Diablo III: Reaper of Souls teszt

Utólag el kell ismernem, annak idején kicsit túlértékeltem a Diablo III-at. Azt ma is tartom, hogy a játékmenet alapvetően zseniális: a harc semelyik másik hack'n slash-ben nem érződik ilyen jónak, a karakterosztályok fantasztikusak, a hangulat pedig lenyűgöző. Az igazi problémák csak később jöttek elő, magasabb szinten. A Blizzard ugyanis úgy döntött, hogy a Diablo II-ben virágzó feketepiacot megpróbálja kiváltani az aukciós ház bevezetésével, azonban ahhoz, hogy ez hatékonyan működhessen, az egész itemizációs rendszert ennek megfelelően kellett felépíteni. Ez pedig sajnos azt jelentette, hogy nagyon kevés legendary tárgyat találhattunk, és jó eséllyel azok sem voltak használhatók karakterünknek, így mehettünk velük az AH-ba.


Ami egyben azt is magával hozta, hogy magasabb nehézségi szinten kizárólag az AH-ból öltözve lehetett esélyünk, így tulajdonképpen az egész rendszer megölte a játékot, illetve végső soron azoknak kedvezett, akik hajlandóak voltak valós pénzt költeni, vagy jól ügyeskedtek az eladásokkal. Egyik sem olyan dolog, ami miatt eredetileg szerettük a Diablót, hiszen a loot-szerencsejáték az, ami az ilyen jellegű játékok sava-borsát adja. Ha nincs meg az esélye minden egyes leölt szörny után annak, hogy karakterünk jelentősen erősebb lehet, akkor az egész gyakorlatilag értelmét veszti. Felismerte ezt a Blizzard is, és a játék új vezető tervezője, John Mosquiera irányításával a fejlesztőcsapat jelentősen átalakította a játékot.


Csak éppen nem a kiegészítővel, hanem az előtte érkező 2.0-ás patch-csel. A Blizzardnak mindig is megvolt ez a szokása, sőt, tulajdonképpen egy állandóan online játék esetében ez a legjobb megoldás: a játékmechanizmusok és alapvetések terén mindenkit egyenlő szintre hoztak a javítócsomaggal. A lényeg: az aukciós ház megszűnt, a lootrendszer és az itemizáció teljesen átalakult. Most már jóval nagyobb eséllyel esnek legendary cuccok, és biztosan olyan statok lesznek rajta, amiknek van értelme (tehát például nem lesz egy barbár fejszén intelligencia). A kiegészítővel érkező 70-es szintlimit azonban abban (is) segít, hogy az AH-korszakban összeszedett tárgyakat kisöpörjék a fejlesztők a játékból, hiszen hamar fogunk jelentősen jobb holmikat találni - amik most már az arannyal együtt az accountunkhoz kötődnek véglegesen, kereskedelemre tehát egyáltalán nincs lehetőség.


Ez ugyan elméletben kevésbé forszírozná a csapatban való haladást, amit a Blizzard úgy egyensúlyozott ki, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb eséllyel találunk aranyat és cuccokat. A patch-csel végre átalakult a Paragon-rendszer is, a szintek az accounton lévő összes karakter között megosztódnak, és teljesen megváltozott a nehézségi rendszer is, amivel így gyakorlatilag pontosan belőhetjük a karakterünknek, illetve felszerelésünknek megfelelő kihívást, és egyben eldönthetjük, mennyit áldozunk fel a gyorsabb haladásból a több tapasztalati pont és a jobb itemek oltárán. A patch ezen kívül is rengeteg újítást hozott: termérdek új szörnyképesség került be, megváltozott a közösségi rendszer, újfajta shrine-ok és chestek kerültek a játékba, és még több a véletlenszerű esemény, amik dobnak kicsit a változatosságon.


Ha tehát az aukciós ház által indukált problémák miatt már örökre eltemetted a Diablo III-at, akkor most ásd ki, a játék ugyanis a kiegészítő nélkül is teljesen új életre kapott, és valami egészen fantasztikus lett. Hogy ehhez mit ad hozzá a Reaper of Souls? Nos, természetesen az első és legfontosabb az új fejezet. Történetben ne számítsunk túl sokra: jön Malthael, az egykor angyal, de most már nagyon gonosz nem-angyal, aki meg akarja szüntetni a menny és a pokol között zajló örökös háborút azzal, hogy nagyjából mindent elpusztít, elvégre a halálban mindenki békére lel. Az ötödik fejezet némileg hosszabb, mint a többi, de ami a legfontosabb: sokkal hangulatosabb és tartalmasabb.


Kalandjaink nagy részét Westmarch városában töltjük majd, ahol rengeteg mellékküldetés és felfedeznivaló vár ránk, de később ellátogatunk olyan ismerős helyekre is, mint például a Pandemonium Fortress. A lényeg azonban, hogy az egész fejezet rendkívül hangulatos, sötét és kemény, nagyjából pontosan olyan, mint amilyennek az egész Diablo III-nak lennie kellett volna. A pályák elsőrangúan néznek ki, a véletlengenerátor tökéletesen teszi a dolgát, a területek nagyobbak, mint korábban. Ezeken a területeken pedig változatos, kiválóan megtervezett új szörnyek szakadnak a nyakunkba, akiket öröm feldarabolni. Az biztos, hogy játékélmény területén a Diablo III semmit nem veszített erényeiből.


Westmarch városában csatlakozik hozzánk a kovács és az ékszerész mellé a mystic. Az ő segítségével egy tárgyon megváltoztathatunk egy bónuszt, némi arany és különböző alapanyagok felhasználásával. Jól fontoljuk meg, melyik bónuszra nincs szükségünk, és azt cseréljük le, később ugyanis már nem lehet visszacsinálni a dolgot. A mystic a World of Warcrafthoz hasonlóan lehetőséget ad a tárgyak kinézetének átalakítására is, így most már semmi nem akadályozhat meg minket abban, hogy egy egységes külsejű keményarc karakterünk legyen. A korábbi kettőhöz hasonlóan persze a mysticet is fel kell fejleszteni, ám most már nem a 10., hanem a 12. szint a maximum mindegyiknél.


Ami azonban a kiegészítő legnagyobb újdonság, az egyértelműen az adventure mód, ami gyakorlatilag végtelen újrajátszhatósági értéket ad a Diablo III-nak, és teljesen átalakítja az endgame-et. Arról van szó, hogy miután legalább egyszer végigtoltuk a sztorit, újrakezdhetjük adventure módban, ami pedig azt jelenti, hogy játék összes fejezetének térképein véletlenszerűen felbukkanó küldetéseket választhatunk. Ezek némileg különbözhetnek egymástól, de a lényeg úgyis az lesz, hogy menjünk oda az adott helyre, és zúzzunk le mindenkit, majd zsebeljük a lootot, XP-t és aranyat. Minden térképen öt ilyen kihívás vár ránk, és ha sikerül mind az ötöt teljesíteni, további jutalmak ütik a markunkat.


De ez még nem minden, ugyanis minden alkalommal kapunk egy Rift fragmentet is, amiből ha sikerült ötöt összeszedni, akkor megnyithatunk egy Nephalem RIftet. Ez egy teljesen új, teljesen véletlenszerűen generált pályára visz el minket, ahol szintén teljesen véletlenszerűen generált ellenfelekkel, és egy főellenféllel kell megküzdenünk, az egész folyamat végén pedig újabb rendkívül értékes lootok ütik majd a markunkat. Ez az egész folyamat a különböző kihívások teljesítésétől kezdve a riftek megtisztításáig annyira addiktívvá teszik a Diablo III-at, és annyira megnyújtják élettartamát, hogy csak gratulálni tudok a készítőknek. Ezt bizony eltalálták.


Végül pedig érdemes megemlíteni, hogy a kiegészítővel egy új karakterosztály, a Crusader is bekerült a játékba. A Diablo II Paladinjának helyi megfelelőjéről van szó, amit leginkább tankolásra, és közelharci, illetve közepes távolságra ható mágikus harcra hegyeztek ki. Ennek megfelelően pajzsot használ, és kétkezes fegyvereket tud egy kézben tartani, erőforrása pedig a Wrath. Ez egyébként folyamatosan töltődik magától is, de harc közben minél többen támadják, annál inkább meggyorsul ez a folyamat. Nem csak, hogy rohadtul szívós, de rengeteg látványos, területre ható támadása van, így abszolút nem csodálkozom azon, hogy nagyon hamar nagyon népszerű lett.


Nem tudom külön kezelni a 2.0-ás patch-cset és a Reaper of Soulst. A játékot kétségtelenül az előbbi tette rendbe, de utóbbi is annyi apróságot adott hozzá még az új fejezeten, a karakterosztályon, a mysticen, az adventure módon és a rifteken kívül is, hogy azokról lehetetlen lenne egy cikk keretein belül megemlékezni. Ha valaki rajongó, és még most is előveszi a játékot esetenként, annak úgyis gyakorlatilag kötelező beszereznie a kiegészítő lemezt. Így a végső pontszám alapvetően a játék jelenlegi állapotának szól, a kiegészítővel együtt. Összességében két komolyabb hibát tudok felhozni a Reaper of Soulsszal szemben: a gyenge sztorit és a záró renderfilm hiányát (ez hogy maradhatott ki?), minden más azonban a tökéleteshez közelire csiszolt Blizzard-minőséget képviseli.