Deus Ex: The Fall mobilos teszt

A Deus Ex: Human Revolution kisebbfajta csoda volt a megjelenésekor. Egyszerűen senki nem akarta elhinni, hogy a mai játékipari körülmények között még lehet készíteni igazán komplex lopakodós-akció-szerepjátékokat cyberpunk köntösben, főleg nem olyanokat, amik felérhetnek a klasszikus Deus Ex-epizódok nosztalgiaködbe vesző nagyságához. Aztán jött a Human Revolution, és úgy levett mindenkit a lábáról, hogy ismerek olyan embereket, akik tízszer játszották végig, meg olyanokat is, akik csak azért kezdték újra a kampányt a felétől, mert véletlenül lelőttek egy ellenfelet, és ez megzavarta a teljesen pacifista végigjátszási törekvéseiket. A játék tehát összetett volt, hangulatos, és felért az elvárásokhoz.


Amikor pedig mindezt megpróbálják átültetni mobilos platformokra, szinte pontosan lehet tudni, mi fog történni: le kell butítani a játékot. Át kell alakítani az irányítást, nem lehet olyan szabad és nagy világot készíteni a hardverek limitációi miatt, és persze figyelembe kell venni azt is, hogy az anyag nyújtson bármiféle játékélményt akkor is, ha csak a buszon tudjuk elővenni 15 percre. És most mondhatnám, hogy a Deus Ex: The Fall ezek alól a kivétel, de sajnos nem ez a helyzet. A The Fall gyakorlatilag a Human Revolution megnyirbált változata, és ez alapján már kapásból utálnom kéne, de a végigjátszás után valamiért  mégsem tudom. Mert igaz, hogy nem ér fel a konzolos társához, és igaz, hogy a The Fall is sokkal jobb lehetett volna, ha mondjuk mobilok helyett PS Vitára jön, de ennek ellenére még így is egy jó játék.


Történetünk valahol a Human Revolution margóján játszódik, és habár a tyrantokon keresztül kapcsolódik Adam Jensen sztorijához, valójában nincs túl sok átfedés a kettő között. Időben valahol a The Icarus Effect című könyv után járunk, A világ felállása a szokásos: vannak az augmentált emberek és a többiek, az előbbi csoportnak pedig szüksége van a neuropozíne néven futó drogra az életben maradáshoz. Főhősünk Ben Saxon egy ex-katona ex-SAS keményarc, aki éppen lelépett a tyrantoktól egy árulás miatt végül Panama Cityben köt ki, ahol hamar belekeveredik egy kisebb drogháborúba. A sorozatot átjáró toposzok, összeesküvés-elméletek, filozófiai fejtegetések itt is jelen vannak, és számítógépeket feltörve, jegyzeteket olvasva további kirakósdarabokat helyezhetünk el a nagy képben.


Ettől függetlenül persze ne számítsunk arra, hogy a Human Revolutionhöz hasonló nagyszabású történetet kapunk, de ettől függetlenül a narratíva érdekes, feszes és jól szolgálja a játékot. Még akkor is, ha egyébként az írás minősége sem ér fel a konzolos nagytesóhoz: alapvetően egy katonai bosszúállós sztoriról van itt szó, egy rakás tipikus karakterrel. Ezzel azonban nem fogunk sokat foglalkozni, amikor felderítjük Panama City tipikusak Deus Ex-hangulatot árasztó klubjait, szállóit, rendelőit, utcáit, kapcsolatba kerülünk a bandákkal, és próbáljuk megoldani az egész helyzetünket. Dicséretes, hogy mindez körülbelül 5 óráig fog tartani, de aki mindent el szeretne olvasni, és mindent fel akar fedezni, az erre már ráhúzhat egy-két órát. Nagyon nem rossz ez egy mobilos játéktól, főleg nem egy 1500 forintos mobilos játéktól.


És ha már a pénznél tartunk, érdemes szót ejteni a mikrotranzakciókról, mert természetesen vannak. Viszont egyáltalán nem tolakodóak, és főként olyan jellegűek csak, melyekkel a fejlődésünket gyorsíthatjuk meg. Én mindenesetre nem éreztem szükségét a végigjátszás során, hogy bármit is vegyek a store-ból, ez pedig tökéletesen elmond mindent. És ez persze azt is jelenti, hogy a játékmenet egyáltalán nem szenved csorbát, a készítők semmilyen funkciót nem tettek fizetési fal mögé. Ami örömteli, mert a játékmenet szinte egy az egyben visszaidézi a Human Revolutiont abban a tekintetben, hogy végiglőhetjük magunkat az elejétől a végéig, de akár lopakodhatunk is, esetenként csendesen leterítve a szerencsétlen őröket. A lopakodásban egyébként segít, hogy - vélhetően hardveres limitációk miatt - a hullák egy idő után eltűnnek, így azok alapján már nem fedezhetnek fel minket.


Habár azt írtam, hogy lőhetünk vagy lopakodhatunk, valójában az elsőt nem kifejezetten ajánlanám, ugyanis az irányítás nem mindig lesz partner az agresszív véleménycserében. Alapvetően kétféle módon vezérelhetjük karakterünket: vagy a már megszokott módon két virtuális karral és a képernyőn megjelenő gombokkal, vagy pedig egyszerűen odabökhetünk a képernyőn, ahova menni szeretnénk - utóbbi különösen hasznos lopakodásnál, fedezékbe húzódásnál. A probléma, hogy ha nagyon komoly akcióba kerülünk, akkor egyszerűen túl problémás, túl kelletlen az irányítás, de mivel a Deus Ex úgyis mindig jobb volt lopakodós játékként, mint shooterként, így ezt talán tekinthetjük úgy is, hogy a készítők a helyes irányba terelnek minket.


Akadnak azonban olyan területek is, ahol az érintőképernyős vezérlés hozzátesz a játékélményhez. Ilyenek például a hackelések, ahol nem csak, hogy egyszerűbb a minijátékot érintéssel megoldani, hanem egyben megadja azt a futurisztikus érzést is, amit főhősünk is tapasztalhat a játék világában. Ugyanez vonatkozik a beszélgetések rendszerére is, ami valahogy sokkal jobban működik egy tableten, mint kontrolleren. Egy sci-fi játék vezérlésénél, főleg egy olyannál, mint a Deus Ex, ez egyértelműen javíthat a beleélésen, főleg, hogy a különböző interfész-elemeket is nagyon jól sikerült megvalósítani, így még a karakterfejlesztés is öröm.


A karakterfejlesztés jelen van, bár a sztori végére sajnos nem jutunk benne sokáig, ugyanis epizodikus formában érkeznek majd a folytatások - legalábbis elméletileg -, bár ezt annyira nem bánom, mert némileg az upgrade-ek némileg sótlanok és unalmasak, ráadásul csak egyet találtam, amit kifejezetten az érintőképernyős vezérléshez találtak ki. Szintén sikerült átmenteni a Human Revolutionből a mellékküldetések rendszerét, melyekből jópárat találunk, annak ellenére, hogy egyébként a világ közel sem nyújt annyi felfedeznivalót, elágazást, titkos helyet. Itt is érvényes az az elv, hogy a mobilokra / tabletekre költözéskor egy kicsit visszább kellett vágni a lehetőségekből.


Ami azonban egyértelműen kiemelkedik a mobilos mezőnyben, az a grafikai megvalósítás. A Human Revolution csillogós, fényes, aranyszínű képi világa egy az egyben köszön vissza, a karaktermodellek viszonylag részletesek, és ugyan az animációk néha bután tudnak kinézni, összességében egy generáció eleji PS3-as játéknak simán elmenne a The Fall. Sajnos a szinkronszínészek már nem végeztek ilyen jó munkát: a kimondott szöveg mesterkéltnek hatnak, és nem túl érdekfeszítően előadottak, bár ez részben lehet az írók hibája is. Szerencsére azonban az androidos megjelenésre a bugok tetemes részét sikerült kiirtani, így az iOS-es megjelenés utáni panaszok okaival nekem már nem kellett szembesülnöm.


A Deus Ex: The Fall azonban végső soron betalál. Aki nem játszott a Human Revolutionnel, annak azért, mert itt belekóstolhat a franchise-ba egy kicsit egyszerűbb formában, majd belevetheti magát az egyébként azért minden tekintetben sokkal jobb konzolos nagytestvérbe. Aki pedig játszott a Human Revolutionnel annak azért, mert valószínűleg úgyis rajongóvá tette a játék, így szeretne egy kicsit többet kapni az univerzumból. Pont, mint Saxon a drogokból.

A játékot az ASUS Transformer Pad TF701T készülékén teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.