The Witcher 3: Blood and Wine teszt

Nehéz szívvel vetettem bele magamat Geralt utolsó kalandjába, tudván azt, hogy ez a The Witcher 3 végső tartalmi frissítése. Megérte: az új régió, a tennivalók sokszínűsége és az apró részletek miatt a Blood and Wine igazi fejlesztői bravúr.

Míg az első fizetős DLC, a Hearts of Stone az alapjáték területén játszódott, addig az új kiegészítő egy eddig soha nem látott hercegségbe, Toussaintba kalauzol el minket. Atmoszféráját tekintve az új régió homokegyenest eltérő, mint azok a komor vidékek, ahol Geralt eddig megvetette a csizmáját. Ez az a pont, ahol a CD Projekt RED mindig is kiemelkedett az átlagból, hiszen hallatlan odafigyeléssel, rengeteg érdekességgel tömte tele méretes játszóterünket. Tessék szépen elfelejteni a háború dúlta Velent, és a hófödte hegyekkel tarkított Skellige-szigetek zord faunáját! Toussaintban melegen süt a nap, szőlőlugasok tarkítják a domboldalakat, szól a zene és folyik a bor, az érző szívű lovagok pedig verseket írnak szerelmüknek. De mégis mi szükség van itt egy öreg witcherre?

Az „öreg” szót tessék komolyan venni: a DLC-nek a 33. szinten ajánlott nekivágni, hiszen a sok cicoma alatt bizony mindent elemésztő, erőteljes gonoszság lapul. A középkori Dél-Franciaország mediterrán borvidékeiről mintázott régió uralkodónője, Anna Henrietta imádja a költészetet, kiváltképp Dandelion sorait. A hercegnő fantáziáját felkeltették a híres szörnyvadászról szóló történetek, ezért ő maga hívja ide Geraltot, hogy koncolja fel a nép által csak Bestiának becézett rémet. Igen, Toussaintban egy vérszomjas sorozatgyilkos ténykedik, szétmarcangolt hullákat hagyva maga mögött. Jól fizető witchermeló ez, patinás megbízótól, így hősünk elfogadja a megbízást, ráadásul a pénz mellé még egy szőlőbirtok is jár, amit Geralt rendbe rakhat, és végre letelepedhet. Persze kardjaink szögre akasztása még várhat, elvégre az élénk színekkel operáló meseszép föld csak arra vár, hogy felfedezzük.

A fő küldetés egy meglehetősen baljóslatú, véres titok körül forog, amely tele van nyomozós szekvenciákkal, de ezek mechanikája nem változott egy év elteltével sem. A nevezett szörny elkapása csak egy apró részét képezi a nagyjából 10-15 órás kalandnak, ráadásul az ügy sokkal komplikáltabb egy sima vadászatnál. Aggasztóbb dolog, hogy haramiák portyáznak az utakon, akik jól védett erődítményekben bujkálnak. Feltűnik egy ismerős karakter is, akivel Geraltunk meglehetősen szórakoztató párbeszédeket folytat. Kettejük kapcsolatát szokványosnak egyáltalán nem nevezném, a két eltérő vérmérséklet megannyi sziporkázó konfliktussal kecsegtet.

A sztori lehet, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, mégis olyan témákat boncolgat, amikkel eddig nem nagyon foglalkozott a játék; a természetfeletti lét sem kimondottan jó, de ezzel majd magunk is szembesülünk idővel. A történet szokványosnak nemigen mondható, mégis kellően megható lezárást kapott, amiről csak elismerően tudok nyilatkozni. A kelet-európai játékfejlesztés újra borsot tört a saját posványukban elmerülő nyugati csapatok orra alá. Így kell ezt csinálni!

Egy borostás és olykor nyers modorú witcher feltűnő jelenség itt. Ápolatlan külseje az ellentéte a cirádás páncélba bújt helyi fegyvereseknek, pont úgy, ahogy Temeria más vidékei is éles kontrasztban állnak Toussainttal. Igazi kívülállónak érezzük magunkat. Tennivaló pedig akad bőven, ha szépen végigrágjuk magunkat rajta, akkor akár a beígért 25-30 órás játékidő is valósággá válhat. A mellékküldetéseket tekintve ismét elengedték a fantáziájukat a készítők, és noha a lényeg itt is a harc és a Witcher-látásunk sűrű használata, mindezt sikerült úgy tálalniuk, hogy egy percig sem unatkozunk. Indulhatunk lovagi tornákon, ahol a beképzelt idiótáknak tűnő ellenfeleinket szégyeníthetjük meg, de agresszív óriásokat is megfékezhetünk, illetve még egy szobor ellopott heréit is megkereshetjük. A recept már ismerős: a legutolsó rutinmunka is teljesen kiszámíthatatlanul végződhet, főleg, hogy a játékos döntésein rengeteg minden múlik.

Számos apróság színesíti Geralt hattyúdalát. Egy meglehetősen bizarr küldetéssorozatot is teljesíthetünk, amellyel a szörnyek holttestéből nyert mutagének új értelmet nyernek. Egy őrült tudós kísérleteinek köszönhetően már át is alakíthatjuk ezeket, új képességekkel bővítve Geralt repertoárját - akár több ellenfelet is likvidálhatunk egyszerre a felturbózott jelek elsütésével. Erre szükség is van, hiszen a kihívás is keményebb lett, így hiába szereztünk korábban durva felszerelést, muszáj trükközni ahhoz, hogy álljuk a sarat. Megszerezhetjük a witcher-iskolák nagymester fokozatú páncéljait is, a tervrajzokat ismét egy-egy érdekes küldetés során kutathatjuk fel. Noha az elkészítésükhöz szükséges nyersanyagok ritkák és drágák, megéri spórolni rájuk. Idevág még az is, hogy ezentúl a páncélok színét is megváltoztatjuk, ha megtaláljuk a megfelelő festéket. Ha szerinted jól áll Geraltnak a rózsaszín vértezet, ne félj, az örömök földjén tuti nem szólják meg piperkőcöket. Ha imádsz zsugázni, akkor egy új, Skellige hőseit ábrázoló Gwent-paklit is összegyűjthetsz.

Nyilván már több száz órát beletettünk a The Witcher 3-ba, nagy eséllyel több ütőképes taktikát betanultunk, és minden helyzetre tudunk válaszolni – na, ennek a kényelemnek a Blood and Wine-ban búcsút mondhatunk. Ha rendszerszinten nem is változott a harc túlzottan, az új hatások mindenképpen jól jönnek a túlerővel szemben. Egy-egy nagyobb, emberekkel vívott ütközetet puszta erővel nem nagyon tudunk megoldani, egyszerűen muszáj új trükköket bevetnünk. Ami pedig a szörnyeket illeti, húsz új rémség került be a bővítménybe, a szívósabb példányok legyőzésére szinte esélyünk sincs frissített mutagének és erősebb páncélzat nélkül. Nekem úgy tűnt, a mesterséges intelligencia is javult: az ellenség bátrabban támad, mint korábban, így a megfelelő kitérésen és ellentámadáson nagyobb hangsúly van. Persze egy Dark Souls-veterán még így is röhögve teljesít minden csatát.

És mi a helyzet saját otthonunkkal? Örömünk nem lehet felhőtlen, hiszen birtokunk csinosítgatása korántsem olyan összetett folyamat, mint más RPG-kben (Skyrim). Van egy komornyikunk is Barnabas-Basil Foulty személyében, aki szépen elmagyarázza, hogy bizony komoly felújítási munka vár a leendő bázisunkra. Értsd: rengeteg oren szükséges ahhoz, hogy valahogy kinézzen. Udvarházunkba trófeákat, festményeket, páncélokat, fegyvereket állíthatunk ki, de még Keszeg is saját istállóban térhet nyugovóra. Viszont kihagyott ziccernek érzem, hogy nem tudunk mit kezdeni a saját szőlősünkkel. Jó lett volna, ha megtermelt bort eladhatnánk, extra bevételhez jutva nyugdíjas éveinkre. Szó se róla, jó dolog, hogy Geralt kipihenten vághat neki a munkának egy puha ágyban eltöltött éjszaka után, de nem hiszem, hogy a történet végigjátszása után sokan visszatérnének ide borozgatni Barnabással.

A kiegészítőnek megágyazó patch rengeteg apró, de fontos újdonsággal vértezte fel a szerepjátékot. Az eszköztárunkban immáron kategorizálva lettek a fontosabb tárgyak a korábbi ömlesztett megoldás helyett, így sokkal gyorsabban megtaláljuk a megfelelő páncélt – utóbbiakhoz előnézeti lehetőséget is kapunk. Régebben hiányoltam, hogy nem tudtunk megjelölni a térképen több fontosabb helyszínt, mert csak egyetlen zöld színű útjelzőt kaptunk. Ezentúl jó pár különféle speciális markerrel emlékeztethetjük magunkat, hogy hol lapul egy túl erős szörny, vagy valami későbbre halasztott érdekesség. Persze minden hibát továbbra sem sikerült kigyomlálnia a lengyeleknek, például lovunk terelgetése továbbra sem az igazi, gyakran torpan meg a keskeny ösvények, fahidak előtt, valamint a néhány átvezető során eltűnő tárgyak modelljeit ezúttal sem tudtam hova tenni.  Ennek ellenére a PC-s verzió egy leheletnyivel simábban fut, mint korábban, a fejlesztők rengeteget javítottak az amúgy sem rossz teljesítményen.

Most, hogy már szinte mindent láttam a The Witcher 3-ból, nagyon szomorú a búcsú. A Blood and Wine a minőségi kiegészítők terén etalonnak számít, ne feledjük, hogy mások ilyen sok tartalomnak alaposan megkérik az árát, de nem úgy a lengyelek! A meleg napfény simogatta arcomat Touissant lankáit járva, nagyokat nevettem a palotákban rendezett gálákon, és kitörő lelkesedéssel kutattam át az eldugott tünde romokat. Sajnos a CD Projekt RED egyelőre szakít a sorozattal, pedig évente simán el tudnék viselni egy-egy hasonló kaliberű DLC-t. Geralt megérdemelten vívta ki a tiszteletemet, ahogy a fejlesztők is, rengeteg nagyszerű emlékem fűződik a játékhoz, így pedig egy hajszállal könnyebb elengednem.

A The Witcher 3: Wild Hunt és kiegészítői PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelentek meg - mi a számítógépes verzióra csaptunk le. A tesztkonfig: Intel Core i5-3570K, 8 GB RAM, GeForce GTX 660.

9.0

The Witcher 3: Blood and Wine teszt értékelés 9.0

Pozitívumok:

  • Az eddigiektől markánsan eltérő új régió
  • Összességében szerethető történet némi moralizálással
  • Rengeteg érdekes mellékküldetés
  • A mutagének új értelmet nyernek

Negatívumok:

  • A saját birtokunkból többet is ki lehetett volna hozni
  • A lovaglás és a harc továbbra sem az igazi
20 komment - szólj hozzá!