E3 2018: Íme, az expó legjei - szerintünk

A tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtük az E3 legjeit: a Gamekapocs szerkesztői egyenként mondják el, melyik volt szerintük az expó legjobb játéka, melyik volt a legnagyobb csalódás, és min lepődtünk meg a leginkább.

Az E3-as hírtengert követően jöjjön egy kis szubjektív tartalom levezetésként. Íme, a szerkesztőség legjei!

barackostej

A legjobb játék az E3-on: Cyberpunk 2077 és The Last of Us-folytatás ide vagy oda, számomra a legjobb játék mégis a The Division 2 volt. Azok közé tartozom, akiknek nagyon tetszett a Ubisoft játékának az első része, így nagyon kíváncsi voltam már a régóta pletykált folytatásra. A bemutató alapján bizakodó vagyok, a helyszín nagyon tetszik, az ingyenes kiegészítők pedig jó ötletnek tűnnek.

A legnagyobb csalódás: Hatalmas rajongója vagyok a Command & Conquer-szériának, így elképesztően nagy csalódásként értem meg, hogy a 2013-ban lelőtt PC-s változat után egy mobilos címmel tudott csak előállni az EA. Bizonyára nem fogom kibírni, és ránézek majd a cuccra, de mennyivel jobban örültem volna egy Red Alert 4-bejelentésnek.

A legnagyobb meglepetés: Az új Fallout-játék mellett egyáltalán nem számítottam az
The Elder Scrolls VI leleplezésére, még ha a rövidke trailer túl sokat nem is árult el a játékról. Sajnos még odébb van a megjelenés, de azért a teaser alapján is össze lehetett már szedni némi információt.

Daks

A legjobb játék az E3-on: Vakon beadtam a derekam. Az idei E3 legjobb játéka számomra úgy lett a Cyberpunk 2077, hogy rendes, magát teljes valójában megmutató gameplay helyett képeket, trailereket és zárt ajtók mögül kiszűrődő, apró információkat csepegtettek csak róla. Lehet, hogy mérhetetlenül megbízom a CD Projekt RED munkásságában, vagy egyszerűen csak telibe talált a játék atmoszférája, de teljesen bezsongtam. Páncélba zárt szellem, Szárnyas fejvadász, Emlékmás, Ötödik elem - imádom a témában játszódó filmeket, és ha minden igaz lesz, amit Los Angelesben hallottunk, akkor nekem már meg is van a legújabb kedvenc játékom.

A legnagyobb csalódás: Ugyanez. De tényleg. Az idei E3-on csak úgy záporoztak a gameplay videók, minden játék mozgott legalább tíz, vagy húsz percet, miközben a görög Assassin's Creedet szinte a szemünk előtt játszották végig, a show legjobban várt címe pedig csak egy megrendezett előzetest kapott. Jó, a Cyberpunk 2077 ettől függetlenül baromi jó lesz, az biztos. De hogy nem tudtak róla összerakni valami megmutatható dolgot, azt nem tudom felfogni.

A legnagyobb meglepetés: Idén nem konkrét játékbejelentésen lepődtem meg. Hiszen abból tudtuk előre, hogy lesz sok. Inkább azon, hogy mennyi minőségi, felső kategóriás cím van készülőben, és azok a következő hónapokban, években mennyi új élményt és izgalmat hoznak majd az életünkbe. Cyberpunk 2077, Assassin's Creed: Odyssey, Fallout 76, Battlefield V, Metro Exodus, Ghost of Tsushima, Control, Death Stranding, Shadow of the Tomb Raider, Rage 2, Forza Horizon 4 - ezeket látva érzem igazán, hogy megéri játékosnak lenni.

fojesz

A legjobb játék az E3-on: Sokat nem láttunk belőle, de az eddigi kedvcsinálók és a zárt ajtós bemutatók alapján készült beszámolók után nálam egyértelműen a Cyberpunk 2077 a favorit. Éveket böjtöltünk érte, és nem kizárt, hogy legalább ennyit kell még várnunk rá, de hiszem, hogy megéri: elvégre az a csapat épít új világot nekünk, ami a The Witcher-sorozatot is összepattintotta.

A legnagyobb csalódás: Hová tűnt Sam Fisher? Nem mintha nem érdekelne az új Assassin's Creed, de idén komolyan bíztam benne, hogy az új Splinter Cellt is előrántja a Ubisoft a farzsebéből. A Ghost Recon: Wildlandsben tett cameója és a számtalan pletyka után szinte biztos voltam benne, hogy Samu visszatér, ehhez képest óriási csalódás volt, hogy a kiadó különösebb meglepetés nélkül zárta a konferenciáját.

A legnagyobb meglepetés: Úgy tűnik, a Microsoft belátta, hogy elúszott ez a generáció, cserébe aggresszív nyomulásba kezdett. Az egy dolog, hogy összelapátolt a konferenciájára vagy ötven játékot, és gőzerővel pörgeti az Xbox Game Passt, de szokatlan módon már most belengette az új Xboxok érkezését, felvásárolt négy stúdiót és nyitott egy teljesen újat, továbbá egy felhős játékszolgáltatáson is dolgozik már. Az üzenet egyértelmű: nem adják fel.

iNKARNATE

A legjobb játék az E3-on: Megérte várni a Cyberpunk 2077-re, egyelőre pontosan azt mutatja, amit látni szerettem volna tőle: darkos, tökös old-school cyberpunk stílust - látszik, hogy épít az eredeti Cyberpunk 2020 asztali szerepjátékra. Az anyagokat áttekintve én nem gondolom, hogy a CD Projekt csalódást okozna, és egyelőre a when it's done-mentalitással sincs gondom. Nálam abszolút ellopta a show-t!

A legnagyobb csalódás: A legnagyobb csalódást azok a címek okozták, amelyek nem is szerepeltek az E3-on, illetve hiányosan... A The Elder Scrolls VI-előzetes például totál felesleges volt ebben a formában, nyilván mindenki tudta, hogy készül. A Splinter Cell nem tért vissza. Hol a Borderlands 3? A Respawn-féle új Star Wars-matéria, a Fallen Order bejelentése mennyire volt gyenge? Square Enix, hogy álltok az Avengersszel? De ilyen a Rocksteady egy ideje már készülő, titokzatos játéka is. Nyilván ezek egy részéről tudtuk, hogy nem szerepelnek majd, vagy csak érintőlegesen, de azt hiszem, nem csak nekem hiányoztak.

A legnagyobb meglepetés: Holtversenyben a Fallout 76 és a Gears (of War) Tactics. Mindkettő egészen meghökkentő, szinte semmiből érkező mellékág, melyek alapvető játékmenetbeli (sőt stílusbeli) különbségekkel érkeznek a forrásanyaghoz képest. A Fallout nagyon messze került onnan, ahonnan indult, és hogy ez jó-e mindenki döntse el maga, de talán jobban járunk most egy Fallout 76-tal, mint egy teljes epizóddal. A Gears Tactics tipikusan egy olyan sör melletti, heuréka!-pillanatnak tűnik, hogy szinte szégyellem is, hogy nem én találtam ki... Na jó, az is meglepett, hogy a Microsoft prezentációja remekül sikerült!

Sirdani

A legjobb játék az E3-on: A Twin Mirror E3 előtti leleplezése miatt nem is igazán mertem reménykedni abban, hogy a Dontnod új infókkal ajándékozza meg a Life is Strange-fanokat. Nagy örömömre tévedtem, és a készítők egy teljesen új, a Life is Strange-univerzumában játszódó alkotás bejelentésével leptek meg mindenkit. A Dontnod atmoszférateremtésben és narratív építkezésben fényévekkel jár a legtöbb stúdió előtt, a trailer alapján pedig úgy érzem, hogy a The Awesome Adventures of Captain Spirit képes lesz megőrizni mindazt, amit a Life is Strange-ben szerettünk.

A legnagyobb csalódás: A Mound and Blade II: Bannerlord távolmaradása az idei E3-tól. Ugyan nem a világ legnépszerűbb játéka, ám a kategóriájában egyeduralkodó franchise folytatását már 2012-ben bejelentették, és a rajongók – így köztük én is – azóta várják E3-ról E3-ra, hogy végre fény derüljön a megjelenés konkrét időpontjára. Szóval újból várhatunk egy évet…

A legnagyobb meglepetés: A Microsoft bemutatója rendkívüli meglepetés volt számomra. Ahelyett, hogy végig egy-két címre fókuszáltak volna – legyen szó akár a Gears of War következő részéről, vagy egy új Halo-játékról – másfél órán keresztül folyamatosan újabb és újabb címeket mutattak be. Különösen boldoggá tett az, hogy a játékok rendkívül sokszínűek voltak, a gördeszkáktól a zombikon át, egészen a szamurájokig mindennel találkozhattunk. És akkor még meg sem említettem, hogy mekkorát robbantottak a show zárásaként a Cyberpunk 2077-tel.

Szlav

A legjobb játék az E3-on: Kár lenne elkiabálni, de a Cyberpunk 2077 borzasztóan ígéretesnek tűnik. Habár a CD Projekt RED múltjából fakadóan kezdetben én is egy hátulnézetes akció-RPG-re számítottam, de a látottak alapján biztos vagyok benne, hogy Night City belső nézetből szemlélve sem fog csalódást okozni. Ha a lengyel stúdió valamihez igazán ért, akkor az egy érdekes alapkoncepció zseniális feldolgozása, a játék gerincét szolgáltató Cyberpunk 2020 szerepjáték pedig körítés szempontjából nem egy gyenge választás.

A legnagyobb csalódás: Elég kiábrándító volt számomra a Square Enix prezentációja. Persze, a Shadow of the Tomb Raider és a Just Cause 4 hozták a papírformát, de az alig harmincperces show ezen felül nem sok újat mutatott. Egyedül a The Awesome Adventures of Captain Spirit előzetesénél kaptam fel a fejem, s habár nem sokat tudtunk meg a The Quiet Manről, lehet, hogy érdemes lesz rajta tartani a szemünket.

A legnagyobb meglepetés: Abszolút váratlanul ért a Gears Tactics bejelentése. Az első rész óta követem a sorozatot, és a mai napig mosolyt csal az arcomra a locust-fűrészelés. Ettől függetlenül nem gondoltam volna, hogy egy XCOM-jellegű taktikai játékként kaphat mellékágat a Gears - habár a cover-shooter alapokból kiindulva talán ez nem is akkora meglepetés. Mindenképpen figyelemmel követem majd a Gears Tactics alakulását.

Zoenn

A legjobb játék az E3-on: Egyértelműen a Cyberpunk 2077, és nemcsak azért, mert már hat éve várom, hanem mert az első gameplay előzetes alapján nagyon úgy tűnik, hogy tényleg nem lőnek mellé a CD Projekt RED srácai. Ha ilyen látványt kapunk, és ennyire át fog jönni a klasszikus cyberpunk hangulat, akkor a lengyelek újra lehozzák a csillagokat az égből. A kérdés: meddig maradunk emberek, ha testünket különféle mesterséges implantokkal turbózzuk fel? Játszhatunk-e istent, amikor mesterséges intelligenciákat és androidokat alkotunk? Van még szufla a témában. Remélem, a belemenős, összetett mellékküldetések is jelen lesznek. A The Witcher 3-féle Bloody Baron után ez a minimum.

A legnagyobb csalódás: Több ilyen is van, elsősorban a Ubisoft műsorát hozom fel példának. Hiányzott a csattanó, az új Splinter Cell bejelentése elmaradt, nem tudni, mikor készül el a Beyond Good & Evil 2, és hiába lett összetettebb az Assassin's Creed: Odyssey, ezt elsőre nem nagyon látszik rajta. A The Sinking City csúszásán is megorroltam; talán idén befut a Call of Cthullhu, de a Cyanide korábbi munkáit látva, azért a pulzusom nem emelkedett meg túlzottan tőle.

A legnagyobb meglepetés: Milyen jól néz ki már a Resident Evil 2 remake-je! Ez lesz a Capcom Shadow of the Colossusa, a nulláról építik fel az egész klasszikus horrort, aminek nagyon jót tesz a váll fölötti, külső kameranézet. A másik a The Last of Us: Part II és a Ghost of Tsushima. Sejtettem, hogy a Sony-exkluzívok odavernek rendesen, de hogy ennyire, arra nem számítottam.

És most ti jöttök, halljuk a ti véleményeteket is!

55 komment - szólj hozzá!