Devil's Third teszt

UR-713-as elítélt. Iván. A világ egyik legveszélyesebb és legkegyetlenebb terroristája. Nem ismer sajnálatot, nem mutat megbánást. Puszta kézzel öl, káoszt és anarchiát eresztve világunkra. A Devil's Third története az ő kalandjait dolgozza fel. A misztikus múltú Iván épp méltó büntetését tölti egy magasan őrzött fegyházban, amikor bekapcsolódunk az életébe, de miféle büntetésről van is szó? Ez maga a hétcsillagos gengszterparadicsom, a cellája száz négyzetméternyi játszótér, bokszzsákkal, dobszerkóval, és egyenként akkora hangfalakkal, mint két ruhásszekrény. A kényszerpihenőnek azonban vége szakad, a börtönben egy napon lázadás tör ki, a káoszban pedig emberünk ajtaján is kattan a zár. A Ninja Gaiden és a Dead or Alive atyja elmebeteg, ha nyilatkozatát komolyan gondolta, a Devil’s Third annyi igénytelen baromságot vonultat fel, hogy az elmúlt évek játékiparának Sharknadója lett. Ezt hallgasd!


Rabtársai közül senki se szereti Ivánt, ezért megszabadulva az őröktől, az egész börtön rá kezd vadászni. A harcot először puszta kézzel kényszerülünk felvenni velük, majd géppuskát ragadva el kell intézni vezérüket is. A fickót, aki egy szál gatyában áll ki elénk, de vagy nyolc tár golyó lepattan róla. Az indokolatlanul berobbantott folyosókon közben denevérek (!!!) nehezítik a továbbjutásunkat, mintha egy kicsit megint a Tomb Raider 2-ben lennénk, a betonfalak sötétjéből kijutva pedig kezdődik, amire vártunk, indul a világkörüli hadjárat. Ellenséges terroristaszervezetek aktiválták az USA összes műholdjának önmegsemmisítő funkcióját, sötétbe borítva a világ elsőszámú nagyhatalmának minden katonai és hírszerzési alakulatát, a kormány pedig ki másra is bízhatná a biológiai fegyverek bevetésére készülő sejtek elpusztítását, mint Ivánra. Vagyis ránk. Mert a bűnözők nyelvén egy valaki ért, aki maga is az. Vagy az volt.


Ha eltekintünk attól, hogy a terrorista múltú hőssel és az önmegsemmisítő műholdakkal az egész mekkora hülyeség, akkor még remélhetnénk is, hogy valami izgalmas kerekedik ki belőle. Iván az új Solid Snake, a sokat látott veterán, aki szétvág mindenkit, mi pedig egy katonai krízis okozta lebilincselő politikai krimibe csöppenünk - hát annyit elárulhatok, hogy nem így lesz. Már az első briefing megdönti az egész történetet, megbízóink élő műhold-képeken mutatják be a célpontunkat, érted, mintha elfelejtettük volna, hogy most robbant fel az összes. Közben pedig valami csajszi azt ecseteli, hogy GPS nélkül a csillagokból kell tájékozódnunk, pontosan úgy, ahogy a katonák tették a második világháborúban. What the fuck? Teljes katasztrófa az egész, a rizsából pedig Iván se kér többet, és a beszélgetés közepén kiugrik egy repülőből félmeztelenül, napszemüvegben, az éjszaka közepén. Mert egy koszos dél-amerikai faluba stílusosabban eljutni nem is lehet.


A Devil’s Third fejlesztése valamikor 2008-ban kezdődött. Tomonobu Itagaki ekkor hagyta el a Tecmo sorait, és alapította meg saját cégét, a Valhalla Game Studiost. A csapathoz több veterán Team Ninja-fejlesztő is csatlakozott, és minden jól ment egészen addig, amíg be nem zárt az egyik beszállítójuk, mely a saját fejlesztésű motor felépítéséért volt felelős. A technikai háttér teljesen felborult, a játékot először áttelepítették egy Relic Entertainment, majd egy Vigil Games által készített motor alá, aztán végül mégis úgy döntöttek, hogy az Unreal Engine 3 lesz a legjobb megoldás, és az alatt folytatták a munkát. A projektet közben felkarolta a THQ, és meg is történt a bejelentés PlayStation 3-ra meg Xbox 360-ra, majd miután 2013-ban csődbe ment, bejelentkezett a kiadásért a Nintendo, ragaszkodva hozzá, hogy Wii U-exkluzív cím váljon a játékból. A Devil’s Third így jutott el idén nyár végére a megjelenésig, de hogy miért épp a családbarát játékairól híres japán cég gondoskodik egy cigiző, piáló, tetovált terroristavadász terroristáról, az nekem rejtély. Van, aki szerint így akartak erősíteni a hardcore játékok piacán, valószínűbb viszont, hogy annyira olcsón jutottak hozzá a címhez, hogy tényleg mindegy volt, mi is az valójában. Csak legyen megjelenés Wii U-ra.


De nem csak a Devil’s Third történelme és története teljes káosz. Hanem a kivitelezése is. A játék egy külső nézetes verekedős, kardozós, lövöldözős hack and slash őrület, ami célzásnál FPS-be vált, minden alkalommal összezavarva a játékost a tájékozódásban. Ivánnal így kell előre haladnunk a monoton és egyirányú helyszínek mindegyikén, sorra nyírva ki a megállításunkra kivezényelt katonákat, a mesterséges intelligencia közben pedig úgy bizonyít, mint ugyanitt egy tál száraz macskaeledel. Az ellenség bebújik a kocsi mögé, és vagy csak áll, hagyva, hogy lőjük kilógó testrészeit, vagy ő is elkezd visszatüzelni. Aztán, ha a kasznit lövi, az se zavarja, pár másodperc múlva a kocsi a levegőbe repül vele együtt, de volt velem olyan is, hogy a játék nem engedett tovább, amíg meg nem öltem mindenkit a pályán. Sehol se találtam az utolsó embert, aztán kiderült, hogy egy erkélyajtó mögött állt, és elfelejtett kijönni. Csoda, hogy kiszúrtam lentről a cipőjét.


Az irányítás katasztrófa. Kardozásnál minden mutatvány három-négy mozdulatból áll, a karakter folyamatosan ugyanazokat ismétli, az egészet pedig akkor se hagyja abba, amikor már rég meghalt az ellenség, mindig lemegy az animáció, történjék bármi.  De kiakadtam még a bossharcnál is. A második vagy harmadik főellenség egy krokodilbőr-zakós, sebhelyes arcú rosszfiú, cápafoggal a nyakában. Ezzel még nem is lenne baj, elvégre az ilyenek szerethetőek a japó játékokban, harcolni viszont úgy kell vele, hogy lőjük, majd amikor nekünk akar támadni, elugrunk, vagy kicsúszunk az útjából. Csúszni a két kar egyidejű megnyomásával lehet, amit sokszor nem vesz be a játék, ráadásul a pálya tele van oszlopokkal, melyek még meg is akasztják a mutatványt. De nem úgy, hogy Iván nekimegy, szentségel kicsit, és felkel, hanem nekimegy, aztán megtartja ugyanazt a térdelős, guggolós pózt. Beakadva, remegve, mintha csúszna tovább. Majdnem kivágtam a kontrollert.


Vicces, hogy Iván még egy rohadt pólót se kapott a hadseregtől, de speckó cuccokat igen. Először is, van egy szérum nála, melynek köszönhetően akár öt napig tud alvás és evés nélkül harcolni - ennek lesz még szerepe később, de nem spoilerezek -, illetve kap egy nyomkövetős töltényt is, ami természetesen szinte azonnal kapóra jön neki. Az persze mellékes, hogy műholdak nélkül hogyan nyomozzák le a célpont pozícióját, a hadsereg biztos megoldja ezt készségesen, a játékban ekkor jutottam el oda, hogy elég volt. Nem veszem többé komolyan. A Devil’s Third annyira rossz, hogy már egyenesen jó, ennyi baromságot szándékosan se lehetne összehordani, játszok vele tovább. És az se érdekel, hogy meg kell kerüljem a combközépig érő kerítést, hogy felmászhassak egy négy méter magas téglafalon. Mi az nekem? Mi az Ivánnak?


Mindezek tükrében talán nem meglepő, de a külcsín se lesz díjnyertes. A játék grafikailag legalább 10 évvel le van maradva, legutóbb PS2-n láttam hasonló technikai megoldásokat, és már az is a gagyi címek közé tartozott, nincs benne egy rendesen kidolgozott karakter, egy szép város- vagy tájkép, de még egy rendes textúra sem. Közben pedig a játék idegesítően szaggat is, a cél a 60fps volt, ez látszik, sokszor szépen veszi az akadályt a kis Wii U, máskor viszont belassul az egész, mintha már nem lenne több memória, és gyorsan nekiállna a gép felszabadítani egy kicsit. A hangok pedig ugyanígy pocsékak, a szkript és a szinkron csapnivaló, a lövés olyan, mintha valami olcsó petárdák durrognának csak, vagy egy kanalat vernénk a fazékhoz. Nem is akarok róla tovább beszélni. 


A Devil's Third minden tekintetben alulmúlta az elvárásaimat. Egy szinten van a legendás Mortyr és Mesterlövész párossal, a végén már azért játszottam vele, mert egyenesen szórakoztatott az a rengeteg baromság, ami egymást követte, konzisztensen, megállás nélkül. A japó hack and slash stílus viszont minden hibája ellenére jól áll a játéknak, a tetovált főhős hoz egy kis Yakuza-érzést a kalandokba, egészen érezni az alkotó, Tomonobu Itagaki keze nyomát, úgyhogy azt mondom, el lehet vele lenni ideig-óráig. Legfeljebb ha másért nem is, röhögni rajta, de hogy pénzt magamtól nem adnék érte, az teljesen biztos. Egészen frenetikus hír pedig, hogy bár a játék Wii U exkluzív, a multiplayer módja meg fog jelenni PC-re is, a teszt során ezt sajnos nem tudtam kipróbálni, mert kongott az ürességtől minden szerver. De ha kijön, érdemes lesz vetni rá egy pillantást. Látatlanban is garantálom, lesz olyan rossz, mint a történet. Ha nem még rosszabb.