Friday the 13th: The Game teszt

  • Írta: zoenn
  • 2017. július 28.
Link másolása
A nyolcvanas évek kultikus slashersorozata most egy ötletes multiplayer címben született újjá. A hokimaszkos gyilkos ezúttal is ártatlan táborozókra vadászik a Kristály-tónál, akik mindent megtesznek azért, hogy túléljék a halálos kalandot.

Olykor a legegyszerűbb alaphelyzetből lehet a legtöbbet kihozni. Amikor a denveri IllFonic előállt Slasher Vol. 1: Summer Camp című játék tervével 2015 közepén, még álmodni sem mertek róla, hogy egyszer megkapják a Péntek 13-jogokat a filmek atyjától, Sean S. Cunninghamtől. Pedig így lett: a kiadó Gun Media közbenjárásával immáron hivatalos játékadaptációként futtathatták meg a projektet a Kickstarteren, a rajongók össze is adtak rá egymillió dollárt. Idén nyáron startolt a játék, ami erősen egy Early Access-címre emlékeztet, de úgy csaptam le rá, mint Jason Voorhees a sikoltozó tinilányra egy holdfényes éjszakán.

Az aszimmetrikus multiplayer címek műfajában hódító anyag hasonló felállással kecsegtet, mint a hamvába dőlt Evolve, vagy a máig sikeres Dead by Daylight. Hét táborozó fiatal (hivatalos megnevezésük „tanácsadók”, lényegében táborvezető diákok) próbál túlélni egy tóparti nyári táborban, míg egy nyolcadik játékos Jason Voorheest, a rettegett gyilkost alakítja.

Előbbiek többféleképpen élhetik meg a hajnalt: egyszerűen elkerülik a hallhatatlannak tűnő lényt, beröffentik a parkoló autók vagy motorcsónakok egyikét úgy, hogy megtalálják a slusszkulcsot, akkumulátort, és megtankolják. Járható út az is, hogy riasztják a rendőrséget, vagy elbújnak egy bedeszkázott ház szekrényében, reménykedve abban, hogy Jason nem talál rájuk a kör végéig. Egyik opció sem garancia a sikerre, és pont ezért van annyi feszültség a Friday 13th: The Game-ben, amiről a legtöbb single horrorjáték csak álmodhat.

A jelenlegi verzió még csak három pályát tartalmaz, de mindegyik ismerős lehet a filmek rajongói körében. Eléggé nagy és nyitott terepekről van szó erdővel, tisztásokkal, tóparttal, kempinggel és tucatnyi házzal, melyek tömve vannak olyan lehetőségekkel és cuccokkal, melyek megkönnyítik boldogulásunkat. Az épületek ajtóit megerősíthetik a fiatalok (ergo Jason kénytelen azokat felszecskázni), az ablakokon keresztül pedig gyorsan elmenekülhetünk, a szobákat átkutatva térképet és gyógyító sprayt találunk.

Persze miközben mi az életben maradáson ügyködünk, óhatatlanul is zajt csapunk, amely mágnesként vonzza Jasont. Ha túl gyorsan mozgunk, ajtókat nyitogatunk, azt a gyilkos érzékeli és neki elég csak a hang irányát követni. Ha túl sokáig bujkálunk egy sötét sarokban, pánik lesz úrrá rajtunk, és ugye Jason a félelemből táplálkozik. Minden meccs során mérlegelni kell, hogy mi éri meg nekünk, és mi nem. Ha közeleg a veszedelem, és mi egy ágy alatt lapítunk, pár pillanatig visszatarthatjuk a lélegzetünket is, mint az Alien: Isolationben. Szerencsére csapdába is csalhatjuk a veszedelmet: rádiók és más elektromos berendezések bekapcsolásával elterelhetjük Jason figyelmét. A generátorok elpusztításával viszont erre is van válasza a szörnynek.

Elég sűrűn sor kerül elkerülhetetlen találkozásra, ilyenkor a zene is dinamikusabbá válik, és a kép is zavaros lesz, mint egy ósdi VHS-filmben. Ha szerencsénk van, korábban már szert tettünk néhány fegyverre. Szöges deszkákkal, vascsövekkel csak nehezen tudjuk távol tartani Jasont, ami azért több a semminél, de jelzőpisztollyal és sörétes puskával pár másodpercre meg is fektethetjük őt, mialatt mi kereket oldhatunk. Ha pedig nyakon ragad, még akkor is kikerülhetünk a szorításából, ha eszeveszetten püföljük az adott billentyűt. Van rá esély, hogy végleg leszámoljunk az üldözőnkkel, de ez rendkívül nehéz folyamat.

Mialatt Jason el van foglalva egy sorstársunkkal, addig mi a háta mögé kerülhetünk és lecsaphatjuk – az összedolgozás amúgy is kifizetődő, csapatban járva, folyamatosan kommunikálva több esélyünk lesz, ha összefutunk a rémmel. Sérülten ugyanakkor csak vánszorgunk, még kiszolgáltatottabbak leszünk, de még ilyenkor is elárulhatjuk azokat a társainkat, akik nem siettek a segítségünkre, vagy minden ráció nélkül, idegesítően üvöltöztek a mikrofonba. Nem mindegy, melyik áldozati báránykát választjuk a meccsek elején: a focista például erősebben üt, mások gyorsabban szerelnek, vagy ügyesebben lopakodnak. Ha elég sok XP-t szerzünk, még több táborozó közül választhatunk (ők is ismerősek lehetnek a filmekből), és még a ruhatárukat is lecserélhetjük a menüben – szép látvány, amint az egyik leányzó egy szál alsóneműben bukdácsol az aljnövényzetben. A slusszpoén, hogy képességeiket idővel fejleszthetjük is a tapasztalati pontok elköltésével.

Nyolcból egyszer úgy dobja a gép, hogy mi kerülünk Jason bőrébe, ami teljesen eltérő játékmenetet eredményez. Idővel egyre több Jasont nyithatunk meg, ha elértük a kívánt szintet. Nem csak skinbeli eltérésről van szó, minden karakternek más erősségei és gyengéi vannak: a második filmből ismerős figura például zsákot hord a fején, kocoghat és medvecsapdákat is állíthat, viszont lassabban regenerálódik. A Part 3 mészárosa gyorsabban fut és többet sebez, ugyanakkor könnyebben üthetik ki. Ezek a hatások még több színt visznek a vadászatba.

A becserkészés során jó pár érdekes képességet vethetünk be. A Morph-fal például másodpercek alatt a térkép egy adott pontjára teleportálhatunk belső nézetben, a Sense-szel láthatóvá válnak a közelben lévő táborozók körvonalai. A Shifttel láthatatlanná válunk és iszonyúan gyorsan mozgunk, bármikor ott teremhetünk a delikvens háta mögött, a frászt hozva rá. Ugyanilyen hatást vált ki a Stalk, amellyel a fiatalok nem fogják érzékelni, hogy már ott vagyunk a nyakukban.

Jason persze lomha, ám ha egyszer a kezünk közé kerül az áldozatunk, nincs kegyelem. Az még csak hagyján, hogy felszeleteljük fejszénkkel vagy bozótvágónkkal, vagy késeket dobunk a testükbe, idővel rengeteg különleges kivégzést sajátíthatunk el (a táborozók végtagjait szétszaggathatjuk, netán összeroppanthatjuk koponyáikat például). Még a környezet adottságait is kihasználhatjuk, ajtóval verhetjük pépesre a buksijukat, behajíthatjuk a tűzbe, kidobhatjuk az emeleti ablakból, felakaszthatjuk a szögre, eltörhetjük a gerincüket a fatörzsön és így tovább. Nincs semmi cicoma, húsba markolóan változatos és olykor vicces a kínálat, mindig tud valami újat mutatni. A gore rajongói dúskálhatnak a belsőségekben.

A Friday the 13th: The Game legnagyobb erénye, hogy végig kiszámíthatatlan. A készítők nagy hozzáértéssel emelték át a klasszikus slasherek jeleneteit a játékba úgy, hogy mindezt belülről átélve már korántsem tűnnek sablonosnak. Végig nyomás alatt tartanak, a mérkőzések végig izgalmasak, senki nem jut előnyhöz és tömve vannak meglepetéssel, árulással és pánikrohammal. Saját szememmel láttam, amint karnyújtásnyira volt a megmenekülést jelentő rendőrautó, amikor Jason az utolsó pillanatban elkapta a fiatal nyakát, játszott vele egy darabig, majd maga adta át a hatóságoknak kegyelemből.

Noha a játék már most megvillantotta oroszlánkörmeit és kisujjból hozza a Péntek 13-hangulatot, messze van a befejezéstől. A szerverek nem mindig képesek kiszolgálni a rohamot, az aktuális változat tömve van bugokkal, az animációk darabosak és tartalmilag is elég szegényes. Jelenleg csak a vaskalapos fanoknak éri meg beruházni rá, azokat viszont türelemre intem, akik csak egy remek multis játékra vágynak. Az IllFonic a nyár végére ígérte az egyjátékos kampányt, amire még mindenképp visszatérünk egy cikk erejéig, mert tudjuk, van, akit az online mészárszék hidegen hagy.

A játék korántsem végleges változata PC-n, Xbox One-on és PS4-en érhető el. Mi számítógépen teszteltük.  

17.
17.
crytek
Dead of Winter Bundle keretén belül most csak 1 euro a játék

https://www.humblebundle.com/games/dead-winter-bundle
16.
16.
#15: msvcp=Microsoft Visual C Plus

Telepítsd fel.
15.
15.
Mester0915
Sziasztok egy kérdésem lenne ki irja nekem a gép hogy msvcp140dll hiányzik ezt hogy tudnám orvosolni
14.
14.
GAMEROD
Ennek a játéknak nincs szüksége egyjátékos módra, mert még elképzelni se lehet mit lehetne abba tenni. Mivel már milliós eladást produkált, inkább új mapeket kéne bele tenni, mert ez a 3 szinte egyforma már unalmassá válhat. A karakterfejlesztésen is lehetne finomítani mert szinte semmi hatással nincs a játék kimenetelére hogy milyen fejlesztést adtunk rá. Az sem ártana ha Jason-nak is lehetne vásárolni cuccokat, csapdákat, fegyvereket.
13.
13.
pecek
#12: Nem tom haver, én úgy vagyok vele, hogy ha a fejlesztőket annyira érdekelné a dolog, akkor az ilyen dolgok javításával foglalkoznának, nem pedig a hülyeséggel, hogy újabb jason skin meg a faszom :D de egyébként jó hogy mondod, rengeteg crash van a játékban sajna tényleg. Nálam volt hogy nagy nehezen mire talált 3 meccset, mind a három közepén kicrashelt. Vicc az egész. Meg mondom én eleve ezt hatalmas baromságnak tartom, hogy úgy csinálja a szobákat a játék hogy valaki csak úgy a host lesz....Ja meg hát semmi büntetés nincs az elhagyásért. Potenciál van benne valóban. Csóri itt egy kommentel alattam írja hogy szomorú hogy van erre igény...hát akkor talán nem kell megvenni ha nem tetszik...(idióta emberek mindenhol). Visszatérve. Valóban van potenciál a játékban, csak annyi bug van xboxon( PSt mondom én nem tudom, elvileg meg pcn a legtűrhetőbb) hogy szerintem ezzel vesztenek el csomó játékost. Jó játékot ki lehet ebből faragni, csak igazából így még nem egy akkora élmény számomra, hogy leszögezzen jó pár órára. VR-os srácokat tudom idézni az egyik stream végén. Jól fogalmazták meg, hogy az ötlet hatalmas meg poén maga a játék...egy darabig...utána már inkább monoton meg frusztráló .
12.
12.
FlexSteel
#11: Sajnos hasonló dolgokkal én is találkoztam. Számomra a legdühítőbb az volt, amikor a legjobb helyzetben (kezemben volt minden a meneküléshez, vagy már el is menekültem, csak spectactoltam) dobott ki a fenébe a szerver, így buktam az xp-t. Én az erős potenciált látom a játékban, nagyon nagyon meg lehetne ezt csinálni, ha betömik ezeket a réseket és bevallom én még ebben bízom. Ezért vagyok pozitív a játékkal kapcsolatban. Nagyon nem volt olcsó sajnos, így a fejlesztők előzetesen kapták meg rengeteg ember bizalmát. Ha ezt eljátsszák, én egészen biztos, hogy soha többet nem veszek meg semmit ami tőlük származik.
11.
11.
pecek
#9: Max. PS4en nem temető. Nekem sajnálatos módon xboxon van meg és hatalmas lelkesedéssel fizettem ki rá 8 ezret, de katasztrófa. Hatalmas bugtenger az egész. A matchmaking olyan hogy többet keres játékosokat, mint ameddig maga az egész úgymond meccs tart. Nem is nagyon játszok már vele, mert 10-15 perc keresés után elegem lesz belőle, hogy ennyire fos még mindig a kereső és szarnak abba hogy megcsinálják. Persze amikor nagy nehezen kijön egy patch írják hogy na most ennyivel jobb lett, amiből persze semmit nem lehet észrevenni. Ja meg azt se felejtsük el, hogy a játékosok 90%a olyan hogy ha meghal és éppenséggel Ő a host akkor kilép és bukja 7 ember az egészet 1 ember miatt. Van hogy bebugol és nem ad xpt. Van pár acsi is ami bugos és nem kapod meg. Láthatatlan tereptárgyak amiben fennakadsz. Van pár épület nem tudom melyik pályán ahol ha bemész a fürdőbe és fel-le guggolsz megállás nélkül akkor kidob a ház mellé :D és rengeteg ilyen amit sorolhatni lehetne még estig.
10.
10.
user101
Ez egy szemét, már az is szomorú, hogy erre egyáltalán van igény... Még ha csekély is,..
9.
9.
FlexSteel
#8: A PC-s érába nem gondoltam bele. Való igaz, hogy csak a saját tapasztalataim alapján tudok véleményt alkotni, és az tényleg a konzol vonal. Nem azt mondom, hogy Istenkirályfasza a játék, de jelenleg PS4-en tényleg elég jó móka. (Leszámítva a rengeteg szellemi fogyatékost, akik az államtól kapott segélyből vettek egy PS4-et és tolják a játékot orrba szájba, de ez a jelenség PC-n is él.) Azt gondolom, hogy konzolon semmiképpen sem temetendő még a játék. Reményeim szerint bőven kap majd még tartalmat és akkor rendben leszünk. (ha nem, az más megvilágításba helyezi a játékról alkotott jelenlegi véleményemet)
8.
8.
crytek
#7: Azért azt tedd hozzá ,hogy maximum konzolon (mondjuk ott a hupikék törpikékek is több 10-erek csapatják kb annyira alacsony a szinvonal :) )

PC-n a top 100ba nincs bent aminek az alsó száma 3000 ember.... és olyan gameke vannak ott hogy bottal se sőt arra sem méltóak ,hogy képet nézzek róluk nos valóban jó cucc lehet a game akkor... 1 év és az emberek után fogják dobálni ...Addigra csak kész lesz a single és amiatt talán azt a kevés pénzt megéri majd.
5.
5.
zoenn
Való igaz, a játék random módon dobálja be melléd az emberkéket, függetlenül attól, hogy hányadik szintén vagy. Elég fapados a matchmaking.
4.
4.
Daks
#3: Normálisabb címek csak hozzád hasonló szinten lévő játékosokkal tesznek össze - főleg ha nem a szokásos TDM megy, hanem valami érdekesebb játékmód. Kezdőket a kezdőkkel, jókat a jókkal. Nem tudom, hogy Zoenn így értette-e, de a játék hibája szerintem, hogy erre nem gondoltak.
3.
3.
crytek
LOL.... nem is epic giga megalol

legnagyobb a világon:

"amatőr játékosok tömkelege " Igen ez aztán rohadt mod a játék hibája .....

2.
2.
FlexSteel
Ez tipikusan olyan játék, amelynek szerethetőségét csak az tudja megérteni, aki játszik vele. Van már benne laza 30 órám és még mindig nagyon csípem. Hiába a hibák, bugok, sz@r grafika, valamit leraktak a készítők, amelyhez hasonlóval sem találkoztam még ha multiról beszélünk. Nagyon jó lesz ez, ha végre elkészül a kampány, illetve belekerül az összes eltervezett tartalom. Persze az nem kizárt, hogy illik slasher rajongónak lenni ahhoz, hogy magával vigyen a játék.
1.
1.
Yanez
"Az Illfonic a nyár végére ígérte az egyjátékos kampányt, amire még mindenképp visszatérünk egy cikk erejéig, mert tudjuk, van akit az online mészárszék hidegen hagy. "

Köszönöm!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...