Ace Combat 7: Skies Unknown teszt

Az Ace Combat-franchise az utóbbi bő tíz évben elég nagy kitérő manővereket tett. A sorozat nagy klasszikusainak otthont adó Strangereal különös világát az Xbox 360-exkluzív Fires of Liberation során láthattuk utoljára, az Assault Horizon, illetve a kizárólag PS3-ra kidobott Ace Combat: Infinity ehelyett a valódi Földön próbált szerencsét. A Project Aces csapata azonban nem csak az új helyszínnel próbált csavarni a sorozaton. Az Assault Horizon látványos közelharci mechanikáival és a klasszikus vadászrepülős bevetéseket felváltó löveges szekcióival szakította meg a küldetéseket. Az Infinity ezzel szemben a PS3 végnapjaiban egy mikrotranzakciós lehetőségekkel televágott free-to-play játékként jelent meg, ahol az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kapott a többjátékos mód. És sajnos pont ezek az újítások voltak azok, amelyek miatt a veteránok okkal húzhatták a szájukat. Az Ace Combat 7: Skies Unknown azonban minden szempontból visszatért a gyökereihez, a végeredmény pedig egészen fantasztikusra sikerült.

Habár a játék több helyen is szimulátorként van feltüntetve, ez ne verjen át senkit: a Skies Unknown egy vérbeli repülős shooter, nagyjából annyi köze van a valós repülés szimulálásához, mint egy Need for Speednek a vezetéshez - ez pedig így van rendjén. Az irányítás könnyen tanulható, mégis elegáns (egy egyszerűsített és egy valamivel összetettebb séma közül választhatunk), a küldetéseink során pedig nem kell aggódnunk attól, hogy elfogy a nafta: végtelen mennyiségű üzemanyaggal és a hónunk alatt akár kétszáz rakétával hódíthatjuk meg az eget. Az akciófókuszú árkád repülős zsánert a 90-es években senkinek nem kellett bemutatni, manapság azonban jóformán csak a War Thunder és a World of Warplanes tartja életben. Épp itt volt az ideje tehát, hogy a japánok megmutassák: igenis van még kraft a dologban, hiszen a felhők közt suhanni most is pont olyan nagyszerű érzés, mint húsz évvel ezelőtt.

A hetes sorszámmal ellátott (amúgy összesítve tizenhetedik) Ace Combat-játék visszarepít minket a fő széria univerzumába. A beszédes nevű Strangereal többé-kevésbé megegyezik a mi világunkkal, leszámítva a jócskán megkevert országokat, kontinenseket, meg azok fantázianeveit. Az Osean Államszövetség szótlan, de páratlanul tehetséges pilótájaként csöppenünk bele a történetbe. Egy váratlan incidens után rács mögé kerülünk, néhány jogilag könnyen kétségbevonható fordulatot követően pedig csatlakozunk a Spare Squadronhoz. A rabokból álló, gyakorlatilag halálra ítélt osztag funkciója egyszerű: ők a légierő feláldozhatói, a legfőbb feladatuk az, hogy öngyilkos küldetések során puszta golyófogóként magukra vonják az ellenfél tűzerejét, ezzel megkönnyítve az „igazi pilóták” dolgát.

A történet hangulatát illetően a játék óvatosan balanszíroz az amerikai blockbuster akciófilmek és a japán animék határvonalán. Az egyik jelenetben még a poros nevadai sivatagra emlékeztető helyszínen, egy repülőgéptemető kerozinszagú kifutóin pendül fel a bluesgitár, ezt pedig éles kontraszttal váltják a sunyi arcú, laborköpenyes tudósok és a dalolászó mangahercegnők. A megszokottan giccses sztorival egyébként önmagában nincs gond, az idegen helyszín miatt azonban a cselekmény követése nehéz lesz azok számára, akik most csöppennek bele a szériába.

De az sem túl nagy gond, ha belekavarodunk a nemzetek motivációiba, vagy abba, hogy ki kinek kicsodája, mert maga a játékmenet mindenért kárpótol. A botkormány mögé ülve egy pillanat alatt megfeledkezünk majd a külvilágról, nem marad más, csak a kecsesen cikázó gépünk és a radaron felvillanó célpontok. Nehéz körülírni, hogy mitől ennyire elragadó a Skies Unknown. Alapvetően nem hoz semmi eget rengető újdonságot, viszont amit tud, azt piszkosul jól tudja. Ez tényleg egy minden felesleges sallangtól mentes, áramvonalasított akciójáték, ahol a gördülékeny játékmenet az első, minden egyéb csak körítés. Az összes küldetés, sőt minden egyes felrobbantott ellenfél után úgy éreztem, hogy én vagyok a levegő császára – a már-már komikusan epikus betétdalok pedig csak megerősítettek ebben. A Top Gunon nevelkedett csirkefogók itt rendesen szabadjára engedhetik a lelkük mélyén lappangó Tom Cruise-t!

Az összesen 20 küldetésen átívelő egyjátékos kampány meglepően változatos feladatokkal lát el minket. Kényelmes tempóban tanulhatunk bele a repülés fondorlataiba. Kezdetben a célunk alig lesz több néhány ellenséges osztag kiiktatásánál és egy-két katonai bázis legyalulásánál. Amint azonban ellustulnánk a pilótafülkében, a parancsnokság egyből hozzánk vágja a pikánsabb missziókat is. Hatalmas drónanyahajók, verhetetlennek tűnő ászpilóták és kegyetlen időjárási tényezők próbálnak majd keresztbe tenni nekünk. Hanyag munkát végeznék, ha nem térnék ki külön az utóbbiakra, hiszen a Skies Unknownban még a máshol csak látványelemként használt felhőzet is jelentős szerepet kap a bevetések során.

A gyönyörűen kivitelezett, lágy gomolyagok nem csak remekül néznek ki, gyakorlati hasznuk is van. Egy sűrű viharfelhő könnyen összezavarja a vasmadarak érzékelőit, ezzel megnehezítve a célzást – erre pedig rátesznek még egy lapáttal a keresztirányú léghullámok, amelyek kiszámíthatatlan módon megdobálják a hangsebesség felett repesztő lélekvesztőnket. A hideg fellegeken átrepülve eljegesedik a gépünk is, ha pedig abszolút elkerül minket a szerencse, akkor a viharfelhők közt még a villám is belénk csaphat – ennek veszélyeit talán nem is kell ecsetelnem. Rosszul hangzik, ugye? Épp ellenkezőleg! Mivel a környezeti hatások nem csupán ránk, de ellenfeleinkre is hatnak, a trükkösebb pilóták a saját javukra fordíthatják a cudar körülményeket. A nyomunkban száguldó célkövető rakétákat könnyen lerázhatjuk a sűrű ködben, vagy egy veszélyes fékmanőverrel az üldözőink hátába kerülhetünk anélkül, hogy elárulnánk a helyzetünket.

A környezet tulajdonságaira elég erősen építettek a küldetések dizájnerei is, sőt a kimondottan erre fókuszáló bevetések lesznek a legemlékezetesebbek. Az egyik misszió során például egy hatalmas homokviharban kell majd megtalálnunk a radaron egy-egy pillanatra felvillanó ellenséges konvojokat, máskor pedig a felhőszint alatt kell kerülgetnünk a légvédelmi rakétákat. Mindez persze nem ütne akkorát, ha a cím alapból nem nézne ki kifejezetten jól. A megszokott saját motor helyett a Project Aces ezúttal az Unreal Engine 4 környezetében építette fel a játékot. Az épületek és a felszín részletgazdagságáról senki nem fog ódákat zengeni, de a vadászrepülők és a felhőzet - vagyis a lényeg - tényleg pazarul festenek. A japán csapat gondos részletességgel modellezte le azt a harminc-egynéhány gépet és azok változatait, melyek többsége a való életben is ismert és létező.

Félelmetes masináinkat a hangárban később saját szájízünk szerint buherálhatjuk egy elsőre ijesztően masszív fejlesztési fa segítségével. Javíthatunk kedvenc bádogdobozunk teljesítményén, vagy ha úgy tartja kedvünk, akkor felaggathatunk rá pár különleges fegyvert is. A sztenderd golyószóró és a rakéták mellett ugyanis minden gépen elfér egy-egy nagyot szóló prototípus. Lehet itt szó szőnyegbombázásra alkalmas töltetekről, vagy rajokban szétszóródó hőkövetőkről, de akár sci-fibe illő lézerekről vagy railgunokról is. Mindegyik szerkezetnek megvan a maga előnye és hátránya, nem árt majd figyelni tehát az eligazításnál, nehogy mélytengeri torpedót vigyünk a drónok elleni légi harcra! Idővel megnyílik előttünk néhány festési opció is, bár ezeket eléggé visszafogottnak éreztem – szívesen villogtam volna a többjátékos módban valamivel vadabban kinéző repcsivel is.

Mert igen, a szólómissziókat magunk mögött hagyva nekiugorhatunk a többjátékos módoknak, ahova magunkkal visszük az eddig megszerzett vadászgépeket és azok fejlesztéseit is. Kooperatív küldetéseket ezúttal sajnos nem kaptunk – még az egyjátékos mód is elhagyta a szárnysegéd-parancsokat –, így ezúttal be kell érnünk a Team Deathmatch és a Battle Royale szabályrendszereivel. Az utóbb említett játékmód megnevezése elég félrevezető, hiszen nincs semmi köze a Fortnite-féle kalamajkához. Valójában egy egyszerű Free For Allról van szó, azzal az apró csavarral, hogy a legtöbb pontszámmal vezető játékos likvidálása a szokásosnál is több jutalommal jár.

Aki pedig a PlayStation 4 mellett tette le a voksát és beruházott egy PS VR headsetre, az három exkluzív missziót és egy látványos légibemutatót is átélhet egyenesen a pilótafülkéből. Nekem sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni a játéknak ezt a szegmensét, így érdemben nem is nyilatkoznék róla, de némi utánaolvasást követően eddig csak csupa jót hallottam róla.

Az Ace Combat 7: Skies Unknown simán a jelenlegi konzolgeneráció egyik legjobb repülős lövöldéje, bár meg kell hagyni, hogy nem is akad túl sok konkurenciája. Minden tekintetben remekül össze van rakva, a zsáner rajongóinak szinte kihagyhatatlan darab lesz még akkor is, ha a PlayStation-exkluzív VR-missziókat leszámítva túl sok újdonságot nem nyújt – valljuk be, nem könnyű hosszútávon lázba jönni pár viharfelhő miatt. Én azonban a harmadik végigjátszásom derekán és kiadós mennyiségű online lövöldözés után sem tervezem még jó sokáig a visszavonulást.

Az Ace Combat 7: Skies Unknown PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg, a PC-s verzió február 1-jén érkezik. Mi hagyományos PS4-en teszteltük.