Far Cry: New Dawn teszt

Joseph Seed terve félresiklott, a nukleáris apokalipszis után az ígéret földje maga lett a pokol. A kietlen vidéken egy új hatalom van születőben, mely minden eddiginél sötétebb időket hozhat Hope megyére. Itt jövünk mi a képbe.
  • Írta: sirdani

Kommentek

#39
Nem sebzési modellt keresek, csak logikát. Én szeretek türelmesen várni a lehetőségre. Anno volt valami játék (bevallom a címére nem emlékszem), de ott a fő tenoristát kellett kiiktatni, és jól meg bolt oldva, ugyanis ott sem volt
egy zseni AI hanem a programozók jól lescriptelték a védelmet. Ha túl akartam élni nem mehettem be csak úgy az őrök látták egymást jól voltak elhelyezve, ha egyik is megsérül riadó van és bedarálnak. Szóval vagy egy órán át hasaltam a
bokor alatt és figyeltem hogy tudom úgy megoldani hogy túl is éljem. Sok matekozás volt. De annak ellenére hogy fő boss volt elég volt neki egy golyó. Csak a megfelelő helyről és időben kellett átadni. Akinek a taktikázás nem megy
az szerez erős fegyvert, és bemegy lövöldözve. Az AI gáz volt így is meg lehetett volna csinálni durván is de nekem nem voltak meg a szükséges FPS skillek (béna vagyok na) taktikával és tervezéssel próbálom helyettesíteni. De az hogy egy épületben ahol nem néz arra ajtó és ablak ahol te vagy, és a normál emberek a falon keresztül is kiszúrnak, pedig nem telepaták, csak azért mert a script azt írja ha X méteren belül ér a delikvens észreveszik. Na az gáz.
#38
#35: Errol van szo.
#37
#35: Ok,de vegyük már észre,ha vmibe rpg elemet tesznek (xy szamú életerő, azt kell leszedni) akkor ne keressük a sebzesi modellt, meg a hardcore módot. Rpg meg nem csak fantasy világban van. Borderlandsnal kutya nem kereste a sérülési modelt pedig ugyanígy működött.
#36
#35: Így nem kell AI-t csinálni, bármilyen tultapolt buta szar megteszi helyette. Plusz be lehet csempészni szép lassan single jatekokba is a mikrotranzakcios xp boostereket, win-win mert van elég birka akinek ez is jó.
#35
No had szóljak bele... Jópofa a RPG-s feltöltés, de a hócipőm tele az olyan játékokkal ahol nem veszik figyelembe a fizikát és a biológiát, főleg ha az ellenfelek (mint ha jól tudom ebben is) nem szupermutánsok. Emberek. Oszt mutasson nekem valaki egy olyan embert, aki lábon kihord egy szeme közé kapott 50-es golyót. Bakker ha tudok célozni és eltalálom, akkor igenis dögöljön meg egy lövéstől.

A witcher 3-ban is a legnagyobb gondom az volt, hogy a közönséges emberek mérföldekről kiszúrnak, eltalálnak a nyilaikkal a lombon keresztül. Mivan? És milyen már az hogy a lopakodás kimaradt egy szörnyvadásznál?

Az AC-k is már inkább már a vedd elő a halefet és daráld az ellenfeled lett. Hiába osonkodok végig egy táboron az ezer őr között, hogy hátba szúrjam a fő malacot, ha a pengém nem képes megölni. Bocsi ha nem egy nyílás nélküli acélládában várakozik, akkor had purnyadjon ki egy a nyakába döfött bicskától. Nincs értelme lopózni. Ki kell irtani mindenkit, mert náluk van a pénz/fegyver, és persze az XP. Egy tábort settenkedve kiirtani jó egy óra. Minek kifarmolom(kigyúrom) magam beújítok egy jó fegyvert bemegyek a tábor közepére, pörgök, a hülyék meg odajönnek meghalni. Marha nagy kihívás pl az originsben Azok a szarvas ficsúrok. Vicces volt nézni ahogy az arcából 10 nyílvessző állt ki és még mindig vidám volt. Magasabb szintű? legyen. Százalékos eséllyel hajoljon el a támadás elől, keressen jól fedezéket. Lopózzon mögém... Vagy legalább 10 nyílvesszővel az arcában jöjjön oda és fejeljen meg hogy a 10 nyílvessző az én arcomban legyen. De ha a szeme közé lövök és nem rinocérosz, akkor nyúvadjon ki.

Lelombozó. Az első AC... Az igen, ott kerülni kellett a feltűnést, nem szaladgálunk, sétálunk, kivárunk, és a megfelelő időben egyet döfünk, és eltűnünk.
#34
#30: Nem. Jogos. A 69euros az a steel book, uncut edition (limited). A standard 44,99euro. Tegnap mikor voltam megvenni a Metrot akkor egymás mellett voltak, de így utólag vissza emlékezve már le esett "mit láttam".
#33
#31: *Mert az ai-t nem...
#32
#25: Akar azt is, igen.
#31
#27: Mert az ai-nem tudod mutogatni shotokon.
Az egysegsugaru hugyagyu meg shotok alapjan vasarol.
#30
#29: Akkir jól atbasszak ott az embert. Alapból nyomottabb áron jött. Még a digitális verzió is 14000. Angol storen 40£. Idehaza minden boltban 140000
#29
#28: Münchenben.(bár gondolom ez az egész országra érvényes)
Ha dobozosan akarnám megvenni akármelyik boltban akkor 69euro
#28
#23: Off
Bocs,de ez hol 70€?
#27
#24: Feltettem Crysis 2-t, na legalább olyan AI kellene ma is vagy még jobb egy fpsben.
Most látszik mennyire elhanyagolt téma ez.
#26
#5: Inkabb FC-Splinter Cell crossover...
#25
#24: És így piacot lehet teremteni az xp booster mikrotranzakciókra is, lásd AC.
#24
#22: Az munkaval jar.
Ezert kellett a szutyok rpg majomkodas bele.
Akkor nem kell jo ai.
Rafogod a klottgatyas trikos faszfejre, hogy 678-as szintu es azert nem bassza szet a fejet az m107-es.
Igy begyalogolhat a gepuska tuzbe, nem kell, hogy fedezekezzen.
Lehet olyan hulye mi t egy marek haj.
Nem kell tobb fele inteligenciaval biro ellenfeleket gyartani (okosabbakat hulyebbeket).
Nem igaz, hogy senkinek nem tunik fel, hogy ezert nyomjak a jatekokat az rpg-k ranyaba.
Olcso.
A hulyebbje meg becumizza.
#23
#22: Már tegnap is volt róla teszt más oldalakon. Nem kötekedésből írom. De ez a game egy hualladék. A grafikát leszámítva ez még indie game-nek is halvány, nem hogy valaki kb 70eurot fizessen ezért a szarért. Kb ha ezt adták volna a Far Cry5 season pass-ért (20euro) akkor mindenki bódog lenne.
De ehelyett átbaszták az embereket, lehúzták őket, megy majd a lázongás erre az ubi bejelenti hogy pihentetik a szériát, majd 2-3év múlva megint előállnak egy jobb iparos munkával amivel majd megint nagyon sokan elégedettek lesznek.... csak az a gond hogy aki ezért a szarért kifizette a teljes árat az nem látja viszont a pénzét.

(A metro-val 1000X jobban jártál volna. Éppen azt tolom és epic)
#22
a borzasztó AI-n nem hiszem el hogy nem voltak képesek változtatni tizenakárhány év alatt...
#21
#20: Buzgálkodást meg mégtöbbet. Egyébként a poszt-apokaliptikus világ nem realisztikus.
#20
#19: Realisztikus világot látunk eleget afk.