The Crew teszt

  • Írta: Daks
  • 2014. december 12.
  • teszt, the crew, xbox one
Link másolása
Detroit. Az amerikai autógyártás egykori központja, a Ford, a Chrysler és a General Motors otthona. A gazdasági válság pusztításának élő emléke, egy elnéptelenedett szellemváros, mely jól mutatja. A világ megváltozott.

Hatvan év alatt 60%-kal csökkent a város lakossága. Az amerikai autóipar megállíthatatlan törése több mint egymillió embert kényszerített arra egyetlen generáció alatt, hogy új munkát, és új otthont keressen, a 2008-as válság pedig végleg tönkretett mindent. Egész városrészek ürültek ki, családi házak ezrei, iskolák, felhőkarcolók, gyárak állnak teljesen üresen, várva azt, hogy az enyészeté legyenek, a munkanélküliség pedig tavalyelőtt még a rekord alacsony, hétszázezres lakosságszám mellett is képes volt egyetlen év alatt megduplázni önmagát. 15-ről 30%-ra emelkedve. Detroit idén hivatalosan is fizetésképtelenné vált, előidézve ezzel az USA gazdaságának valaha volt legnagyobb csődjét, itt kezdődnek kalandjaink, innen indul a The Crew.


A UbiSoft december elején megjelent autós játéka különleges világot nyit meg előttünk. Alex Taylor harmincas éveiben járó detroiti fiatalként kihasznál minden lehetőséget, amit egy ilyen helyzet csak hozhat, éjszakánként illegális versenyeken forgatja fel a külváros viszonylagos nyugalmát, ha pedig éppen nem a gázt tapossa, a törvényt akkor is előszeretettel hágja át, mikor kisebb, mikor nagyobb mértékben. Rossz társasággal járkál, ennek pedig hamar meg is van az eredménye. Egy éjszaka egy sötét utcában lelövik a testvérét, néhány perc múlva pedig lecsap rá az FBI is, hősünk élete nem is hullhatna szét jobban, a szövetségiek viszont alkut kötnek vele. Ha elkezd nekik dolgozni, és beépülve az autós bűnszervezetek csoportjaiba, belülről segít felszámolni a bandákat, a bíróság elnéző lesz vele. És tiszta lappal kezdhet hamarosan új életet.


A játék a Need for Speed: Underground, a Test Drive Unlimited és a Halálos iramban sorozatok klasszikus elemeire épít. Hősünk szabad kezet kap a hatóságoktól, pénzzel és elképesztő teljesítményű autókkal támogatják tevékenységét, cserébe pedig csak annyit kell tennie, hogy eljátssza régi életét. Versenyzik, kocsikat tuningol, vesz és ad el, miközben megismerkedik az éjszaka legnagyobb figuráival, titokban adva át őket a hatóságoknak. Detroit pedig csak a kezdet, miután otthonunkban rendet tettünk, vár ránk az egész Amerikai Egyesült Államok, a keleti parttól a nyugatiig minden nagy helyet bejárhatunk. New York, Washington, Miami, Chicago, Dallas, New Orleans, Santa Fe, Saint Louis, Salt Lake City, Las Vegas, San Francisco, Los Angeles, Seattle vár, és még két tucat kisebb helyszín. Nem csak ránk, de barátainkra is.


Merthogy a The Crew a stílusát tekintve egy autós MMO lett. A területet idegenekkel és meghívott barátokkal közösen fedezhetjük fel, kinek előny, kinek hátrány azonban, hogy egyszerre legfeljebb 8 játékos lehet egy session tagja. Viszont így inkább tűnik single playernek is a játék. A küldetéseket tudjuk egyedül és co-opban játszani, vannak csoportos és egy-egy elleni küzdelmek, míg a futamok között pénzes kihívásokban próbálhatjuk ki magunkat. Ez utóbbiak rendkívül egyszerűek egyébként, áthajtva egy ilyenen villámgyors szlalom-, ugrató- vagy chechpoint-verseny veszi kezdetét, melyek akár két helyszín között szabadon barangolva is kipörgethetőek, nem kell rájuk külön időt szakítani. A kóborlás az első küldetések után nyílik meg előttünk, a városok között szabadon száguldozhatunk, de lehet vonattal vagy repülővel is közlekedni, míg a felfedezett területeken működik a fast travel, mint gyors ugrási lehetőség. A játék egyébként hatalmas, 10000 km-es bejárható úthálózatot vonultat fel, azonban értelemszerűen mindennek csak a kicsinyített változatával fogunk találkozni. A világ a keleti parttól a nyugatiig nagyjából 20 perc alatt autózható át, csak a kiválasztott, nagyobb utak vannak benne, és a városok is apróbbak a valóságnál. Viszont mindegyik az eredeti alapján készült, csalódni tehát nem fogunk bennük.


Az Electronic Arts tavasszal jelentette be, hogy nem lesz idén Need for Speed, ezért is vártuk annyira a The Crew megjelenését. A béta augusztus végén nagyon bejött baritejnek, a megjelenés napján én is két négyes pack Heinekennel, sikongatva mentem haza, részben egyet tudok érteni vele, viszont sok dologban egyáltalán nem. A szabad kóborlás, az Undergound életérzés, illetve a rengeteg tuningolási lehetőség tényleg az amerikai álmot kelti életre, s jó a belső nézet is, nekem viszont a játék stílusa, és minősége egyáltalán nem tetszett. Az egész olyan, mintha gettólakók készítették volna gettólakóknak. A rádión keresztül szörnyű szlenget használó fiúk és lányok osztják nekünk az észt, tőlük kapjuk a küldetéseinket, miközben rosszabbnál rosszabb zenék üvöltenek a magnóból. Az átvezető animációkban embereink rendszeresen az út közepén keresztbe állva beszélik meg dolgaikat, ami kimerül abban, hogy fenyegetik egymást, már csak az hiányzik, hogy néhány feka térdig letolt gatyában megkéselje egymást a KFC előtt, és teljes lenne a kép. Totális agyzsibbasztás az egész, ahogyan az is, hogy az FBI megbízásából kell felforgatnunk a városokat, nem csak óriási baleseteket okozva folyamatosan, de még a rendőrökkel is harcolva. Akiket büntetlenül kilökhetünk az útról, hiszen mentességet kaptunk minden alól.


Persze a rendőri üldözés amúgy is egy vicc. A kékvillogósok elpusztíthatatlan terminátorokként viselkednek az utcán, ha befarolnak elénk, akkor tankkal se lehet őket eltolni, miközben a játék arcade stílusa miatt a forgalom többi résztvevője gumilabdaként pattan le rólunk, a lerázásukhoz mégse kell több soha három percnél, fordulunk kettőt a forgalmas városban, és már sehol sincsenek. A The Crew készítői a nagyobb balesetekhez pedig ellopták a Burnout lassított becsapódásait is, melyek itt izgalmas visszajátszás helyett inkább idegesítő töltelékátvezetőként funkcionálnak csak. A civil autók mindennél rondábban néznek ki, az ablakaik nem látszanak át, a kasztnijuk nem csillog - nekünk meg tükrünk nincs - még olyat is láttam, hogy mindegyik fél méterrel az út felett lebegett, pedig ekkor már eltelt egy hét a megjelenés óta, a javítások ezen mit se segítettek. De néhány szebb hegyvidéki naplementét leszámítva szörnyen pocsék az összkép is, a játék konzolon a 30fps-t súrolja mindössze, ennél nagyobb teljesítményt PC-n tudunk csak kifacsarni belőle, a gép csal, az online ellenfelek lagolnak, a forgalom a semmiből varázsolódik elénk, a fizika szörnyű, az effektek pedig olyanok, mintha egy tíz évvel ezelőtti játékot tolnánk. Még az előző generáción. Pedig Xbox One-ra kaptam tesztpéldányt, bevallok valamit. Fél óra után kapcsoltam ki, és váltottam a Forza Horizon 2-re. Utána is csak a cikk miatt foglalkoztam vele igazán, a The Crew lekötni sosem tudott.


Két dolog jött be mégis. Az egyik a tuningolás, melyet igencsak szabadjára engedtek a készítők, nem csak kasztnielemeket, és teljesítménynövelő alkatrészeket vehetünk, de rakhatunk offroad szettet még a legdrágább sportautóra is, hatalmas reflektorokkal, meg mindenféle extrém kiegészítőkkel. A másik pedig a kóborlás. Az amerikai városoknak és autópályáknak van egy olyan kisugárzása, amit európaiként nem érthetünk meg, ahogy ők se élik át a Forza Horizon 2 francia riviérájának miliőjét egészen addig, míg nem jöttek megnézni azt, az érzés pedig, hogy kötöttségek nélkül bejárhatom az USA minden legendás szegletét, egyszerűen lenyűgöző. The Crew kellemes fordulatot vesz ebből a szempontból, a táj folyamatosan változik, megfordulunk nagyvárosokban, sivatagban, erdők mentén, és havas hegyvidékeken, egy valami hiányzik belőle csak. Ami a Forzában mindig is megvolt. A vezetési élmény. A mindent átható autóimádat, amit a legapróbb részletekig kidolgozott modell, a tökéletes irányítás, a szuper zene, és a hátborzongató motorhangok összessége ad. 


A játék az élményautózás helyett inkább az akcióra helyezte a hangsúlyt. Ha pedig így tekintünk rá, akkor nem rossz. Mondjuk csak úgy, hogy nem rossz. Az egy kaptafára készült küldetéseket és futamokat csak darálni lehet, nagyjából két percet vesz el mindegyik az életünkből, melyek még faék egyszerűségük ellenére is élvezetesek. Jó dolog száguldozni, és sorra nyomni le az ellenfeleinket, figyelni kell viszont, mert visszapörgetés nincs, ha az utolsó pillanatban megyünk neki egy fának, akkor elbuktuk a versenyt. Izgalmas játékelem viszont, hogy becsatlakozhatunk az öt banda nagy háborújába, alapíthatunk saját crew-t, míg a futamokon nyert pénzekből, alkatrészekből és perkekből az autónkat tehetjük egyre tökéletesebbé. Ráadásul, ha megveszünk vagy megkapunk egy fejlesztést, akkor az a garázsunk összes járgányára érvényes lesz, nem kell tehát mindig újrakezdeni a tuningolást, legfeljebb csak akkor, ha nagyon testre akarjuk szabni a kicsikét. 


Hangulatunkat a UbiSoft szervereinek hibái képesek tönkretenni csak. Naponta többször előfordul, hogy elvesznek az utolsó eredményeink csak azért, mert a verseny végén megszakad a kapcsolatunk a Uplay-jel, pedig az internetünk rendben van, és a LIVE se vacakol. Ilyenkor újra kell kezdeni az utolsó futamot, ha pedig csapatban vagyunk, a dolog többszörös valószínűséggel üt be, elég disconnectelnie egyetlen társunknak, és mindenki szív miatta. Illetve nem miatta, hanem a készítők gyenge gépparkja miatt, ami egyébként akkor is képes összeomlani, ha egyedül vagyunk. Pont az előbb csinálta a The Crew is azt, ami egy párszor a Far Cry 4-ben is felidegesített már, elrontom a küldetést, rányomok az újrakezdésre, a játék elkezd tölteni, de semmi nem történik. Tíz percig áéll a képernyő, aztán vagy visszadob a menübe, vagy indíthatom újra a gépet.


A játékot a volt Eden Games fejlesztőkből alakult Ivory Tower készítette, a Destruction Derby és a Driver játékokat is fejlesztő Ubisoft Reflections segítségével. A csapat tagjai a nem is oly távoli múltban komoly autós játékokért feleltek tehát, különösen meglepő ezért, hogy a The Crew nem lett kiemelkedő alkotás. Egy jó közepesnek értékelhető autós akciójáték ő, ami messze van a nagy hangosan bereklámozott MMO élménytől, és még messzebb a hivatalos screenshotoktól. El lehet vele szórakozni sokáig, a hatalmas bejárható terület és a rengeteg verseny egy-két hétre azért le tudja kötni az embert, átütő sikernek viszont? Hát biztos nem nevezném.

 



Kapcsolódó cikk

97.
97.
Psn.ateszhun
Teljesen rendben van ez a játék...
96.
96.
elgeri
Sziasztok!

Had kérjek egy gyors játék segítséget.
Öcsémnek szeretnék ajándékba venni The Crew játékot - igaz, még 360-ra. (Nekem nem a zsánerem, de neki tetszik.)

Játszható offline is, single-ben? Vagy ez csak egy teljesen multis játék? Azért kérdezem, mert neki nincs GOLDja.
Először ez eszembe se jutott, de az egyik bolt kiemeli, hogy csak GOLDdal jászható.
95.
95.
Őrnagy
Na, erre mire választ kapok...
94.
94.
Őrnagy
Hé, nem jövök rá, hogy működik. Ki tudok hívni bárkit, aki épp fent van, és látom a térképen? De hogyan? És a storymod nehezedik? Mert egyelőre nagyon könnyű, de nem találok a beállítàsok közt nehézséget.
93.
93.
Őrnagy
Mivel a eddig próbált autós játékok ps4re csak csalódást okoztak (kivétel Dirt), megvettem a Crewt, és a negatív kritikák ellenére nekem nagyon bejön. Hatalmas plusz , hogy be lehet állítani rockzenei rádióadót
92.
92.
DON GONDOCS
GK tagok akik szeretnének közösen versenyezni a Crewban vegyenek fel engem vagy FrankBlack-t. Elég jó kis versenyeket lehet itt játszani, GK tagokkal még jobb lesz.
91.
91.
FrankBlack
#90: köszi. Épp akartam én is írni neked privátban.
90.
90.
DON GONDOCS
#89: Szevasz. Én uplayen játszom: az azonosítóm GONDOCSH. vegyél fel és versenyezzünk egy párat :) ha gondolod.
89.
89.
FrankBlack
Összességében nekem is nagyon tetszik a játék. Igaz én jóval a megjelenés után vettem meg (2015. szept.) és ahogy olvasgattam ez idő alatt elég sokat javítgattak rajta, de persze még mindig bőven lenne mit csiszolni a játékon.

A grafika szvsz eléggé idejét múlt, és nekem a Wild Run-al érkező nagy változtatás után sem tetszett annyira. De azért összességében elég hangulatos. A változatos tájak, és a hatalmas bejárható terület kárpótol. Na meg az effektek. A napfény sokszor elég széppé tudja tenni a látványt. Éjszaka viszont rohadt sötét van.

Az autók fizikája és a törés full árkád, de számomra mégis nagyon élvezetes a vezetési élmény. Gondolom azért, mert nekem az eddigi legjobb vezetési élményt pont a készítők korábbi játékai adták (Driver, TDU). Habár itt nincs annyira jó, mint azokban de nekem még mindig jobban bejön, mint más autós játékokban. Tetszik a műszerfal nézet, és a külső nézet is. Ez utóbbinál a „camera shakeing” nagyon adja amikor driftelek a kanyarokban. Imádom. Főleg ezzel a két kedvencemmel: a Dirt kategóriás 69-es Charger-el, és a Performance kategóriás Nissan Skyline-al.

Az MI valóban elég furán viselkedik. A megjelenés óta ugyan többször is változtattak rajta, de még mindig nem az igazi szerintem sem. Habár én azért elvagyok vele, legtöbbször annyira nem zavar. De az is igaz, hogy nem szoktam rendőrökkel fogócskázni. Plusz a story szvsz csak a bemelegítés. Az igazi játék utána kezdődik. A PvP játékmódokat egyáltalán nem szeretem, ezért számomra ebben a játékban a legjobb a krúzolás, de ha már versenyezni akarok, akkor inkább a faction küldetések, azokból is a jó kis 1-2 órásak. Vagy ott van a nem túl régóta elérhető Freedrive Challenge, ahol mi magunk jelölhetjük ki a verseny útvonalát. És mindezt a legjobb haverokkal, coop-ban tolni. Én eleve egy haverommal kezdtem el vele játszani, szinte egyszerre vettük meg. Rengeteget mentünk az 1-2 órás Faction küldetésekre, és közben TS-en beszélgettünk. De elég sokat krúzoltunk is. Nekem kb. 260 óra után még mindig nem unalmas. Vannak a barátlistámon olyanok, akik még ennél is jóval több időt tettek a játékba. Olyan is van, aki több mint 1000 órát. Habár én már nem játszom vele olyan sokat, de azért még mindig szoktam menni egy-egy órát, egy héten egyszer-kétszer. Elég sokan nyomják még manapság is.

Olvastam korábban fórumon olyan panaszkodásokat, hogy kihaltak a szerverek, nem játszik már vele senki, mindig egyedül van, vagy hogy nem lehet összehozni, hogy haverral együtt menjenek. Én egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Szinte soha nem volt gond a haverral egy crew-ba verődni, és együtt menni. Ezen kívül pedig én szinte mindig találkozok más játékosokkal is, elég hamar szépen fel szokott töltődni a session. Így nálam érvényesül az, hogy „Never Drive Alone”.
88.
88.
DON GONDOCS
Szerintem ez a játék életképesebb mint az elmúlt 2 autós játékai (kivéve Forza,PC/DC) Az online jelenlét nem zavaró, verseny alatt mindig tiszta hogy merre kell menni, nem lehet eltévedni mint pl Midnight Club. Az autok tuningolása részletes és minden verseny után kapod az alkatrészeket amit beis szerelhetsz azonnal a nehézség is kiegyensúlyozott.
87.
87.
DON GONDOCS
Biztos hogy a crew-t teszteltétek, Unalmas, egy kaptafára készülő küldetések és futamok?
Van 7 féle verseny típus és nem mindig a saját kocsiddal kell versenyezni, így eléggé változatos tud lenni hosszú távon is.
86.
86.
semike
#85: Igaz igaz!!!! Szerintem jo jatek 8 pont
85.
85.
dani1124
Kövezzetek meg de ez a játék szerintem eléggé le lett pontozva ezzel a 6.5-el. A teszt úgy néz ki mintha a béta első 20 perce alapján állította volna össze valaki,aki horizonra maszturbál otthon. nemtudom te mivel értél át 20 perc alatt egyik feléről a másikra,de ha netán még sikerült is akkor 400 al autópályán? Az emberek amerikai stílusához meg annyit hogy mit vártál?:D hogy majd amerikába brit akcentussal kezdenek el beszélni vagy mi?vagyhogy majd a négerek ott artikulálnak?:D de ahogy elnézem már az előttem szólók is háborogtak:D arról meg hogy egykét perces missziók vannak meg sorba darálod őket...persze ha bronzra összehányod mindet akkor persze hogy darálod,nemcsoda hogy nem élvezed. Grafikával egyébként nemtudom mi a probléma. valóban nem egetrengető de azér nem olyan pocsék mintahogy egyketten említik. kifejezetten szép is tud lenni néha. persze van benne rossz is mint a rendőrök meg csaló ai. ezzel egyetértek. sőt még a "menj utána és törd szanaszét" missziók is rendkívül idegesítők. de azér ez a játék nem 6.5...
84.
84.
Aanash
Kipróbáltam a bétát...abszolút nem győzőtt meg..
Bárcsak lenne xbox one-m és forzám:)
83.
83.
rapapa
20 perc?????? játszottál te ezzel egyáltalán?
82.
82.
PaprikaJancsi
81.
81.
vuky
Sziasztok! Nem úgy volt hogy megjelenik PC-re is? Vagy rosszul tudom?
80.
80.
Quent1n
#73: Az értékelések itt sose voltak következetesek ezt már megszokhattad volna :) Jó kis írások de ennyi. Annyiba védem meg a sztorit, hogy ha viszont belerakják meg beígérik akkor azért meg lehet azt írni jóra is, mert ennek így nem sok értelme volt.

DON GONDOCS: Nekem anno az NFS Porsche pl. üde színfolt volt egy kicsit más volt na egy olyan játéknak tudnék örülni. Illetve a Driver is húzott egy újat ugye. A Test Drive Unlimited is kicsit más volt, szóval szerintem lehetne fokozni csak ugye nem merik, mert nagyon könnyű elmenni egy olyan irányba amivel egy csapásra rétegjátékot csinálnak és akkor integethetnek a nagy zsének..
79.
79.
B5quattro
#78: Az a 20 perc enyhe tulzás nagyjából úgy képzeld el hogy kb new york majdnem akkora mint a gta4 ben ... ha normális tempóban közlekedsz azaz max 150km/H átlag akkor kb 1 másfél óra a két part közti táv .
78.
78.
markoci555
Nem vártam nagyon a játékot, de így oda-oda pillantva azt hittem jónak fog ígérkezni. Nem játszottam vele, de valószínűleg a teszt megállja a helyét, az a kevés pozitív dolog amit írt, nekem még az sem lenne igazán pozitív. A tuningolhatóságot feleslegesnek érzem, a nagy bejárható terület pedig illúziónak tűnik, ha 20 perc alatt végigérek és kicsinyítettek a városok.
Pénzt biztos nem fogok kiadni érte, ha egyáltalán kipróbálom, mert ha már egy ilyennel tudnék játszani, biztos én is inkább a Forzához nyúlnék.
77.
77.
DON GONDOCS
Szerintem ezek az autos játékok mind egy kaptafára készülnek és nincs ezzel gond, van miből válogatni. Az embernek jól esik 5-6 versenyt legyűrni a kedvenc autojával a haverok ellen, jól megszerkesztett, látványos pályákon. Motiváció? legyenek feloldható kocsik, alkatrészek és teljes az öröm. Nemtudom hova lehet ezt még fokozni. Engem még most is lekötnek a Hot pursuit 2010, Burnout vagy Crash Time játékok.
76.
76.
Daks
#75: Forza Horizon 2 - olasz és francia riviéra.
75.
75.
Dízel
Én meg mar kurván unom amerika seggnyalását. Miért nem lehet egy francia spanyol német olasz földön játszódó játékot csinalni.
74.
74.
Raam989
#70: Rossz ajtón kopogtatsz haver. Szerintem én nem ilyen hangnemben beszéltem...
73.
73.
B5quattro
Egy autós játéknál fő kritikaként megemlíteni azt , hogy sablonos a story nem is igazán értem ezt ... ? Egy RPG nél azt mondom ok vagy egy GTA nal de könyörgöm.. A másik pont a grafika ? Project cars hogy jön ide ? Pár km es pályaszakaszokat megcsinálni fotorealisztikusra és azt mozgatni nem nagy valami ... .A másik a szerverek " instabilitása" könyörgöm még a World of Warcraft indulásánál is volt hetente szerverkarbantartás egy mmo játékról beszélünk aminél ez természetes dolog .. Nem védeni szeretném mert van jó pár hiba a játékban csak nem az és abban a formában amit a teszt ír... Ez a játék még így is messze sokkal jobb és hangulatosabb a maga óriási területével mint az elmúlt években kiadott NFS játékok bármelyike amik magasabb értékelést kaptak mint a CREW ... igazságtalan a világ már megszokhattuk .. ha egy NFS Rivals 10/8 at kapott akkor a crew 10/12 de normális keretek között is bőven 10/9 minimum...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...