Ape Out teszt

Az Ape Out nem egy bonyolult játék. Sem az irányítása, sem a játékmenete, sem a története nincs túlbonyolítva, mégis, egészen addiktív kalandot ígérnek a játék főhősének, a szabadságáért küzdő gorillának a megpróbáltatásai. Az Ape Out tipikusan az a játék, ahol minden az adott pillanatban zajló eseményekre való reakcióról, a helyzetekhez történő lehető leggyorsabb adaptálódásról szól, ami persze nem másra, mint a procedurálisan generált pályatervezésre, illetve az ebből egyenesen következő ellenfélszám és azok elhelyezkedésének véletlenszerűségére vezethető vissza. Az Ape Out alapjai a Hotline Miami vérgőzös koncepciójára lettek felhúzva, viszont Gabe Cuzzillo, Matt Boch és Bennett Foddy triójának játéka audiovizualitásban messze túlmutat az ihletforráson.

Ugyanis az Ape Out az elmúlt évek egyik legstílusosabb játéka. Minimalista, a régi idők mozifilmjeinek plakátjait idéző, Saul Bass munkásságából nagykanállal merítő látványvilágának és a játékbeli eseményekre valós időben reagáló, Vince Guaraldi gyönyörű jazzes dallamait megidéző zenés betétek tökéletes szimbiózisa, amit kapunk és látunk. A minimalista, letisztult koncepció képes a régi idők hangulata mellett itt-ott Sin City-megoldásokkal kizökkenteni (jó értelemben), míg a jazz motívumok csak addig visszafogottak, amíg főhősünk, a gorilla akcióba nem lendül. Közben a háttérben hol visszafogottan, hol a játék tempója által megkívánt ütemben dübörög a zene, aminek alapdallamait minden egyes falnak vágott, darabokra szaggatott fegyveres őr halálakor felcsendülő cintányérok egymásba fűzött felcsendülésével mi magunk varázsolhatjuk teljes zenei élménnyé.

Pedig maga a játékmenet nincsen túlbonyolítva. Az elszabadult, dühöngő gorillával egyetlen feladatunk van: a véletlenszerűen generált pályák egyik végéből élve jussunk el a másikba. Ez látszólag végtelenül egyszerű kihívásnak ígérkezik, de egyrészt a procedurálisan generált térkép miatt a helyszínek memorizálását azonnal elfelejthetjük, miközben ez a játékmechanikai megoldás azzal is jár, hogy az őrök elhelyezkedése is teljesen véletlenszerű. Nekünk mindössze a nyers erőnk áll rendelkezésre, de a brutális mészárlásunk nem mindig akkor lesz célravezető, ha ajtóstul rontunk a házba. Egyrészt idővel az őrök létszámából eredő túlerő is indokolja, hogy néha fedezékbe vonuljunk, kivárjunk, másrészt ahogy haladunk előre a játékban, úgy lesznek egyre jobban felszereltek az őrség tagjai.

Márpedig a gorilla sem golyóálló, így alapjáraton három lövést bírunk ki, az ütősebb fegyverek ellen viszont már annyit sem. Sajnos a bekapott találatok számával maximum a gorilla tempója esik csak vissza, ereje nem, ami szerintem egy kihagyott ziccer, mert ezzel is lehetett volna csavarni még a nehézségen. A játék letisztultsága a gorilla képességein is tetten érhető, ugyanis amellett, hogy elemi erővel tudjuk nekivágni a falnak az őröket, még annyira vagyunk képesek, hogy meg is ragadhatjuk őket, hogy aztán élő pajzsként többféle módon is kihasználjuk a smasszerek kiszolgáltatottságát. Egyrészt a társak nem szívbajosak, simán lelövik az eléjük tartott őrt, amivel ismét szabad célponttá válunk, másrészt amikor megragadunk valakit, akkor a megfelelő irányba állítva a fegyverét, rácélozhatunk társaira, ami egy rakétavetős, géppisztolyos vagy egy shotgunos tag esetében komoly pusztítást eredményez. Emellett persze az élettelen testet a többieknek is hajíthatjuk. Az elénk tartott pajzs (legyen szó élőről vagy a pálya valamelyik eleméről) viszont lelassítja mozgásunkat. És mivel a pályák többféle módon is teljesíthetőek, ennek bizony fontos szerepe lesz a későbbiekben, többek között a már említett taktikázás miatt.

A kapott élmény lényegében ennyi, nagyjából ennyiben ki is merül az Ape Out, ami jópofa módon albumokra hajazó megoldással mutatja be a 32 helyszínt, amiket a lemezek A és B oldalain érünk el. Maguk a pályák egy idő után nagyon hasonlóan festenek, és közben maga a játékmenet is kifullad. Legalábbis a harmadik lemeznél már tényleg az nyújtott újdonságot, hogy nagyobb számban érkeztek a szívósabb és jobban felszerelt ellenfelek, ami azt eredményezi, hogy a nyers erőnk fitogtatása helyett a taktikázásé lesz a főszerep. Nem azt mondom, hogy hiányoltam egy képességfát vagy a gorilla fejlesztési lehetőségeit, de azért a mások megragadásán és ellökésén kívül jobban is variálhatták volna a kihívást. Én sajnos számítógépen az irányítással sem mindig voltam kibékülve. Az egér segítségével mutatjuk az irányt, de néha nagyon kényelmetlennek bizonyult ez a megoldás, és mivel nem mindig lehet így pontosan beadni, merre akarunk menni és mit akarunk csinálni, belefutunk majd néhány elhalálozásba.

Az Ape Out a kisebb hibái ellenére az elmúlt évek egyik legstílusosabb indie játéka lett, ahol az akcióra adott intenzív zenei reakció most működik a legnagyobb harmóniában. Kicsit lehetne változatosabb a kihívás, de mivel egy olyan indie fejlesztésről van szó, amit jó eséllyel nem nagy dózisban, hanem kisebb adagokban fogyasztunk, ez a hiányosság nemigen fog majd feltűnni. Ha imádtad a Hotline Miamit, és régóta vágysz valami hasonlóan vér áztatta élményre, akkor ne habozz, bátran szerezd be!

Az Ape Out Nintendo Switchre és PC-re jelent meg. Mi utóbbin teszteltük.