintem egy kalap szar volt. Nem azt akarom tudni hogy régen minden jobb volt, még a szar sem volt ilyen büdös, mert azt már hallottam. Akinek mondjuk bejött a 2010-es Hot Pursuit és játszott ezzel is, mondja már el legyen szíves a véleményét!
...és valaki nyögje már ki mi a pacikuki az hogy nem lehet pauzálni????
Köszönöm!
82.
82.
Drought
#79: Ó valóban? Akkor én mégis hogy játszok vele?:P Fent van torrenten csak nem ncore-n. Méghozzá teljesen működő verzió, ment is, angol is stb.
81.
81.
crashpipi
#79: Én csak örülnék neki, ha sikeresen kigyomlálnák a "torrent" verziókat, de azért nem hinném, hogy egy offline verziót ne tudnának kókányolni az illetékesek. A Sim City-n kívül és a zseniális Blizzard SC szop..tós megoldásokon kívül, azért valljuk be ez nem nagyon sikerül senkinek sajna.
80.
80.
shatterhand
#73: Az alapokhoz már visszatértek kétszer is és egyik se a tuningos éra volt, az jelenleg csak a sorozat közepe. Meg ott se volt sok változás. Minden részben alap volt a tuning, a többi meg csak a pályán változott:szerpentines, városi, éjszakai vagy nappali, esetleg versenyes.
79.
79.
PeteeRNNR
#74: Nem lesz.. nem figyeltél? Az egy és a többjátékos mód összeolvad, nem tudsz netkapcsolat és eredeti cd kulcs nélkül játszani.
78.
78.
crashpipi
#77: A Shiftek is 5 milliós eladást hoztak és a Hot Pursuit is. Egyedül a Run gyenge az 1,82 millióval, de az sem bukta! A pénz beszél...
77.
77.
prestig24
#66: Ezt jól írtad.2009-ig.Na azután jöttek a szarabbnál szarabb NFS játékok.Az 2009 utáni értékesítések nem festenek valami túl jól,Pl: Run bukta,Arról nem beszélve,az általam említett játék Gran Tourizmo kizárólagos playstation cím.Ha minden platformra kiadták volnane is gondoljunk bele.
75.
75.
SP4C3F0X
Nem a Need For Speed-el van a baj, hanem azzal hogy rengeteg autós játék van és már nem nyújtanak új játékélményt. Mind egy kaptafára megy ráadásul világító nyilakkal butítják mindet. Nem tudok olyan autós játékot elképzelni ami 20 percnél tovább lekötne.
74.
74.
SP4C3F0X
Mikor lesz már fent torrenten?
73.
73.
theo9311
Őszintén megmondom a Shift-nél nálam betelt a pohár, azóta egyiket se volt ingerem elővenni, már egy gameplay vidinél elment a kedvem. Undergrounddal és (az igazi) Most Wantedddal még ma is szívesen játszok ha rámjön a retro hangulat. Akkoriban a részek között nem kevés újítás volt... Valóban vissza kéne térni az alapokhoz, felmérni azt, hogy miért lett ez a sorozat a leghíresebb autós széria, és azt is, hogy miért lett mára ilyen kétes híre. Persze másrészt igaza van az EA-nek, ameddig van erre igény addig miért ne...
72.
72.
HipCross
#54: Azt hiszed ha ilyen hangnemben írsz, majd valami isten leszel, másnak nincs szava, te állsz mindenki felett?:D Nagyon tanult ember lehetsz, ha csak ennyi telik ki, hogy le tudtál kutyázni. Semmi értelme annak amit írsz..:) Szerinted mindenki csak a levegőbe beszél, szerinted senki nem írt az EA-nak, hogy milyen NFS-t szeretnének? Talán ha pár évig szüneteltetnék szériát akkor nem ilyen játékok születnének. A vak ember is észreveszi, hogy semmit nem változott a játék 3 éve! És nehogy már még mi gamerek legyünk a hülyék mert a kedves EA csapatának nincs ötlete már, hogy milyen játékot kéne csinálni, és ezért minden évben ugyanazt készítik el minimális különbséggel. Akkor, hogy kicsit átvegyem a te stílusodat....Te meg akkor játsszál csak ezekkel a hulladékokkal, verjed ki a grafikára :) Csak ismételni tudom magamat, inkább meg sem szólaltál volna...
71.
71.
noblem1983
#70: Nálam még nem történt ilyen. Néha elmegy mellettem egy kettő de eddig még nem akartak belém kötni. De beugrasz a garázsba aztán legfeljebb egy másik helyre portálsz és onnan folytatod.
70.
70.
crashpipi
Kérdés:
Arról sem esett szó, hogy ez az AllDrive rendszer, hogy vizsgázik kritikus szitukban.
Van x db emberi játékos a térképen, aki normál esetben csinálja a saját single kampányát. Mi van, ha egy retardált troll rámszáll és mivel nem lehet pause-olni, amíg ő ráér, engem baxtat?!
69.
69.
noblem1983
Nekem tetszik a játék és bár szintén kipróbáltam majdnem minden NFS-t a 3. kimaradt nem mondanám, hogy leépült a sorozat. Voltak az évek során riválisai a sorozatnak most főleg az arcade kategóriára koncentrálva de nem sokan húzták ennyi ideig mint ez a széria. Megértek pár részt aztán sehol nincsenek-gondolom sejtitek miért. Test drive unlimited 1-2 jó volt szép volt de valami gixer azzal is volt. NFS-ből minden évben kiadnak egy részt mert megvan rá a kereslet, tetszik nem tetszik de megveszik. Az előbbi kommentelő emlegette az eladott darabszámot az nem egy haldokló sorozat eladásait jelentik. Elég sok minden változott a 20 év alatt de mindig vártam az aktuális NFS részt. Pár részét be is szereztem eredetiben mikor 2000 Ft-ért adták és most a Rivalst is polcomon tudhatom mert láttam benne valamit amit a sok negatív kommentelő nem. A leggyengébb rész számomra a The Run volt a nevetséges 2.5 órájával de az új rész remélhetőleg újra felemeli a sorozatot. Tökéletes játék pedig nem létezik, ki kell próbálni eltölteni vele 3 órát nem tizenkettőt aztán megérzed mi is a játék valódi lényege, az érzés mikor a hegyekbe tévedsz és elkezd havazni miközben a csodás Corvette Stingray brummog előtted vagy egyéb ritka autócsoda
68.
68.
sunstreaker
#65: én nem beszéltem konkurenciáról, én csak azt mondtam, hogy az akkori és a mostani játékokat szükségtelen összehasonlitani
67.
67.
crashpipi
#65: Az eladások szerinted mit fognak mutatni? :) 2009-ig több, mint 100 millió NFS játékot adtak el és még ezután jelent meg 6 db. Szinte mind 5 milliós eladásokkal.
Tényleg nem fogy. :D
66.
66.
LnB
8 pont erre? te szerencsétlen! Színvonal az megvan. grath
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...