Unruly Heroes teszt

  • Írta: gorien
  • 2019. február 24.
Link másolása
A kínai mondák mesés világát sötétség fenyegeti, és csupán négy valószínűtlen hős állhat a gonoszok útjába. Az exubisoftos fejlesztők az Unruly Heroesszal mutatják meg, milyen eredménnyel jár, ha nincs mögöttük egy cégóriás pénze.

Az Unruly Heroes egy oldalnézetes akció-platformer játék, és egyáltalán nem meglepő, ha ennek láttán a Rayman-szériára asszociál valaki, a mögötte álló csapat, a Magic Design Studios ugyanis egykori Ubisoft-alkalmazottakat tömörít. A fejlesztők, akik olyan játékokon dolgoztak, mint az Assassin’s Creed vagy a Ghost Recon, betették a lábukat az indie piacra, és nem is akármilyen módon.

Az Unruly Heroest kínai mondák ihlették, ami éppúgy meglátszik a történeten, mint a zenén vagy a látványvilágon. Utóbbi igazi ékessége a játéknak: gyönyörűen rajzolt, változatos háttereken, figurákon, animációkon legeltethetjük a szemünket. A 29 pálya mindegyike erős, egyedi atmoszférával rendelkezik, legyen szó akár a havas hegycsúcsokról, akár az alvilágról, ráadásul mindegyik játszható karakter sajátos mozgáskultúrát és harcmozdulatokat kapott.

A történet szerint egy varázstekercs gondoskodik a világ harmóniájáról, ám sok évezrednyi próbálkozás után a sötétség erői sikerrel szaggatták darabjaira, ezért szörnyek és fenevadak dúlják fel az egykor békés vidéket. Négy hősre vár a feladat, hogy helyreállítsák a békét: Wukong, a majomharcos, a szerzetes Sanzang, Ki Hong, a repülni is képes malac, valamint az óriás Sandmonk indul utazásra Nyugat felé.

A négy főhős négy sajátos harcstílust jelent, bár nincs akkora eltérés közöttük, mint a kinézetük alapján sejteni lehetne. Sőt, a játékmenet szempontjából egyetlen lényeges különbség van, ugyanis ketten duplaugrásra képesek, ketten vitorlázásra. Emellett meghatározott pontokon (ezeket szobrok jelölik) igénybe vehetjük valamelyikük különleges képességét: Wukong óriási szellempálcát tud idézni, hogy hídként vagy fedezékként szolgáljon, Ki Hong léggömbként képes az égbe emelkedni, Sanzang fénygömbökkel tud célba lőni, Sandmonk pedig áttöri a különleges falakat.

A játékmenet két főbb mechanikára épít, a puzzle-fejtegetésre és az ellenfelek elpáholására. A fejtörők egy-egy szegmensre korlátozódnak, és nem is bonyolultak túlságosan, például a szobrokat kell ide-oda tologatni, hogy elérjünk egy távoli kart, vagy bombákkal kell eltalálni a megfelelő célpontokat. Ha nem is teljesen nyilvánvaló elsőre a megoldásuk, beleőszülni egyikbe sem fogunk.

A harc alapja a gombnyomkodás, de az egyszerűségért kárpótol az animációk kidolgozottsága. Mind a négy szereplő esetében gyors, távolsági és erőteljes támadások között válogathatunk, amelyek még ugrás közben használhatóak, így van bőven lehetőség a kombinációkra. Plusz mindegyik karakternek van egy feltölthető szupertámadása, amelyet szabadon engedve nagyobb tömegekben is rendet vághatunk. A bunyókat általában arénákban vívjuk, és a záporozó szörnyek épp ugyanolyan változatosak, mint a kisebb-nagyobb főellenfelek a pályák és a világok végén. A bossok legyőzésének a kulcsa nem csak a verekedés, hanem a harci stílusuk kiismerése és a csapásaik elkerülése is, tekintve, hogy egyetlen ütésükkel jelentősen csökkentik amúgy sem vaskos életsávunkat.

A haláltól egyébként nem kell tartanunk. Egyjátékos módban egy gombnyomásra tudunk váltani a négy szereplő között, így ha az egyik meg is hal, még három rendelkezésünkre áll. Ráadásul az elhalálozott hős pillanatokon belül lélekbuborék formájában felbukkan, amit ha kipukkasztunk, máris újra használhatóvá válik fél élettel. Mentési pontok is gyakran vannak, minden lényegesebb kihívás előtt. Egyedül a boss fightokban kell vigyáznunk, a lélekbuborékok ott ugyanis könnyen áldozatául esnek az ellenség támadásainak.

A játék emellett helyi co-opot is támogat, értelemszerűen maximum négy főig. Azontúl azonban, hogy a barátaink is csatlakoznak, hatása nem lesz a játékmenetre, nem lesz nehezebb a harc, a puzzle-ök sem lesznek mások. A kamera egyetlen játékost tud követni csak, így viszont, ha a többi játékos kilóg a képből, elkezdődik a fókuszpontba teleportálgatás.

Sajnos, ahogy a kézzel rajzolt, gyönyörű látványvilága az erőssége a játéknak, úgy gyakran a hátránya is. A harci mozdulatok és a mozgás elemei mind egy-egy animációt jelentenek – akkor kezdődik el a következő, amikor az előző véget ér. Így pedig sokszor belefutunk abba a frusztráló helyzetbe, hogy látjuk az érkező támadást, ugornánk is félre, ám Wukong még a pálcáját pörgeti, így telibe kapjuk a sérülést. Ugyanez a probléma a kalandozás-ugrálás közben is előfordul: a platformelemek széle, sarka nem mindig egyértelmű, így jobb esetben csak leesünk, rosszabb esetben belecsúszunk valamelyik hirtelen ölő csapdába.

Szerencsére azért akadnak olyan kreatív megoldások, amelyek miatt végig érdekes a játék. A legtöbb pálya kapott valami egyedit: van, ahol egy farkasbandita testét kell megszállni, máshol ködben rejtőznek a platformok, az alvilágban pedig erő nélküli kisbabákká válnak a hősök.

A maximalistákra továbbá aranytallérok és a világ békéjét őrző varázstekercs darabjainak gyűjtögetése vár. Az aranynak azonban sok haszna nincs, csupán néhány skint lehet venni belőle, a tekercsdarabok pedig artworköket oldanak fel. Mivel ezeket nem megerőltető összegyűjteni (és jutalomnak sem a legizgalmasabbak), újrajátszásra nem igazán csábít a játék.

Az Unruly Heroes mechanikailag nem egyedi vagy újszerű, a Magic Design Studios inkább már jól ismert és működőképes elemeket vegyített, amit a keleti hangulatvilág tesz igazán különlegessé. Könnyű belerázódni, és mivel a helyi co-op játékok amúgy is ritkaságszámba mennek, igazán jó, hogy az is került bele. A hibáiról a bájos humor és a gyönyörű animáció pedig sikeresen elvonja a figyelmet.

 Az Unruly Heroes Nintendo Switchre, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re jelent meg, a teszt az utóbbin készült.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...