Húsz cím, amivel játszanod kell 2014-ben

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 14.
  • 2014, előzetes, gamekapocs
Link másolása
Beköszöntött a január, a tavalyi év összefoglalói után pedig ideje megnézni, hogy mi történik majd idén! Oké, még nem érződik, de az már most biztos, hogy nyakig ülünk majd a játékokban...

Ahogy tavaly, idén sem volt egyszerű dolgunk. Húsz játékból is elég terjedelmes előzetest lehet írni, így nem véletlen, hogy ezúttal sem akartuk túllépni a címben is szereplő bűvös számot. Ugyanakkor sokkal több ígéretes megjelenés lesz az év folyamán, alsó hangon tízszeresére nyújthatnánk a cikket, ezért is fájt a szívünk szelektáláskor minden egyes cím kihúzása után.

Most is törekedtünk arra, hogy a legváltozatosabb összeállítást készítsük el nektek. A 2014-es megjelenés mellett kritérium volt, hogy lehetőség szerint tudjunk annyit a felsorolt játékokról, amennyiből kiderül, hogy érdemes-e rájuk várni, csak a neve miatt egy cím sem szerepelhet, és az évente új résszel jelentkező sorozatokat is azonnal kiszórtuk. Biztos akad majd egy-két olyan játék, amelyik akkora csalódás lesz, hogy utólag csak mosolygunk, amiért bekerülhetett a listába, ahogy valószínűleg olyanok is, amelyeket te betettél volna, de mi kihagytuk. Annyi baj, legyen, írd meg kommentben, és megvitatjuk a dolgot!

Alien: Isolation (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One - 2014 negyedik negyedéve)

Régóta rebesgették, hogy Alien-játékon (előzetes) dolgozik a The Creative Assembly, azt viszont még álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyire klassz lesz! Persze még alig láttunk valamit belőle, de amit mutattak Segáék, az mindenképpen ígéretes. A játék főhőse Amanda, Ellen Ripley lánya lesz, aki tizenöt évvel a Ridley Scott-féle Alien film történései után útnak indul, hogy kiderítse, mi történt az édesanyjával. Ahogy annak lennie kell, ő is összezárja magát egy xenomorffal, innentől pedig adja magát az a videojátékrecept, amire a játékosok mindig is vártak: egy olyan túlélő horrorra, amiben nem a lövöldözés kapja a főszerepet, és amiben egyetlen alien szerepel csupán, de az viszont baromi okos lesz!

Castlevania: Lords of Shadow 2 (PC, PS3, Xbox 360 - 2014. február 25.)

A 2010-es Castlevania: Lords of Shadow alaposan meglepte a játékosokat, már abban az értelemben biztosan, hogy nem sokan gondolták, hogy ennyire jó lehet a MercurySteam játéka. Márpedig jó lett, nem csoda, hogy jön a folytatás, ami egyúttal le is zárja Lords of Shadow-széria történetét. A részben modern környezetben játszódó második rész több ponton is igyekszik javítani az előd formuláján, a sztori állítólag lényegesen hosszabb lesz, maga a játék pedig nyitott világot kapott. Kevesebb lesz a QTE-jelenetekből, és a fix kamerának is vége, ráadásul a PC-sek külön örülhetnek, mert ezúttal ők is azonnal megkapják a játékot. Mi csak azt sajnáljuk, hogy a Lords of Shadow 2-vel a MercurySteam befejezi a Castlevania-játékok gyártását…

Dark Souls II - (PS3, Xbox 360 - 2014. március 14.; PC - 2014)

Annyi nehéz játékot kapunk újabban, hogy nem árt valami casual anyag, amivel levezethetjük a feszültséget - jöhet a Dark Souls II? Viccet félretéve, a Dark Souls folytatása márciusban érkezik, és várhatóan megint pokoli nehéz lesz. Persze ahogy az lenni szokott, van, aki ezt megkérdőjelezi a rajongók közül, elvégre maguk a fejlesztők is megerősítették, hogy bizonyos szempontból “hozzáférhetőbbé” teszik a játékot az újoncok számára, de aggodalomra semmi ok: azt is leszögezték gyorsan, hogy nem lesz a játékban Easy Mode, a sorozat még mindig a nehézsége miatt az, ami. Üröm az örömben, hogy a fenti megjelenési dátum csak a konzolos változatokra vonatkozik, a PC-s játékra még várni kell az optimalizáció miatt.

Destiny (PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One - 2014. szeptember 9.)

A Destinyvel már bővebben is foglalkoztunk itt, a Gamekapcson (előzetes), és nem véletlenül: nagyon várjuk már a Bungie visszatérését, és persze az első játékukat, amit azóta fejlesztenek, hogy maguk mögött hagyták a Halo-sorozatot. A Destiny egy tíz évre szóló projekt, és az Activision adja a hátszelet hozzá - majd’ minden tekintetben grandiózus tehát az elképzelés. MMO-nak nem neveznénk, még akkor sem, ha akadnak benne MMO-játékelemek bőséggel, a shared-world koncepció, ami a single-t és a multiplayert hivatott összemosni, még van annyira friss, hogy nehezen tudjuk beazonosítani. Az ötlet viszont kifejezetten izgalmas, ahogy az eddigiek alapján a háttérsztorira, a játékmenetre és a tartalomra sem lehet majd panasz.

Donkey Kong Country: Tropical Freeze (Wii U - 2014. február 21.)

Ha egy játékot veszel idén Wii U-ra, akkor ez legyen az. Vagy a Bayonetta 2. Vagy a Mario Kart 8. Talán pillanatnyi állapot, de igazság szerint mi a Donkey Kong Country legújabb része miatt vagyunk leginkább izgatottak, az előző, Wii-re készült epizód remekül sikerült, és az eddig látottak alapján a folytatást is imádni fogjuk. A történet szerint Donkey Kong és pajtásai - a játékban Diddy Kong, Dixie Kong és Cranky Kong is szerepelni fog - a vikingekre hasonlító snomádokkal akasztják össze a bajszukat, a téma és az alcím pedig már sejteti, hogy fantasztikusan festő pályákból ezúttal sem lesz hiány, és a hangulat is elképesztő lesz. A Tropical Freeze természetesen kooperatív módban is játszható majd.

Dragon Age: Inquisition (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One, 2014 ősze)

Idén ősszel trilógiává avanzsál a Dragon Age-széria, ráadásul minden korábbinál nagyobb a teher a BioWare vállain: a második rész finoman szólva sem hozta a Dragon Age: Origins színvonalát, így lesz honnan visszakapaszkodnia a készítőknek. A Frostbite 3 motort használó, next-gen konzolokra is megjelenő Inquisition ennek megfelelően jóval átgondoltabb, részletesebb és tartalmasabb lesz: még nagyobb világot, még több felfedezést kapunk majd, a testreszabási lehetőségeket pedig minden korábbinál aprólékosabbaknak ígérik a fejlesztők. A harcrendszer is kifinomultabb, az állandó gombcsépelés helyett inkább taktikáznunk és helyezkednünk kell, ki kell használnunk a csapatunk által biztosított képességeket. Ja, és visszatér a taktikai nézet is, de ezúttal már mindegyik platformon!

Driveclub (PS4, 2014 eleje)

Hogy miért tolta el a Sony a PS4-nyitócímnek szánt Driveclub megjelenését az utolsó pillanatban, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy az újgenerációs PlayStationt választók közül sokakat csalódással töltött el a dolog. Nézzük a jó oldalát: néhány hónap, és biztosan megjelenik a MotorStorm-sorozat fejlesztőinek új autóversenye, amiben a főszerepet a csapatépítés és a közösségi élmény kapja. Az ígéretek szerint a játék inkább a GRID ellenfele lesz, tehát valamivel könnyedebb játékmenetre számíthatunk, mint mondjuk egy Gran Turismo esetében, de ez érthető is, a Sony nyilván nem akar házon belüli konkurenciát a Polyphony Digital játékának. Azt is jó tudni, hogyha PlayStation Plus-előfizető vagy, a játék egy kevésbé tartalmas kiadását ingyen megkapod majd.

Dying Light (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One - 2014)

A két Dead Island után sem engedi el a zombitémát a Techland, a Dying Light (előzetes) pedig azon kívül, hogy baromi jól néz ki, egy kifejezetten izgalmas koncepcióval is várja a játékosokat. A zombiapokalipszist nyitott játékvilágban tálaló alkotás játszása során ugyanis folyamatosan váltakoznak majd a napszakok, és míg nappal viszonylag nyugisan állíthatjuk fel a csapdáinkat, gyűjtögethetjük a túlélésünkhöz elengedhetetlen dolgokat, és kereshetjük a többi életben maradt embert, addig éjszaka erre nem lesz időnk: a zombik csak ilyenkor jönnek formába, felgyorsulnak, többen lesznek, nekünk pedig jóformán csak a meneküléssel kell foglalkoznunk.

inFamous: Second Son (PS4, 2014. március 21.)

Újabb PlayStation 4-exkluzív anyag, ezúttal viszont egy olyan, amelyik már a PlayStation 3-on is képviseltette magát. A Sucker Punch inFamous-sorozata harmadszor tér vissza, a next-gen epizód története hét évvel játszódik az inFamous 2 befejezése után. A játékmenet alapjai nem változtak: ezúttal is kapunk egy nyitott világot, ahol főhősünkkel a szuperképességekkel rendelkező Delsin Rowe-val kell helytállnunk a DUP erőivel szemben. Delsin képessége az, hogy át tudja venni mások szuperképességeit, és bár egyelőre csak a füst és fény használatát erősítették meg a készítők, állítólag bővül majd a lista. Természetesen az inFamous: Second Son ízig-vérig next-gen játék lesz, és az elképesztő látvány mellé még olyan nyalánkságok is belefértek a címbe, mint a DualShock 4 kontroller képességeinek maradéktalan kihasználása.

Metal Gear Solid V: Ground Zeroes (PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One, 2014. március 20.)

Most, hogy itt vannak az újgenerációs konzolok, Hideo Kojima is úgy döntött, ideje bedobni valami újat. A Metal Gear Solid V: Ground Zeroes valójában csak a teljes értékű folytatás, a The Phantom Pain felvezető epizódja lesz, bevezetnek bennünket a történet előzményeibe, és kitapasztalhatjuk a játékmenet újdonságait. Merthogy abból lesz bőven, nyitott világot kapunk, ahol folyamatosan váltakoznak a nappalok és az éjszakák, ráadásul attól függően, hogy mivel és milyen gyorsan közelítjük meg a küldetésünk helyszínét: egy repülőgéppel például nagyon gyorsan az úticélunkhoz érhetünk, egy motor hátán viszont ez értelemszerűen nem megy ilyen gyorsan a dolog, könnyen lehet, hogy belecsúszunk az éjszakába. Ezúttal is lesz bázisunk, ahol a fegyvereinket és a felszerelésünket is fejleszthetjük, újdonság viszont, hogy ezt az okostelefonunkról is elérhetjük. A szabadság jegyében a küldetéseket olyan sorrendben teljesítjük, ahogy jól esik, Kojima megígérte, hogy a végén úgyis tökéletesen átjön a történet lényege és üzenete. És ez még mindig csak egy kis szelete a The Phantom Painnek…

South Park: The Stick of Truth (PC, PS3, Xbox 360 - 2014. március 7.)

A várva-várt South Park-szerepjáték az egyik cím a listában, amelyik már tavaly is szerepelt: bizony, a THQ csődje alaposan rányomta a bélyegét a munkálatokra, jelen állás szerint azonban úgy fest, márciusban semmi sem állhat a megjelenés elé. Még mindig nagyon bízunk az Obsidianban, és bár a The Stick of Truth játékmenetéből viszonylag keveset láttunk, a hamisítatlan South Park-hangulatra biztosan nem lehet panasz. Persze ez nem is csoda, elvégre Trey Parker és Matt Stone is gőzerővel dolgozik az RPG-n - még az is előfordulhat, hogy ez lesz az elmúlt évek legjobb South Park-epizódja!

The Elder Scrolls Online (PC - 2014. április 4.; PS4, Xbox 360 - 2014 június)

Az Oblivion óta pletykálták, hogy MMORPG készül a The Elder Scrolls-sorozat alapján, és bár meg kellett várnunk hozzá az ötödik részt is, idén, a széria huszadik születésnapja apropóján végre elrajtolhat a The Elder Scrolls Online. A havidíjas játék PC mellett next-gen konzolokon is játszható lesz, a története több száz évvel ugrik vissza az időben, bőven az eddig megjelent szerepjátékok történései elé. Itt már egész Tamrielt bejárhatjuk majd, a kontinensért folyó háború során pedig három frakcióhoz csatlakozhatunk. Tartalomból lesz bőséggel, és bár alapvetően a multiplayer kapja a főszerepet, a fejlesztők ígérete szerint akad majd olyan kontent is, amit szólózásra találtak ki. A csúcspontot persze akkor is a több száz fős PvP-csaták jelentik majd…

The Evil Within (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One - 2014)

Noha manapság mindenki arról beszél, hogy egyre kevesebb a minőségi horrorjáték, és az olyan nagy címek is leszállópályán vannak, mint például a Resident Evil, szerencsére akadnak olyanok is, akik ezt kikérik maguknak: pont ilyen Shinji Mikami, aki annak idején megálmodta a Capcom slágercímét is. Mikami újabban a The Evil Withinen (előzetes) szorgoskodik új csapatával, a Tango Gameworksszel, és az eddig látottak alapján rég nem látott ijesztgetésnek készül kitenni a rajongóit. A történet kezdetén Sebastian Castellanos nyomozó és társai egy tömeggyilkosság helyszínére érkeznek, ám a terep felderítése közben hősünket megtámadják, kiütik, majd miután felébred, egy olyan helyen találja magát, ahonnan csak úgy juthat ki élve, ha legyőzi a félelmeit… A The Evil Within az ígéretek szerint egyszerre lesz misztikus és vérfagyasztó, az ilyen sztorikhoz pedig értenek a japánok - ebben a játékban sem lesz hiba.

The Order: 1886 (PS4, 2014 harmadik negyedéve)

A The Order: 1886 (előzetes) csakugyan PlayStation 4-exkluzív játék lesz, ráadásul egy teljesen friss cím, aminek csak örülni tudunk. Érdekes lesz látni, hogy az eddig főleg kézikonzolos címekkel foglalkozó Ready at Dawn mit hoz ki a PlayStation 4-ből, de mi nem aggódunk, elvégre a God of War-sorozatot jegyző Sony Santa Monica segít nekik az ügyes-bajos dolgokban. Ami azt illeti, a körítés már most meggyőzött minket: a The Order: 1886 újraírja a történelmet, és egy alternatív képet kaphatunk a viktoriánus kori Londonról. Mi magunk egy elit lovagrend tagját alakítjuk majd, aki egy több százéves háborúba csöppen bele, amit a mesebeli szörnyekre hasonlító félvérek ellen vív az emberiség.

The Witcher 3: Wild Hunt (PC, PS4, Xbox One, 2014 második negyedéve)

Harmadik részéhez (előzetes) érkezik a The Witcher-sorozat is, Ríviai Geralt kalandjai véget érnek, méghozzá nem is akárhogy. A CD Projekt RED szerepjátéka minden korábbinál tartalmasabb és nagyobb lesz, az ígéretek szerint harmincszor nagyobb játékteret kapunk, mint a korábbi epizódokban - nem csoda, hogy néha nem árt lóhátra pattannunk vagy hajóra szállnunk, ha le akarjuk rövidíteni az utazást. A játék alatt a REDengine legújabb verziója fut: a kifejezetten nonlineáris szerepjátékokhoz tervezett motor úgy biztosít óriási szabadságot és komplexitást, hogy közben a gyönyörű látványról sem kell lemondanunk. Alsó hangon 100 órás játékidőre készüljetek!

Thief (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One - 2014. február 28.)

Nem szeretnénk nagy szavakkal dobálózni, de az idei év legnagyobb visszatérője egyértelműen a Thief (előzetes) lesz. De tényleg: tíz éve nem hallatott magáról a sorozat, pedig kevés olyan rajongó akadt, aki ne várta volna tűkön ülve a folytatást. Végül rebootot kapunk, a koncepció a régi, Garrett, a világ legnépszerűbb tolvaja pedig újra itt lesz velünk, hogy önkéntes redisztribúciót hajtson végre a világ üdvösségére. Hősünk csak a gazdagoktól lop, és többnyire azt is csendben, lopakodva teszi, erőszakot nem alkalmaz, ha nem muszáj. Számos eszköz és módszer áll a rendelkezésére, minden akciót több módon is végrehajthat.

Titanfall (PC, Xbox 360, Xbox One - 2014. március 13.)

A Call of Duty atyjai visszatértek, a Respawn Entertainment első játéka a Titanfall (előzetes) lesz. Az FPS kizárólag a multiplayer módra koncentrál, azt viszont úgy kezeli, mintha ez lenne az egyjátékos rész is: a játéknak lesz háttérsztorija, kapunk majd átvezetőket, és maguk a meccsek is olyanok lesznek, mintha egy single küldetést teljesítenénk. Bár csak tizenketten játszhatunk egyszerre, a pályákon még huszonnégy mesterséges intelligencia által irányított katona is lövöldözik majd, ráadásul minden játékos kaphat egy-egy titánt, amivel annak rendje és módja szerint legyalulhatja a terepet. Elképesztően intenzív mókának ígérkezik!

Tom Clancy's The Division (PC, PS4, Xbox One - 2014?)

Noha éppen a napokban vetődött fel a pletyka, hogy a Ubisoft mégsem fogja idén kiadni a Tom Clancy nevével fémjelzett The Divisiont, reményeink kifejezése és az általános népharag elkerülése érdekében a bizonytalanság ellenére is betettük a játékot a listába. A posztapokaliptikus New Yorkban játszódó akció-szerepjáték ugyan sok hasonlóságot mutat az MMO-kkal, a Ubisoft sem akarja MMORPG-nek nevezni a címet. Bár lehet benne lövöldözni, a The Division elsősorban szerepjáték lesz, ahol a túlélés állítólag legalább olyan fontos, mint mondjuk a DayZ-ben. Ráadásul ez eddig látottak alapján ez lesz a legszebb next-gen játék, a Snowdrop engine-t nézegetve tuti, hogy te is hátast dobsz majd!

Watch Dogs (PC, PS3, PS4, Wii U, Xbox 360, Xbox One - 2014 második negyedéve)

A tavalyi év másik nagy késője a Watch Dogs (előzetes) volt, a Ubisoft gyakorlatilag az utolsó pillanatban tolt egyet az évek óta készülő címen - több mint valószínű, hogy üzleti okokból. Akárhogy is, ha minden jól megy, tavasz környékén befuthat a játék, amiről már most sokat elmond az, hogy a kiadó a jövőben sorozatot nevelne belőle, és még film is készülhet a címből. A nyitott világú akciójáték bőven tartogat izgalmakat: az open-world játékmenet részeként nemcsak lövöldözhetünk és autózhatunk majd, de lopakodásra és parkourös menekülésre is sor kerül, és persze mindennek az alapja a hackelés lesz, amivel az őrületbe kergethetjük Chicago rosszarcúit.

Wolfenstein: The New Order (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One - 2014)

Borzasztóan várjuk az új Wolfensteint, igaz, a Bethesda meglehetősen sokat kockáztat az új résszel. Egyrészt az FPS fejlesztését a svéd MachineGamesre bízta, aminek ez lesz az első játéka, másrészt a körítés is más kissé: a játék csak érinti a második világháborút, a történet 1960-as években játszódik, és abból az alaphelyzetből indul ki, hogy a nácik uralma azóta is töretlen... A kizárólag egyjátékos módban játszható anyag alatt egyébként az ötödik generációs id Tech motor dübörög, úgyhogy a látványra biztosan nem lesz panasz.

Bár magunk is hosszan tudnánk folytatni a sort, sajnos ennyi játék fért bele a listába. Biztosan kimaradt valami, ami szerinted kihagyhatatlan lesz 2014-ben, de ne győzködjük feleslegesen egymást: kommentekben várjuk a ti húszas listátokat!

Kapcsolódó cikkek

89.
89.
zala122
dying light, division, the order, titanfall jöhet az tuti
88.
88.
MD. Alchemist
#62: Cyberpunk 2077-et felejtsd el. Az első tervek szerint jön 2015-ben, ami gyanús, hogy inkább 2016 lesz. Több pénzed marad :)
87.
87.
Elyas
Tudod sose értettem h miért kell felhozni a COD ot olyan cikkeknél ahol szó sincs róla... Most direkt flame-t akarsz?
84.
84.
Drazhar
#81: Az elején az űrös része nekem is, a többi meg elment. Viszont ha megnézed a véleményeket net-szerte, az emberek 70%-a utálta. Igazából sajnos az EA teljesen elbaszta ezt a címet, a coop erőltetésével, meg a "legyen olyan mint a Mass Effect dumával"
83.
83.
Teuton
A fontos dolgokat perszer kihagytátok, mint pl. a Catlateral Damage :D
81.
81.
supair
#80: A Dead Space 3 nekem bejött:-)
Titanfall : (talán újra érzem azt mint halo3-nál)
TESO : (játék élő karakterekkel egész Tamrielben,Bethesdához méltó történettel és látványvilággal......)
Halo5:(amiért kajak imádkozom hogy legyen olyan mint amit érdemel a széria)
80.
80.
Drazhar
Én majd csak az arányokra leszek kíváncsi: tavaly is minden "jól" indult, aztán jöttek a bukták és/vagy nem annyira meggyőző címek: Colonial Marines, SimCity, Dead Space 3, Crysis 3, Gears....
(mondjuk az utolsó kettő nekem elment, de a többség szerint csalódások)
79.
79.
kopic
#70: Sztem ezt most fejezd be te gyoker. -.- 29 eves letere hogy mondhat vki ilyet ? En a helyedben elsullyednek szegyenemben.
78.
78.
romulan
Az egyetlen játék,amivel kapcsolatban tényleg óriásiak az elvárásaim, és épp ezért az egyetlen, amit igazán várok ebben az évben, az a Pillars of Eternity. Nem kevesebb reményt fűzök hozzá, mint azt, hogy a Baldur's Gate / Icewind Dale/ Planescape: Torment játékok szellemi örökösévé váljék. Továbbá azt is, hogy ne csupán tökéletesen kiszolgálja a műfaj rajongóit, de piacilag is legitimálja őket, utat nyitva a hasonló próbálkozások, és a többi rétegjáték megvalósulása felé.
A listáról mindössze két játék fogott meg. Az első a Witcher 3, amely a lengyel srácok eddig tanúsított kitartásának és tehetségének megfelelően megérdemli minden figyelmemet. A másik a Thief 4, amely azonban inkább a keserű, kiábrándító csalódás magvait hordja magában, legalábbis számomra.
77.
77.
supair
#75: One akart lenni.
360-ra nem jön szerintem:-)
75.
75.
Elyas
A TESO csak ps4re és xbox360 rá jelenik meg? Nem lehet h az One akart lenni?
74.
74.
supair
#70: A szomorú az,hogy a világ tele van hozzád hasonló patkányokkal.
Édesanyám milliószor többet értéket képvisel nálad,s valószínűleg fogalma sincs ki vagy.Abban biztos vagyok,hogy a Te felmenőidet soha semmilyen körülmények között szájára nem venné.
Remélem az életben még sokszor elsütöd,míg valaki kajak telibe nem ver!Helyettem!

73.
73.
DevilGamer
#70: Ez az, gratulálok! Jól megmondtad!

Komolyan, néha szégyellem, hogy konzolos vagyok. Úgy viselkednek, mint a 10 évesek. Ha egy PC-s akármit mond egy konzolról, akkor le kell anyázni, mindenképp egy mocsok féreg az, aki ilyet merészel tenni. Ez fordítva is igaz, de a PC-sekben van valamennyi tartás és nem kezdenek el anyázni. De mindjárt jön valaki egy ellenpéldával.
72.
72.
KENKILL
Részemről Witcher 3 és Dark Souls 2 a legjobban várt címek, de a Thief-et és a Dragon Age-et is biztos kipróbálom. A tucat FPS-ek már valahogy nem tudnak lekötni, esetleg a Dying Light még, jól áll ennek a játéknak, hogy kicsit elmentek horror meg túlélés irányba a Dead Island után.
70.
70.
2pacal
kimoderált üzenet
69.
69.
Wolverine
Kihagytátok a FIFA 15-öt.. :D
68.
68.
supair
#60: Az lesz vele mint ami a fostalicska ps4-el! O_o
66.
66.
giga321
#64: :). Megpróbálom megrendelni olcsóbban más helyről ha van. De ezekből szerintem 2-3 csak jövőre jön. Èn úgy számolom, hogy a Division csúszni fog jövőre + Mirrors edge és Deus Ex is jövőre jön. Mert Dice only Bf4-el van elfoglalva. Szal kb amit idén mindenképpen megveszek az Watch_Dogs, Infamous,Tomb Raider. És Èn olyanokat nézek amik hosszú távon is megérik multi miatt. WDben is van multi meg TRben. Division is, cyberpunk is (jah még arról sincs hír mikor jön).

És összeteszem a két kezemet, hogy találtam egy elég jól fizető állást. Amen.
65.
65.
Solid Snake1984
Alien-MGS V-The Witcher-Watch Dogd-Division-Destiny-Mirrors Edge-Tomb Raider 2( ha jön idén)
64.
64.
randall13
#62: Hallod, ez már 160.000 forint xD
63.
63.
bloksma
Csak Witcher 3 és Watch Dogs...
62.
62.
giga321
Amit biztos, hogy beszerzek ps4-re:
Watch-Dogs, Infamous second son, The Division, Mirrors Edge (mondjuk nem tudom mikor jön) , új Deus Ex (ezt se), Final Fantasy XV, cyberpunk 2077, ps4-es Tomb Raider. Ezek 100%.

Dying light tetszik, de nagyon félek tőle, hogy Dead Island copy lesz monoton játékmenettel.

Többi vagy nem érdekel vagy nem jön ps-re.
61.
61.
#60: Jaj ne, nem lesz XO-ra a The Order meg az inFamous.
Óriási élményekből maradnak ki, akik nem PS-t vesznek.

Ezek közül nem hinném, hogy akármelyik érdekelne engem.
60.
60.
ribizly
Így elnézve, akkor egy PC-vel és egy PS4-el szinte mindent lehet is tolni...
Akkor ezzel a szerencsétlen XBOX ONE-al mi lesz? O_o

59.
59.
Yanez
MGS, Watch Dogs - ennyi lesz az enyém, ezek nálam must have. A Donkey Kong is az lenne, de nincs WiiU-m.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...