H1Z1 előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2014. április 27.
  • előzetes, h1z1
Link másolása
Utálom a tömött buszokat. Szardíniaként zötykölődünk a sorstársainkkal az útcél felé, kétségtelenül többen vagyunk a kelleténél. Ugyanez jellemző nyitott világú zombis túlélőjátékokra is. Vajon a SOE találja fel a spanyolviaszt?

A DayZ zajos sikere szabályos lavinát indított el a piacon, zombis alkotások azóta is minden fa tövében nőnek, ám most borostyán módjára csavarodnak fel annak törzsén, szinte megfojtva az egész piacot. Egy hatalmas állandó világ, több ezer játékos (szerverenként nyilván kevesebb), harc az ennivalóért, a menedékhelyért, harc az élőholtakkal, önszivatás, ember embernek a farkasa – ismerős a szituáció? Hiszitek, vagy sem, a Sony Online Entertainment alkotása szinte ugyanezt kínálja, néhány apró csavarral, ami mégis egyedivé teszi. Vajon életképes alternatívát nyújt-e a Bohemia játéka mellett? Minden bizonnyal, hiszen free-to-play lesz, a játékosok saját szervereket is indíthatnak, biztosítva ezzel a hosszú hónapokig tartó szórakozásunkat.


A csapat fejesének, John Smedleynek nincsenek illúziói: tudja, hogy a H1Z1 csak akkor lesz sikeres, ha kellően nagy szeletet ki tudnak hasítani maguknak a piac tortájából. Ha fizetős címként adnák ki gyermeküket, halálra lennének ítélve, de ingyenessége révén könnyűszerrel elérheti a célközönségét. A PlanetSide 2 sikere bizonyítja, hogy az elgondolás egyáltalán nem merész. Szerintünk a piac elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen elférjen benne a DayZ és a H1Z1, ráadásul már a fejlesztés korai szakaszában kipróbálhatjuk az MMO-t, hiszen májusban jön az early access build, kissé kötött lehetőségekkel, de a lényeg már ott lesz.


De mégis, mi fán terem a H1Z1? Tizenöt évvel járunk a zombiapokalipszis kitörése után az Egyesült Államokban, adva van egy hatalmas és változatos terep városokkal, ipartelepekkel, vidéki farmokkal és úthálózattal, míg a játékost a térkép egyik véletlenszerű pontján dobják a mélyvízbe. A produktumban nincsenek természetfeletti lények, az emberek feltámadásának van tudományos háttere: vélhetőleg egy körmönfont vírus felel a fertőzésért, a cím is hasonlít a madárinfluenza egyik típusára. Túlélőnket első és harmadik személyű nézőpontból is irányíthatjuk, aki meglehetősen gyér felszereléssel vág neki a kalandnak, az ígéretek szerint többféle játékstílus kedvelői is megtalálják benne a számításukat, nem csupán az akcióról szól az egész.


A felfedezésen és a gyűjtögetésen nagy hangsúly lesz, elvégre meg kell építenünk saját menedékünket, amely fontos ahhoz, hogy nyugodtan álomra hajtsuk a fejünket. A menedéket később erőddé alakíthatjuk, ám az építkezéshez elsősorban nyersanyag szükséges: fa, kőzet és egyéb dolgok, amikre csak szorgos kutatómunkával bukkanhatunk. Ideális, ha társakra lelünk a többi játékosban, akikkel csapatba verődhetünk és közös táborhelyet alakíthatunk ki. Velük együtt indulhatunk portyára, ezáltal könnyebben maradhatunk életben, mint magányos farkasként. A zombik és a vadvilág állandó fenyegetést jelentenek, ám még náluk is rosszabbak az emberek, hiszen soha nem tudhatjuk előre, hogy mikor rabolnak ki és ölnek meg minket, ha nem vigyázunk. Egy takaros munkával felépített erődre felfigyelhetnek mások is, a békés együttélés és a kereskedelem nem mindig állja meg a helyét, pedig ez utóbbiakra is lehetőségünk van, sőt a játék kimondottak erre ösztönöz bennünket.  De a homo sapiens gonosz faj, aki bármikor képes tisztességtelen húzásokra, de könnyen lehet, hogy találunk olyan szervert is ahol kimondottan tiltott játékosok közti erőszak.


Egy megfelelően felfegyverzett karakter már meg tudja védeni magát, a felhozatal szempontjából nincs szégyenkeznivalója a játéknak: pisztolyok, karabélyok, Molotov-koktélok és robbanóanyagok nehezen, de megtalálhatóak lesznek. A megfelelő meleg öltözék is kulcsfontosságú, hiszen a hideg éjszakákon könnyedén megbetegedhetünk. Az élelemre és vízre napi szinten szükségünk lesz, de nem csupán konzerveket kell keresnünk az egykoron sűrűn lakott településeken, farkasokra és szarvasokra vadászhatunk, illetve horgászhatunk is. A craftolás nem csupán arra jó, hogy a mindennap használatos tárgyakat elkészítsünk, kereskedhetünk más játékosokkal, ruhákat, lőszert és nyilakat adhatunk-vehetünk. Kevésbé türelmesek valódi pénzért is vásárolhatnak ruhadarabokat és más kiegészítőket, amiket az égből dobnak le, ám az korántsem biztos, hogy a csomag a megfelelő kezekbe kerül, lásd az Éhezők viadala című filmet, ahol valóságos háború zajlott egy-egy földet ért cuccért. Hatalmas poén, amikor a burzsuj játékos drága pénzért megvásárolt holmiját meglovasítjuk, miután a szerencsétlent tarkón lőttük.


Mielőtt még valaki pay2win címként skatulyázná be a H1Z1-et, jegyezzük meg, hogy pénzért semmiképp sem vehetünk fegyvert, vagy más tisztességtelen előnyt biztosító tárgyat, azokat saját magunknak kell megtalálunk. Biztonságos zónát és globális eszköztárt sem találunk a játékban, mindenkinek saját magának kell megépíteni a szállását, amellett, hogy a veszély állandó és kikerülhetetlen, pont ez adja a túlélőjátékok szépségét. Ami viszont még a DayZ-ben sincs benne egyelőre, az a járművezetés, ám a SOE alkotásában már különféle terepjárókat, teherautókat, de még repülőket is irányíthatunk külső nézetből, igaz, nagyon el lesznek dugva. A bandázásnak sincs akadálya: saját klánokat, céheket alapíthatunk, tagjai egyedi öltözeteket viselhetnek. Külön öröm, hogy női karaktereket is indíthatunk a játékban, de csak később, a korai verzióból még hiányzik ez az opció.


A szerepjátékos lehetőségekről lemondhatunk, karaktereink nem lépnek szintet, képességek sem lesznek, minden, amit tudnak (craftolás, fegyverhasználat, építkezés), azzal már a kezdetektől fogva tisztában vannak. Viszont kinézetüket teljesen testre szabhatjuk és rajtunk múlik az is, hogy milyen felszerelés lapul a zsákunkban. A DayZ-hez képest nagy különbség, hogy amikor meghalunk, ugyanazzal a karakterrel éledünk újjá, viszont, ha egy zombi harapásától hullunk el, számoljunk azzal, hogy kisvártatva átalakulunk és így veszélybe sodorjuk a társainkat. A fejlesztési munkálatok során a készítők folyamatosan tartják a kapcsolatot a játékosokkal, hiszen az ő véleményeik és javaslataik formálják kerek egésszé a H1Z1-et, így a végleges változat olyan lesz, amire a többség vágyik.


Bármennyire is hihetetlen, de a zombik okosan viselkednek. Nem úgy, mint más játékokban, ahol csupán a táj részei és különösebb veszélyt nem jelentettek. Gyorsan megfektethetik a karakterünket, ha pedig egy horda szakad a nyakunkba, szinte biztos, hogy halálra leszünk ítélve. Ha nem vagyunk kellően felszerelve, a legjobb, ha elkerüljük őket, vagy menekülünk. A program szimulálja a nappalok és éjszakák dinamikus váltakozását, az éjjelek „nagyon-nagyon sötétek” lesznek, ha nincs a közelünkben valamilyen fényforrás, akkor semmit sem látunk majd. Igen ám, de a fény vonzza az élőholtakat, s ezzel számolunk kell, a gyávábbak ne is merészkedjenek ki kuckójukból sötétedés után.  A napszakok mellett az időjárás is folyton változik, az eső eleredhet, a szél erősen fújhat és hasonlók.


A játékosok által üzemeltetett szerverek teljesen új szintre emelik az élményt. Az ötlet egyszerű: ha a közösség úgy akarja, egy adott témához, vagy szabályrendszerhez igazíthatják saját játékukat. Azok a játékosok, akik több, mint öt órán át játszottak a H1Z1-gyel, egy tokent kapnak, ami a szerveren való szavazás záloga. Hangsúlyosabb militarista témát akarsz? Szavazz és több páncélozott járművet és fegyvert találsz a játékban. A látványvilágért egyébként a SOE saját motorja, a ForgeLight Engine felel, ugyanez dolgozott a PlanetSide 2 alatt is. A korai hozzáférés májusban startol el PC-n - ezért 19,99 dollárt kell fizetnünk, de az végleges változat természetesen ingyenes lesz, amely minden jel szerint PlayStation 4-en is tiszteletét teszi.

Kapcsolódó cikk

14.
14.
shooter1234
#13: Persze hogy a lövéshang ott van, ahol becsapódik az ólom, és véletlenűl sem ott, ahol kilövik. :D
Én ismertem komplikáltabb túlélőjátékot, ahol a zombik inteligenciája az utóbbi időkben elég jó vot (Hallás, látás, látás és hallástávolság, látómező, emlékezet) de sajnos a projektet lelőtték, nem volt gazdaságos fenntartani. (de nem írom le, mi volt a címe, mert a sok gyökér jönne hogy WAREZ BAZMEG!!!!! WAREZ!!!!)
13.
13.
zala122
egyetértek a 2. kommentelővel és jövök én is lőjük őket lábon aztán hagyjuk őket jól elvérezni miközben a hangra majd ezer zombi tömörül és aztán szépen felzabálják őket.Nagyon jó játék nálam biztos hogy több lesz 100 óra
12.
12.
MrLentoFan
XD Remélem nem kellett túlórázniuk egy ilyen frappáns cím kitalálásához! XD
11.
11.
Ghost26Dave
kimoderált üzenet
10.
10.
Fooxfire
#7: Azért van ez újonnan mert a fejlesztők pénz nélkül kezdik el a játékot nem úgy mint régen :) Akkora azért volt a béta hogy bugot találj / meg tetszen a játék és megvedd ha megjelenik! Most persze ami támogatja a játékot azzal hogy megveszi a bétát mint DayZ esetében az csak annyi örömet kap hogy megjelenés előtt jó pár hónappal nyomhatja és mire jönnek a F2P emberek addigra picsázza őket és lootolja az általuk megvett mikrotranzakciós holmikat :)

Én se nem támogatom se nem ellenzem ezt !! Többnyire amit megveszek az olyan játék hogy kijön oszt játszad se béta se early acess jáccó azt örülsz :D
9.
9.
simon 555
Ezen a fizetős cuccos dolgon tuti változtatni fognak. Bár nekem tetszik, mert 1 centet sem költenék rá, de ezt tuti meg fogják változtatni. Kizárt, hogy azt meg mernék csinálni, hogy fizetős cuccot el lehessen majd veszíteni, vagy ebben az esetben egyáltalán meg sem kapná az illető ha előtte ellopják.
8.
8.
Haribo01
Hát amennyire tudom ugyanez van a DayZvel is hogy most fizetős. Aztán majd mikor kijön akkor free2play lesz. Kövezzetek meg ha nem igaz, én azt megvettem. Illetve én ezt is megfogom venni 4000 forint szerintem nem akkor ár. Persze sorra jönnek a zombi túlélősök, de speciel én szeretem őket. Illetve itt is a mikrotranzakciók ha jól tudom max kinézetet cserélnek, nem pedig megvesznek neked egy rakat fegyót. Szóval nem lesz olyan szar mint a planetside 2, ahol aki egy kis pénzt benyomsz és máris 3x nehezebb megölni.
7.
7.
hedzsooo
.. A Korea verzióért PC-n fizetni KELL??? A végleges verzió meg ingyenes lesz?!

Éredekes, régen a demó, meg a teszt verziók voltak ingyensek, a végleges játékért kellett meg fizetni, a fene sem bírja már ezt követni, de szerencsére annyira engem nem is hozott lázba ez a játék, mivel az MMO számomra túlzottan időrabló.
6.
6.
Tyranio
#5 Szerintem emiatt figyelmen kívül hagyni egy játékot, igen csak balga dolog. Nem beszélve arról, hogy nagyon nem is számít hol játszódik tekintve, hogy ez egy túlélő játék és sem komolyabb történetről, sem pedig párbeszédekről nem beszélhetünk ami valamilyen úton módon bevonhatná a politikát vagy az USA-t a játékmenetbe (pl.: Fallout játékokban, ott számít a helyválasztás).

Ami a környezetet illeti az erdők, mezők és hegységek valószínűleg ugyanúgy néznek ki Amerikában mint Európában és az épületek között sem lehet nagy különbség a feliratokat leszámítva.

Ha emiatt elutasítasz egy ingyenes játékot ami talán még érdekelne is egy másik környezetben (DayZ), nos lelked rajta, de szerintem balgaság.
5.
5.
Stranger
Hát, engem onnantól nem érdekel hogy az USA-ban játszódik. A DayZ jobban átjön az európai színtér miatt. Bár az is igaz, hogy még csak videókat néztem róla. xd
4.
4.
Tyranio
"A produktumban nincsenek természetfeletti lények, az emberek feltámadásának van tudományos háttere: vélhetőleg egy körmönfont vírus felel a fertőzésért"
Nahát, mint minden eddig elkészített zombis játékban a Resident Evil 1 óta? A háttértörténet terén valóban feltalálták a spanyolviaszt. Már-már hiányoznak a nem tudományos hátterű feltámadások.

Akárhogy is, a játék ígéretesnek tűnik (és ingyenes, ami megmelengeti az Olcsó János szívemet), szóval én várom. Különösen a mások életének megkeserítését vagy megrövidítését.
3.
3.
Ecneb
#2: Jövök veled és majd együtt rúgjuk szét a seggüket!
2.
2.
mestermagyar
"az éjjelek „nagyon-nagyon sötétek” lesznek, ha nincs a közelünkben valamilyen fényforrás, akkor semmit sem látunk majd. Igen ám, de a fény vonzza az élőholtakat, s ezzel számolunk kell, a gyávábbak ne is merészkedjenek ki kuckójukból sötétedés után"

Ahá, rustban pont ez van, csak a fél völgy el kezd rád lődözni, és még a házad is kic4-ezik.

Pénzért vásárolt cucc meglovasítás? Már alig várom a sok anyuci adta pénzből bevásároló kölyöktől elvenni a cuccosait. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...