A PlatinumGames évek óta ontja magából az akciójátékokat, melyek legtöbbje egyediségével azonnal felhívja magára a figyelmet a sajtóban, valamint a játékosok körében is. Ki ne emlékezne a Bayonetta pornós főhősnőjére vagy a Mad World semmivel sem összetéveszthető egyedi látványvilágára? Ennek ellenére a csapat időről időre azért képes megbotlani, és kiadni botrányosan gyengére sikerült alkotásokat a kezei közül - ilyen a Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutants in Manhattan is, hogy a legutóbbit említsük.
Mivel a Microsoft végül lelőtte nagy dobásukat, a Scaleboundot, a NieR vette fel az idei húzócím szerepét, mellyel a csapat javíthat megtépázott renoméján. A NieR: Automata egy 2010-ben Xbox 360-ra és PS3-ra megjelent közepesre sikerült akció-RPG folytatása, melyet nem a PlatinumGames fejlesztett. A cím a Drakengard-széria spin-offjaként is szolgált, szerencsére azonban sem az alapművet, sem pedig a 2010-es előzményt nem kell ismernünk ahhoz, hogy jól szórakozhassunk az Automata alcímű folytatással. A PlatinumGames újragondolta az egész formulát, valamint egy teljesen új, külön is érthető és értelmezhető történettel állt elő.
A sztori több száz évvel az eredeti NieR után játszódik, így ismerős szereplőkkel vagy eseményekkel nem fogunk találkozni, maximum egy-két utalással. A történet szerint valamikor a múltban a Földet meglátogatja egy ellenséges idegen faj, akik óriási robothadseregükkel romba döntik világunkat. Az emberek a Holdra menekülnek, és létrehozzák a YoRHa programot, melynek lényege, hogy emberszabású androidok tömegeit gyártják le és ezekkel veszik fel a harcot a robotok ellen. Az egyik ilyen gépnek, 2B-nek az irányítását kapjuk meg, de kalandjaink során társával, 9S-szel is jobban megismerkedhetünk.
Az alapfelállásból kikövetkeztethető, hogy a történet sokat merít a klasszikus gépek vs. teremtőjük témából, de ennél azért sokkal többet nyújt a NieR: Automata. A sztori nagyon jó, a végéig érdekes tud maradni, az írók pedig ügyesen adagolják a rejtélyeket és azok megoldásait. Szinte minden küldetésre jut valamilyen kisebb-nagyobb fordulat, és ez nem csak a fő történet szálra, de a mellékes missziókra is érvényes.
A NieR-ben azt a harcrendszert kapjuk meg, amit a PlatinumGames az évek során szinte már tökéletesre fejlesztett. Az animációk finomak, a játék pillanatok alatt reagál minden gombnyomásra, így ha hibázunk, az biztosan nem a programon fog múlni. Kalandjainkat nagyrészt külső nézetből élvezhetjük, bizonyos esetekben azonban oldal- vagy felső kamerára vált a játék. Ilyenkor az irányítás is átalakul, sőt érdemes a harcmodorunkon is változtatni, mivel szinte teljesen más stílust képvisel a cím. Ötletes megoldás arra, hogy a hosszúra nyúlt és néha fárasztó harcok ne váljanak túlságosan egyhangúvá.
Ezt megbolondították a fejlesztők egy roppant egyedi fejlődési rendszerrel is, mely a játék témájához is jól illeszkedik. Mivel főhősnőnk egy android, ezért chipekkel fejleszthetjük, melyeket nagyobb ellenfelektől vagy az erre specializált eladóktól szerezhetünk be. A chipek többféle kategóriába sorolhatók: vannak, melyek bizonyos fegyvereink sebzését erősítik, mások a bekapott támadásokat gyengítik, míg megint másoktól XP-szorzót, vagy több cuccot kaphatunk. Természetesen a karakterünkre szerelhető chipek száma véges, így jól meg kell gondolnunk, hogy milyen extrákkal látjuk el. Jó hír azonban, hogy ezeket akár harcok közben is cserélgethetjük, sőt háromféle kiosztást készíthetünk, így mindig az alkalomnak megfelelően állíthatjuk össze fejlesztéseinket.
Minden androidnak van egy saját kis drónja, amivel távolról sorozhatja meg az ellent. Ezeknek a gépeknek a fegyvereit szintén cserélgethetjük, így az alap géppuskát hamar leválthatjuk rakétákra például. A játék során több drónt is összeszedhetünk majd, így a harcok során ezeket cserélgetve szintén alkalmazkodhatunk ellenfeleink taktikájához.
Modern akciójátékhoz híven a NieR-ben is kapunk egy szabadon bejárható területet, melyet nagyrészt töltés nélkül fedezhetünk fel. A rengeteg rejtett küldetés és cucc miatt érdemes szétnézni a térképen, igaz, a kissé ingerszegény környezet miatt ez nem olyan szórakoztató, mint más címekben. Bár a mellékküldetések a jól ismert RPG-s sémákra vannak felhúzva, részletes sztorijuk miatt mégis szívesen teljesítettem ezeket. Az egyetlen gondom az volt, hogy rengeteget kell rohangálni a célok között, a gyorsutazás pedig csak valamikor a játék nyolcadik (!) órájában lesz elérhető. Sokakat megviccelhet talán az egyedi mentési rendszer is, mely szinte teljesen mellőzni a jól ismert automatikus mentést. Erre érdemes odafigyelni, mert csúnyán meg lehet járni, szerencsére a játék is sokszor emlékeztet erre.
A NieR normál fokozaton nem egy nehéz játék, sőt azt kell mondanom, hogy nevetségesen könnyű. Tisztán emlékszem minden egyes elhalálozásra, mert annyira kevés volt belőlük. Rengeteg különösen erős chipet már a történet első felében megkapunk, valamint az életünk töltésére használt cuccokból is dömping van a játék világában. Ha elkezdtük egyszer a sztorit, akkor közben már nem lehet váltani nehézségi szintet, ráadásul a hosszú prológus miatt csak egészen későn fogunk rájönni, hogy nem nekünk találták ki a normál fokozatot. Ennek ellenére a nehezebb szinteket csak a bátrabbaknak ajánlom első végigjátszásra, ugyanis óriási a szakadék a normál és nehéz fokozat között.
A japán gyökerek ellenére a NieR nem fogja megfeküdni a nyugati játékosok gyomrát, bár természetesen azért nem hiányozhat a szigetország játékaira jellemző bugyutaság. Ennek ellenére a hangulat nagyon a helyén van, mely az érdekes történettel megbolondítva emlékezetes egyveleget alkot. Nem igazán jut eszembe olyan játék az utóbbi időből, ami ennyire különös és érdekes világot festett volna le előttünk.
A látványvilág ennek megfelelően hasonlóan különleges és jellegzetes. A grafikusok ügyesen játszottak a színekkel, melyekből azonnal meg tudjuk állapítani, hogy a térkép melyik részén vagyunk éppen. Ellenfeleink külseje elsőre akár mókásnak is tűnhet, később azonban inkább a bizarr és groteszk szavak jutnak majd eszünkbe. Az egyedi, néha többemeletes főellenfelek sem maradhattak ki, melyeknek legyőzése nem merül ki az egyszerű kaszabolásban és lövöldözésben. Külön ki kell emelni a soundtracket, mely nagyszerűre sikerült, ritkán hallani ennyire slágeres számokat játékban. Minden helyszínnek megvan a saját zenei stílusa, de mégis koherens marad az egész.
A grafikus művészek munkájának köszönhetően a motor gyengeségei nem ütköznek ki azonnal, sőt a nagy egészet tekintve szép játéknak mondhatjuk a NieR-t. A részletekre figyelve azonban hamar kitűnnek az elnagyolt részek, az ingerszegény, ismétlődő pályaelemek, valamint a kis felbontású textúrák. Egyes karakterek olyanok, mintha a PS2-es időszakból léptek volna elő, valamint a pályatervezésnél sem erőltették meg magukat a PlatinumGames munkatársai. A rejtett átjárók nem is annyira rejtettek, valamint a grafikus trükkök is lebuknak a sok kameraváltás miatt.
A sebességgel csak apróbb problémák akadnak, a játék mindkét PS4-en képes 60 fps közeli értéket produkálni általában. A PC-s változat később jelent meg, az első infók alapján ezzel a verzióval sincsenek problémák. A játék természetesen számítógépeken szebb, valamint a sebesség is stabilabb, de jobb kezelhetőség érdekében egy kontroller erősen ajánlott.
Kisebb hibái ellenére a NieR egy remek játék lett, melyben egyedi ötleteivel sikerült a PlatinumGamesnek kiküszöbölni a stílus rákfenéjét, a monotonitást. Hiába a rengeteg harc és kaszabolás, nem válik unalmassá a végére sem a játék, az utolsó pillanatokig tartogat meglepetést. A történet meglepően jó és mély, ráadásul elég érdekes ahhoz, hogy megfeledkezzünk a kilépés-gombról és órákat töltsünk 2B és 9S társaságában. A tavaszi felhozatal egyik kellemes meglepetése, melyről kár lenne megfeledkezni és lemaradni.
A NieR: Automata PC és PlayStation 4 platformokra jelent meg, mi utóbbin teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Szerintem is nagyon igényesek a blogjaid.
Ami vagy aki gamer szempontból meghatározó volt számomra annak idején, az a ~2000-2007 közötti GameStar, a régi szerkesztőséggel, amikor még nem egy szennylap volt. Egyetlen embert tudok kiemelni az írásai miatt közülük is leginkább, mert sok évvel később felismertem a sorok között az embert egy egész más témában, más lapban egy kis cikkben, és amikor a végén láttam hogy ki írta és bennem volt egy érzés végig hogy "én ismerem valahonnan aki ezt írta" csak a cikk alapján, ott esett le hogy mennyire szerettem a stílusát és hogy amikor még fiatalabbként, pláne net hiányában szívtam magamba az ilyen médiát mint ha mennyi manna lenne, hányszor olvastam újra olyan cikkeket tőle mint Heroes of Might and Magic V például. Ez az ember volt BadSector.
Mint módszertan, abszolút soha semmit nem tanultam (mármint írást), se saját szakállamra, se képzés formájában. Mondanám hogy az évek meg a tapasztalat, de ez így elég nagyképű lenne 24 évesen. Inkább azt tanultam meg hogy hogyan NE írjak, és ezt is csak tapasztalatból amit visszaolvasva saját régi irományaim, figyeltem meg, illetve a rengeteg szinte day1 kifosott "mert muszáj gyorsnak lennünk" cikk alapján leginkább, amik felületesen ugyan érintik a játékot, de leginkább végigvonulnak egy grafika/hangok/"hát a sztori jó"/ja meg a gameplay ebből áll négyesen.
Miután kiírtam magamból a 10 vagy 15. ilyet (évek leforgása alatt), rájöttem hogy k*rvára fölöslegesen csinálom. Minek? Ilyet bárki tud. Ez egy vélemény. Ez után jött nem sokkal az a korszakom amikor totál kiégtem az ilyen egy kaptafára készülő nulla szarokból mint pl. az Ubisoft összes open world játéka és a hasonlók. 1-2 befigyel ami azért jobban sikerült (Arkham Knight, Shadow of Mordor), de évente tényleg max 1 vagy 2 ha van ami érdekel most már, de az is lehet hogy sokat mondtam.
Én többet akarok írni. Jobbat. Ez a motivációm. Többek között a kihívás keresése, olyané amit élvezet megoldanom, amibe bele tudom szőni a saját véleményem ugyanakkor rá tudok mutatni olyan dolgokra amiket a fent említett felületes, gyártószalagon hozott tesztek nem. Ehhez viszont olyan alapanyag is kell, mert ahogy a mondás tartja, szarból nem lehet várat építeni. Irodalmi elemzést lehet írni persze egy 10 éves által anyagról is, csak teljesen fölösleges. Szeretném azt hinni hogy sokan vannak, akik fölösleges nyűgnek, már-már szenvedésnek érzik amikor olyan játékokról kell írniuk, mint az említett 10 éves által írt vers. Én biztos annak érezném. És ezért is írok nagyon ritkán, mert ritkán van olyan amiről akarok írni. Mert amiről akarok írni, abból lesznek azok a cikkek - és köszönöm a megtisztelő elismerést - amiket annyira szeretsz. Van benne némi egészségtelen perfekcionizmus (néha hetekre, hónapokra visszamenőleg szerkesztek bele egy cikkembe pár plusz mondatot) azt aláírom, de hiszem hogy annak is komoly szerepe van a minőségbeli mérce tartásának.
Szóval ott van pl. az általad is említett FURI cikk. Hetekkel később megírtam angolul is ugyanazt, 1-2 változtatással itt ott ahol szükséges (kifejezések stb. miatt), és az lett a vége hogy írtam a közepébe egy méretes plusz bekezdést (kb. mint ennek a hozzászólásnak a fele) és teljesen átraktam arra a cikk "fókuszpontját". Most meg rohadtul böki a szemem hogy nincs benne a korábban írt magyarban, és tudom hogy senki se venné észre ha beleírnám most, újrapostolni nem fogom az egészet hogy a főoldalon legyen oldalt mert azt pofátlanságnak tartanám, simán el kéne tudnom engedni a témát, de ott motoszkál a fejemben hogy "de, meg kell csinálni". Mondjuk most hogy ezt leírtam, már sokkal könnyebb elhagyni, szóval köszi (az angol cikkem egyébként itt van: http://enthusiast.gg/9608/furi-the-jailer-is-the-key-kill-him-and-you-will-be-free ).
Rengeteg elgépeléssel tele, de egyébként ezen dolgoztam az utóbbi hónapokban leginkább - ha dokumentációs rész pontatlanságát is beleveszem, akkor ide s tova 70 órát eddig): http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=773670824
(Pofátlan önreklám 101).
Rengeteg javítani való akad benne mert sosem nézem mit gépelek, csak a fejemben van és vele halad a kezem mint a villám, és egyfajta szándékosan "homályosan látás módban" írok, amivel a szöveg egészét nézem. Egyfajta formatervezés, hogy ízléses legyen, olyan cikk amire jó érzés ránézni, ami fenntartja az olvasó figyelmét (vizuális szempontból szigorúan, a tartalmi réteg egész más). Utólag megvágom ha úgy érzem a teljes szöveg egészében túl nagy %-ot tesz ki egy-egy adott rész, így elvonva a "fókuszpontot" arról a részletről amire én fel akarom húzni az egész cikket. Hogy mi az a rész? Nos az játékonként változik. Ebben van a kihívás számomra. Megfogni az esszenciáját a játéknak, a "lelkét" (ez az ami nincs a mai játékok 99%-ának ami valahol 2008 környékén kezdett kiveszni), és úgy felépíteni a cikket hogy ezer szálon kapcsolódjon elölről és hátulról is a közepén lévő "maghoz", úgy hogy ez ne csak filler szöveg legyen körülötte, hanem a kevésbé fontos de mindenképpen foglalkozni kell vele témák töltsék fel, jó logikai sorrendben egymásra fűzve, bevezetve a cikk elejétől az olvasót ebbe a világba úgy, hogy a végére úgy érezze szinte játszik már vele fejben.
A NieR három szempontból egy lenyűgöző csoda számomra. Az egyik, hogy iszonyatosan komplex a "lélek" része. A Dark Souls 3 elbújhat mögötte a p*csába, pedig attól esett le az állam (igaz én a 3-al kezdtem a szériát és visszafelé haladok). A másik, hogy borzasztóan nehéz lesz ezt átadni anélkül hogy szénné spoilerezném az egészet. Ami hiányzik minden cikkből amit a játékról olvasok (itt, IGN-en, akárhol), az pont a játék lelke, viszont egyben egy hatalmas spoiler is aminek a felépítése, megtapasztalása az említett lelke a játéknak. Na erről írj úgy, hogy büszkén nézhess arra amit kiadsz a kezed közül, azzal az érzéssel hogy az alapanyaghoz méltó cikket sikerült leraknod az asztalra. Ez az ami szerintem totál ki van halva a gamer újságírásból, ez az, amit én szüntelen "üldözök" (chasing, hirtelen nem is tudom hogy fordítsam szebben). Lehet hogy tévedek, és sznob vagyok érte, de ez a véleményem.
Na ennek látok majd neki a NieR Automata kapcsán, ha a végére jutottam. Hogy az amikor lesz? A helyzet az, hogy én a NieR-el keltem és feküdtem le 4 napig, a szó szoros értelmében. 3 befejezésig jutottam, 50 óra alatt. Visszavan még kettő. A tapasztalat az volt ebben a 4 napban, hogy ez olyan mint a legjobb sorozatok - egy ültő helyedben érdemes igazán ledarálni, a legjobb élményért. Viszont közben van egy olyan dolog is, hogy való világ, élet, kötelességek, munka. Péntek este leülök elé, vasárnap estig szerintem be is fejezem (~23 plusz olyan ~13+13 óra volt a 3 végigjátszás eddig) a 4. és 5.-et. Részletekben semmiképp nem kezdem el. Közben szépen jegyzetelgetek.
Majd aztán lesz belőle egy cikk. Egy nagyobb méretűn mint a Dark Souls 3, vagy a FURI (ennek is inkább az angol változata) simán dolgozok 8 órát, alsó hangon 5-6-ot (ezek olyanok is lesznek...), de inkább 10-11 a jellemző. Ehhez megint kell egy szabad nap, tehát hétvége. Hogy ne legyen benne millió dolog amit publikális után egyből bővítgetni akarok itt-ott zárójelekkel, hogy aztán lássam hogy válik kuszává a kényesen felépített egyensúlyozása a szövegnek, hogy ne bánjam meg. Erre mondják, hogy aludj egyet rá fiam.
TLDR: most hétvégén szeretném befejezni a NieR-t 5/5-re, utána hét hétvégén várható belőle egy iromány.
Egy percet se lennék hajlandó játszani vele,de mégis mindenhez azonnal hozzáteszik
(gondolom a Zelda is azért verte ki rögtön a biztosítékot sokaknál,mert csípőből lealázta azt a szemetet...)
Mindegy a lényeg hogy ez egy Qrva jó játék lett,ajánlom mindenkinek aki kicsit is szereti a stílust.(mert én nagyon..)
tény, hogy a TW 3 főtörténete meglehetősen egyszerű történésekből építkezik, de a karakterek teszik igazán emlékezetessé s a történelmük egymással( ebben behozhatatlan előnye van a Witchernek, az Automata-val szemben, hiszen előbbi 'mindössze' egy könyvsorozaton alapul s 2 másik játék előzte meg). a mellékküldetésekről meg tényleg ne is beszéljünk, hisz némelyikük külön 30-40 órás játékot kaphatna.
ha te eléggé tudsz azonosulni fétis-ruhába öltöztetett, direkt unalmas személyiséggel megáldott karakterekkel annyira, hogy tényleg jobbnak nevezd, mint a Witcher-t, akkor csak azt tudom mondani, hogy tiszteletben tartom a véleményed s ízlésed, de meg sem próbálom érteni, mert úgysem sikerülne.
Valóban nem mindenki játéka mint ahogy egy Dark Souls vagy Bloodborne sem, de ha valakinek tetszik a stílus, akkor én mindenképp ajánlom.
Annyit még a negatívumokhoz írnék, hogy a gyengécske grafika ellenére is teljesítmény gondokkal küzd, olyan frame pacing problémái vannak mint pl. a Bloodborne-nak. Remélem ezen patchekkel még csiszolnak. Amúgy jó lett a teszt.
Ha ilyenek lennének a "szar" játékok, akkor már eljött volna a tejjel-mézzel folyó Kánaán...
A zene jó. De attól ez a játék nem 9 pont.
Horizon Zero Down, Witcher 3, és hasonlók jöjjenek, ne ilyen szarok mint ez.
Szomorú ,hogy ennél a cikknél is jönnek a Zeldával(amibe csekély 120 órám van)
A Zeldánál az az egy plusz azért van ott mert egy korszakalkotó tettet hajtott végre az openworld világba és ez rengeteg tesztbe(amit ugyse olvasnak el mert a pontszám a fontos...)kivan elemezve mit is jelent.
Tessék megemészteni ,hogy a lrgtöbb kritikusnál a Zelda egy 9.8-10 pontos alkotás ha megfeszül a Nintendo hater közösség akkor is...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.