Call of Duty: Modern Warfare Remastered teszt

Habár a legtöbb kiadó már hozzászokhatott, hogy a játékosok a remasterek miatt szapulják őket, az Activision éppen azért kapta az ívet, mert a Call of Duty: Modern Warfare Remastered nem jutott el mindenkihez.

Pontosabban a Call of Duty: Infinite Warfare egyik gyűjtői kiadása jelentette a beugrót a bezsebeléséhez, amit a sorozat rajongótábora azonnal az év legaljasabb üzleti húzásának kiáltott ki. A két véglet találkozott itt: míg az Infinite Warfare-t kezdetben nem igazán tudták hová tenni a játékosok, addig a Modern Warfare az egyik legnépszerűbb Call of Duty-epizód, amiből szívesen fogyasztottak volna még egy adagot. Lehet éppen ettől tartott az Activision is?

Bármi is legyen a válasz, ha már úgy alakult, hogy az Infinite Warfare tesztpéldányával a Modern Warfare Remasteredhez is hozzájutottunk, átszaladtunk rajta még egyszer - és abszolút megérte. A maga egyszerűségében a játék kampánya még mindig nagyon szórakoztató, és bár a modern hadviselés és a harmadik világháború felé vezető sztori már 2007-ben is csak mérsékelten számított frissnek, a Call of Dutyra jellemző alapvetések “átöltöztetése” remekül sikerült.

A második világháborús epizódokhoz hasonlóan az egyjátékos rész annyira intenzív és olyan sok emlékezetes jelenetet tömtek bele, hogy nem lehet nem szeretni. Kezdve a gyakorlópályával, aminek úgyis nekiugrasz vagy hússzor, mert szeretnél minél jobb időt elérni rajta, de említhetném a teherhajós küldetést vagy a tévéstúdió megtámadását, ahol achievement jár azért, ha kilövöd az Al-Asad propagandáját sugárzó tévéket.

A remastert készítő Raven Software mindenre odafigyelt: a háborúfétis jegyében egy sor különböző fegyvert próbálgathatunk, kísérünk harckocsit, és még egy AC-130-ast is kezelésbe vehetünk, hogy azzal támogassuk a jó öreg Captain Price-t. Vele ráadásul a második világháborús élmények után Csernobilba is ellátogatunk, a játék legizgalmasabb pillanatai voltak, amikor mesterlövészként térképeztük fel a szellemvárost.

Habár a Call of Duty multija már a kezdetektől fogva népszerű volt, a valódi (és multiplatform) áttörést a negyedik rész hozta meg ezen a fronton, ráadásul számos olyan újdonságot vonultatott fel, amire a mai napig támaszkodik a sorozat. Ha emlékeim nem csalnak, a Modern Warfare-rel kezdték el profilozni a játékosokat a fejlesztők, onnantól kezdve minden multis aktivitásodért tapasztalati pont járt, a folyamatos szintlépések pedig újabb és újabb fegyvereket, kiegészítőket, perkeket és killstreakeket tettek elérhetővé.

A fejlesztők ugyanis kiváló módot találtak arra, hogyan lehetne még jobban feldobni a karakterfejlesztést, és így lehetővé tenni, hogy a katonánk valóban mi a játékstílusunkhoz passzoljon: a perkek, vagyis a különböző spéci képességek bár sokszor aljasnak tűntek, ráadásul komolyan veszélyeztethették volna a játékegyensúlyt, remek színesítőelemmé váltak. (Hiába utáltad, sőt utáltuk mind a Maryrdomot!) A másik fantasztikus találmány a killstreak-rendszer, ennél jobb motivációs eszköz nemigen kell a fegyelmezett játékra: nincs is annál jobb érzés, mikor hét zsinórban lőtt frag után először tudod elsütni a helikopteredet!

A nosztalgiázást az teszi teljessé, hogy a fejlesztők technikai oldalról is rengeteg energiát fektettek a Modern Warfare felújításába - érdemes megnézni a cikk végére beágyazott összehasonlító videót, mert egészen addig az ember csak sejti, hogy mekkora a különbség! Habár az Activision is hajlamos remasternek hívott egyszerű portokat piacra dobálni, itt abszolút nem érheti szó a ház elejét. A Raven nemcsak a felbontást húzta fel 1080p-re (noha már az is rengeteget dobott volna a látványon), szinte kompletten újrarajzolta a játékot, új elemekkel töltötte fel a pályákat, kicsinosította a karaktermodelleket és az effekteket is felturbózta. A mérések alapján nincs meg a betonstabil 60 fps, de szerencsére csak ritkán és kis mértékben esik vissza a framerate - elképesztően jó munkát végezek a srácok!

Egy fontos dologra azonban nem árt felhívni a figyelmet: általában keveset foglalkozunk egy remaster esetében azzal, hogy a technikai oldalon túl magát a játékmenetet is vizsgáljuk, pedig a Modern Warfare Remastered a legjobb példa arra, hogy nem szabad megkerülni a kérdést. Bizony: a Modern Warfare még mindig szórakoztató és élvezetes játék, de a megjelenése óta eltelt közel tíz évben jócskán megöregedett a játékmenete. Amikor legyintünk, hogy a mai FPS-ek képtelenek megújulni, vegyük elő a Modern Warfare-t, és azonnal belátjuk, hogy legfeljebb arról van szó, hogy az évről-évre kiadott játékok mennyire folyamatosan, szinte észrevétlenül fejlődnek.

Aki nem hiszi, járjon utána: a Modern Warfare mai szemmel nézve bájosan suta tud lenni, a butácska pályatervezés, a szkript “berúgásáig” végtelenül hömpölygő ellenfelek, a sarokban bujkáló és egyébként félelmetesen jól célzó AI, vagy a kissé kényelmetlen gunplay mind-mind megmosolyogtatják az embert. Persze a Call of Duty még mindig az, ami, egy lineáris, erősen szkriptelt hentelde, azonban a fejlesztők ma már százszor jobban tudják leplezni ezeket a korlátokat. Ugyanez elmondható a multiról, amely ráadásul funkcionálisan is rengeteget fejlődött: lehet, hogy az Advanced Warfare óta erőltetett jetpackezés az őrületbe kerget, de például a scorestreak rendszer lényegesebben jobban működő fícsör, és a testreszabási lehetőségek is meglehetősen behatároltnak tűnnek a mai játékokhoz képest.

Ezért is gondolom azt, hogy az Activisionnek nem kellene félnie attól, hogy önállóan is kiadja a Modern Warfare Remasteredet, valószínűtlen, hogy a játék át tudná venni a sorozat aktuális epizódjának a helyét. Nosztalgiázásra kiváló, sőt akkor is érdemes valahogy beszerezni, ha még nem játszottál vele, de összességében már nem olyan kifinomult, mint amilyennek 2007-ben tűnt.

A Call of Duty: Modern Warfare Remastered PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg - mi PS4-en teszteltük.

15 komment - szólj hozzá!