Az említett roguelike kategória itt is helytálló, azonban a fókuszt a körökre osztott, taktikus harc kapta. Már az alapkoncepció is csodálatos! A sötét jövőben hatalmas, roverszerű lények lepték el a Földet, a túlélők pedig a megacégek által uralt maroknyi szigetre húzódtak vissza a veszedelem elől. Ugyan bolygónk a létező, számtalan idősíkban megsemmisült már, de maradt még remény: hála a technológia megállíthatatlan fejlődésének, időutazók és gigarobotjaik csapata képes felvenni a harcot az invazív fajjal.
A mechek becsapódnak és rögtön a csatatéren találjuk magunkat szembenézve a "vek" névre keresztelt faj fenyegetésével. Fő feladatunk, hogy szigetről-szigetre, régióról-régióra kiseperjük a bogarakat a területről, miközben megvédjük a civil épületeket - az általuk szolgáltatott energia jelenti azt a kritikus erőforrást, mellyel ügyesen kell sáfárkodnunk, különben vége mindennek. Ezt a hálózatot egy globális jelzőn követhetjük nyomon, és minden egyes elveszített épülettel csökken, ám visszaállítható, például az erőművek megvédésével, vagy egy bioszféra (azaz sziget) védelmének megerősítésével.
Az anyag némi mech-menedzsmentet kivéve szinte csak és kizárólag harcból áll, de a taktikázáshoz hozzájárulhat, hogy a szigetek sorrendjét, valamint azon belül a missziókét is általában megválogathatjuk. A szokásos körökre osztott megoldásokon csavarva, az Into the Breach majdnem minden információt és lépést felfed előttünk az adott körben. A pályák ugyan procedurálisan generáltak, illetve egy fázis elején még nem tudjuk, hova lépnek majd az ízeltlábúak, viszont minden más kőbe vésett. Ezáltal fix, hogy mennyit sebzünk, ismert, hogy hova és milyen sebzéssel támadnak az ellenfeleink, tudjuk, hova fog villám becsapni vihar esetén vagy hová szórják az áldást a szövetséges bombázórepülők.
A feladatunk az lesz, hogy ezeknek az információknak a birtokában megvédjünk minél több épületet, és kihúzzunk élve 5 kört - ha ennyi ideig nem sikerül a rémeknek lebontani az ellenállásunkat, másik terület után néznek. Amennyiben elég régióban diadalmaskodunk, kétségbeesett támadást indítanak bossokkal, a szigetet irányító megacég központja ellen. Egy-egy bevetés során változatos mellékfeladataink is akadnak majd - célpontok védelme, bizonyos mennyiségű vek elpusztítása, a földből előretörő társaik blokkolása vagy AI robotok menedzselése.
Összességében nagyon egyszerű alapelemekből áll a harc: lehet egy vagy több négyzettel eltolni egy objektumot (akár belecsapva a célpontot szomszédos négyzetbe, sebzést okozva), pajzsot vonni köré, befagyasztani, porfelhővel blokkolni a támadását, lángra lobbantani és így tovább. Ezekből az építőkockákból áll össze minden: különböző típusú mechek más-más elemeit alkalmazhatják az előbbieknek, és persze azt is eltérően. Beszerezhetünk egy hatalmas kétkezes kardot valamelyiknek, ami mind a négy előtte álló célpontot megsebzi és még hátra is képes tolni őket, vagy a katapult mech támadása esetén a célpont sérül, a körülötte álló mezőkben lévőket pedig eltolja.
A csatatérképeken is előfordulhatnak ezek az elemek, garantált a változatosság. Minden körben mozoghatunk és támadhatunk/javíthatunk, szigorúan ebben a sorrendben. Ami könnyebbség akad, hogyha csak mozogtunk, még visszavonhatjuk lépésünket. Ez a próbálgatás ugyanis nagyon sokat segít abban, hogy a korlátozott irányba felhasználható csapásaink hatását vizsgálni tudjuk. Egészen elképesztő kombinációkat hozhatunk ki: "ha megsebzem a saját robotomat, akkor az egyik mellette álló távolsági bogarat pont betolom vízbe, a másikat meg a közelharci sáska elé, ami a cselekvés sorrendje alapján bedarálja majd, mielőtt kárt tehetne az épületben, amit így éppen célozna". A vekek ugyanis buták: fix, hova fognak támadni pozíciójukhoz képest, így kijátszhatjuk őket egymás ellen, illetve átmozgathatjuk őket természeti csapások hatásába, vagy akár a vízbe (persze a repülő egységek ellen ez mit sem ér).
Az opciók száma végtelen, és komoly fejtörést fog okozni, hogy minimalizálhassuk veszteségeinket. Ráadásként küldetésenként egyszer lokálisan is belekavarhatunk az időbe és resetelhetjük a kört. A pályákba néha becsapódik egy-egy időutazó kapszula, amelyben pilótákat, fegyvereket vagy energiacellákat találunk, a vekek ezeket sem kímélik, és mivel érdemes bezsebelni őket, a kivitelezés komoly taktikázást igényelhet. Az így megmentett pilóták általában erősebbek némileg a kezdéskor bevethetőknél, speciális képességeik is akadhatnak: duplán mozoghatnak, extra kör-visszaállítást adhatnak és egyéb hasznos kunsztokkal járulnak hozzá a mech-skillekhez.
Mellékküldetések sikeres teljesítéséért, valamint a szigeteken elért teljesítményért cserébe fejleszthetjük gépeinket és a fegyverek hatékonyságát is megnövelhetjük. Amennyiben szerencsétlenül ér véget a játszmánk, egy pilótát választhatunk és hősiesen továbbküldhetjük egy másik idősíkba, ahol még megmenthető a Föld - azaz a következő játékunkba. A főmenüben rögtön elérhetővé válik, és kezdhetjük is az újabb próbálkozást, ezzel nagyon szép keretbe foglalva, sztorival alátámasztva a roguelike mechanikát - ügyes húzás! Egy-egy menet befejeztével crediteket szerezhetünk, ezekből pedig újfajta mech-csapatokat unlockolhatunk, amelyek jelentősen eltérő kezelést igényelnek.
Az Into the Breach-be pár nap alatt könnyen jelentős mennyiségű időt beletehetünk. Jóval megengedőbb, mint az FTL, így a sikerélményünk is nagyobb, és bár könnyűnek nem mondanám, elképesztően addiktív. Egyszerű alapokból építkezik, de összességében brutálisan gondolkodtató és mély, ráadásul nem kifejezetten költséges indie móka. A pixelgrafika senkit se tévesszen meg, egyrészt bőven elegendő, másrészt jóval több van mögötte, mint elsőre látható, a kategóriában az egyik legjobb cím a piacon!
Az Into the Breach kizárólag PC-re jelent meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.