Mario Tennis Aces teszt

A Camelot Software már két évtizede megbízhatóan szállítja a kiotói vállalat sportjátékait – szakterülete a golf és a tenisz –, szigorúan elkerülve a realisztikus szimulációt. És pont ezért érezzük könnyednek és roppant szórakoztatónak a japán fejlesztő alkotásait! A Mario Tennis-sorozat az évek során jól elfért a sportág realisztikusabb adaptációi mellett, bármikor elő lehetett venni egy gyors meccsre. Még úgy is, hogy a tisztelt játékos nem ismeri behatóbban a teniszt, sőt, ha a tévében elkapja a közvetítéseket, pár perc után elkapcsolja.

A Wii U-ra megjelent előző rész, a Mario Tennis: Ultra Smash egy kifejezetten élvezetes és látványos értelmezése volt a műfajnak, szigorúan az arcade-vonalon mozogva. A stabil alapokat szerencsére megtartották a készítők, és erre húzták fel a széria első olyan címét, amely már Switchre jelent meg. Túlzás lenne azt állítani, hogy minden eleme a helyén van, mindenesetre legyél akár profi vagy kezdő játékos, tutira megtalálod a számításodat benne. Belerázódni még a laikusok számára is roppant könnyű, de azok is jól járnak, akik hosszú hónapokra szeretnék lekötni magukat.

Az ismerkedést az Adventure móddal kezdtem, amely lényegében az egyjátékos kampánynak felel meg. Főhősünk Mario, aki Toad kapitánnyal a jobbján egy mágikus ütő és tesója, Luigi felkutatására indul. A két rosszfiú, Wario és Waluigi ugyanis mindkettőt elrabolta. A siker kulcsa erőkövekben rejlik: minél többet össze kell szednünk belőlük ahhoz, hogy megmentsük a bratyót. Adva van egy nagy világtérkép, amit többnyire lineárisan, ritkábban pár elágazás között választva járunk be. Különféle kihívásokat teljesíthetünk utunk során, szép sorjában kitanuljuk és fejlesztjük Mario képességeit. Nagy dolgokra ne gondoljunk, egy leheletvékony RPG-réteg kerül be a kalapba, azaz teljesítményünk után nem csupán az alaptulajdonságaink fejlődnek (gyorsabban és kitartóbban futunk, jobban célzunk és így tovább), hanem egyre jobb és tartósabb ütőket zsákmányolhatunk.

A történet ugyan bájosan gyermeteg, de ha eljutunk a párórás sztori végére, már annyira kiképez minket a játék, hogy akár másokkal is megmérettethetünk. Fájó pont, hogy az Adventure mód nehézsége csapongó. Elképzelhető, hogy egy-egy meccset kisujjból abszolválunk, máskor hosszasan elidőzünk egy-egy bitang nehéz ügyességi résznél. Kapunk elhúzódó bossharcokat is, ahol addig kell ütnünk a labdát, mire el tudjuk sütni az időlassítás képességünket. Ilyenkor lesz időnk pontosan becélozni az ellenfél gyenge pontját, ami apasztja az életerejét. Ezt eljátsszuk párszor, és végre miénk lesz a hőn áhított power stone. A gyakorlás bizony kifizetődő, lévén ilyen helyeken mindig kapunk egy tréninglehetőséget. Máskor viszont az univerzum ismerős karaktereivel párbajozhatunk egyedi teniszpályákon, ahol néhány fura körülményre is figyelnünk kell.

Egy hajón például a pálya közepén elhelyezett árbocrudat találunk, amiről visszapattanhat a labda. Az elvarázsolt kastélyban mágikus tükrök cikáznak, és ha az egyikbe belelövünk, a másikból véletlenszerűen visszajöhet a labda. Sokszor előfordul, hogy ellenfél nincs, csupán különféle akadályokat zúzhatunk el magas vagy alacsony lövésekkel – nem ritkán szűkös időlimithez kötve. Vagy amikor egyszerre több ellenfél ostromol bennünket gyenge vagy erős passzokkal, nekünk pedig vissza kell szerválnunk úgy, hogy lehetőleg eltaláljuk őket. A lényeg a későbbiek során sem változik – csupán a helyszínek és a karakterek –, így nem lehet kijelenteni nyugodt szívvel, hogy a sztorimód jó. Főleg, hogy a pályák között roppant unalmas dialógust folytatnak a szereplőink, és egy-egy kudarc esetén újra végig kell zongorázni őket. Nagyon örültem volna a meccsek közbeni újraindítás lehetőségének. Rengeteg idő megy el felesleges skippelgetésekkel.

Sajnos Mario fejlesztésébe sem tudunk beleszólni, ahogy a megnyitható tárgyak is egymás után következnek. A játék túlságosan is fogja a kezünket, nem enged letérni minket az útról. Az unlockolható ütők pedig a legfontosabbak, hiszen, ha nem tudjuk visszaadni az ellenfél speciális ütéseit a megfelelő pillanatban, a sportszer rongálódik és el is törhet. Ha nincs a tarsolyunkban másik ütő, kezdhetjük elölről az adott szintet. Sok esetben kifizetődőbb veszni hagyni ezeket a szervákat, csak hogy ne sérüljön az ütő.

Ha pedig meguntuk az Adventure módot, akkor is számos más játékmód áll a rendelkezésünkre. Mindegyiknek háromféle nehézségi szinten ugorhatunk neki. A gyorsmeccsektől kezdve a Tournamenteken át egészen az online mókáig mindent találunk a játékban. Akár egyszerre négyen is nyomulhatunk – egy-egy Joy-Connal a kézben –, és akkor még a Swing módról nem is beszéltem, amelyben a mozgásérzékelésé a főszerep. Lehet imitálni a különféle mozdulatokat, és így roppant egyszerű fonákkal visszaadni a labdát. A főbb karakterek már a kezdetektől fogva a rendelkezésünkre állnak, s csupán az olyan egzotikus szereplőkért, mint Waluigi, Toad, Spike, Rosalina és Chain Chomp kell érméket gyűjteni. Később a felhozatal bővülni fog, ahogy az online kihívásokat teljesítjük.

Mindegyik karakternek megvan a saját erőssége és gyengesége. Valaki a védekezésben jártas, mások sokkal erősebben ütik a labdát, de vannak olyanok is, akiket a gyorsaságukért szeretünk. Már az külön öröm, hogy szépen felfedezzük magunknak az adott karakter jellegzetességeit. Biztos lehetsz benne, hogy találni fogsz a saját játékstílusodnak megfelelő mókás figurát, akivel jó hosszú kapcsolatod lesz, főleg, ha online vizekre merészkedsz.

A mérkőzések pedig rendkívül élvezetesek – látszik, hogy a Camelot nem ma kezdte a szakmát. Az évek során összegyűjtött és kimunkált ötletek egytől-egyig visszatértek a Mario Tennis Acesben. A siker kulcsa az aktuális energiaszintünkben keresendő. Ha szépen játszunk, pontokat szerzünk, az energiaméter szépen feltöltődik. Ha ez bekövetkezik, egy brutális, szinte visszaadhatatlan lövést csalhatunk elő a megfelelő gombot leütve. Az idő lelassul, és az apró célkereszt segítségével megadhatjuk a labda irányát. Az ellenfél ezt csak nehezen adhatja vissza – mindenképpen az érkező labdához közel kell lennie, de akkor sem biztos. Ha túl hamar, akkor az ütője sérül. Rengeteg látványos trükköt csalhatunk elő, főleg, ha a pályákon feltűnő csillagokra lépünk. A karakter a levegőbe repül, szaltózik és elegánsan továbbítja a lasztit.

Persze ezek nem csupán üres látványosságok, komoly taktikai lehetőségek rejtőznek a játékban. Az agresszív stílus nem működhet hosszabban, hiszen az ellenfelek is sűrűn előhozakodnak speciális ütésekkel. Magyarán nem érdemes mindig megvárni, míg feltöltődik az energiaszintünk, hiszen nincs garancia arra, hogy pontot szerzünk. Inkább az időlassításon és megfelelő időzítésen áll vagy bukik a meccs, semmint a nagy svunggal megküldött labdákon, hiszen mindenre van ellenszer. Nehezebb szinteken és főleg az online meccseken jól alkalmazkodik az ellenfél. Gyorsan rádöbbenünk arra, hogy a Mario Tennis Aces nem egy akciójáték, hanem még mindig sportjáték, minden sallang ellenére. Persze ha tiszta játékra vágyunk, választhatjuk a Simple módot is, ahol már nincsenek varázsütések és időmanipuláció.

A Mario Tennis Aces technológiai oldala szinte kifogástalan. Bájos, színgazdag látványvilágot, részletes pályákat, csillogó effekteket és jópofa animációkat kapunk. Mindezt dokkolt állapotban 1080p-s felbontás és kikezdhetetlen 60 fps mellett. A Mario-univerzum semmi mással össze nem téveszthető hangulata, hangzásvilága és zenéi még mindig mosolyt csalnak az arcomra. A betöltés már más tészta, nem hosszúak, de sűrűn jelentkeznek - a félresikerült koncepció főleg az Adventure módban okozhat hajtépést.  

Örültem annak, hogy a tendenciának ellentmondva végül igazi folytatást kaptuk, nem pedig az Ultra Smash definitív portját. Ennek ellenére újdonságból nem sok van, inkább a meglévő betonstabil mechanikát csiszolták tovább a fejlesztők. Azt éreztem, hogy a Nintendo kicsit elkényelmesedett. A Mario Tennis Aces nagy erénye, hogy célközönsége eléggé széles. Az alkalmi és a partijátékok szerelmeseit is bevonja némi önfeledt ütögetésbe, de azokat is, akik a kihívást keresik benne, és nyilván a kézzel összeállított, online bajnokságokra koncentrálnak. Igazi profivá pedig csak akkor válhatunk, ha szépen végigmegyünk a hosszú tanulási görbén.

A Mario Tennis Aces kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.