Dark Souls III előzetes

  • Írta: Shifty
  • 2015. június 28.
  • dark souls, előzetes, from software
Link másolása
A From Software nem titkoltan úgy szeretné az új generációba léptetni a Dark Souls-t, hogy a játék minden elemében fejlődést ígér. Itt az ideje, hogy összegyűjtsük, mivel is hitetik el velünk ismét, meghalni nem haszontalan.

Talán kevesen gondolták volna, hogy a Bloodborne tavaszi megjelenését követően ilyen hamar bemutatkozik a Dark Souls-sorozat harmadik felvonása, ráadásul a Demon's Souls- és a Dark Souls-epizódokért felelős Hidetaka Miyazaki is visszatér porból lett gyermekéhez. Az E3 előtt voltak már árulkodó jelek, de végül a Microsoft konferenciáján mutatkozott be hivatalosan is a Souls-sorozat bizonyítottan nem utolsó felvonása, de mindenképpen olyan része, ami ha nem is drasztikusan, de alaposan felpezsdíti majd az önjelölt, félelmet nem ismerő lovagok eddig megszokott, sárkányok tüzétől sem mentes mindennapjait. A Dark Souls III-ról ugyan csak egy ütős trailert láthattunk eddig, az idei, meglepően tartalmas és érdekes E3-on azonban néhány szerencsés már most megleshetett egy közel 20-30 perces játékmenet bemutatót, ahol természetesen eddig nem ismert részletek is elhangzottak róla. Ezeket gyűjtöttük most össze nektek.


A történet középpontjában a trailerben is látott hatalmas, éppen feltámadó Lord of Cinder áll majd, de ahogy azt a sorozattól már megszokhattuk, alapvetően most is a játékosra, jelen esetben a "sötét hősre" lesz bízva, hogy felfedje a sztori építőkockáit. Ebben lesznek segítségünkre a különböző sírfeliratok, illetve az ott fekvő holtak, akiknek ha a lelkük megnyugvásáért cserébe felajánlunk egy lángot, akkor a megelevenedő saját történetükön keresztül a teljes cselekmény apró darabkáiról is lehull a lepel. A harmadik résszel kapcsolatban egyébként egyelőre nem tisztázott, hogy folytatás vagy előzmény-e. A zárt ajtós demóban láthatóak voltak halott és élő sárkányok is, és miután ugyanabban a világban játszódik a Dark Souls III, mint az első két rész, joggal merülhet fel a kérdés, hol is helyezkedik el a sztorivonalban ez a felvonás. Miyazaki ugyan egyiket se erősítette meg, de a Polygon beszámolója szerint inkább előzményről lehet szó, így az sem biztos, hogy az első részben megismert Gwyn tér vissza.


Miyazaki elmondása szerint a játék világa nem csak a sötétségre, a nyomott, fullasztó hangulatra épít majd. Ő maga egy elhervadt szépségnek nevezte a játék univerzumát, ami ezúttal egy olyan világ lesz, amiben a hamu és a parázs, mint motívum, rendszeresen visszatérő elem lesz, de a halványan átszűrődő napfény mindig a reményre, a fény győzelmére fog emlékeztetni minket. Nem véletlen tehát, hogy a levegő az elpusztuló sárkányok hamujától terhes, miközben élőhalott kreatúrák, sokat látott, meggyötört lovagok járják a játék világának sötét utcáit, folyosóit. A játék célja, hogy teljesen elmerüljünk ebben a középkori dark fantasy világban, ami mindeközben meglepően vészjósló, posztapokaliptikus aurával jelzi hősünk számára, hogy ezúttal se lesz könnyű dolga.


Miyazaki egyébként azt is elárulta, az előző részekhez képest sokkal kevesebb helyszínt látogathatunk meg, de ezek minden eddiginél nagyobb méretet ölelnek majd fel, így kalandokban és felfedezésben ezúttal sem lesz hiány. Sőt, a készítők ígérete szerint az előző részekhez képest sokkal hangsúlyosabb szerep jut majd a felfedezésnek, amit leginkább még több elágazás, értékes tárgyakat rejtő terület biztosít. Az E3-as demóban egy Wall of Lodeleth nevű helyszínt mutattak be, ami egyszerre tűnt kísértetiesnek, fenségesnek és impozánsnak, miközben erősen emlékeztet a toronymagas, gótikus kastélyra, Anor Londóra. A beszámolók szerint már ez az egy helyszín is rengeteg lehetőséget kínált a felfedezésre. Amikor például megérkezünk a korábban távolról észrevett várhoz, a tetőtéri események azonnal felkeltik majd az érdeklődésünket. Itt egy kisebb csoportba verődött élőhalott ugyanis éppen imádkozik egy ismeretlen erőhöz. Amikor pedig észrevesznek minket, akkor az egyik élőhalottból egy különös, fekete, sárkányszerű lény bukkan fel, valami olyasmi, amiket a The Abyss-ben is láthattunk.


Ami a játékmenetet illeti, ott is rengeteg változást eszközöl a From Software. Egyrészt visszatérnek az estus flaskák, a greatswordök, a checkpointoknak és portáloknak is tekintett máglyák, illetve a kétkezes fegyverforgatás is. Hősünk mozgása is sokkal intuitívabb lesz, ami lényegében azt jelenti, hogy gyorsabb és agilisebb mozdulatokat tudunk kivitelezni akció közben. Az ígéretek szerint ez valahol a Dark Soulsban és a Bloodborne-ban megismert tempó között helyezkedik el. Megerősítést nyert, hogy az "agility stat" kimarad a harmadik részből, míg a mágia ismét meghatározó szerepet tölt be a kalandjaink során. Habár a bemutatott demóban nem használtak mágiát, Miyazaki azonban megerősítette, ugyan még tisztázatlan, milyen változáson esik át ez a rendszer, de biztosan varázsolhatunk majd. A készítők a bemutató során nem győzték hangsúlyozni, hogy a játékbeli hamunak, mint motívumnak végig fontos szerepe lesz, valószínűleg a mágia egy ágaként biztosan találkozni fogunk vele. Ismét használatba vehetjük a fáklyákat, amelyeknek szerepe egyelőre ismeretlen, de az biztos, hogy hangsúlyosabb szerepkört kapnak, ráadásul korlátlanul a rendelkezésünkre fognak állni. A második részben megismert újraéledő rendszer is távol marad a Dark Souls 3 játékmenetétől. Ezúttal ugyanis új rendszert kapunk, ami kissé engedékenyebb lesz. Az elhalálozás helyéhez közelebb éledünk újjá, lényegében azért, hogy a játékos megkapja az esélyt, hogy hamarabb tanuljon a hibájából.


Viszont ennél is fontosabb, hogy a harcrendszer alapos finomhangoláson esik át. Nem kell aggódni, az alapok megmaradnak, így nem kell mindent újratanulni, viszont az egész kap egy új réteget, amivel a játékos különféle harci állásokat vehet fel, amelyek lényegében az egyes fegyverek használatának adnak további mélységet. Miyazaki egyébként azt reméli az újítástól, hogy még változatosabbá teszi majd a kardpárbajokat, miközben a játékosok sokkal rizikósabb, de látványosabb és kielégítőbb stratégiákat vállalnak be.

A kétkezes kardok esetében kapunk egy egyedi harci beállást, ami egy gyorsabb támadás kezdeményezését teszi lehetővé, de ha már két handzsárt veszünk a kezünkbe, akkor egy pörgésre alapuló támadással gazdagodunk, amivel természetesen nagyobb tömegeket tudunk meghátrálásra bírni. Aztán ott vannak a hosszú kardok, amit két kézben, fej felett tartva, egy erőteljes válaszcsapásra készülhetünk fel. Ezzel a váratlan kitöréssel könnyedén áthatolhatunk az ellenfelek páncélján és pajzsain. Végezetül pedig ott vannak a távolsági fegyverek, mint például a rövid íj, amivel nagyon gyorsan tudunk lőni, így ha harc közben folyamatosan kitérünk vagy elugrunk az ellenfél csapásai elől, akkor az így védtelenné váló célpontot egy gyors sorozattal gyakorlatilag könnyedén, hatékonyan hatástalanítani tudjuk. Miyazaki elárulta, az új rendszer kialakításában inspirációként a Berserkből ismert Gutsot és a Gyűrűk urából ismert Legolast használta fel.


Az ellenfelek közül egyelőre csak csupa ismerőst mutatott be a From Software. Visszatérnek a lovagok, de ezúttal sokkal erősebbé válnak, és természetesen lesznek élőhalottak és sárkányok is. A bemutatóban szereplő főellenfél pont olyan volt, mint amire az ember egy Dark Souls-játéktól számít. A Dancer of the Frigid Valley nevű boss a Bloodborne Vicar Ameliájához hasonlítható. A külsőre nyurga, jól páncélozott szörny lassan, lapulva mászkált körbe és körbe a végső harcnak otthont adó katedrálisban. A főgonosz egy hatalmas lángba borult, görbe kardot forgatott, közben pedig az életereje függvényében vetett be különböző, gyilkos mozdulatsorokat. Amikor közelebb került hozzánk, egy hamuval bevont karddal alázta porig a játékost, aki természetesen meg is halt a küzdelem végén.


A fent említett újdonságok mellett rengeteg egyéb új elemet is tartalmazni fog majd a Dark Souls, ami a tervek szerint 2016 tavaszán jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Te felkészültél már arra, hogy ismét meghalj? Számtalanszor!

Cikkünk a Polygon és a PC Gamer beszámolója alapján készült.

Kapcsolódó cikkek

7.
7.
gorbesz
szoktak itt ott emlegetni hogy ez is higul. a cod....az higul, ez ...nem !
6.
6.
NECROSMOKE
Utos lesz mint elodei. A From Software tudja a dolgat :)
Es ezze a trilogia be is fejezodik...vagy megse?
5.
5.
hoaw
Na megvettem a prepare to die editiont az első résznek, hogy lássam, hogy mit imádnak annyira ebben a játékban.
1.
1.
biohazard rex
előzmény nem igazán lehetne a 3 mert, az első részben a mi karakterünk az első kiválasztott, az előtte lévő dolgokat meg elmesélik a játék elején, meg amúgy is az a világ "kezdete". Nekem trailer alapján folytatásnak tűnt, nem igazán tudom megmagyarázni hogy miért :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...