Cuphead teszt

Ha betévedsz az Ördög kaszinójába, jobb, ha kétszer is meggondolod, fogadást kötsz-e vele! Cuphead és Mugman párosa persze pórul jár, és a szabadságuk megváltása nem lesz egyszerű feladat.

A 2014-es E3-on bejelentett Cuphead kezdetben egy ízléses platformernek tűnt, hogy aztán nem sokkal később már azt higgyük, a Studio MDHR valójában inkább a run and gun-vonalra helyezte a hangsúlyt. A Cuphead végül mindkét stílusból markol egy nagyot, miközben egyetlen percig sem feledkezik meg ihletforrásairól. A játék nagykanállal merít a 2D-s, 8-bites platformer éra legjobb alkotásaiból, így egyszerre tiszteleg a Mega Man, a Contra, a Metal Slug vagy a Mario előtt, míg egyes szekvenciáiban a Gradius, az R-Type, az Ikaruga és a Gunstar Heroes legszebb pillanatai is megelevenednek. Mindezt egy elképesztően ízléses vizuális körítés tette eladhatóvá, az alkotók ugyanis az 1930-as évek rajzfilmjeihez írt szerelmeslevéllel teremtették meg a játék vibráló univerzumát, ami akár Betty Boop legjobb pillanatainak egyfajta gyűjteménye is lehetne, hiszen egyszerre elevenednek meg benne a Disney korai és a Fleischer Studios munkái.

A Cuphead története szerint a címszereplő és fivére, Mugman Inkwell szigetén élik gondtalan mindennapjaikat. Egy napon azonban elcsatangolnak otthonról, és a bölcs Kettle korábbi figyelmeztetései ellenére az út túloldalán található Ördög kaszinójában kötnek ki, ahol az egyik craps-asztalnál próbálnak szerencsét. Miután komoly nyerési szériában vannak, egyszer csak felbukkan a kaszinó tulajdonosa, maga a Sátán, aki a következő kockadobás előtt egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a testvéreknek. Ha nyernek, övék lehet a teljes nyeremény, ha viszont veszítenek, akkor a lelkük lesz a fizetség. Cuphead eltéveszti a dobást, a testvérek a vesztükbe rohanva kérlelik az Ördögöt, hogy ne hajtsa be tartozásukat, így kapnak egy újabb ajánlatot. Ha Cuphead és Mugman begyűjti Inkwell korábbi adósainak a lelkét, akkor szabadon távozhatnak. A látszólag könnyűnek ígérkező munka azonban egy közel 30 bossfightból álló, kínnal, türelemmel és sok-sok tanulással kikövezett kaland lesz.

A játékmenet alapvetően két részre lesz bontható. A különböző világokból álló Inkwell szigetén találunk majd olyan szakaszokat, ahol az oldalnézetes, platfomer-elemekkel teletűzdelt run and gun-szekvenciák kerülnek előtérbe. Ezek teljesítése teljesen opcionális, de mivel az ilyen szakaszok átpörgetésével tudunk aranytallérokat gyűjtögetni, idegőrlő nehézségük ellenére érdemes megpróbálni őket, a játékbeli valuta jóvoltából ugyanis a térképen elhelyezett boltokban új fegyvereket, illetve különböző passzív buffokat, képességeket vásárolhatunk. Aranytallérokat egyébként a térképen bóklászva is találunk, igaz, jól elrejtve, illetve a szintén a világtérképen útba eső NPC-k is nagyvonalúak lehetnek velünk.

Cuphead és Mugman két-két különböző fegyverrel rendelkezhet, amelyeknek van egy bónusz változata, illetve egy speciális támadása is. Fontos tudni, hogy mindegyiknek teljesen eltérő hatása van a főellenfelekre, így érdemes kísérletezni. Ott van például a Lobber, ami közepes távolságban kifejezetten hatékony, elég jól is sebez, viszont a tüzelési sebessége alacsony. A Spread ezzel szemben szélesebb spektrumban erős, viszont csakis rövid távolságban érdemes bevetni, és nem is mindenkivel szemben. Ahogy már említettem, mindegyik fegyvernek van egy EX-változata, amivel nagyobb és erősebb támadást lehet bevinni. Ahhoz, hogy ezt használhassuk, folyamatosan töltenünk kell az EX-csíkunkat, aminek a befejeződését egy pókerkártya jelzi. Ha a kártyákból összegyűjtjük az összeset, akkor bevethetjük a Super Artot, vagyis a speciális támadást, amivel egyszerre nullázzuk le mind az öt kártyát. Végezetül pedig beszerezhetünk úgynevezett Charmokat is, amelyek különböző képességeket takarnak, mint például a Smoke Bomb, amivel láthatatlanná válunk dashelés közben vagy a P. Sugar, amivel az első parry automatikussá válik.

A Cuphead központi eleme azonban nem a tallérgyűjtögetés, hanem a különböző, közel 30 főellenfél ellen vívott harc. Két nehézségi szint közül választhatunk, amikor kiszemeljük valamelyiket. A Simple tulajdonképpen Cuphead-mércével nézve valóban könnyűnek számít, de ilyenkor is simán kifoghatunk olyan főgenyót, aki megkeseríti az életünket. Ahhoz, hogy mégis teljes legyen az élmény és a végén tényleg mindenki ellen megmérethessünk, csakis a Regular módban érdemes neki vágni az idegőrlő kihívásoknak. A játékban ugyanis csak az így kiütött főellenfelek után kapjuk meg az igazoló szerződésünket. Ezek nélkül az utolsó nagy összecsapásra nemigen lesz lehetőségünk.

Amit még érdemes tudni ezekről a harcokról, hogy mindegyik több fázisból áll. Tulajdonképpen emiatt lesz annyira addiktív és egyben frusztráló a Cuphead. Mindegyik szakasz egy-egy új kihívásban gazdag hullámot takar, vagyis az adott főellenfél újabb válogatott áldással és cserfes húzásokkal igyekszik túljárni az eszünkön. A játék nehézsége többek között ebből is ered, ugyanis hiába érünk el az utolsó fázis utolsó pillanataihoz, ha ott fűbe harapunk, minden kezdődik újra. Másfelől viszont az egyes állomások megismerése mindig nyújt annyi pluszt, hogy az ember ne akarja azonnal feladni, így ez a fajta pályatervezés remekül szolgálja ki a "csak még egyszer megpróbálom" hozzáállást, hiszen a részsikerek úgy is adottak, hogy magát a főellenfelet nem sikerült leküzdenünk. Ráadásul hiába ismered ki az egyes támadásokat és azok mozgását, a sorrend rendre változik, ami azt is jelenti, hogy a trial and error megközelítés csak részben lesz a siker kulcsa. Itt tényleg az ügyességünk, a türelmünk és az egyes ellenfelek alapos kiismerésének kombinációja vezethet csak sikerre.

A játékmenetnek van egy másik fontos eleme, a parry. Minden olyan felénk haladó objektumot, ami élénk rózsaszínben pompázik, lehetőségünk van parryzni, aminek azért van jelentősége, mert többek között a run and gun-szekcióban sokszor csak így érhetünk el magasabban elhelyezett aranytallérokat, míg a főellenfelek ellen a már említett EX-csíkot tudjuk hatékonyabban újratölteni. Így lehetőséget teremthetünk arra, hogy gyorsabban letudjuk a küzdelmet. De ne higgyétek, hogy a parry kivitelezése pofonegyszerű. A sokszor kiszámíthatatlan módon érkező lövedékek és a mindig megkavart sorrend miatt bőven van kockázat az alkalmazásában.

A sokszor már tényleg indokolatlanul túltolt nehézség mellett viszont csak egyetlen komoly negatívumot tudok felhozni. Ez pedig pont abban a könnyfakasztóan gyönyörű vizualitásban keresendő, ami a játék egyedi hangulatát is megteremti. Érzésem szerint a készítők néhány alkalommal kicsit túltolták azt a bizonyos biciklit, így lesznek majd olyan részek, amikor annyi mozgó lövedékre és más egyébre kell(ene) koncentrálni, hogy lehetetlen nem bekapni egy-egy ütést. Egyszerűen túlzsúfolt, amit a képernyőn keresztül a játékos az arcába kap. Mindez a kooperatív módban hatványozottan fájdalmas probléma, ahol sokszor tényleg azért halálozunk el, mert egyszerűen már követhetetlenek az események.

A Cuphead egyszerre szól a reflexekről, a türelemről és a tanulni akarásról. Az egyes főellenfelek rendre feladják a leckét, de ha a felsoroltak mindegyikével rendelkezel, akkor bizony ezt a játékot neked találták ki!

A Cuphead PC-re és Xbox One-ra jelent meg - mi utóbbin próbáltuk ki.

8.5

Cuphead teszt értékelés 8.5

Pozitívumok:

  • Fantasztikus rajzfilmes körítés
  • Hangulatos, az 1930-as éveket idéző zene
  • Sokrétű, eltérő kihívást ígérő bossfightok
  • Addiktív, "csak még egyszer megpróbálom" pályadizájn
  • Őrülten nehéz...

Negatívumok:

  • ...sokszor már indokolatlanul is
  • A zsúfolt vizuális stílusa miatt a kooperatív mód nem az igazi
24 komment - szólj hozzá!