Counter-Strike: Source Teszt

  • Írta: InGen
  • 2004. augusztus 16.
Link másolása
Eljött a pillanat, amire már oly régóta vártunk, a ValvE elindította a Counter-Strike: Source béta tesztjét, amiből persze mi sem maradhattunk ki!

Myko: Eljött a pillanat, amire már oly régóta vártunk, a ValvE elindította a Counter-Strike: Source béta tesztjét, amiből persze mi sem maradhattunk ki! Górcső alá is vesszük a kicsikét azonnal, méghozzá InGen kollegával, akinek most át is adom a szót.

Köszönöm Myko papa, és köszöntjük a kedven Gamekapocs hallgató nézőinket is, akik közvetítést láthatnak a mai Counter-Strike mérkőzésről. A szemben álló felek Myko Alto és InGen, és eddig az állás döntetlen. InGen elindul, hogy megszerezze első fragjét a nyilvánvalóan kiöregedett és elrozsdásodott reflexei miatt könnyű ellenfélnek bizonyuló főszerkesztőnk ellen. De mi ez? Myko őrült módjáramegszállottan kerget egy gumiabroncsot, melyet 3000 dolláros géppuskájával terel maga előtt. És InGent elfogja a röhögés, leborul a székről, aztordítván, hogy „ilyen nincs”. Rögtön el is döntötték, hogy hagyják a fenébe a gyilkolászást, inkább probáljunk meg kereket cserélni a Dust egyik sarkában elhelyezett roncson. Myko annyira a sajátjának kezdi érezni, hogy bele is próbál szállni a járműben, azonban miután nem sikerül neki még odalövöldözi a környék összes szemetét, a bevásárló kocsi maradványától kezdve a sörösüvegig mindent. Uram Isten mi lesz itt?

Hogyha eddig a Counter-Strike-ot tartották a legjobb multiplayer játéknak, akkor ezentúl még inkább ezt fogják. Az előzményekkel gondolom tisztában vagytok, de ha mégsem, akkor nekiállnék röviden felvázolni az eseményeket. A hírek folyamatosan pörögnek a Half-Life 2 körül, a tavaly ellopott forráskód-ügy után az egyik legnagyobb téma a klasszikus FPS folytatása. Így hát megtudtuk azt is, hogy a játék hivatalos többjátékos módja nem más lesz, mint (fanfárok, füst, dobpergés...) a Counter-Strike Source motorral megfejelt, felújított, továbbfejlesztett változata. Bizony, hogyha eddig valaki a régi grafikus motorból fakadó ronda látvánnyal takarózott a CS kipróbálás elől, az elől is elhárult minden akadály, a játék ugyanis az új motorral csodálatosan néz ki! Sosem gondoltam volna, hogy a végletesen egyszerű és puritán pályákból egy egyszerű motorváltással és felújítással ennyi mindent ki lehet hozni. És habár a béta alatt csak a Dust nevezetű örök klasszikus kipofozott változatát adódik lehetőségünk kipróbálni, mégis olyan mértékű a javulás, hogy ha csak ezt a szintet tartani tudják a többi pályánál is, akkor évekig egy rossz szavunk sem lehet! Mindenhol roncsok, tereptárgyak, hordók, bent az alagút padlóján visszatükröződik a tetőn beszűrődő fény, a napsugarak pedig sosem látott módon ömlenek be az ablakokon úgy, hogy még a kavargó por is látszik! Félelmetes! Minden részletesebb. A pálya felépítése, a modellek teljesen valósághű mozgása és kinézete, a fegyverek immár megtévesztően valóságosak, semmire nem lehet egy rossz szavunk se. Igaz, ezért a program meg is követeli az árat, hiszen jóval erősebb gép kell hozzá, de közel sem annyival, mint amennyivel szebb a látvány! Ráadásul bele kell számolni, hogy ez még csak bétaverziós program! Habár a CS máig legnagyobb előnye a többi multijátékkal szemben az, hogy alig van gépkövetelménye, biztos vagyok benne, hogy a CS: Source-nak igenis van létjogosultsága, mégpedig nem is kicsi! A technikai fejlődést ugyanis nem lehet megállítani, akármennyien is szeretnék ezt, nem lehet örökké a Quake 1 motorján kotlani, és várni a csodát.

A legnagyobb poén azonban mégsem a csúcs vizuális megjelenítés, hanem az új, mindenre kiterjedő fizikai motor. És itt tényleg majdnem mindenre értendő a dolog! Az úton eldobott utolsó üvegtől a dobozokon át a hordókig minden megmozdítható, és ez egyrészt iszonyatosan (elnézést, nincs rá jobb szó) fun, másrészt taktikai jelentősséggel is bírhat. A fenti életkép alapján szerintem el tudjátok képzelni milyen lehetett, amikor Myko megfogta a földön heverő gumiabroncsot, és elkezdte odagörgetni a roncs autóhoz, majd próbálta melléállítani, és végül örült, hogy kereket cserélt a kocsin egy M16-ossal. Egyszerűen olyan szinten poénos, és annyival megnöveli az „ott vagyok” érzést, hogy az valami hihetetlen! Vagy képzeljük el, hogy ott áll a két hordó az anti-terroristák kezdőhelyétől kijjebb, ahol a terroristák tudnak feljönni az alagútból. Onnan szépen megfogni, és a hordókat leborogatni, amik szépen visszalökik a felfelé rohamozó gazfickókat. De ugyanígy görgethetjük őket magunk előtt is, mobil fedezékként használva azt, igaz az ellenség hamar kilövi előlünk. Egyszerre megemelkedett a játékban fellelhető élvezet mennyisége, mégpedig rohamosan! Fellelhető a játékban a Doom 3 kapcsán is említett poligononkénti ütközésvizsgálat, melynek köszönhetően itt is jóval nehezebb eltalálni az ellenséget, mert ellőhetünk a lábai között, vagy a hóna alatt is akár, amivel a CS még egy fokkal közelebb került a valóság visszaadásának lehetőségéhez, ami igazság szerint igencsak rá is fért.

Maga a játék egyébként egy az egyben átültetett verziója a régi Counter-Strike-nak, tehát ugyanazok a fegyverfajták szerepelnek, ugyanúgy vásárolunk minden kör elején, a játék lényege egy cseppet sem változott, így aki jártas az előző változatban, az itt is rögtön otthon fogja érezni magát. Természetesen magát az interface-t is finomhangolták kicsit, sokkal átláthatóbb és kultúráltabbá vált, a főmenüről viszont nem tudok nyilatkozni, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem a végleges változat.

És akkor jöjjön az örök téma. Az összehasonlítás a Doom3-al, elvégre mégiscsak ez az első játék, amiben élőben tesztelhetjük a Half-Life 2 legendás motorját, a Source-ot. Biztos vagyok benne, hogy a Counter-Strike direkt nem hozza ki ebből a maximumot, ugyanis még mindig igyekszik szem előtt tartani a kisebb géppel rendelkezők népes táborát. A textúrák kicsit mosottak, az egész pálya részletessége és összhatása viszont megdöbbentő, az effektek pedig csodálatosak. Ennek ellenére jelenleg nem lehet összehasonlítani a Doom 3-mal, és véleményem szerint most már a Half-Life 2-t sem lehet majd, ugyanis egészen más. A Doom 3 letaglózó és eszméletlen részletes, fény-árnyék kezelésre épülő látványa után ez annyira nem hoz semmi pluszt, viszont jóval szerényebb gépen jóval magasabb FPS-t mutatva ad olyan látványt, mely minden Counter-Strike játékos szívét megdobogtatja majd. Ez, akárcsak a Half-Life 2 a nagyobb, nyíltabb terepek megjelenítését veszik célba, ezért nem érhetnek el olyan részletességet, mint a Doom 3 a kis folyosókon, a végeredmény egészen más, így az összehasonlításnak nincs sok alapja, ez innentől már csak egyéni preferencia kérdése az egész.

A Counter-Strike Source tehát jött, látott, és maximálisan meggyőzött arról, hogy van értelme várni a ValvE újabb projectjeire. Olyan minőséggel ruházza fel a lassan unalmassá váló CS-t, amely újra visszahozhat sok, az idegeskedés és a szétvert billentyűzet miatt leálló játékost, akik unták már hat éves motor minden kínját-baját. Jelentem, a Counter-Strike újjászületett, és fényesebben csillog mint valaha…. Persze ha egyszer véglegesen elkészül.

InGen


Myko épp a jó állapotban lévő verdájába igyekszik beszállni...


De miután ez nem sikerült feltelepedett a tetejére, hogy megvédje kicsikéjét...


Miután a veszély elhárult, úgy döntött kereket cserél kedvencén.


De ráunt, és talált egy sokkal jobbat.


Myko és példaképe!

2.
2.
xXgoronikahunXx
Nekem nem régóta van meg és nagyon tetszik
1.
1.
csipihat
eddig a legjobb akciójátték a cs source
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...