Generation Zero teszt

Képzelj el egy alternatív idősíkot, ahol a világháborúból tanulva a svédek őrült katonai fejlesztésbe kezdenek! A fejlesztések azonban rosszul sülnek el, az ország a pusztulás szélére kerül. Üdv a Generation Zero világában!

A Just Cause-franchise és a Mad Max fejlesztését is maga mögött tudó Avalanche egy vadonatúj IP-vel lépett színre, mellyel azt a hatást kelti, mintha profik helyett csupán egy lelkes amatőr indie csapatról beszélnénk, akiknél ugyan dolgozik pár kivételes tehetség, de a fejlesztők többségének lövése sincs, hogy pontosan miként kellene elkezdeni a munkálatokat. Pedig az Avalanche csapatánál nyilván nem ez a helyzet. Kétségtelen, hogy a Generation Zerónak megvannak a maga remekbe szabott mozzanatai, ám sajnos minden ilyenre jut egy jókora negatívum is. A remek grafikával, analóg szintis zenékkel, káprázatos fényekkel és a szabadon bejárható skandináv szigetekkel tényleg egy tökéletes alapot raktak össze a játéknak, melyet azonban az érdektelen küldetésekkel, a borzalmas gunplay, az elavult játékdizájnnal és a tucatnyi sebből vérző multiplayerrel sikerült egy jellegtelen címmé torzítaniuk, amiről az embernek inkább az jut az eszébe, hogy egy félkész indie próbálkozással játszik. Pedig jó lenne, ha a játék kapna még egy esélyt, ugyanis akár egészen izgalmas dolgokat is ki lehetne belőle hozni.

A Generation Zero az 1980-as évek Svédországába repíti vissza a játékost, azokba a napokba, amikorra egyértelművé válik, hogy a vasfüggöny napjai meg vannak számlálva. A játék elején nem sok felvezetést kapunk, csupán pár sornyi átlebegő szöveget, melyből kiderül, hogy a svédek a világháború tanulságait leszűrve eszeveszett védelmi fejlesztésekbe kezdtek egy esetleges keletről érkező támadás megelőzése miatt. Utána pedig in medias res bele is kezdünk a személyes sztorinkba, amely szerint mi, a főszereplő, pont az osztálytársainkkal voltunk kint a vadonban, amikor a hazafelé vezető úton valami megtámadta a csónakunkat.

Szóval a játék indulásakor ott állsz a vadonban az éjszaka közepén, valami pont éppen rád feni a fogát, és már kezd magával ragadni a pánik, amikor a közelben pislákoló fényeket fedezel fel. Egy családi ház az, amit átkutatva valamilyen összetűzés nyomaira bukkansz, illetve kiderül, hogy a lakosok hátrahagyták az otthonukat, hogy egy biztonságos menedéket keressenek. Egyelőre még nem tudni, miért. Az ablakon kinézve egy szirénázó rendőrautó villogó kék fénye tűnik fel, mely körül a szétlőtt robotok egyértelművé teszik a szituációt; hazánk valamilyen okból kifolyólag támadás alatt áll.

Az üresen hagyott rendőrautót átkutatva némi lőszerhez jutsz, így elhatározod, hogy nekivágsz a rengetegnek, és kideríted, hogy hova tűntek a lakosok. Az első nyomok egy közeli templomhoz vezetnek. Már-már látni véled a távoli torony körvonalait a holdfényben, amikor hirtelen valami mozgásra leszel figyelmes. Az utat két oldalról szegélyező sűrű rengetegből robotok tűnnek fel, melyek első pillantásra szelíd ábrázatúak, amikor viszont megközelítenéd őket, hirtelen vörös fények kezdenek villogni, és a következő pillanatban arra eszmélsz, hogy teljes erőbedobással próbálsz fedezékbe vonulni a sűrű géppuskaropogás elől.

Óvatosan kinézel a fedezékből, látod, hogy egyre több robot gyűlt össze, körbevettek, így jobb híján fogod a rendőrautóból felvett tűzijátékrakétádat, meggyújtod, és olyan messzire hajítod, amennyire csak tudod. A robotok pár másodpercre szem elől tévesztenek, így fogod magad, és berohansz a mező túloldalán található templomba, majd jól magadra is zárod az ajtót. Az épületet alaposan bejárod, még a toronyba is felmész, ahol találsz egy puskát, meg a közelében néhány feljegyzést, miszerint a lakosok tovább menekültek a közeli kis tanyára.

Nincs mit tenni, irány a tanya! Folytatod a sétát a hosszú-hosszú betonúton, amin eddig is jöttél, néhol rövidítés gyanánt átvágsz egy-egy szántóföldön. Hirtelen a fények picit megváltoznak, magad mögé nézel, látod a skandináv vidék felett felkelni a napot, és arra gondolsz, hogy ez a játék tényleg gyönyörű. Nem csak a napszakok, de még az időjárás is dinamikusan váltakozik, és mindezt úgy, hogy még a gépigény is egészen baráti lett.

Észreveszed, hogy az ellenségek is reagálnak a nappali fényre, sokkal messzebbre képesek ellátni, így próbálsz minél inkább a sűrű növényzet közt lopakodni. Ahogy mendegélsz, kisvártatva feltűnik előtted egy csűr és pár mezőgazdasági épület. Végre! Megtaláltad a tanyát! Már boldogan rohannál a célodhoz, ekkor azonban megpillantod a házak közt járőröző robotokat. Ugyanolyan kutyaforma gépek, mint amikkel már korábban találkoztál, úgyhogy magabiztosan fogod a templomban talált puskádat, és felkészülsz az összetűzésre.

Szépen lassan becélzod az első robotot, és meghúzod a ravaszt. A puska eldörren, a robot áramtalanul felfordul, viszont az összes többi járőr kiszúr, és elkezd rád tüzelni. A házak közt futkározva sikerül őket magadról lerázni, így nagy nehezen le tudsz velük számolni egyesével. Miután végre biztos a terep, elkezdheted keresni a túlélőket. Csalódottan veszed észre, hogy az embereknek ismét hűlt helyét találod, csak néhány kiterített hálózsák és pár jegyzet utal rá, hogy nemrég még itt táborozhattak. Elkezdesz kutakodni, egyesével átnézed az épületeket, minden fiókot, minden asztalt, minden csomagtartót átfésülsz, így némi lőszerre, pár elsősegélycsomagra és egy üzenetre bukkansz, amiben azt írják, hogy a túlélők tovább mentek a közeli város kiépített menedékhelyére.

Kicsit bosszúsan, de hát jobb döntés híján újra útra kelsz, a táblák és a térképed segítségével megpróbálod felkutatni a közeli városkát. Útközben megint találsz pár szétlőtt robotot, mellettük egy-egy szerencsétlenül járt rendőrautót, sőt, néhol még egy kilőtt katonai tankot is, melyeket csak óvatosan közelítesz meg, a sok-sok járőröző négylábú robot miatt. Elkezdesz magadban tanakodni, hogy áh, a csudába is, hátha valami izgalmas loot vár rád a félreeső helyeken, ezért úgy döntesz, hogy megküzdesz érte. Sorra lövöd ki az azonos robotokat, és kutatod át a pont ugyanolyan járműveket. Utóbbiakkal kapcsolatban már elkezd reflexszerűen ráállni a kezed, hogy először a sofőr ajtaját nyitod ki, majd leguggolsz, hogy beláss az anyósülés alá, aztán kinyitod a hátsó ajtókat, végül pedig a csomagtartót.

Míg először minden egyes autónál lelkesedeltél, hogy hurrá, végre találsz egy túlélőt, vagy valami érdekes cuccot, mostanra egyre inkább kezded elfogadni a tényt, hogy öt-hat pisztolygolyónál és egy ragtapasznál felesleges többen reménykedned. Egy-egy robotba viszont elkélhet akár húsz golyó is, tehát nem sok választásod maradt, minden autót, fabodegát, vagy elhagyatott viskót átkutatsz, ami szembe jön veled. Kissé már unottan, de folytatod az utat a közeli városkához, reménykedve benne, hogy majd hátha felpörögnek az események. A település határánál rögtön meg is találod a föld alá vájt bunkert, melyet egy zord kerítés zár el a külvilágtól. Ezen átmászva boldogan belépsz, ám odabent nem vár más, mint a koromsötét üresség.

Zseblámpáddal felszerelkezve megkeresed a generátort, kivilágítod az egész kócerájt, átnézed a nyomokat, és mi fogad? Nos, a túlélők féltek a helyükön maradni, így a katonaság követve az evakuációs tervet kiürítette a települést. Arról viszont nem tettek említést, hogy az evakuációs terv szerint merre van a kimenekítési pont. Visszamész a földfelszínre, és elkezded átkutatni a fontosabbnak vélt házakat nyomok után.

Időközben egy picit pihensz, körbenézel és megcsodálod a tengerparti lakóhely gyönyörű látványát, majd felszívod magad, és folytatod a majdnem 100 százalékosan azonos felépítésű házak átnézését vagy egy fél órán át. Már-már annyira megszokod, hogy mindegyik házban a bejárattal szemben van a nappali, és attól balra a lépcső, hogy amikor egy olyanba tévedsz, ahol valamiért középen van a lépcső és jobbra a nappali, akkor egy elégedett mosoly suhan át az arcodon, és arra gondolsz, hogy nem baj, legalább van végre egy olyan sandbox játék, ahol minden ház bejárható.

Hamar kinyomozod, hogy a kimenekítési pont a város melletti focipályán található. Odarohansz, de persze ismét csak pár robotkutyát találsz, meg néhány nyomot arra, hogy a kimenekítést megzavarták, de a túlélőknek sikerült elmenekülniük a közeli katonai bázisra. Na, végre! Egy katonai bázis. Valljuk be, ennél biztonságosabb pontra nem igazán lehet menekülni egy robottámadás alatt, szóval ott már biztosan megtalálunk mindenkit. Legalábbis ezt hiszed. Útközben besötétedik, előbújik a hold, melynek fényében gyönyörűen néz ki a svéd vadon, egy-egy nagyobb szélfújásnál olyan érzésed támadhat, mintha az egész vadon tényleg tele lenne élettel.

Pedig nincs, csak pár, mostanra már rendkívül idegesítő robotkutya cikázik a nyomodban, amik ideális célpontnak tűnnek a nemrég felvett géppisztoly letesztelésére. Egy pillanattal később, miután a játék eleje óta kínkeservesen gyűjtögetett 100 golyódat egyetlen robotra pazaroltad, úgy döntesz, hogy maradsz a jól bevált pisztoly-puska kombónál. A katonai erőd egy domb belsejébe épült, így a felszínen sétálva lenyűgöző élményt nyújt, hogy a sík terepen még bekerítésre is képes AI egyáltalán nem képes feldolgozni a domborzati viszonyokat, így a robotok össze vissza ugrabugrálnak szintkülönbség nyújtotta lankák közt.

Rábukkansz a bunker ajtajára, ami azonban zárva van, így át kell kutatni a lelőtt robotokat, hogy megtaláld a belépéshez szükséges szerkentyűt. Rögtön az elsőnél találsz is egyet, de azzal hiába próbálod meg kinyitni az ajtót, nem működik. Keresel egy újat, az sem. Egy harmadikat, de az sem. Na, a negyedik az már jó volt. Nyílik a kapu, várod az ünneplő tömeget, de bumm, megint csak egy koromsötét szoba.

Megint megkeresed a generátort, fényt csiholsz, és szomorúan veszed tudomásul, hogy a katonai bunker egy kisebb labirintus, melyben nem csak az irányítószobát, de a kiutat is szinte lehetetlen megtalálni a teljes mértékben azonos szobáknak és folyosóknak köszönhetően. A sivár, ámde öt-hat szint mélységbe hatoló bunker kihaltságát néhány vadonatúj ellenség töri meg, apró ugráló robotok, amik az első alkalommal még rád hozzák a frászt, de utána már csak idegesítő, hogy 100 méterrel odébb is azt jelzi a gép, hogy észrevettek.

A bunker parancsnoki szobájában pedig már-már sejthető, hogy mi vár rád; a túlélők a közeli nagyvárosba menekültek. De ezúttal legalább a főküldetés mellett kapsz néhány mellékküldetést is, így átkutathatsz egy másik közeli tanyát, egy másik városkát és egy másik autóroncsot. Időközben arra is rájössz, hogy van skillrendszer, és eddigi pontjaidat elhasználva most már 10 százalékkal gyorsabban töltesz újra, és 10 százalékkal gyorsabban futsz. Húz perc bolyongás után kitalálsz a föld alatti katonai bázisról, és kiválasztod azt a küldetést, aminek a célterülete a legközelebb helyezkedik el hozzád. Útközben megpillantasz pár felborult rendőrautót, néhány elhagyatott tanyát, és egy-két járőröző robotot…

Szóval igen, ez ennyi. A Generation Zero közel sem a legjobb játék. A felütés teljesen rendben van, a grafika a furcsa élsimítástól eltekintve káprázatos, a zenék hangulatosak, a környezet pedig rendkívül autentikus és egyedi. A Far Cry-széria és Dead Island stílusát idéző szabad küldetésválasztásos rendszer viszont borzalmas lett, a koherencia megteremtésére szolgáló játékdesign egy kisebb katasztrófa, az AI néhol működik, néhol nem, a fegyverkezelés és akció nehézkes, és szinte minden - de tényleg minden - teljes mértékben repetitív. A házak, az ellenségek, a lootok, a pályaelemek, de még a sztori is. A történet alapjaként ugyanis egyfajta rejtély szolgál, hogy kiderítsük, pontosan mi is történt az országban. A készítők viszont ezt is annyira túlerőltették, hogy az első óra után az izgalom helyét átveszi az unalom és a kiszámíthatóság, így az utolsó halvány reményként a játékmenet felé fordulhatunk, ami viszont csak a pokol még sötétebb bugyrába taszítja a játékost.

A koncepció problematikája mellett ugyanis a technológiai kivitelezés is bőven hagy maga után kívánni valót. A játék csak úgy hemzseg a bugoktól, rengeteg alkalommal futhatunk olyan hibába, amikor egy, a továbbjutáshoz nélkülözhetetlen tárgy nyom nélkül eltűnik a pályáról, és kénytelenek vagyunk elölről kezdeni akár az egész játékot. A helyzetet ráadásul tovább súlyosbítja, ha a négyfős co-op játékmódban vágunk bele a dolgokba, mert ilyenkor rendszerint csak a host eredményeit menti el a játék, a vendégek pedig mindent kezdhetnek elölről, ami egy 20-30 órás játék esetében nem egy nyerő megoldás.

Összességében tehát a Generation Zeróban bőven meglett volna a potenciál, a skandináv környezet, a történet felütése és 80-as éveket tökéletesen felelevenítő atmoszféra komoly lehetőségeket adott készítők kezébe, amit sajnos teljes mértékben elfecséreltek. Legalábbis egyelőre. Az Avalanche gyakran szokott hallgatni a közösség visszajelzéseire, tehát elképzelhető, hogy még rengeteget javítanak majd a játékon. Ehhez azonban újra kéne írni a történet jelentős részét, átdolgozni az AI-t, kijavítani a multiplayeres funkciókat, megszüntetni a rengeteg bugot, átalakítani a komplett fegyverkezelést és picit jobban feltölteni az igencsak üres játékteret.

Szóval munka az akadna bőven, amibe még ha bele is vágnak a fejlesztők, az idő akkor is ellenük dolgozik. Ennek oka, hogy a játék a multiplayerre lett kihegyezve, ám ehhez mérten drámaian kezd elnéptelenedni; PC-n a megjelenés napján még közel 7 ezer ember játszott vele egy időben, a létszámuk viszont mostanra csúcsidőben is alig haladja meg az 500-at. Ezen pedig nyilván nem sokat segít a viszonylag magas, 10 ezer forint körüli ár sem. A mostani állapotban ennyiért nehéz lenne őszintén ajánlani a játékot, viszont ha elkötelezett rajongója vagy a 80-as évek Svédországának, akkor érdemes minél előbb belevágnod, amíg még akad játékos a co-op kalandokhoz.

A Generation Zero jelenleg Xbox One-on, PlayStation 4-en és PC-n érhető el, mi utóbbin teszteltük egy Intel i7-9700K, 16 GB RAM és egy NVIDIA GeForce RTX 2060 társaságában.

4.0

Generation Zero teszt értékelés 4.0

Pozitívumok:

  • A skandináv környezet néhol lélegzetelállító
  • A 80-as évek stílusát tökéletesen idéző látványvilág és hangzás
  • A környezet szinte él: dinamikus az időjárás, és váltakoznak a napszakok
  • Izgalmasan indít a történet...

Negatívumok:

  • …de a második pályára már unalomba fullad
  • Botrányos gunplay, nehézkes akció
  • Minden téren repetitív
  • Kétségbeejtően érdektelen, ámde kötelező lootolás
  • Átgondolatlan, összecsapott struktúra
  • Megszámlálhatatlanul sok bug
16 komment - szólj hozzá!