11-11: Memories Retold teszt

Míg a háborús játékok a harc mellett általában a halált, a pusztítást, a fájdalmat és a könyörtelenséget próbálják bemutatni a játékos számára, addig a 11-11: Memories Retold egy másik utat választ magának. A világrengető apokaliptikus összecsapásokat és az elesettek millióinak történetét ezúttal két hétköznapi ember életén keresztül ismerhetjük meg, akik a folyamatosan tornyosuló tragédiák, kilátástalan helyzetek, a véget nem érő gyász és a szűnni nem akaró harc közepette is eltökélten próbálják megőrizni emberségüket. A nyers és öncélú akció ezúttal a háttérbe szorul, helyét a művészi metaforák és a lenyűgöző látványvilág veszi át, az objektív és tényszerű reprezentációt felváltják a megkopott és elhomályosult szubjektív emlékek. A Bandai Namco, a DigixArt és a stop-motion specialista Aardman Animations (Wallace és Gromit, Shaun, a bárány) közös projektje lényegében egyfajta „művészi, történet-vezérelt narratív kaland” lett, melyben megelevenedett festményeken keresztül ismerhetjük meg az első világháborút, lövészárkon innen és túl.

A 11-11: Memories Retold története két párhuzamos szálon mozog, mely szálak néha teljes mértékben összegabalyodnak, máskor pedig leküzdhetetlen távolságban futnak párhuzamosan egymás mellett. Az egész 1916. november 11-én veszi kezdetét, mely napon Harry, a fiatal fotós szerelmes lesz főnöke lányába, akiről megtudja, hogy roppant módon vonzódik az egyenruhás férfiakhoz, így amint lehetősége nyílik rá, elhagyja Kanadát, hogy csatlakozzon Európában a nyugati fronthoz.

Ugyanezen a napon egy német zeppelingyárban Kurt, a gépész megtudja, hogy a zászlóalj, melyben fia is szolgált, bevetés közben eltűnt a fronton. Mivel a hátországban nincs lehetősége pontosan kideríteni, hogy mi történt vele, kezébe veszi a nyomozást, és beáll a német hadseregbe. Egyik szereplőt sem a harc ígérete, a kötelességtudat, a hazaszeretet, vagy bármilyen egyéb ideológia sodorta a frontra, ám mégis mind a ketten hamar megismerik a háború valódi poklát, és ahogyan útjaik kereszteződnek, mindketten próbálják megőrizni azt, ami miatt emberként tekinthetnek önmagukra.

A szereplők élete egyébként rendkívül sokszínű; meglátogathatjuk Párizs fülledt táncszalonjait, megjárhatunk egy német fogolytábort, a lövészárkok labirintusát, átélhetjük a nagy roham előtti izgalmas készülődést és a nagy roham utáni depresszív önkívületet, hőlégballonnal száguldozhatunk és még madarat is kergethetünk egy macskával. Ahogyan a háborúnak, úgy mindennek is vége szakad 1918. november 11-én 11 órakor; a két férfi sorsa újból egybeforr, és a harc utolsó perceiben mindkét szereplőnek élete legfontosabb döntését kell meghoznia. Bosszú vagy barátság, bajtársiasság vagy hazaszeretet, lelkiismeret-furdalás vagy szerelem - a döntés csak rajtunk áll.

És ezúttal tényleg! Az egész játékban nemhogy a környezetünket, de még a saját sorsunkat sem nagyon tudjuk befolyásolni, ennek ellenére mégis számtalan döntési lehetőségünk van; választhatunk, hogy Kurt az otthonmaradt kislányának az igazságot írja meg a frontról, vagy valami kalandos történettel feledtesse a borzalmakat, Harryvel pedig a fotóink témáját és sorsát is egyaránt meghatározhatjuk. Az ehhez hasonló rendszeres döntések mellett természetesen komoly játékmeneti elágazásokkal is találkozhatunk, ám mégis úgy tűnhet, hogy végig csak sodródunk az árral, a döntéseink a semmibe vesznek. A játék vége felé haladva azonban a sok-sok apró és jelentéktelennek tűnő választás elkezd egy egésszé összeállni, melyek, ha a háborút nem is, de két főhősünk életét gyökerestül forgatják fel.

A 11-11: Memories Retold egyik legnagyobb erőssége kétségtelen a sajátos látványvilág. Ugyan elsőre hamar szemet szúrhatnak a meglehetősen alacsony felbontású és elnagyolt textúrák, a közel sem aprólékos kidolgozott részletek és az igencsak esetleges animációk, ám a rengeteg művészi díjat bezsebelt Aardman stúdió által megálmodott impresszionista ábrázolási stílus mindezt rögtön képes feledtetni a játékossal. A művészi igényességgel megválasztott helyszínek és kameraállások ténylegesen azt az érzetet keltik, mintha a játék nem lenne más, mint meganimált olajfestmények láncolata, melyeket szabadon bejárva nemcsak a háborút, hanem a rendkívül mély többletjelentéssel bíró metaforikus ábrázolás miatt azokat a gondolatokat is átérezhetjük, amik a korabeli emberek fejében átfuthattak.

Ráadásul a képi világ hatását a tökéletesen eltalált hanghatások csak tovább fokozzák. A remekbe szabott szinkron mögött olyan színészek bukkannak fel, mint a Gyűrűk Urák hobbitja, Elijah Wood, valamint a Homeland és a Kémek hídja sztárja, Sebastian Koch, míg a játékzenéért maga a Londoni Filharmonikus Zenekar felelt. Ha van olyan játékzene, ahol úgy érezhetjük, hogy pusztán a dallamok is képesek elmesélni a történetet, akkor a 11-11: Memories Retold zenéje ilyen. Ahogyan Harry megérkezik a frontra, ahol fényképészként nemcsak arra lesz lehetősége, hogy szíve választottjának nyerje el a kezét, de mellette még hatalmas hírnévre is szert tegyen a háborús fotóival, mindent áthatnak az önfeledt és játékos dallamok, melyek az első éles bevetések és elesettek hatására mély és melankolikus kórusénekbe csapnak át.

Ez a metaforikus közlésmód átjárja lényegében az egész játékot, és ugyan vannak igazán komoly pillanatai, amikor például a végtelennek tűnő friss temetősorokat járva kereshetjük gyerekünk nevét a sírokon, ám az igazi csúcspont egyértelműen az, amikor a két főszereplő első alkalommal találkozik egymással. Egészen konkrétan egy balul sikerült robbanás után mindkét karakterünk hetekre a föld alatti járatokban reked, és hamar rájönnek, hogy ez idő alatt egymásra lesznek utalva. A tökéletes ellentétek remekül szemléltetik a játék metaforikus kvalitását, ahogyan a felszínen dúló harcok poklától elzárva, a föld alatt a két ellenfél egymással szimbolikusan békét köt, barátok lesznek, és rátalálnak a mennyországra - ezúttal egy éléskamra formájában.

Az alkotás leggyengébben sikerült részei egyértelműen a játékmeneti elemekben érhetőek tetten; leginkább egy 3D-s kalandjátékról beszélhetünk, ahol többnyire csak futkorászunk, illetve egyszerű fejtörőkön verekedjük magunkat keresztül. Utóbbiak ráadásul meglehetősen funkció nélkülire sikerültek, a legtöbbször semmit sem adnak hozzá a játékhoz, csupán pár pillanatra kibillentenek minket a műalkotás élvezetéből, jelezve, hogy igenis videojátékkal van dolgunk, nem pedig egy interaktív filmmel.

A közel öt óra hosszú 11-11: Memories Retold fő mondanivalója, miszerint mindenkiben először az embert kell meglátni, és csak aztán az egyenruhát és a többi körítést, egy olyan alapvető üzenet, mely 100 év elteltével most is, és a jövőben is ugyanúgy aktuális lesz, mint hajdanán. Amennyiben a téma művészi megközelítésű alkotásait tartjuk szem előtt, akkor egyértelmű, hogy az utóbbi évek egyik legjobb háborús játékával állunk szemben, melynek ha a látványvilágát egy kicsit tovább polírozzák, illetve a játékmenetét is picit gördülékenyebbre tervezik, akkor joggal pályázhatna a maximális pontszámra. Ám ha elfogadjuk, hogy „az egész több, mint a részek összessége”, akkor végeredményben egy olyan játékra tehetünk szert, ami varázslatos hangulatának köszönhetően meghálálja a belé fektetett órákat.

A 11-11: Memories Retold PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en érhető el, mi utóbbin teszteltük.