Observer teszt

A lengyel Bloober Team felemelkedése nem ment simán. Nem sokon múlott, hogy a horrort a Bomberman játékmenetével ötvöző, botrányosan rossz Basement Crawl után a befektetők kirúgják a széket a stúdió alól, de szerencsére ezután már felfelé ívelt a karrierje. A csapat nyolc évet várt az átütő sikerre, ami a 2016-os Layers of Fearrel be is következett. Ebben a játékban egy 19. századi kúriát járhattunk be, miközben egy őrült festő elmezavarát is átélhettük. Az Observerben a srácok már emelik a tétet: ezúttal vérbeli cyberpunk horrorjátékot kapunk, de itt sem fogunk szörnyetegekkel kergetőzni, az igazi borzalom a saját feljünkben kavarog.  

2084-re már egész Lengyelország behódolt a technológiának. A falakon hologramok sújkolják belénk a nagyvállalatok termékeit, már szinte nincs is olyan ember, akinek testében ne lenne implantátum. Viszont ebben az agymosott társadalomban ugyanúgy hatalmas szakadék tátong a jómódúak és a söpredék között. Utóbbiak gettókban nyomorognak, a felhőkarcolók tövében, a bűnözés mindennapos. Igazi cyberpunk anyaggal van dolgunk, amihez még hozzájön a kelet-európai stílus is, ami számunkra ugye különösen izgalmas.

Főhősünk a valaha jobb napokat látott Daniel Lazarski, akit a zseniális Rutger Hauer szólaltat meg érces hangján. Ő egy observer, egy olyan rendőri egység tagja, aki egy kábellel képes rácsatlakozni a delikvens agytörzsére, hogy aztán bizonyítékokat szerezzen. Semmit nem lehet eltitkolni előle – ebben a világban a saját gondolataid is felhasználhatók ellened. Lazarski mostani ügye személyes: rég nem látott fia, Adam kéri a segítségét, útja Krakkó nyomornegyedébe vezet, ahol egy szövevényes lakóépületet kutat fel. A komplexum szép fokozatosan nyílik meg előttünk, miközben szűkös folyosókat és lepukkant bérlakásokat járunk be Adamet keresve.

A folyamatos bezártságérzet nagyon is tudatos döntés volt a készítők részéről. Nem sokat leszünk a szabad ég alatt, de amikor igen, az sem valami felemelő. Folyton esik az eső, kedvtelenek vagyunk, és miközben bekopogtatunk az itt élők ajtóin, a beszélgetések sem valami szívderítők. A társadalom perifériájára szorult embereknek megvannak a saját mindennapos problémái, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a fő bűntényekhez, mégis egyre több mindent tudunk meg a világ hátteréről. A technológia ilyen közegben inkább árt, mint használ, olyan az egész, mintha egy digitális rémálom lenne, látásunkat grafikai hibák torzítják. Ha nem vesszük be bizonyos időközönként a gyógyszereinket, a helyzet súlyosbodik és szép lassan elszakadunk a valóságtól. Nagyon ügyes!

Persze nem kell amiatt aggódnunk, hogy elveszünk az épületben, mindig tudni fogjuk a helyes irányt. A sétaszimulátor jelleg mellett befigyel némi nyomozósdi is: a bűntények helyszínét testünkbe ültetett szkennerrel vizsgáljuk meg, külön kitérve az ökológiai bizonyítékokra és az elektromos berendezésekre. Mindig találunk olyan nyomot, amely előre visz minket. Néhány jelenetben lopakodnunk is kell, ám ezeket szinte teljesen feleslegesnek éreztem, kidolgozottságuk hagy némi kívánnivalót maga után; ha az ellenség felfedez, azonnal kudarcot vallunk.

Sokkal inkább életképesebb, amikor az áldozatok agyára csatlakozunk – ezek a részek már a Layers of Fear megoldásaira emlékeztetnek. Nem egyszer sokkolók a pórul járt személyek utolsó emlékei, de nem azért, mert brutálisak lennének, inkább túltolják a vizuális hatásokat, a környezet is folyton változik a szemünk előtt. Kár, hogy itt csak passzív szemlélők leszünk, nulla interakció mellett, csak végigjárjuk az egészet és levonjuk a tanulságot. Már ha van, nem pedig csak sejtetnek valamit.

Maga a félelem eléggé kétélű az Observerben. Végig bennünk motoszkál a maga megfoghatatlan valójában, de sajnos a játék maga véletlenül sem egységes, főleg az álombeli jeleneteknél figyelhető meg a pszichedelikus metaforákkal teli csapongás. A nyomozós szekvenciáknál mindez elhalványul, és mintha ezzel tisztában lennének a fejlesztők is, lévén sokszor oda nem illő ijesztgetéssel próbálják felrázni a játékost. Erre nincs szükség, hiszen az atmoszféra már önmagában sem leányálom, e nélkül is felszökik a szívritmusunk. Jó lett volna, ha Daniel a sarkára áll, és néha előveszi a pisztolyát, de hősünk pacifista, legalábbis próbál az lenni.

Az Observerrel próbálták emelni a tétek a fejlesztők, de ugyanabba ugyanabba a csapdába estek, mint a Layers of Fearrel. Ki akartak törni a sétálós címek skatulyájából, de pont azok a jelenetek a leggyengébbek, ahol használni kellett volna az agyunkat. Kicsivel összetettebb feladványok, még több interakció sokat dobott volna a latba, jobban élveztem volna ezt a 7-8 órát. A végletekig nyomasztó, depressziós hangulat és a széteső pixelekkel fűszerezett látványvilág azonban tényleg ott van a szeren. Hauer hangjának is elhittem, hogy ő bizony egy megcsömörlött figura. Ám mindez csupán egy máz, ami gyorsan lehull, legbelül pedig unalomig ismerős az egész.

Az Observer PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg - mi számítógépen teszteltük.

Kapcsolódó cikk

• Observer: System Redux teszt