Broken Age - Act II teszt

  • Írta: Shifty
  • 2015. május 19.
  • act ii, broken age, Double Fine, pc, teszt
Link másolása
Közel másfél évet kellett várnunk, hogy végre megérkezzen Shay és Vella életszerű motívumokkal színezett kalandjának folytatása. De vajon megérte a hosszas várakozás?

Talán még a Double Fine se gondolta, hogy a Kickstarteren útjára indított Broken Age-projekt olyan népszerűségnek fog örvendeni, amivel a kitűzött 400 ezer dollár helyett több mint 3,3 millió dollárt kalapoznak majd össze. A Broken Age egyértelműen a Double Fine és egy letűnt játékstílus sikere, ékes példája annak, hogy a nosztalgia képes felülírni minden ismert szabályt, és képes olyan tömegeket megmozgatni, amivel ha csak időlegesen is, de új életet lehet lehelni klasszikus, valóban szórakoztató zsánerekbe, mint például a mára teljesen kihalófélben lévő point and clickbe. De amennyire sikeres volt a gyűjtés, annyira volt rögös a Broken Age fejlesztése, így az elhúzódó munkálatok miatt a Double Fine teljesen indokolatlanul, de két részre szabdalta fel a játék egyébként teljesen egységes történetét. Másfél évet vártunk a "folytatásra", ami ezúttal már PC mellett PlayStation 4-re és PlayStation Vitára is megjelent, természetesen már egybecsomagolt formában.

Shay és Vella története párhuzamosan zajlik, csak a dimenziók mások, amelyek között egyetlen gombnyomással, bármikor válthatunk. Vella útkeresése a régi hagyományok megszakításával kezdődik, ugyanis úgy érzi, sokkal többre hivatott, mint hogy áldozati bárány legyen belőle. Szülőfalujában ugyanis ezúttal ő lenne a Maiden Feast kiválasztottja, az a tizennyolcadik születésnapját betöltő szűz, akit a szerettei feláldoznának a vidéket rettegésben tartó szörnyetegnek, Mog Chothrának. Eközben Shay a Bossa Nostra nevű űrhajón éli nem túl izgalmas mindennapjait. Az anyahajót irányító mesterséges intelligencia, "Anya" ugyanis kicsit túltolja a gondoskodást és mindentől óvja azt a Shayt, aki természetesen már nagyon unja az egyedüllétet és az unalmas, monoton hétköznapi teendőket. Éppen ezért neki vág az űrhajó felfedezésének. Így ismerkedik meg a titokzatos Marekkel, egy rókával, aki nem csak felvilágosítja a világban zajló dolgokról, de útnak is indítja Shayt.


Vella és Shay kezdetben különállónak tűnő, végül összeérő útkeresésének első felvonása pont ott ért véget, ahol talán a legkevésbé számítottunk rá. Viszont látszólag olyan új irányt szabott a történetnek, ami talán indokolttá is tehette volna, hogy a készítők két részre szedjék a kalandot. Ezzel szemben már az első percekben kiderül, hogy feltevésünk téves volt, és gyakorlatilag minden marad a régiben, hőseink kalandjai pedig továbbra is egymástól függetlenül, de mégis egymásra kihatva zajlanak tovább. Az így kapott párhuzamos kaland kissé kellemetlen szájízt kölcsönöz a pár órás második felvonásnak, ugyanis másfél év várakozás után gyakorlatilag nem kaptunk semmi újat, minden ott folytatódott, ahol befejeződött.


Ezzel szemben az jól látszik, hogy a készítők a rajongói visszajelzéseket figyelembe véve rengeteget dolgoztak az első felvonás egyik leggyengébb pontján, a fejtörőkön. Ezúttal sokkal összetettebbek, olykor már fájóan túlbonyolítottak lettek a feladványok. Ez leginkább ott érhető tetten, hogy lesznek olyan puzzle-részek, ahol azért kell majd jegyzetelnünk, hogy a kaland egy későbbi pontján emlékezzünk rá, mi is történt úgy fél órával korábban. Az viszont abszolút pozitívum, hogy amíg az első részben a két szereplő kalandjának semmilyen hatása nem volt egymásra, addig a folytatásban nyomokban már felfedezhető az a törekvés, hogy közelebb hozzák egymáshoz a két ifjú kalandort. Lesznek ugyanis olyan fejtörők, amelyekhez szükség lesz a dimenziók közötti váltásra, egy-egy megszerzett kulcsnak vagy tárgynak ugyanis lehet, hogy a másik dimenzióban lesz jelentősége. Összességében tehát elmondható, hogy a rejtvények ezúttal sokkal összetettebbé váltak, és sokkal nagyobb kihívás elé állítanak minket, mint az első részben.


Ahol viszont nem történt változás, az a helyszínek és a szereplők személye. Kis túlzással ugyanúgy a Bossa Nostrát és a Vella által felfedezett lokációkat látogatjuk meg, miközben gyakorlatilag ugyanazokkal a játékbeli szereplőkkel fogunk találkozni és beszélgetni, mint az első felvonásban. Figyelembe véve, hogy másfél év állt a Double Fine rendelkezésére, hogy továbbgondolja Shay és Vella kalandját, talán joggal várhattuk volna el, hogy akár új helyszínek, akár új, még érdekesebb NPC-k várnak majd ránk. Sajnos nem így lett.


Mégis, hibái, vagyis pontosabban hiányosságai ellenére a Broken Age: Act II egy nagyszerű "folytatás", egy olyan kaland, amit minden kalandjáték rajongónak át kell élnie, meg kell tapasztalnia. Ugyanis ha úgy tekintünk a játékra, mint egy nem kétrészesre szabdalt, epizodikus kalandra, hanem mint egy egységes mesére, akkor nem igazán lehet semmibe se belekötni. A Tim Schafert jellemző humor, a stílusra jellemző elemek, mind-mind a helyükön vannak, tökéletesen működnek. Eközben pedig egy hihetetlenül stílusos, mesekönyvbe illő világ igyekszik magába szippantani, miközben két lázadó tinédzser meglepően felnőttes útkeresése történetének lapjait lapozgathatjuk végig a kalandok közben. Így ha még nem szerezted be a játékot, itt az ideje, hogy bepótold a teljes változatot.

Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...