The Elder Scrolls V: Skyrim – Special Edition teszt

  • Írta: Lesroy
  • 2016. november 7.
Link másolása
Tamriel világa ismét kitárja kapuit, ezúttal egy remaster erejéig. A kötelező ráncfelvarráson és a hiánytalan tartalmon kívül a modtámogatás is az újrakiadás része, de hiába, ha a játék régi hibáit nem sikerült a készítőknek orvosolniuk.

A Skyrim az előző generáció egyik – ha nem a legjobb – szerepjátéka volt. Az a szabadság, amit a Bethesda 2011-ben adott, több száz órára rabolta el a játékosokat, amit nem sokkal később három extra tartalom követett. Ha pedig mindez nem lett volna elég, 2013-ban érkezett meg a Legendary Edition, amiben már minden addig megjelent DLC helyet kapott, így mindenki jutányos áron pótolhatta be a sorozat ötödik részét, kiegészítőkkel együtt. Azóta viszont eltelt öt, illetve három év, nézzük, mi újat hozott a Special Edition az előző verziókhoz képest!

A játék története kétszáz évvel az Oblivion után játszódik, a helyszín pedig ezúttal Tamriel egy sokkal hűvösebb és sötétebb provinciája, Skyrim. Az északi mitológiát hűen másoló világ „őslakosai” nem mások, mint a nordok (vagyis a való világ vikingjei) és a gonosz lények legveszedelmesebb szörnyei, a sárkányok. Természetesen ebben a világban sincs béke, hiszen Skyrimet a megannyi szörnyön és rosszakarón kívül még az Imperial Legion és a Stormcloacks között tartó véres polgárháború is sújtja. Hősünknek, egy sárkány erejével született halandónak, nemcsak az lesz a feladata, hogy rendet rakjon – és végül válasszon a két fél közül –, de Alduint, az első sárkányt is le kell győznie, aki nem mellesleg a nordok pusztításistensége is egyben. Ha valaki lelkiismeretesen játszik, "csak" pár tucat órára lesz szüksége, és máris szembeszállhat a nagy, fekete, gonosz sárkánnyal.

Melyik szerepjáték-rajongó szívét ne rejtenék rabul Skyrim hófödte hegyei, vadregényes tájai, ahol mindig és mindenhol halálos veszélyeknek vagyunk kitéve? Jöhetnek élőhalottak, martalócok, óriások, de mind közül a leghangulatosabb és legkeményebb, amikor egy többméteres sárkánnyal küzdünk hosszú perceken át. Aztán ott van a több ezer tárgy, a megszámlálhatatlan mennyiségű küldetés és karakter, a rengeteg bejárható település, barlang, kazamata, a fagyos hegcsúcsokról már nem is beszélve. Mindezt az új kontinens hangulata koronázza meg, amit a Bethesda fejlesztői a germán mítosz világára építettek fel. Bizony, ezeket mind-mind zseniálisan tálalta az előző generációs The Elder Scrolls-epizód, így minden fantasy szerepjátékos joggal imádhatta, és egyáltalán nem csoda, hogy egy ilyen komplex cím 2011-ben Év játéka-titulust érdemelt. Az elvárások  tehát (legalábbis az enyémek biztosan) igenis nagyok voltak, még úgyis, hogy most mindössze csak egy polírozott verzióról beszélünk…

Mi a helyzet 2016-ban, mit kínál nekünk a Special Edition? Ahogy az már lenni szokott sajnos, leginkább a játék küllemét sikerült valamelyest felturbózniuk a készítőknek. Ez elsősorban a fényeket, valamint a velük való játékot jelenti, de a bevilágítások javításán kívül kaptunk még nagy felbontású textúrákat, szebb a víz, és a hóshadereket is kompletten lecserélték. Persze PC-n mindez semmit nem ér, az évek alatt annyi rajongói mod jött ki a játékhoz, amelyekkel még a jelenlegi kiadás látványvilágát is könnyű túlszárnyalni. A Skyrim tehát megkapta a kötelező fényesítést, viszont annál többet nem lépett előre: például kifejezetten sajnáltam, hogy a karakterek animációjához egyáltalán nem nyúltak a Bethesda srácai, még mindig ugyanolyan darabosak, mint anno.

A szebb környezeti textúrákon és az ágak között gyönyörűen pásztázó fénycsóvákon kívül a speciális csomagban megtalálható az elmúlt évek alatt kijött DLC-trió is. A Dragonborn, a Dawnguard és a Hearthfire mind-mind több tucat órát tesznek hozzá az egyébként sem rövid játékidőhöz, így akinek nem volt szerencséje hozzájuk, ebben csomagban is megkaphatja őket. A tartalomnak része a modtámogatás, és ami különösen fontos, immár konzolokon is. Viszont míg PC-n ez szinte hibamentesen működik, úgy PS4-en és Xbox One-on a jövőben még szükség lesz némi ráncfelvarrása, hogy megüsse előbbinek a szintjét. Lehet, csak én voltam ennyire szerencsétlen, de napokat kellett próbálkoznom, hogy végre be tudjak lépni abba a menüpontba (vagyis a Bethesda szerverére), ahonnan elérhetem a modokat. Aztán bejutottam, de öröm és boldogság helyett számtalanszor kivágott a rendszer, és újra a főmenüt bámulhattam. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy azok a kiegészítők, amiket ki tudtam próbálni, mind tartalmilag, mind pedig technikailag sokszínűbbé varázsolták a Skyrimet. Rengeteg új tárgy ütheti a kezünket, amiket újabb és újabb küldetésekkel szerezhetünk meg. A három DLC-t és a modokat látva (főleg az Xbox One-osakat) az egyébként se kurta játékidő az egekbe törhet, ez tagadhatatlanul a játék egyik legfőbb erénye.

Viszont itt vége a sornak, ugyanis csupán ennyit kínál a speciális újrakeverés, és még ki sem tértem a megannyi technikai mellélövésre, amit egyáltalán nem javítottak az öt évvel ezelőtti kiadáshoz képest. A tereptárgyakban elsüllyedő karakterek és a nagyon-nagyon későn betöltődő pályarészletek mellett (a mélységélesség lejjebb csúsztatásával ez kiküszöbölhető valamennyire), úton-útfélen beleakadhatunk pár kifagyásba is. A képfrissítés nem egyszer zuhant a mélybe, különösen a harcok voltak neccesek, és a mesterséges intelligencia ugyancsak képes szarvashibákra. A fura helyeken megjelenő textúrákról meg ódákat lehetne zengeni, de példának okáért egyet az alábbi képen szemléltettem. Ott a bal felül található – egyébként mozgó - fekete gócot hosszú percek bámulása után végül dúnföldi Crebainokként azonosítottam.

A modok konzolos támogatása, bár kiváló ötlet volt, önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a számtalan technikai hiba miatt ne legyen erős hiányérzetünk játék közben. Persze félreértés ne essék, a Skyrim egy fantasztikus játék, a zsáner rajongóinak egyenesen kötelező beszerezniük, csak nem feltétlen a jelenlegi verziót. Jöjjön hát a megkerülhetetlen kérdés; megéri-e a Skyrim: Special Edition a közel húszezer forintos értéket? Aki anno megvette a teljes kiadást, azok számára nem. Egyszerűen nem ad annyit, hogy egy vatta új játék áráért nyugodt szívvel tudjam ajánlani. Viszont ha valakinek teljes egészében kimaradt a széria ötödik etapja, azok bátran vessék bele magukat, ők a hibái ellenére sem fognak csalódni.

A The Elder Scrolls V: Skyrim – Special Edition PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokon jelent meg – mi az utóbbi változatot nyüstöltük.

Kapcsolódó cikkek

36.
36.
semike
Igazabol meg kellene kerni a MS-t tegye bele a bakvardkompattiblelistaba,majd elmegyek megvenni ezt a feltupirozott fostaligat,aztan mivel otthon megvan a 360-as lemezt,azzal is jatszok egy picinyket,aztan jovore jon a Scorpijjjo remelem arra is kiadnak egy limited 4K esisont,nah akkor is rohanok majd megvenni mert hat qrva fontos h a karakteren hajszalat megtudjam szamolni es h a haz vala 489db lathato teglabol alljon...aztan jon 2020valami xbox nyocvan meg pees 4K / 2 remelem arra is kijon,addig dolgozok es gyujtok....
35.
35.
Heldengeist
#33: Szvsz nem éri meg. Konzolra oké, ott nincs más csak SE, de PC-re a korábbi változat harmadannyiba kerül. Majd ha az őszi vagy karácsonyi steam sale-en kap egy 50-75%-os leárazást, akkor majd megéri.
33.
33.
hedzsooo
#31: Akinek új játék cím, annak simán megéri. Akinek meg már megvolt a játék az összes DLC-vel, az ingyen megkapta ezt a kiadást szóval nem értem mi nem fair ebben.
32.
32.
hedzsooo
#26: Ha kevés a tartalom az a baj, ha túl sok, már az is baj, meh

Akinek kevés az ideje, az ne játszon más játékkal melette, v. éppen ellenkezőleg: játszon másikkal helyette. Másik lehetőség: követi a fősztorit, nem áll meg mindent felfedezni, legapróbb mellékküldit teljesíteni, stb. A lehetőségek adottak de a mai generáció már ezt sem bírja értékelni csak fikázni ész nélkül, kritizálni mindent...
31.
31.
p3ti
Csak én érzem borzasztóan nagy túlzásnak a 17-18 ezres bolti árat ezért a játékért. Értem én hogy nem egy 6 órás kampányról beszélünk, de hogy újra teljes (vagy még magasabb) árat kérnek egy Remasteredért ami alig több mint a régi kiadás az iszonyatosan nagy pofátlanság. Egyet kell értsek a #20. kommentel, már nekem is kivan a tököm a sok remasteredből..igazán kiadhatnának vmi újdonságot vagy egyediséget. Nagyon gyenge eresztés ez a mostani gen.....
30.
30.
Heldengeist
#29: Nekem 54, bár ezek közül egy jó tucatnyit más platformon vagy non-steames lemezes változatban legalább egyszer végigjátszottam. Viszont sok játék nem is ér meg egy végigjátszást.

Az viszont szerintem is jó, ha van a játékban tartalom, de műfajfüggő, hogy mennyi az elég. Persze, egy RPG ne legyen már kijátszható 15-20 óra alatt, de egy csőpályás shooternek ennyi meg már legtöbbször sok is.
29.
29.
user101
Nem tudom engem sosem zavart, hogy egy játék 80+ órába van meg, legtöbbször a fő szál mellett az összes mellék küldetést is megcsinálom és helyszínt is fel szoktam keresni. Azt viszont furcsállom, hogy valaki megvesz egy játékot és nem játssza ki a végéig, legalább a fő küldetéseket. Egy csomó játéknál látni Steam statisztikákat böngészve, hogy egy 6-10 óra alatt kijátszató játékot ( csak szigorúan a fő küldetésre és a történetre koncentrálva ) alig a játékosok 20-30%-a viszi csak végig.

Azt gondolom, hogy sokan a bőség zavarával küzdenek és nem is tudnak elmélyülni egy-egy játékban, veszik tonnaszám a leárazásokkor a játékokat és csaponganak a címek között céltalanul. Most számoltam össze: 38 olyan játékom van a Steam fiókomban amivel még egyáltalán nem játszottam, de szándékomban áll. Épp ezért nem is vettem semmit sem a nyári, sem az év közbeni akciókban, mert úgysem jutna rá most időm. Pláne, mert főleg RPG vonalat kedvelem ( az utolsó 15 játszott közt talán 2-3 ami nem az vagy csak félig ( akció-RPG szerűség ))...

A remasternek meg akkor volna értelme, ha javítják a hibákat, sokkal stabilabban, gyorsabban fut és szebb, mint az eredeti. Egy csomó játékom van amit már kétszer kijátszottam, mondjuk a Skyrim pont nem ilyen... :)
28.
28.
Hab
#26: Inkább ölöm ilyenbe az időmet, mint egy olyan játékba ami csak fél órára tud lekötni.
Nem hogy egyszer viszem végig, de többször is. Igaz sose csinálok meg minden egy karakterrel, mindig más útvonalat választok a végigjátszáshoz. Más kasztot csinálok, stb.
Nekem ilyen játékok kellenek, amibe lazán bele lehet ölni pár száz órát. Akik szeretik a felfedezést, azok nem fogják félbe hagyni.
27.
27.
Lapajka
#20: Nekem meg a Morrowind hangulata még jobban tetszett mindkettőnél.... ezzel együtt zseniális az Oblivion is és a Morrowind is...
26.
26.
Lapajka
Szép és jó, de nekem a fő bajom ezzel, hogy a játékidő még végtelenebb lett... és ezt mint erényt hozzátok fel. Hát nem az! Szerintem nem. Ilyen játék dömpingben ami van az utóbbi 5-10 évben, egy gamernek kimondottan hátrány a hosszú játékidő és a labirintus szerű játékmenet, amiben el lehet veszni, úgy elkalandozni, hogy se vége se hossza... elvileg jó lenne vagy akár jó is lehetne, vagy lehetett volna,mondjuk 10-15 éve, az Oblivionnál és a Morrowindnél még elment ez, hogy vagy egy évig játszom a játékot (és nem fél órát, hanem hosszú órákat ugyebár!) nap mint nap, ha teljesen elmerülni akarok és minden zegét zugát az egészet teljes mélységében be akarom járni. Nos ez már a Skyrimben lehetetlen, mert előbb unja meg az ember az egészet és már azon agyal közben, hogy jaj kijött ez meg, az már megvan ez is meg az is, és feltettem amazt is, de még mindig nem tudom azokat tolni, mert még mindig nem értem a Skyrim végére... nem jó ez ma már. Jobb már a rövidebb játék sajnos... ez van... nyilván ez sem jó így, de mivel ilyen őrület elmebeteg módon észnélkül tolják a játékokat a pofánkba a kiadók, és akkor most még csak sima PC-ről beszéltem, szót sem említettem konzolokról, meg VR-ról (amiket szintén lehetne ugyebár elvileg tolni, és azokra még más új és jó játékok százai-ezrei várnak), ha napi 24 órában játszanánk akkor sem lenne időnk mindent ami érdekel nyomatni... és még az ember csinálna mást is, van egy élete, urambocsá egy munkahelye vállalkozása, üzlete, szerettei, családja, kötelezettségei, más szórakozási formák tv-t filmet is nézne az ember, elmenne sportolni stb... hogy a jó bánatban lehet így ma már Skyrim-et végtelenségig nyomni??, SEHOGY! A gyakorlat az, hogy hacsak nem valaki fanatikus rajongó őrült, mint az MMOS-sok akik képesek 10 évig nyomni egyetlen játékot napi 12 órában, hanem szereti a változatosságot, sok minden érdekli, az egyszerűen ha eddig nem Skyrim-ezett és beszerzi ezt az új ráncfelvarrt verziót GARANTÁLTAN FÉLBE FOGJA HAGYNI!!!! Nem fogja sem tudni, sem akarni végig játszani, említett okokból, szóval ma már hiba ilyen se vége se hossza játékokat gyártani... a Witcher 3 hossza a maximum szerintem kaland-akció-RPG-ben, de már az is kicsit sok... a világ rohan, egyre gyorsul, ezt figyelembe kellene venni a fejlesztőknek....
25.
25.
hedzsooo
Nagyon állat lett ez az SE, ismét nem bírok vele leállni, úgy mint annó 11-11-11-étől kezdve. ;D
24.
24.
Mortis
#23: Nekem is nagyon tetszik az F4, sokkal jobban élvezem, mint pl. a New Vegas-t, ami tudom hogy szentségtörés, de a játék nagy részét kitevő harc tagadhatatlanul rengeteged fejlődött; persze az így is tagadhatatlan hogy a New Vegas jobb játék: objektíve. Ilyen szempontból írtam ,hogy nem örülnék egy még butább TES-nek: valószínűleg élvezném, de ugyanúgy mint pl. egy The Room-ot filmeknél.
23.
23.
Hab
#22: Ez még nem garancia arra hogy nem mennek tovább casual irányba, max arra hogy új motort kapunk.
Mondjuk nekem a Fallout 4-gyel se volt túl sok problémám.
22.
22.
Mortis
#21: A Fallout 4 után jobb is. Én igazából arra tippelek, hogy már voltak konkrét elképzelések a TES hatról, de az F4 fogadtatása után meggondolták magukat s visszaültek a tervezőasztalhoz: hangsúlyozom, hála Istennek! mert nem akarnék egy belső nézetű hack n slash-t RPG helyett.
21.
21.
Hab
Szerintem 2020-ig senki ne számítson új TES bejelentésre. Jelenleg 2 játék van előrébb a tervezetben, az minimum 4 év. Jó esetben jövő elején valamikor bejelentik az első új címet, majd 2 évre rá a másodikat.
Én úgy számolok hogy nagyon-nagyon sokáig nem fogunk hallanai a TES VI-ról.
20.
20.
Winter
Kövezzetek meg, de nekem az Oblivion hangulata sokkal jobban tetszett.
Persze Skyrim-be is beleraktam 200+ órát, de nem varázsolt el annyira.
Ezekkel a remastered baromságokkal meg tele van a tököm. Játék vagy film,
sehol egy eredeti ötlet. Csak az újrakiadások. Szánalmas. Meg az indie játékok.
Tisztelet a kivételnek, de ezeket ne konzolokra adják ki, hanem pc-re. Bár most az Oceanhorn elég kellemes meglepetés volt. Konolos mod támogatás meg nagyon dicsérendő, bár még eléggé gyermekcipőben jár. Kicsi off: Witchert faszért nem FPS-ben adták ki???
19.
19.
pszihoapu
#16: lecci ilyet ne irjal meg viccbol se! :-O
18.
18.
Doncyke
#16: Egy augusztusi twitter bejegyzest szerint meg nem dolgoznak rajta :/
https://twitter.com/DCDeacon/status/763090251078311936
16.
16.
Extol
Az TES részek olyan 6 évenként jelennek meg, csak remélni merem hogy Bethesda nem ezt szánta nekünk TES VI helyett erre az időszakra.
7.
7.
hydraxon91
#6: Én most QD Inventory-t használom míg nincs SkyUI, egész jó. Igaz nincs keresési funkció de még mindig ezerszer jobb mint az alap UI.
6.
6.
Hab
PC-n tolom, ingyen kaptam. Valamivel stabilabb lett a kliens, de sajnos game breaking bugok továbbra is vannak. Annak idején én nem találkotztam ilyennel, csak hallottam mások panaszkodását. Most Karthspire-ben folyamatosan crashel-t a játék, nem tudtam emiatt tovább lépni Alduin's Wall küldivel. Szerencsére konzol parancsokkal meg tudtam oldani a dolgot, és még élveztem is ezt a javítást.
Várom hogy legyen már Script Extender, mert SKYUI nélkül elég szar az inventory kezelés.
Ettől függetlenül ismét rabul ejtett a játék.
5.
5.
delphijos
#3: "És még mod sincs....gyalázat!"

Te ezt a cikket olvstad amúgy? Még bugos az tény, de azért túlozni sem kell....
4.
4.
DON GONDOCS
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...