ASUS ROG TYTAN CG8580 gamer PC teszt

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 7.
  • asus rog tytan cg8580, pc, teszt
Link másolása
Bemész a boltba, leteszel az asztalra több százezer forintot, talicskán kitolod a baromi nagy dobozt az autóig, hazamész, áram alá helyezed a szörnyeteget, és játszol. Szép az élet!

Körülbelül így fest a helyzet, ha egy, az ASUS ROG TYTAN CG8580-ashoz hasonló gamer PC-t vásárolsz. Bár az ilyen gépek ára rendre lecsapja a biztosítékot a játékosoknál, azt kár lenne vitatni, hogy létezik ezeknél menőbb dolog: ezen a szinten csúcsminőséget kapsz, és nem pusztán egy számítógépet, hanem egy teljes csomagot, szolgáltatást, sőt nem túlzás azt állítani, hogy élményt is. Nem kell foglalkoznod az összeszereléssel, és még a játékok beállításával sem: egy ilyen PC-n gyakorlatilag minden rezzenéstelenül fut, legyen szó bármilyen részletességről vagy felbontásról. Persze az is nyilvánvaló, hogy valaki éppen azt tartja a PC-s játék szépségének, hogy ő maga válogathatja és szerelheti össze az alkatrészeket, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az ilyen masinákra is van igény, sőt egyre divatosabbak. Nem véletlen, hogy egyre több gyártó rukkol elő olyan előre összerakott, kifejezetten játékosoknak szánt gépekkel, ahol egyedül a teljesítmény és a lehető legjobb játékélmény a fontos, és nem születnek kompromisszumok az olyan “mellékes” dolgok miatt, mint az ár.

A Gamekapocs sem minden nap fér hozzá ilyen döghöz, így kapva kaptam a lehetőségen, hogy huzamosabb ideig nyúzhassam az ASUS ROG TYTAN CG8580-as gépét. Bár ez a modell nem a legfrissebb, hiszen tavaly mutatta be a gyártó, még így sem ütköztem különösebb problémába, ha előkerült a Battlefield 4. Az igazat megvallva viszont nem is igazán arra voltam kíváncsi, mire képes a konfiguráció teljesítmény terén, elvégre ezek a gépek évről-évre frissülnek az ASUS kínálatában: inkább azt akartam átérezni, milyen plusszal hálálja meg azt a rendszer, ha úgy döntenék, hogy így az egyben elhozom a boltból, és nem magam állok neki gépet építeni.

Hátul

Milyen csatlakozók vannak a gép hátulján? Pont ezek:

  • 4 db USB 3.0
  • 2 db USB 2.0
  • 1 db DVI-D
  • 1 db HDMI ki
  • 1 db VGA (D-Sub) ki
  • 1 db RJ45 LAN
  • 1 db 8 csatornás audio
  • 1 db S/PDIF ki (audio jack)
  • 1 db Display

A PC már a csomagolás közben meghökkent, még annál is méretesebb darab, mint amekkorának elsőre képzeltem. A dobozával egy kisebb óvodás csoport hetekig tudna várasat játszani, és mire kibányászod belőle a 20 kilós vasat, úgy beáll a karod tőle, hogy fél napig képtelen leszel bármi mást csinálni. De megéri: a 27 centi széles, 60 centi mély és 50 centi magas, egyébként könnyen szerelhető gépház elképesztően jól néz ki, az ASUS lopakodó tengeralattjáróhoz hasonlítja, nem is alaptalanul. A tervezők úgy játszottak a fekete burkolattal, hogy a gép még véletlenül se hasson szabályos téglatestnek: alul picit masszívabb, felfelé szűkül, a tetején és az elején lévő éleket is elfedték. A sima felületet szellőzőnyílások törik meg, két oldalt alul, illetve a gép hátán és elől is. Ez utóbbi talán a leglátványosabb része a gépnek, ugyanis működés közben kék vagy vörös LED világítja meg, ahogy egyébként az ASUS felirat feletti Republic of Gamers logó is látványosan tündököl a sötétben. Az előlapot, ha megnyomod, többé-kevésbé zökkenőmentesen legördül, mögötte találod a Blu-ray írót és a “16-in-1” memóriakártyaolvasót. Rögtön felettük két-két USB 2.0 és USB 3.0 interfész kapott helyett a fejhallgató és a mikrofon dugasza mellett, a széleken pedig a Speed és a bekapcsoló gomb sorakozik fel.

Indítás után a gép ventilátorai viszonylag hangos zajt csapva pörögnek fel, ezután a zajszint mérséklődik, és csak alkalmanként, tipikusan játék közben kezdenek el látványosan dolgozni. A szellőzésre és a hűtésre nem lehet panasz, tapasztalataim szerint a több órás játékmaratonok sem forrósították fel a házat és a körülötte lévő levegőt. Bent erős hardver duruzsol, persze ahogy említettem is, nem árt figyelembe venni, hogy nem ez a legújabb gamer PC az ASUS kínálatában. A vízhűtéssel felszerelt, négymagos Intel Core i7-3770K processzor még az Ivy Bridge-generációt képviseli, alapjáraton 3,5 GHz-es órajel mellett működik, ami a már említett Speed gomb segítségével 4,6 GHz-ig turbózható fel. A nálunk járt konfigurációba 16 GB DDR3-as RAM-ot szereltek, a videokártya pedig egy NVIDIA GeForce GTX 680-as volt 2 GB memóriával. A számítógép rendelésekor ezek az alkatrészek nincsenek lebetonozva természetesen, bizonyos keretek között válogathatsz, RAM-ból 32 GB kérhető legfeljebb, és a hivatalos weboldal szerint alsó hangon GTX 560 Ti-mal lehetett hazavinni a gépet, a plafon pedig egy GTX 690-es grafikus megjelenítő volt. Háttértár-fronton 256 GB SSD és 15 TB HDD volt kérhető: nekünk két 128 GB-os SSD jutott RAID 0-ba kötve a sebesség miatt, ezt egy 1 TB-os merevlemez egészítette ki, hogy legyen hely a játékoknak. Ja igen, és a kakaóról egy 700W-os táp gondoskodott.

Egy ilyen konfigurációval nem lesznek problémáid játék közben, tökéletesen futnak rajta a legfrissebb címek is, és csak ritkán kell lejjebb adnod részletesség terén. Több játékot is kipróbáltam a masinán az idei év felhozatalából, köztük a Battlefield negyedik részét és az új Call of Duty-t is, és egyáltalán nem panaszkodhatok. 1920 x 1200 pixeles felbontáson játszottam, lehetőség szerint minden beállítást felhúztam a maximumra és bekapcsoltam mindent, amit lehetett. Az eredmény még így is nagyon jó volt, szédületes töltési idő, elképesztő látvány - egy csapásra elszállt minden olyan kívánságom, hogy next-gen konzolt vásároljak. Persze előfordult olykor, hogy leesett játék közben a framerate, de egyrészt nem jelentősen, másrészt tartósan nem jelentkeztek ilyen sebességproblémák. Meg kell jegyezni, hogy a tiszta és éles hangzásért egy Xonar DX hangkártya felel, érdemes mellé beszerezni egy vállalható hangrendszert, hogy kiélvezd minden finomságát.

A monitorunk

Az ASUS-tól a PA249 típusú LED-monitort is kölcsön kaptuk: a 24 hüvelykes megjelenítőt inkább professzionális használatra tervezték, ennek fényében rendkívül jól adja vissza a színeket, és a végtelenségig forgatható. Natívan 1920 x 1200 pixel megjelenítésére képes, van rajta négy darab USB-port, és fülhallgatót is dughatsz bele.


További érdekesség, hogy a gép dobozában egeret és billentyűzetet is találsz, méghozzá igen jó minőségű mindkettő. A lézeres egér jobbkezes, gombból csak a fontosabbak találhatók meg rajta, azok funkciója viszont testreszabható, ahogy a kütyü súlya is szabályozható. 4000 DPI-s felbontása révén a sebességre és a pontosságra sem lesz panasz, nekem egyedül a kialakításával volt problémám, bizonyos idő után kényelmetlen volt a fogása. A billentyűzet ellenben meglepett. A képek alapján viszonylag egyszerű darabnak tűnt, és tulajdonképpen az is: semmilyen különleges gomb nincs rajta, és a dizájn is a lehető legpuritánabb, viszont a billentyűk maguk elképesztően jók. Szabályosan kényezteti az ujjadat minden egyes gomblenyomás, ami különösen akkor kellemes, mikor valamelyik játékban egy degenerált QTE-jelenethez érkezel: püfölheted a billentyűzetet, amennyire csak tudod, nem fog fájni. Végre!

Az ASUS ráadásul igyekezett úgy összerakni a gépet, hogy az a lehető legkompaktabb legyen, a játékosnak tényleg ne legyen más dolga, mint kiszedni a dobozból, bedugni a konnektorba, és elindítani. Az előre összeállított konfiguráció, a Speed gomb, a mellékelt egér és billentyűzet csak egy részét jelentik ennek a koncepciónak, sok más apróság van, ami arra hivatott, hogy megkönnyítse a felhasználó dolgát. Az alaplapon például beépített Wi-Fi-vevő található, ami a desktop gépeknél azért ritkább, ahogy a gyártó által előtelepített programok és szolgáltatások is inkább a laptopokra jellemző. Itt ilyenek is vannak, több mint egy tucatnyi program és segedeszköz várja a júzereket, ami persze talán egy-két embert inkább idegesít, de ugye végső soron a fent említett célt szolgálják, erre pedig tökéletesen megfelelnek.

Az ASUS ROG TYTAN CG8580 legnagyobb hibája egyértelműen az ára, nem is hibáztatok senkit azért, ha értetlenül csóválja a fejét az ehhez hasonló szörnyetegek árcédulája láttán. Ettől függetlenül öröm volt kipróbálni a gépet, és ha bele is lehet kötni néhány apróságba vele kapcsolatban, azt el kell ismerni, hogy maga a megtestesült álom a játékosok számára: baromi jól néz ki, erős és gyors, mindent tud, és semmi nem hiányzik mellőle - vagyis dehogynem, már csak te kellesz hozzá, hogy megizzasszad.

A harcra kész szörnyeteget az ASUS Magyarország biztosította számunkra.

Kapcsolódó cikkek

24.
24.
DON GONDOCS
Sok okos, mondhatna nekem egy megfizethető gépet, amin azért elfutnak a legújabb játékok magas beállítások mellett. privátba is jöhet az üzenet.
21.
21.
hurkagyurka2
Ha a konzolok ekkorák lennének, ki tenné ki a TV-je mellé...? :) Monstrum nagy, energiazabáló dögök vazze... Az ára jobban kellene :) Az tény, hogy a graf amit nyújtanak, szintén brutál. De ezzel együtt sem kellene...
19.
19.
adriano28
megvan rendelve :D 18-án meg is fog jönni ;3
18.
18.
toriell
Azért mert ti Magyarba laktok ,nem tehetek róla h nincs lové:D... Persze... :)
17.
17.
FefaFish
Az enyémben 3 Titán van hídba kötve és vizes persze :)
16.
16.
princeps27
#15: enyémben meg 2 titán XD
15.
15.
toriell
Majdnem ugyanilyen az enyémi is csak nekem 32 Gb ram van feleslegesen,meg egy Geforce Titan:)
13.
13.
erik007
12.
12.
Ra1D3n
#10: Amúgy ha elolvastad volna a cikket, most nem csináltál volna magadból idiótát...
10.
10.
Masterthief
Már nem azért, de a héten rakattam össze az új gépem. Olcsón!
Abban egy ASUS Radeon R9 280 X-es kártya pörög, ami azért jobb mint egy GTX 680-as kártya.
Ha már GTX, akkor a 7xx-es nem jobb lett volna bele?
Maga a ház pedig csúnya.
És ezt több száz ezer Ft-ért? Nevetséges.
8.
8.
ratchetfan
7.
7.
Ra1D3n
Jó teszt, de most egy kis magánvélemény következne. Szerintem az Asus termékekről minden elmondható, csak az nem, hogy szépek lennének. Vadászrepülő, meg tengeralattjáró dizájnra akarnak hasonlítani, és még az anyaguk is olyan elmondásuk szerint, viszont én úgy látom, hogy rondák mint az állat...
6.
6.
KőbányaKispest
Persze, van az, amikor az ember a használt golfot tuningolja és magadnak tákolod össze, meg van, amikor beszállsz egy Rolls-Royce-ba, ahol nem nyithatod fel a motorháztatőt se.

És ahogy a cikk jól fogalmazta, itt igazából prémium szolgáltatást kapsz, és ezt nagy vastag betűvel érdemes aláhúzni. A magadnak tákolt valami, soha nem ér fel, egy ROG, vagy egy Alienware cuccal, mert ott egy mainstream közösség tagja vagy, és van support egyedi programok, minden prémium.

De hát ezt meg is kell fizetni, mint a szar.
2.
2.
Stranger
#1: Plusz ha magadnak rakod össze sokkal olcsóbban kijössz. De ez még mindig olcsóbb mint egy Mac. Ja és úgy 8x gyorsabb. :D
1.
1.
DarkLord
Mintahogy írtad is egy PC-ben az a legjobb mikor az ember gányolhatja össze és itt nem is kell folytatni :) Persze ha hozzám vágnának egy ilyet elviselném az általa okozott sérüléseket a súlyából adódóan majd szépen haza vinném.
De teljesen más mikor az ember saját maga rakja össze a legelső gépét tokostól vonostól akkor azt hiszi hú de nagy vagyok persze mikor az ember már a sokadik gépét pakolja össze akkor elmúlik ez az érzés, de akkor is felelevenedik az emberben milyen is volt az első :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...