The Elder Scrolls Online: Morrowind teszt

Megérkezett az első nagyobb volumenű kiegészítő a TESO-hoz, miután a ZeniMax Online újraélesztette az MMO-t. A helyszín ismerős, már jártunk itt 15 éve a The Elder Scrolls III-ban, a nosztalgiavonatra pedig mi is felültünk.

Nem volt sima rajtja a három éve debütált The Elder Scrolls Online-nak, de a készítők szép lassan olyanná formálták a játékot, amiért érdemes minden rajongónak vissza-visszanéznie Tamriel világába. 2015 közepén – tehát a konzolos változatok premierjével egy időben – jelentősen átalakult az MMO, eltörölték a havi előfizetési modellt, számos DLC-vel bővítették a tartalmat, de ezek össze sem hasonlíthatók a tavaly júniusi One Tamriel update-tel, amely az alapmechanikán csavart egy nagyot, a korlátozások pedig eltűntek. Már a kaland elejétől kezdve minden zónát bejárhatunk, bármilyen sorrendben, mindegy, hogy hányas szintűek vagyunk. Így olyan helyekre is eljuthatunk szólóban, ahová korábban csak egy csapattal léphettünk be. A kazamatáknak is két nehézségi szintje lett, megjelent a párbajozás lehetősége, illetve a megszerezhető tárgyak szintjét is a karakter szintjéhez igazították.

A TESO tehát érezhetően még több újoncot szeretne magába szippantani, függetlenül attól, hogy a veteránok számára még mindig elég gyér endgame tartalmat kínál. A veterán arcok már hozzászoktak ahhoz, hogy csak akkor veszik elő az MMO-t, amikor valamilyen új DLC érkezik, és ezúttal sem járnak a kedvükben a fejlesztők, egyszerűen nem éri meg napi szinten tolni a TESO-t. Az már alap, hogy a PvE-re és a PvP-re külön buildeket érdemes összerakni, de akik már régóta fejlesztgették a karakterük egy-egy skilljét, nem kevés champion pontot beleölve, nem igazán örültek annak, hogy egyik napról a másikra használhatatlanná vált a hősük a változtatások miatt. A ZeniMax inkább a kevésbé hardcore arcok kívánságaira hallgat, ezt le kell nyelni. Értem én, hogy közelebb kell hozni az újoncokat és az öregeket, de várni kell még, hogy a rendszer letisztuljon. 

Szükség volt hát egy teljes értékű expanzióra, amely egy teljesen új területre kalauzolja el a játékosokat, és olyan történetet mesél el, amely után mindenki elégedetten csettinthet. A készítők pedig tudják, hogy a nosztalgia komoly fegyvertény, így az első fontosabb kiegészítő (bocsánat, Chapter) Morrowind földjére kalauzolja a játékost, ugyanoda, ahová a 2002-es The Elder Scrolls III is. De mégis, mit adott nekünk a 15 éves RPG? Sokaknak ez volt az első rész a sorozatban, a grafika akkoriban tényleg lenyűgöző volt (engem is VGA-cserére sarkalt), ahogyan a bejárható terep is. Persze a motorháztető alatt olyan komplex RPG-rendszer dolgozott, ami manapság is ritka egy AAA-kategóriás anyagnál.

Igaz, a TESO-féle Morrowind 700 évvel korábban játszódik, de még így is rengeteg ismerős karakterrel és helyszínnel találkozunk. Már a történet eleje is ismerős: ezúttal is rabként, hajóval érkezünk a provinciára. Miután megszökünk fogvatartóink markából, a Dark Brotherhood egyik tagjával futunk össze, aki pár szívességért cserébe eljuttat minket Vvardenfellbe. Pár perccel később már Seyda Neen poros kikötővárosában találjuk magunkat.

Ugyanott van a Census irodája (pontosabban már pár évszázaddal korábban is ott állt), az ikonikus világítótorony, és nem messze tőle a gyorsutazásra használt óriásbolha. Bizony, ez az a világ, amely semmi máshoz nem hasonlítható: égig érő gombák erdejében kalandozunk, különleges építési stílusokkal találkozunk jövet-menet, macska- és gyíkemberekkel futunk össze. És ha ez nem lenne elég, a muzsikák továbbra is a megdobogtatják a szívet, pláne, hogy ismerős motívumokkal operálnak.

A terep sokkal nagyobbnak és szebbnek tűnik, mint korábban, tele van nyüzsgő élettel és számos tennivalóval. Ahogy végigsétálunk a szigeten, úgy kerülnek elénk az ismerős helyszínek: Vivec városa még építés alatt áll, de az istennel ezúttal is összefutunk. Megtaláljuk a Suranhoz közeli helyet is, ahol anno egy Umbra nevű orkkal akasztottam össze bajuszt. A Dagoth Ur birodalmához, a Red Mountainhez közeli hágón rengeteg szárnyas veszedelmet, cliff racert mészároltam le. Természetesen a Dwemer-romokból sincs hiány, illetve a harcosok, tolvajok és mágusok céhének kirendeltségei is feltűnnek a kiegészítőben, ahogy az egymással rivalizáló nemesi házak is. És igen, Balmorát még mindig egy csatorna szeli ketté – már majdnem felkerestem Caiust, a mesterkémet, de ő még akkor meg sem fogant. Megannyi szép emlék tör ránk, és akkor még szinte nem is csináltunk semmit.

A fő történet során Vvardenfell összes szegletét bejárjuk, érdemes itt-ott elidőzni, lévén a városokban megannyi intrika és harc vár ránk. Elsődleges feladatunk az, hogy segítünk Vivec istennek visszaszerezni erejét, miután egy ismeretlen erő ellopta azt. Ha ez nem sikerül, akkor a provincia gyors hanyatlásnak indul. A cselekmény sokrétű és hosszú, a lore-t kedvelő játékosoknak maga a nosztalgiával nyakon öntött Kánaán. Hamarosan minden jelentős frakcióval összefutunk, akikkel le is pacsizhatunk, így megannyi érdekes mellékküldetést vállalhatunk el. A nemesi családok néha túlzásba viszik az intrikákat, de előnytelen helyzetbe egyikük sem jut, hiszen a háttérben sötét alakok tartják fent az egyensúlyt.

Dacára annak, hogy egy MMO-val van dolgunk, még a legutolsó küldetést is sikerült érdekessé, kiszámíthatatlanná és olykor viccessé varázsolni. Elveszett személyeket keresünk, besegítünk a helyi igazságszolgáltatásba, képtelen helyzeteket oldunk meg – az írók tényleg elengedték a fantáziájukat, miközben az olyan rajongókat is elkényeztetik, akik már 15 éve keresztül-kasul bejárták Morrowindet. Nagyon könnyű belerázódni a játékba, hagyni kell magunkat sodródni az árral, és előbb-utóbb belefutunk valamilyen tennivalóba. Mivel nincsenek szintkorlátozások, nem kell amiatt aggódni, hogy valamibe beletörik a bicskánk.

A kiegészítőben debütált az ötödik karakterosztály, a warden, amely igazán sokoldalú kaszt. Ugyanúgy bevethető, ha DPS-re vagy gyógyításra rendezkedünk be, de tankként is remekül használható. Ráadásul van egy olyan képessége, amellyel egy hatalmas medvét vagy egyéb állatokat idézhet maga mellé – ez elég komoly fegyvertény, és egy kicsit a margóra helyezi a többi kasztot. A wardenek tisztelik a természetet, de ettől még szemrebbenés nélkül hasznosítják a növényeket és az állatokat. Hasonlóan a TESO más kasztjaihoz, a wardenek esetében sincsenek komoly megkötések, a játék rugalmasan kezeli a fejlődést - olyan hőst faraghatsz belőle, amilyet csak szeretnél.  Bármilyen páncélszettet magadra ölthetsz, és a fegyverek terén sem kell válogatnod.

Sajnos maradt még pár hiba a TESO-ban. A harcrendszer például még mindig túl egyszerű, az egér két gombjával minden ütközet teljesíthető. Továbbá soha nem éreztet késztetést, hogy társakat keressek némi közös kalandozáshoz a PvE-ben - a Morrowind egyedül is remekül játszható. Oké, kapunk egy új 12 játékost megmozgató Trialt (a raid helyi megfelelőjét), a The Halls of Fabricationt, de valahogy soha nem sikerült tisztességes társaságot összehozni. Amire viszont szükség lenne, mert a bossharcok kemények, csak éppen a loot nem nagyon éri meg a fáradságot. Miért dolgozzak egy olyan páncélért, ami semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a játék kismillió másik darabja?

Ha PvP-re vágysz, már nem kell sokrésztvevős, akadozó ütközetekben részt venned, ugyanis megjelentek a Battlegroundok, amiket a 4v4v4-es felállású, rövidebb arénaharcra hegyeztek ki. Többféle játékmódban jeleskedhetünk: lesz itt TDM, CTF és Domination is. Alapból három véletlenszerűen kiválasztott pályát kapunk, amik nemcsak nyitottak, de tele vannak vertikálisan kihasználható terekkel, így a fejünk fölé is figyelnünk kell. Persze itt is csak az összeszokott csapatok érvényesülhetnek, mivel mindenhova ütőképes taktika és specializált karakterek kellenek - ha a kampányból esünk be ide, gyorsan kudarcot vallunk. Továbbá ha a beépített partnerkeresőre hagyatkozunk, nagy rá az esély, hogy elbukunk, mert az újdonsült társainknak általában eszük ágában nincs összedolgozni. Célszerű tehát három ismerőst összeboronálni, mert így legalább esélyünk lesz a győzelemre. Kérdés, hogy a gyerekcipőben járó Battlegroundok mennyire tudnak szórakoztatóak lenni? Van egy olyan érzésem, hogy a fapados harcrendszerük a többségnek megfelel.

Érdekes, hogy pont azok az új funkciók a legjobbak a Morrowind-kiegészítőben, amik kevesebb rivaldafényt kaptak a bejelentés után. A sztori dúskál a fanservice-ben és az írás minőségébe sem lehet belekötni. A sokoldalú warden kaszt bizonyára sokunk kedvence lesz, bár még van mit finomítani rajta. A PvP esetében már sokkal szigorúbb vagyok, a Battlegroundok esetében még hiányzik egy átfogó, a játékos képességeihez igazított, kiegyensúlyozott rendszer. Ennek ellenére az expanzió remek beugrópont a régi és az új játékosok számára, látszik rajta, hogy a ZeniMax ezúttal nagyot akart gurítani, és nem csak jellegtelen frissítésen gondolkodott.

A The Elder Scrolls Online: Morrowind PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelent meg. Mi PC-n játszottunk vele.

8.0

The Elder Scrolls Online: Morrowind teszt értékelés 8.0

Pozitívumok:

  • Vvardenfell könnyfakasztóan nosztalgikus helyszín
  • Érdekes sztori, izgalmas és olykor poénos mellékküldetések
  • A warden kasztban rengeteg potenciál van
  • Még mindig ütős zenék

Negatívumok:

  • A harcrendszeren lenne még mit csiszolni
  • A Battlegroundok még kiforratlanok
  • Hol az igazi endgame tartalom?
6 komment - szólj hozzá!