Destiny alfateszt

Az év, de könnyen lehet, hogy az évtized nagy játéka lesz a Destiny. A szeptemberi megjelenés előtt kétszer is kipróbálhatjuk majd, most éppen az alfába kóstolhattunk bele picit.

A Destiny gyakorlatilag a Halo MMO-változata. Ez nagyjából már az első bejelentés óta egyértelmű, de akik számára esetleg nem volt az, nos, az alfateszt alkalmával meg lehetett bizonyosodni róla. A Destinyt olyan irányítani, olyan érzés lőni a fegyverekkel, sőt, a fegyverek még olyan hangokat is adnak ki, mintha egy kicsit átskinezett Halo lenne az egész. Ezzel egyébként nincs baj, csak azok számára írom, akik eddig esetleg nem tudták elképzelni, milyen is ez a játék.


Az indítást követően a rendkívül letisztult, fantasztikusan kezelhető menükben egy gyors karaktergenerálást kell levezényelnünk. Itt három faj közül választhatunk, melyek közül a Humans meglepő módon az embereket jelenti, az Awoken egy némileg tündeszerű, gyönyörű egyedekből álló nép, míg az Exo egy elég keményen festő, robotikus faj. Három karakterosztály közül is választhatunk, melyekből a Titan fedi le nagyjából a harcos-tankot, a Hunter a mindenes vadász, a Warlock pedig beveti a mágiát.


Elsőre talán nem is számít annyira, melyik karakterosztállyal leszünk, a lényeg úgyis a tűzharc, ami - mint már említettem - gyakorlatilag egy az egyben a Halo-játékokból jött. Lassabb menetű, megfontoltabb. A karakterkészítést követően rögtön egy küldetésen találjuk magunkat a lepusztult Oroszországban, ahol egy bázist kell megtisztítanunk a Fallentől, ami a Destiny egyik ellenséges népe. Az rögtön feltűnt, hogy a Covenanthoz hasonlóan a Fallen is többfajta különböző ellenségtípust vonultat fel, akik remekül együttműködnek.


Ezzel kapcsolatban rögtön meg is kell említenem, hogy a Bungie ezúttal is remekül eltalálta a mesterséges intelligenciát. Az ellenfelek fedezékbe húzódnak, kisegítik egymást, elmenekülnek, ha kell. Sőt, még olyan is előfordult, hogy nekünk semmit nem kellett csinálnunk, mert éppen összeakasztották a bajszukat a másik ellenséges néppel (nem túlzottan kedvelik sem egymást, sem minket), és elkezdték kiirtani a másikat. Öröm volt nézni. De ha már ennyit emlegettem a Halo-t, két dologban azért feltűnő a különbség: egyrészt furcsa az MMO-s életcsík az ellenfelek feje felett, másrészt pedig nem lehet felvenni fegyvereket a kinyírt ellenségtől.


Ami legalábbis furcsa, mert néha egészen menő fegyvereket használnak - az egyik például teljesen olyan volt, mint a Needler. Fegyvert és ellátmányt ugyanis a Towerben lehet beszerezni - ez az utolsó hely a Földön, amit még véd a misztikus Traveler, az a nagy, gömbalakú izé. A sztoriból persze túl sokat nem tudtunk meg. Alapvetően itt nem egy világmegváltó hőst alakítunk, hanem egy olyan karaktert, aki többedmagával együtt harcol az emberiség sorsáért. Ennek megfelelően a Bungie inkább azt szeretné, hogy "te írd meg a saját történeted".


Mindenesetre a sztorit a kis személyi drónunk narrálja, akit pedig egyébként Tyrion Lannister szinkronizál. Rettenetesen. Tényleg rég hallottam ilyen rossz színészi teljesítményt AAA-kategóriás játékban, főleg egy ilyen fontos "karaktertől". Sajnos nem segít a dolgon, hogy a Bungie írói sem tettek ki magukért túlságosan, az egyik mondat, a "That wizard came from the moon" azóta már mémmé is vált. Persze lehet, hogy később némileg javul majd a színvonal, és csak szerencsétlen módon pont az elejére kaptuk meg a gyengébb részeket, de ez így jelenleg nem ad okot túl sok bizakodásra.


Habár a Destiny tökéletesen játszható egyedül is, bármikor összeállhatunk hárman egy Fireteambe, hogy lenyomjuk a küldetéseket. Mivel félig-meddig egy MMO-ról van szó, egyébként is összeakadhatunk játékosokkal, akik csak úgy segíthetnek nekünk, ami leginkább azért nem hátrány, mert egyelőre nem annyira egyértelmű egy party kialakítása, mindenki kicsit tökörészik vele. A Fireteamek két ponton szükségesek: az egyik a publikus események, a másik pedig a Strike küldetések. Mindkettőben nagy mennyiségű Fallen ellen kell harcolnunk, csak előbbi kicsit véletlenszerűbb, míg utóbbi inkább olyan, mint egy dungeon.


A Strike küldetések is kicsit furcsák jelenleg, leginkább a végső boss. Ezt ugyanis elsőre például körülbelül 15 percig lőttük hárman, mire hajlandó volt megfeküdni. Egy "sima" MMO-ban persze élvezetes tud lenni egy hosszú bossharc, de egy FPS-ben ennyi ideig húzni a ravaszt, nos, kicsit már fárasztó volt. Pedig elvileg a szintünk is megvolt hozzá, szóval furcsa. Akárhogy is, annál nagyobb volt az öröm, amikor kidőlt. 


Akárhogy is, az biztos, hogy a Destiny fantasztikusan néz ki. Technológiailag persze nem annyira impresszív, mint mondjuk egy Killzone, hiszen alapvetően még mindig keresztgenerációs cím, de a Bungie-ra jellemző művészi színvonal hiánytalanul megvan. A helyszínek brutálisan hangulatosak és látványosak, szinte oda csábítanak, hogy fedezd fel őket. A zene pedig folyamatosan alkalmazkodik az eseményekhez, és szintén elsőrangú munka. A framerate egyelőre hajlamos leesni néhány ponton, de mivel egy alfáról van szó, ezt csak úgy megemlítettem. Az mindenesetre biztos, hogy engem elvarázsolt az egész, és már alig várom a júliusi bétatesztet!

56 komment - szólj hozzá!