Sony Smartwatch 2 okosóra teszt

  • Írta: Daks
  • 2014. május 10.
  • android, okosóra, smartwatch 2
Link másolása
„Pajti, gyere értem” - mondta Michael, szájához emelve óráját, KITT pedig pár másodperc múlva padlógázzal, csikorogva fordult be a sarkon. A Sony Smartwatch 2 ilyet nem tud, de már nincs messze ez se.

A nyolcvanas évek tudományos fikcióinak romantikáját nem hozza vissza már semmi. Viszont elkezdhetjük őket megvalósítani. Önjáró autó, beszélő robot, lebegő gördeszka, virtuális valóság szemüveg, mozdulatokkal vezérelt számítógép, ezekre úgy tekintettünk gyerekkorunkban, mint elérhetetlen találmányokra a távoli jövőből, és lásd, itt van mind, készen, vagy nagyon kész közeli állapotban. Régen volt kalkulátoros Casióm, el se tudtam képzelni izgalmasabb dolgot az életben annál, minthogy folyton nyomogassam, most pedig hasonló érzés fogott el, mikor kézbe vettem a Sony új okosóráját, a Smartwatch 2-t.


A Smartwatch 2 most karácsonykor érkezett meg a boltok polcaira, jelenleg pedig 35-40 ezer forintos áron lehet megvásárolni. Mit kapunk ennyi pénzért? Egy nagyon cool karórát, aminek apró kis képernyőjén Android fut, és ami képes értesítések megjelentetésére, mini appok futtatására. Első ránézésre nagyon szuper kis találmánnyal van dolgunk, a Smartwatch 2 NFC-n keresztül kapcsolódik okostelefonunkhoz, az adatokat pedig Bluetooth-on keresztül továbbítja, csak le kell tölteni hozzá egy appot, és már el is indul a szinkronizálás.


Ha nem világít a háttérfény, akkor is mindig látjuk az időt. Fekete alapon fehér számok mutatják nekünk, hogy hány óra van éppen, a transzflektív kialakítás visszaveri a fényt, így biztosítva a jó olvashatóságot, maga a kijelző négyzet alakú, a készüléken pedig három érintő, és egy fizikai gomb kapott helyet. A fizikai gombbal tudjuk bekapcsolni a háttérfényt, majd a képernyő végigsimításával, vagy a gomb második megnyomásával jelennek meg az ikonok. A jó öreg Android elemek köszönnek vissza a kicsikéről, vannak rajta előtelepített programok, de utólag is beszerezhetünk néhányat, amit izgalmas módon a telefonról kell intéznünk. El kell indítani a Smartwatch 2 programot, majd megjelenik egy lista, ha pedig rábökünk valamelyikre, akkor némi töltés és telepítés után már az órára is került a kiegészítő.


Gyárilag van rajta stopper, időzítő, számológép, elemlámpa és ébresztő, utóbbiak nagyon jópofák. Az elemlámpa fehérré változtatja a képernyőt, így nyújtva fényforrást az éjszakában, az ébresztő pedig rezgéssel kelt minket. Kipróbáltam, és sokkal jobb érezés finom berezonálásra ébredni, mint üvöltő riasztóra, bár azt egy kicsit szokni kell, hogy lefekvéskor rajtad marad az óra. Az alap applikációkon kívül pedig tehetünk rá többek között időjárás, calendar, email, Gmail, Facebook, Instagram, SMS, Runtastic, Endomondo, Twitter, Walkmate, Music Player és kamera appokat is. Nagy találmány ez, ha magunkat akarjuk fotózni, indítsuk el a telefon kameráját, rakjuk le valahova a készüléket, majd álljunk be a kívánt helyre. A kamera képét az órán látva tudjuk ellenőrizni, hogy mindenki középen van, nem kócos, rendesen mosolyog-e, majd ugyanitt megnyomva az exponáló gombot ellőhetjük a fotót is. Hatalmas.


A Smartwatch 2 fantasztikus kiegészítő, régóta vágytam már rá, hogy kipróbáljak egy ilyet, azt kell viszont mondjam, hogy közel sem tökéletes darab. Az érintőgombok krómszínű ikonjai a márkajelzéssel együtt nagyon kilógnak a készülék elegáns megjelenéséből, kevés alkalmazás van rá, és azok se használják ki a lehetőségeiket, de ami a legjobban fáj, az a képernyő minősége. Nagyon gyenge panelt építettek bele a Sony mérnökei, az 1,6 hüvelykre jutó 220x176-os felbontás borzalmas, a pixeleket számolni lehet a képernyőn, a színek pedig fakók, és hamisak. A teszteléshez egy Sony Xperia Z1 telefont is kaptunk, a két eszközt egymás mellé téve a kontraszt csak úgy ordított, még a fehér se volt ugyanaz a kettőn.


Valamit valamiért persze, a gyengébb panel kevesebb áramfelvételt jelent, az óra így pedig 2-4 napig is bírja egy töltéssel, de ha nem nagyon használjuk, akár 1 hét is benne lehet. A feltöltés ráadásul nem több egy óránál, így akik hozzám hasonlóan azért nem akartak eddig okosórát, mert féltek tőle, hogy az mindig a konnektorban lesz, mint a telefonjuk, azok megnyugodhatnak. Nem nagy nyűg egy ilyet életben tartani, kiegészítőként hasznát láthatjuk a telefon mellett, és mindezek mellett ráadásul még rettenetesen menő is. Egészen biztos, hogy a barátaid megnézik rajtad, kérdezgetnek, ki akarják majd próbálni, klassz egy ilyet hordani, csak arra kell vigyázni, nehogy nekivágd a liftajtónak, vagy a korlátnak. De egy rendes órára is odafigyelsz mindig.


A Smartwatch 2 szabadon testre szabható. A watch face menüponton belül választható hozzá rengeteg skin, van digitális számkijelzés félkövérrel írt órával, és vékonyra formázott perccel, egymás alatt, vagy egymás mellett, különböző méretekben, illetve analóg mutató is, fehér vagy fekete háttérrel, percosztással, számokkal vagy azok nélkül. Ezen kívül meg lehet változtatni a háttérképet, illetve lecserélhetjük a szíjat is. Az órát fekete gumi, fekete műanyag, színes vászon és barna bőr csuklórögzítőkkel árulják, de bármilyen 24mm-es szíj rárakható, ami csak nekünk tetszik. Ja, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Az óra IP57-es védettséggel rendelkezik, vagyis teljesen védett a por ellen, vízbe kerülés esetén pedig 1 méterig, 30 percre garantáltan nem ázik be. 


Érdekes, hogy kezdenek elterjedni az okosórák, játékra viszont még senki se gondolt. Pedig ahogy a tabletek és a telefonok elkezdtek second screenként üzemelni a konzolunk mellett, saját alkalmazással kezelve például karakterünk telefonját, úgy az órát is ki lehetne használni, talán még izgalmasabban is, mint a másik két kütyüt. Képzeld el, hogy a Mirror’s Edge új részét nyomod éppen, Faith hatalmas ugrásokkal rója a métereket a város felhőkarcolóinak tetején, időre kell elvinnie egy csomagot, a visszaszámláló pedig nem a tévén, hanem az órádon van. Mindig rá kell nézni, mintha te lennél a főhős, de nem lenne rossz egy új Knight Rider játék se. „Pajti, gyere értem” - mondanád az órának, nem lenne hatalmas fejlesztés megcsinálni, ott a Playstation, ott az óra, csak össze kell kötnie őket a Sony-nak.


Kétarcú szerzemény ez az okosóra. Kezd kiforrni, de még nem érte el azt az állapotot, amikor azt mondhatnánk rá, hogy tényleg igazán hasznos. Jelenlegi állapotában egy klassz divatcikk csupán kockáknak, mutatja az utat a jövő felé, de még félve lép csak rá. A Sony Smartwatch 2 kellemes a szemnek, minőségi felépítésű, szép és modern, viszont a gyenge képernyője, és foghíjas alkalmazáskínálata nem teszi tökéletesen szerethető, és mindennapi használatú készülékké. Még ha a jelenlegi kínálatban az egyik legjobb darab is.

 

Kapcsolódó cikkek

34.
34.
RayErizo
OkosTV,okos telefon,okos óra,okos hűtő,okos lámpa meg okos lóf*sz...Bezzeg aminek okosnak kéne lennie az nem az.És ez pedig az ember...
33.
33.
Stiw
#8: Na, az az óra tényleg zseniális.
32.
32.
sloth
#31: Jó, hogy ilyen nickkel pont neked vannak előítéleteid.
31.
31.
Bobby Kotick
magyaroknak ilyet ajánlani...
ráadásul ez csak egy teszt. úgymond érdekességként, de már micsoda nyálverés megy
erre mondta nagyapám: minek a parasztnak csokoládé?
27.
27.
Yanez
Na igen, játék kiegészítőként valóban pofás lenne, elég csak a cikkben említett pár példa. De hát ez arra nem jó, meg amúgyis rohadt drága. Most komolyan, közel sem tud annyit, mint az okostelefon, a minősége is sokkal gyengébb és akkor ennyibe kerül? Azért a pénzért sok más hasznosabb és jobb cuccot is lehet venni. Az egyetlen előnye ennek az "órának", hogy csuklóra csatolható, ennyi.

Ennek még most nincs sok értelme, de majd ha nem csak kiegészítőként fog létezni és telefonálni is lehetlesz vele +legalább olyan minőséget fog tudni produkálni, mint az okosteló, akkor már több értelme lesz. Viszont elképzelem mennyibe fog fájni. :) Jelenleg meg ha kíváncsi vagy az időre és nincs nálad óra, akkor előkapod a mobilod, hisz az mindig veled van. De tényleg nagyon gáz az ára, ahhoz képest mit tud, mint kiegészítő.
26.
26.
markoci555
Ez egy f*szság, az egy dolog, hogy páran azt mondják, hogy a telefon az legyen telefon, hívhassak másokat és sms, nem kell több, ezekre szerintem lehet azt mondani, hogy oké, de el kell fogadni, hogy már sokkal többet nyújthat. Viszont egy óránál, nem lehet elfogadni, hogy mást is nyújtson! Kész! Egy óra az időt mutassa, és 1 elemmel bírja 5 évig, ha hozzáb*szom a földhöz, akkor bírja ki, karcolgathassam stb. Stopper meg egyebek, akár időjárás tőlem lehet rajta, nem fog osztani-szorozni. De érintő képernyő? Szétfogyasztja, teljesen hülyeségnek tartom az egészet. Nem látok értelemet a fejlesztésére se, mert a telefon mindezt kiváltja. Az óra annyira jó, hogy ne a zsebemből előkotorászva, nagy fényerőnél ne csak hunyorogva tudjak tájékozódni az adott időről, ennyi.
25.
25.
mestermagyar
#19: Erdőőr vagy, ősember, sniper, vagy gatyába mész nyaralni, és nem tudsz vinni se töltőt, se külső akksit? Hülyeség. Másodszor meg nem a karórád, okosórád. Amúgy ja, szerintem simán kapsz 5-6ezerért kínai okosórát, bár biztos nem lesz amoledes érintőképernyője, viszont nem a telefon kiegészítője, hanem önmagában telefon. Ezt a túlárazott sony nem tudja. :D
24.
24.
GAMEROD
El lehet adni a parasztnak ötször is ugyanazt telefonon, órán, tévén, tableten, konzolon és szemüvegen. Hadd hordjon magával 5 skypet meg 8 facebookot a hülyéje.
23.
23.
JackBauer
5 év múlva lesz okosgyűrű is, amivel már nem kell az órára sem nézni. Telefonra meg pláne:D
21.
21.
JackBauer
Nekem sima órára sincs szükségem nemhogy okosórára. A telefont meg elő tudom venni.
20.
20.
Banszien
Amúgy is olyan világban élünk, ahol az atyaúristennek is okostelefonja van, és amitől kb senki nem tud elszakadni, mégis mi a fenének kell hogy egy órával is kb ugyanazokat meg tudjuk tenni, ha közben ott van nálunk a telefon? Én egyetértek az első hozzászólóval, ez a fogyasztói társadalom újabb zseniális alkotása, mert ugye ettől az órától aztán sokkal jobb az élet.
19.
19.
Pizza74
Talán maximum egy 5000-6000 körüli árral még meg is érni mint hasznos kiegészítő, de így abszolút baromság. Arról nem is beszélve, hogy most 3-4 naponta töltenem kéne a KARÓRÁMAT? Ugyan már... Vevő vagyok az újdonságokra, de ez ebben a formában nem működik.
18.
18.
Daks
#14: Ha mondjuk elküldöd emailben magadnak az anyagot, akkor meg tudod nézni vele, jah. :)
17.
17.
Birkazoli
Nem rossz, de én inkább maradok a klasszikus óráknál. Azok órák! Ezek csak okos karkötők, de nem órák szerintem... De ha már okosóráknál tartunk, szerintem máig a leggyönyörűbb a Motorola 360: http://images.frandroid.com/wp-content/uploads/2014/03/Moto360__Metal_RGB.jpg
15.
15.
MoRT2195
#14: Mivel van facebook, SMS és stb (olvasd el a cikket, vagy csak nézd meg az 5. képet...) így a válasz igen.
14.
14.
Szelenas
Az egyetlen kérdésem, bármilyen szöveg megjelenítésre alkalmas-e? Könnyebb lenne puskázni, akarom mondani tanulni út közben.
12.
12.
sloth
Ez a Nagy Igor igazi keménylegény lehet, ha 4 gombócos fagyit eszik
11.
11.
randall13
#10: Mint ahogy az okostelefon, okosTV, autó, nyaklánc, konzol, i7 processzor, stb. is. A dolgok 90%-a amit nap mint nap használsz, tök felesleges. Az emberek már több száz éve nem azzal törődnek, hogy mi felesleges s mi nem, hanem hogy mi könnyíti meg az életüket. Ha nem kell állandóan a telefonért nyúlkálni ha hívnak, már sok embernek megéri a beruházást. Rengeteg funkciót le lehet egyszerűsíteni egy ilyen órával, persze aki még mindig Nokia 1110-zel futkároz, az ezt úgysem fogja megérteni.
De amíg ilyen külvilág számára vállalhatatlan külsőt erőltetnek az elektronika köré, addig kár is a funkcionalitásról beszélni, mert senki sem fogja venni.
10.
10.
KeXxX
#8: Egyáltalán nem undorító, csak hót felesleg.
9.
9.
randall13
#8: Az egyik mondatból kimaradt két szó, de legyetek kreatívak.
8.
8.
randall13
Ez valami undorító, ahogy kinéz. Sosem értettem, hogy ezek a piacvezető cégek több tízezer munkatárssal hogy lehetnek ennyire ostobák és vakok, hogy ilyen szinten nem tudják felmérni a felhasználói igényeket...
A vízálló telefonra meg a 4k felbontásra, de egy kör alakú kijelzőre már nem?
Amiért ténylegesen futnék a boltba, az a Balogh Gábor-féle koncepció:
https://www.behance.net/gallery/Smartwatch-Concept/14929833

A többit elásnám, mint Atari az E.T játékokat.
7.
7.
herlius
Szép lassan eljutunk oda, hogy nem egy adott probléma megoldására találunk fel eszközöket (mint ahogy azt már az ősember is tette), hanem a feltalált eszközökhöz keresünk megoldandó problémákat. Éljen a kreativitás...
6.
6.
_Botika_
Szerintem mindenki boldogan ellenne néküle ,de aki akarja vegye meg.
5.
5.
mestermagyar
#1: Ez a társadalom máshol megvan, csak ott elcseszték az olcsó árakkal. Nálunk kell kialakítani úgy, hogy drágábban megvegyük.
4.
4.
temes69
nekem egy nagyon régi több mint 10 éves órám volt/van. az idén kezdtem nézegetni, hogy venni kéne már egy újat. nézegettem az okosórákat is, és rendeltem magamnak egy pebble steel-t. ez már a 2. generációs cucc, bőrszíjjal érkezik, de kaptam mellé fémszíjat is.(órás tudja cserélni). nekem tetszik a cucc. elsősorban óraként kellett, viszont van egy két hasznos tulajdonsága is amit ha már a kezemen van ki is használok. ennek e papír a kijelzője és elmegy vagy 7-10 napig is egy töltéssel, meg 50méterig vízálló(ezt soha a büdös életbe nem értettem hogy mi szükség van rá, ki merül le 50méter mélyre?:)) szal csak úgy a funkciók miatt okosórát venni sztem is hülyeség, de ha éppen órát akarsz venni és szereted a kütyüket akkor miért ne vennél ilyet?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...