Dragon Ball FighterZ teszt

  • Írta: Daks
  • 2018. január 29.
Link másolása
A csillagharcosok visszatértek. A Dragon Ball FighterZ klasszikus verekedős játékként ereszti össze Torijama Akira legendás hőseit - de milyen megvalósításban, és micsoda erővel! Már megvan az év első kedvence.

A Bandai Namco Entertainment és a Guilty Gear-, a Double Dragon-, illetve a BlazBlue-sorozatokat is készítő Arc System Works ismét nagyot alkotott. A Dragon Ball FighterZ brutálisan hangulatos és minden korábbinál látványosabb 3v3 Tag/Support csatákat ígér nekünk, felvonultatva az anime összes legendás harcosát és helyszínét, kezdőknek és profiknak egyaránt élvezhető formában. A játék a Dragon Ball Z után egy évvel játszódik, a történet szerint pedig klónserege élén visszatér Android 16, akit csak Son Goku és a többi Saiyan állíthat meg.

A kalandok három fejezetre lettek osztva. A Super Warriors Arc, a Super Villain Arc és az Android Arc a három vezér, Goku, Frieza és Android 18 szemszögéből dolgozza fel az eseményeket, a mi feladatunk pedig mi más is lehetne, mint győzelemre segíteni a három sereget. 2,5D-s harcok, pörgős meccsek, hatalmas leszámolások - ezt ígéri nekünk a Dragon Ball FighterZ, a rajzfilmből ismert gyors vágásokkal, közeli képekkel, és városokat, földrészeket letaroló csapásokkal. Ha hozzám hasonlóan gyerekkorod óta rajongója vagy a sorozatnak, akkor nem fogsz csalódni a játékban - kötelező vétel az év elejére.

Maga a harcrendszer és a csapatmechanika a Tekken Tag Tournament és a Marvel vs. Capcom jól bevált receptjét viszi tovább. Három karaktert kell küldenünk minden csatába, akik közül mindig csak egy aktív, de gombnyomásra lehet köztük váltani, a győzelemhez pedig az ellenség három hősének legyőzése szükséges. A cserélgetés izgalmas taktikára ad lehetőséget, attól függően, hogy melyik hős, ki ellen felvonultatva, kinek mennyire áll kézre; de meccs közben assisted kombót is nyomhatunk, kiegészítve hősünk erejét és csapását az inaktív karakterek képességével.

A gombkiosztás egyszerű. Három támadásgombunk van, egy light, egy medium és egy heavy attack, mely utóbbi messzire repíti ellenségeinket minden csapás végén, míg a negyedik egy akciógomb, amivel a Ki Blast,vagy a Ki Special Move hívható elő. A kezdő játékosokra gondolva pedig nemcsak betanult, tökéletesen végrehajtott kombókkal lehet látványos támadásokat indítani, de egyszerű button mashing technikával is: az auto combo rendszer felismeri, hogy mit akarunk csinálni, és már be is hívja az épp odaillő, tökéletes mozdulatot.

A játékban huszonnégy karakter és tizennégy helyszín kapott helyet. Son Goku és Son Gohan gyerek, felnőtt és Super Saiyan változatokban is képviselteti magát, de kedvenceink közül visszatér még Vegeta, Frieza, Piccolo, Tien, Krillin, Nappa és Cell is, hogy a teljesen új hősként bemutatkozó Android 21-ről ne is beszéljek. Szuper apróság ráadásul, hogy a meccsek előtt mindig van egy kis párbeszéd a karakterek között, akik néha egészen kiszámítható, néha viszont hihetetlen érdekes, vagy vicces dolgokat tudnak mondani, attól függően, hogy kiket párosítunk össze. De a pályák is ismerősek lehetnek mindenkinek, aki látott már valaha Dragon Ballt: a harcok olyan legendás helyszíneken zajlanak ugyanis, mint a Tropical Islands, a Gizard Wasteland, a West City, a Namek bolygó, vagy a World Martial Arts Tournament Arena.

A Story mód fantasztikus és nagyon érdekes, rengeteg átvezetővel, a tíz-tizenkét órás végigjátszás mellett pedig természetesen nyomhatunk meccseket gép ellen, otthon egymással harcolva, és online is. A lehetőségek közül itt az Arcade módot emelném ki, melyben minden meccs után értékeléseket kapunk, amik meghatározzák a további utunkat és karrierünket. A high, a middle és a low utaknál csak a nehézségi szint és a special character változik, restart nélkül elképesztően nehéz viszont a felsőben maradni - ha sikerül, az a legnagyobb elismerés, amit csak kaphatunk. De hihetetlenül aranyos még a játék lobbija is, melyben csibi karakterekkel (cuki mangagyerekekkel) mászkálhatunk a lehetőségek között, különböző matricákkal, előre definiált mondatokkal kommunikálva egymással.

És hogy milyen lett a hangulat, meg a kivitelezés? Lenyűgöző. A csaták hihetetlen gyorsak és élvezetesek, az anime stílusú látványvilág tisztára olyan, mintha egy Dragon Ball-epizódot néznénk a tévében, az Unreal Engine 4 pedig mindezt tökéletesen sima, szívmelengető 60fps-sel végzi el. 4K és HDR PS4 Pro és Xbox One X -hez sincs hozzá sajnos - bár a 4K közel van. A különböző irányokból mutatott kombók, a vakító fények, a csapásokat követő hatalmas rombolások és lassan feloszló porfelhők viszont mind kárpótolnak ezért - az egész annyira állat, hogy arra szavakat nem találni.

A megjelenés előtti bétateszt nem sikerül jól. Folyamatosan voltak a szervergondok, ami miatt meg is kellett hosszabbítani az ingyenes hozzáféréseket, engem sem engedett be soha. A teljes verzióban viszont már sokat javult a helyzet, egy pillanat alatt feláll az online mód, és nagyon ki sem dobál játék közben, ami kritikus pont volt még egy héttel ezelőtt, de a fejlődés látványos. Ráadásul jó hír, hogy lehet szerverrégiót választani, hátha valaki európaiként egy ázsiai veteránnal akarja magát elveretni, illetve beállítható még, hogy ugyanolyan képességű, vagy nálunk erősebb emberrel szállnánk-e szívesen harcba. Ja, és a legkirályabb: a játékhoz tartozik angol és eredeti japán szinkron is, feliratozással - ha igazi DBZ-rajongó vagy, akkor az utóbbit fogod választani.

Mint minden játékban manapság, itt is vannak loot boxok. Teljesítményünkért és természetesen valódi pénzzel történt befizetésünkért különböző meglepetéseket rejtő dobozokat érhetünk el, most viszont nem kell tőlük annyira tartani. A Bandai Namco nem csinálja agresszíven a bizniszt: a megvásárolható játékbeli jutalmak nem adnak semmilyen előnyt, ami elrontaná mások játékát, a skinek, matricák és avatarok pedig jópofák, de ennyi.

A Dragon Ball FighterZ összességében egy hihetetlenül élvezetes, közel tökéletesen összerakott DBZ verekedős játék lett. A hősök, a helyszínek, a csaták és mindezek látványos, pörgős keveréke úgy felpumpálja az ember adrenalinját, hogy legszívesebben egész éjszaka csak tolná. Biztos lehetett volna még ennél is egy kicsit jobb, kicsit izgalmasabb, de így is a legjobb szórakozás is, amit el tudok képzelni egy hideg, téli estére.

A Dragon Ball FighterZ PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi ez utóbbin teszteltük.

Kapcsolódó cikk

19.
19.
zento
Platformok között lehet játszani vele?
18.
18.
Brenor
#15: A super simán übereli a pocsék gt-t. Örülök annak, hogy száműzték a kánonból. Igaz a superben vannak hibák, mint az erőszintek zagyvasága és nem annyira brutális, mint a z, de sokkal jobb a gt-nél.
A játék gameplayek alapján nem igazán jött be, street fighter copynak tűnt, de ha tényleg ilyen jó, akkor egyszer majd beszerzem.
17.
17.
mohaneji
Kicsit kevés a karakter és a menü se tetszik, ezeken kivül viszont nagyon jó játék lett. Elvileg késöbb lesz hozzá Anime Music pack ami tökéletesen kerekké tenné az DB élményt.
16.
16.
Shannaro
#13: A Z-vel kezdted? Szentségtörő :D A legelejétől kell, és az az igazi. Az adja igazán DB feelinget :D De Z se marad el sokkal mögötte.

#15: A kai meg szerintem hülyeség. Kiveszik belőle azt amitől kölyökkoromban a falramásztam volna, de szerves része volt a sorozatnak. 5 perc a Namekon LUL.
A játékkal kapcsolatban meg egyet értek veled, legalábbis többé-kevésbé. Az auto-combo renszer vagy mi a szesz, számomra butításnak tűnik. Hogy az amatőrök is szép folyamatos kombókat tudjanak összehozni, de az túlzás, hogy csak összenyomkodsz mindent és annyi. Viszont a Xenoverse hatalmas területe hiányzik. Egy Mortal Kombatba nem kell a nagy hely, se a Tekkenbe, de már az Injustice-t is szűkösnek éreztem a karakterek képességeihez mérten, egy DB játékban meg alap kellene hogy legyen szerintem. Ilyen támadásoknál nekem nagyon kicsinek hat a tér.
15.
15.
ssemtexx
#12: what? Akkor már inkább a Dragon Ball Super nem? Vagy a feljavított Dragon Ball Kai.
Apropó, ezt a változatot ha megcsinálták volna Open World szerűségre mint a Xenoverse-t, akkor azt mondom hogy WOW úristen, de számomra ez így csak ilyen 'nyomj össze mindent' aztán valami lesz stílus, csakúgy mint a Tekken, MK stb.
14.
14.
cyberstaker
Nem csináltak még olyan DB játékot ahol nem csak formalitás lett volna a SSJ forma. Xenoverse a kedvencem. Ott benyomod a az SSJ3 as szintet és pont ugyan azzal a lendülettel picsáz el mindenki, életet sem vesz többet stb... úgyhogy amíg nem tudják megfelelő képen kivitelezni, hogy ne csak badass, hanem még értelme is legyen, addig nem hiányzik az ingame transform.
13.
13.
#12: Hát sok sikert a Z-hez XD...

Én anno nagyot függtem rajta a TV-ben... Aztán betiltották, mert túl brutális. Sokan állítólag olyan okosak voltak, hogy kimentek és megállították kézzel a vonatot - csak éppen nem sikerült nekik. Aztán, miután a TV-ben nem volt, hosszú szünet következett. (leszoktam)

És amikor észrevettem, hogy a neten bármit meg lehet találni, már csak kíváncsiságból is rákerestem... De nem a folytatására, hanem a kezdeteire.

Z első rész... semmi... Akkor megkukkantom a következőt... nagyjából semmi... Egye fene, megnézem akkor a harmadikat is... Aztán újra bebuktam... Hát rohadjak ki a cipőmből, ha nincs az egész kóceráj kiírva DVD lemezre. XD

Nem volt semmi gond, csak úgy ráfeszültem, hogy éjjel-nappal néztem, mindenki azt hitte, hogy komplett hülye vagyok. De nagy nehezen abba bírtam hagyni. Ennek már jópár éve.

De nem volt két hónapja sem, hogy egy specifikus autómárkához tartozó facebook csoportban, ahol bontanak, meg motyókat árulnak, ott böngésztem... Erre valamelyik jóember belinkelte oda élőben az új sorozat (DB Super) egyik részét. Azonnal éreztem, hogy ezt most nem szabad, mert rohadtul rá fogok kattanni megint. És ahogy olvastam a kommenteket, hogy "nem tudom, mi a fasz ez, de q*rvajó"... Na megvan az egésznek a varázsa rendesen.

Ez a játék meg egyszer kelleni fog nekem, de rendesen félek tőle. Hát semmiben nem különbözik a Dragonball nálam attól, amit a kábítószerről mondanak. Belekukkantasz, aztán bebuktad. Csá!
12.
12.
RangerFox
Kedvet kaptam újra végignézni a Z/GT részeket. Köszi szépen :)
11.
11.
n_csacsi
#9: Igen, a BETA-val játszottam és tudom, hogy ott nem volt, reménykedtem hátha beleteszik, de akkor úgy érzem ez majd későbbi játékoknál fog érvényesülni - ha érvényesül valaha is vagy ha lesznek további játékok. Azért köszi!
10.
10.
LightRaven_HU
#9: Így van. Például nincs alap Goku, kezdettől SSJ-ként harcol. Kombó során lehet előhívni a 3-at. A kék forma pedig különálló karakterként indul.
9.
9.
north
#7: Csak mozdulatok erejéig lehet elérni pl SSJ3 Kamehameha...Legalábbis BETA-ban még ilyen volt ha jól emlékszem.
8.
8.
Daks
#7: Ilyen fejlődés tudtommal nincs a játékban.
7.
7.
n_csacsi
Gondolom, nem lehet SSJ szinteket fejleszteni..szóval nem tudok mondjuk egy Gokuval indulni, aztán később SSJ1-re, 2-re, stb fejlődni a meccsek alatt
6.
6.
Daks
#5: Köszi a videót, javítottam a cikkben. Egyébként az Xbox One X Enchanged listában sincs jelölve a 4K, mivel nem éri el: https://www.xbox.com/en-us/games/xbox-one/xbox-one-x-enhanced-list
5.
5.
batnor
#4: pontosítok, mert nem teljes értékű 4k de közel van hozzá, íme a DF tesztje:
https://www.youtube.com/watch?v=FQ9bWnbubvs
4.
4.
batnor
Javítani kéne a cikket, mert van 4k Xbox One X-en 60 fps mellett :)
3.
3.
LightRaven_HU
Én megvettem, hétvégét végigtoltam vele. Imádom. A harcrendszertől féltem, hogy kicsit darabos lesz a videók alapján, de szép folyamatos, ha már az ember kiismeri a kombókat. Hihetetlen izgalmas és látványos csatákat lehet csapatni. Utoljára a ps2es Budokai 3 volt számomra ilyen "igazi" dragon ball-os élmény. Örülök, hogy sikerült összehozni.
2.
2.
hedzsooo
Ezt azt hiszem nekem is be KELL szereznem még az idén! :)

DE mivel a Kingdoms Come: Deliverance kint van máris, így most lesz éppenséggel hamarosan mivel elütnöm a szabadidőm egy jelentős részét. :)
1.
1.
Yanez
Azta! Hallottam, hogy jó játék lett, de nem akartam elhinni. Azt hittem megint egy közepes DBZ game, de így akkor majd valamikor beszerzős.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...