Contrast teszt

Főszereplőnk egy Didi nevű, átlagosnak mondható kislány, aki szeret rajzolni és fejtörőket megoldani, ugyanakkor nagyon nem szereti, hogy nem kísérheti el a bárénekesnő anyját a munkába, és a tőlük külön élő apja is hiányzik neki. Egyetlen barátja az általunk terelgethető Dawn, egy fiatal, hallgatag, hosszú combú, cirkuszi fellépő ruhát viselő akrobatanő, akit csak ő lát, így mások csupán az élénk gyermeki képzelet szüleményének hiszik. A helyzet fordítva sem hétköznapi, Dawn kizárólag Didit látja, számára, így számunkra is az összes többi ember láthatatlan, pontosabban megfelelő világításban az árnyékuk követhető a falakon és berendezési tárgyakon, a fénytan törvényeinek engedelmeskedve pedig nem ritkák az extrém méretű vetített sziluettek sem.

A kontroll kissé problémás, legalábbis a tesztelt Xbox 360-as változat esetében biztosan, ezt már az első lépések megtételekor tapasztalhatjuk. Amikor korlátozott az irányítás, a lépéseink túl lassúak, és mintha kicsit csúszna, moonwalkolna is a figura, rendes módban ezzel szemben túl gyorsan szalad. Animációs gondok is akadnak, az ágyra például minden átmenet nélkül lépünk fel, emellett könnyű a karakter belsejébe kormányozni a kamerát, ahogy a falakba is könnyedén beragadhatunk, utóbbi helyzet később menthető lesz a meglóduló mozdulattal, miután az megnyílik. Mindez azt a korszakot idézi, amikor az etalonnak számító Tomb Raider irányítását még egy külső nézetes játék sem tudta megközelíteni, amelyik nem volt bugos, az sem hatott olyan természetesnek.

Didi már rutinosan szökik ki a vigalmi negyedben levő tetőszobájából, nem tudva arról, hogy ezzel nagy bajba is sodorhatja magát, a gyámhivatal második figyelmeztetése már megérkezett, a következő lebukást már a nevelőintézet rideg rácsai követik. Lejutni már nem tud magától, vélhetően anyu rendezte át a belső udvart. Ekkor lendülünk mi akcióba, Dawn ugyanis képes beolvadni az árnyak közé, így minden árnyék platformmá válik, ebben rejlik a játék újítása. A terep akár a térben is torzulhat, sarkokon is tovább tudunk menni, sőt idővel néhány függőleges árnyékon keresztül is vetődhetünk, ahogy tárgyakat, főleg golyókat és ládákat is bevihetünk a sík dimenzióba. Fontos ugyanakkor, hogy csak az árnyak felett válthatunk, ha beléjük lógunk, visszazuhanunk a térbe, hasonló gondot okoz az is, ha a vászon szerepét betöltő felület valahol megszakad.

Kezdetben csak érdekes, hogy egy felfordított bicikli milyen óriási, extrém terepet vetít a házfalakra számunkra, idővel azonban bonyolódnak a dolgok, belépnek az animáló tárgyak, sőt fényforrások térbeli, szabad mozgatásával is platformokat kell teremtenünk. E feladatok némelyike nem könnyű, rengeteg előre-hátra és ide-oda centizgetést igényel, és folyamatosan próbálgatnunk is kell, hogy át tudjuk-e szelni a szakadékokat. A játék a mai trenddel szemben sem ezeknél, sem néhány további, sokakat megakasztó, a rengeteg ütközési hiba miatt még bizonytalanabb helyzetben sem súg semmit, bármikor előfordulhat, hogy teljesen tévúton járunk.

Az első fejezetben Didi szüleit kell felkeresnünk és kilesnünk, majd miután megtudjuk, hogy a lecsúszott, sittes, de jó lelkű és vállalkozó kedvű apa nem önszántából távozott, a család újraegyesítésén kell munkálkodnunk, illetve valamennyire a családi biznisz megvalósításában is segítenünk kell, ami nem más, mint egy cirkusz összegründolása. A további fejezetekben, ahogy egyre inkább központba kerül Vincenzo, a valamennyire szintén családtagnak tekinthető titokzatos illuzionista, úgy kerül át a hangsúly az egyre nehezebb fejtörőkre, direkt harc ugyanakkor nincs a játékban. Kevés dolgot gyűjthetünk is, néhány fakultatív tárgy a történetet egészíti ki, a kezdetben lényegtelennek tűnő fénygömböket ugyanakkor nem csak kedvtelésből kell szüretelnünk, bizonyos gépek csak ezekkel működnek.

A Contrast nem egy rossz elképzelés, XBLA-s indie játékként a hosszába és művészi kivitelezésébe sem kötnék bele, ezek mellett kétségtelenül van néhány csúcspontja, például a hárompályás árnyjáték az egyszerűsége ellenére is jópofa volt, ugyanakkor hemzseg a technikai és tervezési hibáktól, korai, kiforratlan bétaverzióként hat. Vélhetően kicsit siettek vele, összecsapták, hogy a PlayStation 4 premierjére megjelenjen, ahol a kezdetben még kisebb versenyben, ráadásul úgy, hogy a PlayStation Plus előfizetőknek ingyen adják, jobban fogyjon. Látok benne fantáziát, de minden ponton sokat kellett volna még dolgozni rajta, hogy ütőképessé váljon.