Among the Sleep teszt

Egy vallomással tartozom: a mai napig nyugtalanul alszom. Minden este megiszom egy-két sört, szigorúan csak azért, hogy gyorsan álomba szenderüljek egy pergős nap után. Ám amikor felébredek az éjszaka közepén, a képzeletem otromba tréfát űz velem. Az évtizedek során megtekintett töméntelen horrorfilm ilyenkor megteszi a hatását, minden egyes sötét árnyékra és alakra potenciális veszélyforrásként tekintek. Közel a harminchoz, ez lehet, hogy nevetséges, de amikor a nyári szünidő alkalmával egy százéves öreg házban kell aludnod (ahol korábban is voltak éjjelente rejtélyes kopogások), ott még a legbátrabb férfiember is behúzza fülét-farkát, és a nyakába húzza a takaróját. Hiszitek vagy sem, a norvég Krillbite Studio pont erre az érzésre gyúr rá, azzal súlyosbítva a képtelen helyzetet, hogy mindezt egy pöttöm gyermek szemszögéből élhetjük át. Az Among the Sleepre a rajongók is rácuppantak, össze is adtak rá potom 250 ezer dollárt a Kickstarteren. Sokan talán már elfelejtettétek, hogy pelenkás korotokban mitől rettegtetek éjjelente, ideje gyorstalpalót venni!


Ha a témára túlzottan is érzékeny vagy, ki tudja, még az is lehet, hogy remekül elleszel az Among the Sleeppel, ha viszont az Outlasten, a Silent Hilleken, vagy a Slenderen nevelkedtél, a produktum nem fog újat mutatni neked. Mert az Among the Sleep közel sem tűnik olyan innovatívnak, dacára annak, hogy egy tehetségesnek mondott indie csapat rakta össze. Az állítólag mélyen gyökerező félelmeink nem nagyon akarnak a felszínre törni, bár én csak arra emlékszem ebből az időszakból, hogy a kis rendőrautóm szirénáját toltam fel az orromba, amit csak az ügyeleten tudtak kiszedni a gonosz doktor bácsik. Ha lehámozzuk az alkotás héját, nem kapunk mást, mint egy belső nézetből játszható, túlzottan lineáris és rövid felfedezős horrorjátékot, amely alkalmanként meglehetősen olcsó trükkökkel zsibbasztja az agyunkat.


Ugyebár az lenne a cél, hogy megtaláljuk az elveszett anyukánkat, ami bizony elég nehéz feladat egy kétévestől, tekintve, hogy járni is alig tudunk, folyamatosan inogunk jobbra-balra. Érthető, hogy négykézláb kúszva hatékonyabban mozgunk, ezen felül a tárgyakkal is interakcióba léphetünk, eltolhatjuk őket, labdákat dobálhatunk, fiókokat nyithatunk ki és felmászhatunk a bútorokra, ha a szükség úgy diktálja. Vagy éppen azért, hogy elérjük a szobából kivezető ajtó kilincsét. Ráadásul a nézőpont is talaj közeli, minden egyes berendezési tárgy óriásként magasodik fölénk, a fizikai korlátainkat és a sérülékenységünket remekül illusztrálták a fejlesztők. Egy ideig szórakoztatónak tűnik a felfedezés, az Among the Sleep tempója viszont túlságosan is lassú. Gyakorlatilag a játék feléig eljutunk, mire történik valami ijesztő. Persze a zene folyamatosan feszültségben tart, de a valódi fenyegetésből csak jó sokára lesz valami, így pedig hiába kolbászolunk a házban az éjszaka közepén. Ha a főszereplőnk inkább megpróbált volna aludni, nem keveredett volna bajba.


Születésnapi ajándékként kaptunk egy plüssmackót a szüleinktől, ő lesz a legfontosabb társunk a kaland során. Főleg, miután megtudjuk, hogy az aranyos játékszer beszélni is tud (vagy csak beképzeljük magunknak), folyamatosan kommentálja az eseményeket, megpróbál minket a helyes úton terelgetni. Az undok flótás ráadásul még járni is tud, viszont nem rest túlzásokba esni: hiába int csendre minket, amikor a következő percekben nem történik semmi. Az Among the Sleep az sulykolja belénk, hogy most mi féljünk, mert egy kisszolgáltatott gyermek vagyunk, akit az anyja is magára hagyott, meg amúgy is, veszélyben vagy. Csupán arról feledkeztek meg a fejlesztők, hogy az esetek többségében nincs mitől tartani. Egy történetvezérelt alkotással van dolgunk, így eltévedni sem nagyon fogunk, ettől függetlenül a rengeteg olyan dolog van a lakásban, amely egy porbafingót meg tud ijeszteni, holott teljesen ártalmatlan holmiról van szó. Hopp, a sarokban látunk egy sötét alakot, közelebb menve rájövünk, hogy csupán egy kabátról van szó, csak az árnyékok űztek velünk tréfát. A sötétben semmi sem az, aminek látszik, a felnőtt agy nyilván máshogy működik, mint egy gyereké, sokkal inkább veszedelmesebb a nyomasztó atmoszféra.


Akkor válik forróvá a lábunk alatt talaj, amikor végre megjelennek a szörnyek, bár akkor sem feltétlenül fog borsódzni a hátunk. Egy apróság hiába venné fel velük a harcot, nem fog menni, ehelyett inkább menekülnie kell, amit nem nehéz kivitelezni, lévén a lények mesterséges intelligenciája csapnivaló. Látványos az, amikor a vörösen izzó szemekkel kutatnak utánunk, és a sikoltozásuk nyomán elhomályosul a képernyő. Ha nagy pánik és rohangálás közepette sarokba szorítanak és elkapnak, vége a játéknak – persze nem valami brutális kivégzési jelenettel zárul a móka, mégis csak egy gyerekről van szó, a kutyamindenit! Nem minden kudarc a mi hibánk, előfordult, hogy azért lett vége az egésznek, mert egyszerűen nem reagált a parancsainkra a játék, beragadt a script, stb. Máskor viszont a magunk javára fordíthatjuk az M.I. gyengeségeit, olyan helyzetet teremtve, ahol már esélye sem lesz üldözni a rémségeknek.


A mászkálás és tárgytologatás mellett egészen egyszerű fejtörőket is abszolválhatunk, melyek közel sem érnek fel az Amnesia vagy a Gone Home feladványaihoz. A Krillbite meg sem próbál komolyabb kihívással szembesíteni, amely azért is furcsa, mert a puzzle-ök nehézségét is a gyermekek intelligenciájához lőtték be, pedig a játék komor témája miatt elsősorban a felnőtteknek javallott. Az már csak hab a tortán, hogy az eredeti szöveget valami elképesztő hanyagsággal ültették át angolra, rengeteg a nyelvtani hiba, amik még azt a néhány kiélezett helyzetet is képesek lerombolni. Maga a történet nem lenne rossz, nem nehéz észrevenni a játékban szereplő rémségek és a rémálomszerű körítés a való világ problémáinak kivetülései. Így pedig hamar kiismerhetővé válik az egész, a mondanivaló pedig elcsépelté válik. Az emberek – különösképpen a szülők – menthetetlenek, sokan egyszerűen nem készek a gyerekvállalásra. Minden nap találkozunk hasonlóval – főleg most, a nyári időszakban. Anya és apa békésen andalog este kilenckor az utcán, nyalja a fagyit, sodródik a többi emberrel. A kétéves gyerekük meg torkaszakadtából ordít, nyilvánvaló, hogy már régen az ágyban lenne a helye, ám ezt a síkhülye szülei egyszerűen nem érik fel ésszel.


Nehéz a növésben lévők élete – és ezt most a Krillbite csapatára értjük. Hiába van egy életképes ötleted, amikor a megvalósításon vakvágányra fut az egész koncepció. Kétségtelen, hogy az Among the Sleepnek vannak jó pillanatai, a kísérteties hanghatásoktól és a zenéktől például elakadt a lélegzetünk, a szó legszorosabb értelmében. A látványvilág elfogadható, de annál egy fikarcnyival sem több, ami végül is érthető egy kis független csapat esetében. Sajnos a mechanikából hiányzik az delejes mélység, a történet elcsépelt, valódi feszültséget pedig csak nyomokban tartalmaz, pluszban a játékidő sem a leghosszabb: 2-3 óra alatt végigszaladhatunk (dülöngélhetünk) rajta. Ennek tudatában a húsz eurós árat magasnak találjuk, ám később, jelentős engedménnyel bűntudat nélkül beruházhatsz a gyerekkori fantazmagóriák birodalmába.