Sudden Strike 4 teszt

Link másolása
Többéves szünet után tért vissza a Sudden Strike-sorozat, mely újra a második világháborúba invitálja a stratégákat. A folytatást ezúttal nem az eredeti gárda, hanem a magyar Kite Games rakta össze.

A Sudden Strike első része még azokban az időkben született, amikor a második világháborús stratégiai játékok a reneszánszukat élték. Akkoriban kis túlzással szinte minden hónapban újraélhettük a partraszállást vagy éppen a sztálingrádi csatát, így mindenképpen megsüvegelendő, hogy a Sudden Strike neve fennmaradt ebből az időszakból. A széria legutóbbi darabja 2010-ben jelent meg, ez volt a Sudden Strike: The Last Stand, melyet még az eredeti fejlesztő gárda rakott össze, majd hosszú szünet után idén érkezett meg a negyedik rész a magyar székhelyű Kite Games műhelyéből.

Hogy mennyivel másabb időszakba érkezett meg a Sudden Strike 4, mint a 2001-es első rész, azt remekül mutatja, hogy még én is felkaptam rá a fejem, pedig anno nagyon untam már a második világháborús RTS-eket. A 2010-es évek második felére azonban mind a stílus, mind pedig a téma visszaszorult, így vártam már egy ilyen címre, ráadásul a név hallatán egy hatalmas nosztalgiaroham is elkapott.

Szerencsére a Kite Games munkatársai nem akarták megreformálni a sorozatot, így egy minden szempontból klasszikus RTS-t kapunk, egy-két nem túl radikális újítással megbolondítva. A szériára jellemző, hogy nincsen bázisépítés, inkább a harcokban való taktikázáson és a meglévő egységek menedzselésén van a hangsúly. Itt nem kell azzal bíbelődni, hogy nyersanyagokat gyűjtsünk, és a szokásos fejlesztési szinteket sem kell végigzongorázni. A küldetések elején kapunk néhány tankot és gyalogost, majd bizonyos feladatokat megoldva újabb egységekkel gazdagodhatunk.

Mivel elveszett haderőnket nem tudjuk bármikor pótolni, így jól meg kell gondolni minden egyes taktikai lépést. A mikromenedzselés azért itt sem maradt el, ugyanis katonáinkat gyógyíthatjuk, tankjainkat pedig javítgathatjuk, sőt munícióra is szükség van, melyet teherautókon vihetünk utánuk. Épp ezért ki kell használni az egységek különleges képességeit, valamint a manőverezésnek is komoly szerepe van - a járművek hátulja és oldala sokkal jobban sebezhető, így ha lehet, ne tolatva kezdjünk bele az offenzívába. A korlátozott utánpótlás nem jelenti azt, hogy ne vennénk részt nagyobb csatákban. Néha egész nagy hadsereget irányíthatunk, de figyelmünk azért ekkor sem lankadhat, nem támadhatunk zergek módjára.

Sajnos számomra elég hamar kiütközött a játék egyik komoly negatívuma. Egységeink útkeresése borzalmas, a legrosszabb RTS-es emlékeim elevenedtek meg. A tankok pillanatok alatt egymásba ragadnak, és a legegyszerűbb célnál is képesek össze-vissza forogni, ami már békeidőben is idegesítő lehet, de csaták közben könnyen kikészíti az embert. Nem mondom, hogy teljesen tönkretenné a játékélményt az útkeresés bénasága, de számomra nagyon idegesítő volt. Az utóbbi évek stratégiáiban nem találkoztam már ilyen problémával, fura volt újra megtapasztalni ezt a nem túl kellemes érzést.

 A játék tartalmára nem lehet panasz, ugyanis három kampány több mint húsz küldetésén keresztül ismerhetjük meg a második világháború csatáit. Komolyabb történet nincs, de nem is igazán éreztem a hiányát, nem kell mindenbe cselekményt erőltetni. Az unalomig ismert szövetséges hadműveletek mellett a szovjet és német hadigépezetekkel is megismerkedhetünk, ami sokak számára üdítő lehet. A Sudden Strike 4 Steam Workshop-támogatással érkezett, így ha kevésnek találnánk az alapküldetéseket, könnyedén találhatunk felhasználók által gyártott tartalmakat. Már a teszt pillanatában volt fenn pár érdekes misszió, érdemes szétnézni!

Erre szükség is van, ugyanis az alapküldetések nem túl emlékezetesek, ha egyszer túljutottunk rajtuk, biztosan nem fogjuk újrajátszani őket. A célok egy kaptafára épülnek, egyetlen emlékezetes misszió sem volt, melyet most hirtelen meg tudnék említeni. Ennek ellenére azért teljesen nem fulladnak unalomba, mivel a pályák elég nagyok és érdekesek ahhoz, hogy többféle taktikázásra is lehetőséget biztosítsanak. A környezet interaktív, fedezéket nyújthat egységeinknek egy-egy roncs, de akár a magasabb aljnövényzetben is megbújhatunk. Ez remekül jöhet például akkor, ha meglepetésszerű támadást akarunk levezényelni.

A negyedik rész legnagyobb újdonsága az elődökhöz képest, a Company of Heroesból elcsent doktrínarendszer bevezetése. A Sudden Strike 4-ben tábornokot választhatunk a küldetések előtt, aki különféle egyedi képességekkel segít minket az adott küldetés alatt. Van, akinek a támogatásával a páncélosaink kapnak extra tulajdonságokat, míg mással a gyalogság élvez majd előnyöket. A küldetések után kapott pontokból új skilleket nyithatunk meg, így egyre hatásosabb extrákat nyithatunk. A rendszer jól működik, és feldobja a játékmenetet, sok újdonságot azonban nem nyújt azoknak, akik próbálták a Company of Heroes-sorozatot.

Bár sok szempontból a régi klasszikusokat idézi a Sudden Strike 4, szerencsére a grafika nem ragadt a 2000-es évek elején. A pályák részletesek és aprólékosan kidolgozottak, valamint az egységek szépen le vannak modellezve. A hangulat rendben van, a fejlesztők ügyesen játszottak a színekkel, így könnyen oda tudjuk magunkat képzelni a csatatérre. Egyedül talán a kezelőfelületet éreztem kissé otrombának – kissé igénytelenül vannak szétdobálva az ikonok és nem is túl szépen vannak megrajzolva.

Bár az új Sudden Strike túl sokat nem tesz hozzá a stratégiai játékok történelméhez, mégis bátran ajánlom mindenkinek, aki vevő a stílusra. Mostanában elég kevés RTS jelenik meg, így meg kell becsülni minden próbálkozást! A Kite Games játékával ráadásul nincsenek is komolyabb problémák, a hibákat pár javítással könnyen ki lehet küszöbölni, az egyhangú küldetésekre pedig jó megoldást nyújthatnak a modok. Ha kedveled a sorozatot, vagy szimplán egy klasszikus stratégiára vágysz, érdemes ránézned a játékra.

A Sudden Strike 4 PC-re és PS4-re jelent meg. Mi számítógépen teszteltük.

2.
2.
Dízel
Igy van, sokkal több/jobb bázisépitgetős stratégia kéne. azok voltak az igazan tartalmas jó játékok. :(
1.
1.
Nagyon jó lenne a stratégia újabb fénykorának, imádom őket. Konzolon kíváncsi lennék rá, bár szerintem a tököm leesne, annyira nehéz lehet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...