Battlefield Hardline bétateszt

Az EA E3-as konferenciája után azonnal el is kezdődött a Battlefield Hardline bétatesztje. A sorozat új része ezúttal nem a katonai hadviselésbe invitál minket, hanem a bűnözők és rendőrök mindenkori harcát dolgozza fel.

Mindenkit meglepett az EA, amikor az idei E3-on bejelentették, hogy a Battlefield Hardline bétája azonnal kipróbálható PC-n és PS4-en. Persze, valahol érthető, hogy a Battlefield 4 botrányos indulását ezúttal szeretné elkerülni a kiadó és az új részt bőven a megjelenés előtt bétatesztelésre bocsájtja. A Hardline fejlesztését a Dead Space-eket is hegesztő Visceral Games kapta meg, akiknek volt már dolguk a szériával, hiszen a Battlefield 3 utolsó DLC-jét is ők rakták össze. Nem csak új fejlesztőcsapatot, de komoly irányváltást is kapott a sorozat: ezúttal a rendfenntartó erők és a bűnözők örök csatáját élhetjük át. A bétában csak a többjátékos mód érhető el, az is igen korlátozva, viszont ahhoz pont eleget ad, hogy képet kapjunk arról, mit is fog nyújtani az ősszel érkező teljes játék.

A bétában két játékmód érhető el, ezek közül az egyik a Heist, mely az előző részek Rush módjára hasonlít. Itt is fel kell robbantani két célpontot - ezúttal pénzszállító járműveket -, a rendfenntartók a célja, hogy ezt megakadályozzák. Ha a páncélozott autókat sikerül feltörni, a bűnözőkből álló csapat felveheti a pénzt, és el kell szállítania a kijelölt célpontokhoz. Ha ez sikerül, ők nyerik a meccset, ha bárhol is megbukik a terv, a rendőröké győzelem. A játékmód szórakoztató és érdekes, de sajnos könnyen unalomba fullad. A páncélozott járművek és a kivonási pontok is mindig ugyanott vannak (legalábbis a bétában), így könnyen kiszámíthatóvá válnak az események, és 3-4 kör után repetitívek lesznek a meccsek, hiába van csapatváltás.

A másik játékmód a Blood Money, nekem ez jobban tetszett, több taktikázásra ad lehetőséget. A pálya közepén el van helyezve egy trezor, melyből mindkét csapat játékosai pénzt tudnak felvenni (természetesen a rendőrök bizonyítéknak, nem pedig a fizetés kiegészítésnek…). Minél tovább állunk ott, annál több pénzt tudunk magunkkal cipelni, de persze annál több ideig vagyunk kiszolgáltatva a másik csapatnak. Ha megvan a pénz, le kell szállítani a csapatunk széfjébe és az nyer, akinek hamarabb összejön az 5 millió dollár. A játékmód már így is sok taktikázásra ad lehetőséget, azonban a készítők csavartak még egyet a dolgokon. A csapatok széfjei sincsenek biztonságban, az ellenség rajtaütésként megtámadhatja és ellophatja onnan is a pénzt. A meccsek a sok lehetőség miatt fordulatosak és együttműködésre ösztönzik a játékosokat.

A Visceral Games fejlesztői úgy döntöttek, hogy ami a negyedik részben jól működött, azon nem változtatnak. Ennek megfelelően a kezelőfelület a kötelező dizájnváltáson kívül ugyanaz maradt. A Battlelog PC-n még mindig böngészőben indul, akik játszottak az előző részekkel, otthon fogják érezni magukat. A Frostbite motor régóta jó szolgálatot tesz, így ezúttal is az hajtja játékot, és annak ellenére, hogy nem változtattak rajta sokat, még mindig nagyon jól néz ki. A Battlefield Hardline bétája nálam ugyanazokon a beállításokon futott, mint az előző rész, sőt szinte pontosan ugyanazt az fps-számot is produkálta, szóval az optimalizációval sincs probléma.A készítőknek jól sikerült a hangulatot is megteremteni, a töltőképernyőn híradós bejátszást nézhetünk az eseményekről, a rendőrök a helikoptereiből folyamatosan üvöltik a megadásra való figyelmeztetést, egyszóval ebből a szempontból tényleg valami újat kapunk a harmadik és a negyedik rész után. Az egyetlen pálya, ami helyet kapott a bétában, Los Angeles belvárosát változtatja csatatérré, és bár nem olyan nagy, mint a negyedik rész pályái, még így is impozáns méretekkel rendelkezik. A Battlefield helyszíneire mindig is jellemző volt az összetettség, és ez ezúttal sincs másként. Az épületek nagy része bejárható, többnek a felső szintjeire is felmehetünk, de a mélygarázsok is a játékosok rendelkezésére állnak.

Sunny véleménye a PS4-es változatról

Bármennyire is szimpatikus számomra az új irány, amit a Battlefield legújabb része, a Hardline szeretne képviselni, egyszerűen képtelen vagyok dicsérni a Playstation 4-es béta alapján. Baritej beszámolója szerint a PC-sek szerencsésebbek, ugyanis konzolon ( legalábbis nálam ) a lag folyamatos és kiküszöbölhetetlen tényezőként szerepelt. Természetesen nem ez volt az egyetlen problémám a játékkal: nem egyszer bele tudtam rohanni a falakba, ezáltal teljesen átlátszóvá vált egy-egy felhőkarcoló, a hangok pedig olykor jó másfél perc késéssel tértek magukhoz. A netes lag mellé pedig framerate-problémák is társulnak, ennek ellenére viszont a Hardline fele olyan jól sem néz ki, mint a Battlefield 4, ami számomra érthetetlen, figyelembe véve, hogy itt mennyivel kisebb területet kell megjelenítenie a játéknak, ráadásul a játékosok száma is elenyésző a 32v32 fős Conquest meccsekhez képest. Persze, ez még csak béta, de ezzel együtt remélem, nagyon rákapcsolnak a visceralos arcok a megjelenésig, ugyanis szerintem sem az EA-nek, sem pedig a Battlefield brandnek nem hiányzik még egy, a negyedik rész startjához hasonló borzalom. 

 

Sajnos problémák is akadnak, mégpedig játékmechanikai szempontból. Az új miliő miatt olyan dolgokat változtattak meg a fejlesztők, melyek az első rész óta a sorozat gerincét képezik, és amiért a Battlefieldet szeretjük. Itt vannak például a járművek: az előző részekben mindig fontos szerepet játszottak, és amellett, hogy a hatalmas pályák bejárását segítették, a harcban is fontosak voltak - egy tank megjelenése mindig összefogást követelt meg a gyalogság a részéről. A rendőrős téma miatt ezúttal le kell mondani a nagyobb katonai járművekről, mivel nem igazán szoktak a rendfenntartó erők tankokkal masírozni a nagyvárosok utcáin. Bár a helikopterek megmaradtak, jelentőségük csökkent, a földi járművek nagy része pedig csak a nagyobb távolságok leküzdését szolgálja. Persze a megjelenésig ez még bőven változhat, de logikus gondolkodással kikövetkeztethető, hogy a repülők és tankok nem igazán illenek ebbe a hangulatba, így nagy eséllyel ki fognak maradni.

Hasonló a probléma a játékmódok terén: több rajongó érdeklődött a fórumon az egyik legnépszerűbb játékmód, a Conquest visszatéréséről. Sajnos a készítők csak kitérő válaszokat adtak és ez nem igazán ad bizakodásra okot, bár hozzá kell tenni, a pontfoglalásos móka sem illik a rendőrös-bűnözős témába. Ennek ellenére nagy érvágás lenne, ha kimaradna a nagy kedvenc, mert bár az új játékmódok nem rosszak, de rövid és könnyen megunható meccsekre invitálnak. A bétában egyelőre 32 fős játékokra van lehetőség és a készítők ilyen szempontból sem beszédesek, szóval megeshet, hogy a 64 fős multinak is búcsút inthetünk.

A Battlefield Hardine technikailag már most jól áll, és meg merem kockáztatni, hogy ezúttal nem fogunk olyan gondokkal szembesülni, mint a Battlefield 4 startjánál. A grafika még mindig lenyűgöző, az új rendőrös-bűnözős hangulat pedig jól áll a játéknak. Az új játékmódokon még van mit polírozni, de ha ez megtörténik, remek szórakozásban lesz részünk. Viszont komoly problémák lehetnek a koncepcióval; túl sok a visszalépés az előző részekhez képest. Ha a Conquest mód és a 64 fős játék kikerül a repertoárból, jelentősen megcsappanhat majd a játékosok száma. A járművek jelentőségének csökkenése pedig a klasszikus Battlefield-hangulatot öli ki a játékból. Ezek olyan dolgok, melyek jelentős részén még lehet változtatni a megjelenésig. Reméljük, a Visceral Games átgondolja a dolgokat és nem csak marketing szempontokból indították el a játék bétatesztjét ilyen korán.

27 komment - szólj hozzá!