Anno 1800 teszt

  • Írta: sirdani
  • 2019. április 17.
Link másolása
A legutóbbi Anno-epizódok jövőbe tett kiruccanása után ismét a történelemé a főszerep. Üdv a viktoriánus korban, ahol gőzhajókkal, kohókkal és vasúttal hozta el nekünk a Blue Byte csapata az elmúlt évek leghangulatosabb stratégiai játékát!

Közel másfél hónappal ezelőtt lehetőségünk nyílt kipróbálni az Anno 1800 bétaverzióját, mellyel kapcsolatban összességében egy meglehetősen pozitív képet festettünk, ám végig ott motoszkált bennünk két kisebb negatívum. Egyrészt némileg több újdonságra vágytunk, másrészt pedig úgy éreztük, hogy a játék időnként hajlamos ellaposodni, és sokszor elsumákolja a viktoriánus atmoszféra megteremtésének feladatait. Nos, nagy örömünkre szolgált, hogy a végleges verzió már orvosolta ezeket a problémákat, és a Ubisoft egy olyan birodalomépítős játékkal örvendeztette meg a rajongókat, mellyel kapcsolatban tényleg elégedettek lehetünk. Kalandjátékos expedíciók, a viktoriánus zsánerbe tökéletesen passzoló sztori, lenyűgözően részletgazdag épületek, illetve minden eddiginél „élőbb” városokkal vár mindenkit az Anno 1800.

A játék alapvető felépítését tekintve a készítők visszatértek a gyökerekhez, szóval ezúttal tényleg azt kapjuk, amit az Anno-franchise egy újabb epizódjától elvárhat az ember: egy várostervezésben, kereskedelemben és birodalommenedzselésben tökélyre fejlesztett alkotást, mely a kritikus pontokon bátran támaszkodik a korábbi részek stabil alapjaira, ám időnként egy-egy telibe talált újítással mégis egyértelműen jelzi, hogy az Anno 1800 egy teljesen új cím a sorozatban, nem pedig csak holmi nagyra nőtt textúracsomag.

A központi szerepet ismét birodalmunk nyughatatlan fejlesztése kapja: a kezdetben szinte csak halászattal és favágással foglalkozó településeket egyre vonzóbbá kell alakítanunk, és ha jól csináljuk, akkor a lakosság számában drasztikus növekedést érhetünk el. Amennyiben a földművesek jól érzik magukat az otthonaikban, úgy lehetőségünk nyílik parasztházaikat munkásszállóvá fejleszteni, így lényegében nem csak komplexebb épületek felhúzására kapunk lehetőséget, de létrejön egy merőben új társadalmi osztály is vadonatúj elvárásokkal, képességekkel és munkamorállal.

A munkások ugyanis a hal mellett már nem csak kenyeret, de még disznóhúst is követelnek, amihez disznóólakat és hentesüzemeket kell létesítenünk, de ugyanígy extra elvárásként fellép a templomok és iskolák létesítése, valamint a minőségibb alkoholok és a jobb szórakozóhelyek iránti igény is. A fejlődés érdekében pedig mindent be kell vetnünk, ugyanis a munkások, ha jól érzik magukat, akkor cserébe olyan munkákat is képesek elvégezni, amire senki más nem lenne képes a birodalmunkban. Így lendülhetnek működésbe például a több száz dolgozót igénylő hatalmas vaskohók, ércbányák, vitorlakészítő üzemek vagy éppen ágyúöntödék.

A fejlődésnek azonban ára van; a hatalmas üzemek sűrű füstöt okádnak magukból, ami ellehetetleníti a környéken lakók életét, akik először csak kisebb sztrájkokat robbantanak ki, melyeket ha a rendőrséggel nem tartunk kézben, akkor komplett forradalommá is fejlődhetnek. Az Anno 1800-ban éppen ezért a korábbiakhoz mérten jóval komplexebb menedzselési modellt kapunk, ahol minden apró részletre ugyanúgy figyelmet kell szentelnünk, mivel a jelentéktelennek tűnő kis változások is képesek lehetnek romba dönteni egy egész birodalmat.

Ha azonban sikeresen vesszük ezeket az akadályokat is, akkor városunk eljuthat a korszak csúcsára, és a parasztházak, illetve munkásszállók mellett már az iparos mestereknek és értelmiségi polgároknak is felhúzhatjuk a díszes sorházaikat. Ezen a szinten az igények még drasztikusabb mértékben nőnek, és ez az események egy olyan láncolatát indítja meg, ami matt az Anno 1800-nak egy eléggé komoly lehetősége adódik kitűnni a konkurensek közül.

Az eddig leírtak alapján ugyanis nem sokban különbözne a játék az olyan címektől, mint például a Frostpunk, melynek némiképp fejlettebb grafikájával és a zord hóviharok élethű bemutatásával szemben az Anno 1800 aligha rúghatna labdába. Csakhogy az Anno új epizódjában nem csupán egy kis falut, vagy esetleg egy városkát, de még csak nem is egy metropoliszt irányítunk, hanem egy egész birodalmat.

Az iparosoknak ugyanis szükségük lehet olyan ételekre és nyersanyagokra, melyek a játék kezdetekor egyetlen otthonunkként szolgáló szigeten nem teremnek meg, vagy nem bányászhatók. Sőt, az is gyakran előfordulhat, hogy egy-egy megbízás, vagy az egyjátékos kampány néhány küldetése hív minket a távoli gyarmatok eldugott szigetvilágába, de akárhogy is legyen, nem létezhet fejlődés felfedezés nélkül. Ilyenkor pedig nincs más lehetőségünk, mint fregattjainkat bőszen megpakolni ellátmánnyal és egyéb utánpótlással, majd útnak indítani az ismeretlen felé, és remélni a legjobbakat.

A felfedező expedíciók során a hajók rendszerint nehéz szituációkba keverednek, melyekben a fontosabb döntéseket nekünk kell meghozni, két-három lehetőség közül választva. Így előfordulhat például, hogy a kezdetben még komolytalannak tűnő járvány az egész vállalkozást sikertelenné teszi, vagy egy kocsmai verekedés drasztikus vérontásba torkollhat, máskor pedig egy kalózhajóval történő összetűzés veszélyeit becsülhetjük alul, és kényszerülhetünk menekülőpályára. Ha azonban jól döntünk, akkor újabb világokat fedezhetünk fel, melyek tökéletes területet szolgáltatnak az újabb kolóniáink létrehozására.

Ezeken a gyarmatokon a helyi lakosságnak szüksége lesz kórházakra, a védelmüket biztosító csatahajókra, jó minőségű ruházatra, vagy speciálisabb építőelemekre, melyeket csak az anyaországból szerezhetünk be, így jobb híján egy saját kereskedelmi flottát kell felállítanunk, melyben minden egyes hajónak külön-külön menetrendet állíthatunk össze aszerint, hogy melyik kikötőben milyen szállítmányt pakoljon le, és hogy mit vigyen tovább.

A játék pedig ezen a ponton tud a leginkább tündökölni, amikor a birodalmunk már olyan nagyra nőtt, hogy lehetetlen minden apró ügyet egyedül intézni; ha a településeket nem terveztük meg megfelelően, vagy a lakossággal nem törődtünk eleget, könnyedén káoszba torkollhat az eddigi munkánk. Ha viszont ügyes uralkodók vagyunk, a játék azért is jócskán megjutalmaz, a sztrájkoló tömeg eltűnik a zsúfolt utcákról, és helyüket spontán ünnepségek és a karneválozó nép veszi át.

A széria életében a legnépszerűbb játékmód rendszerint a kötetlen sandbox szokott lenni, ahol nagyratörő terveinknek sem az idő, sem pedig a felfedezhető világ mérete nem szabhat gátat, birodalmunkat addig építhetjük, amíg csak szeretnénk. A játék emellett kapott multiplayer lehetőségeket, melyeket sajnos nem igazán bontakoztatott ki; lényegében ugyanazt kapjuk, mint a sandbox módban, csak 2-4 fős felállásban, ahol a cél, hogy lakosságunk mindenkinél előbb érje el a kitűzött lélekszámot. Szóval a multi nem ad sokat az élményhez, ráadásul az igencsak hosszú menetek, a folyton lelépő játékosok és a gyakran jelentkező hálózati problémák miatt nem is igazán érdemes barátok nélkül belevágni. Viszont legalább van lehetőség elmenteni a közös állást, így a sok-sok órás játékokat nem kötelező együltünkben végigjátszani.

A legnagyobb újításokat azonban kétségkívül a sztorival és átvezetőkkel fűszerezett egyjátékos kampányban találhatjuk. A korabeli kosztümös drámákat idéző történet lehet, hogy nem fogja végig izgalomban tartani a játékosokat, ám nyilván nem is ez a célja, az atmoszféra és a hangulat megteremtéséhez viszont pont tökéletes. Eszerint a főszereplőnk édesapját a konkurensek a sírba üldözték, és mint a család utolsó lehetőségeként megpróbálkozunk egy saját telep létrehozásával. Ez természetesen meglepően jól sikerül, és így aztán a gonosz és pénzsóvár nagybácsink személyében újabb ellenlábasokra, segítő nagynénink és távoli rokonaink révén pedig új szövetségesekre is szert tehetünk. Időközben pedig találkozhatunk a korszak összes jellegzetes narratívájával; elcsábíthatjuk a szomszéd városból a munkásokat, rabszolgákat szabadíthatunk fel a gyarmatokon, sztrájkokat verhetünk le és még a sajtót is manipulálhatjuk.

Ha már megemlítettük az újságokat; amikor speciális események történnek - egy új kikötő megnyitása, nagyobb sziklaakadály felrobbantása, új hajó útnak indítása, tűzvész megállítása - a sajtó rögtön ott is terem, és cikket ír róla. Sőt, néha mi magunk is besegíthetünk a főszerkesztő munkájába a címlapra kerülő épület lefotózásával. Ha pedig úgy gondoljuk, hogy az írások rossz hatással lehetnek a birodalmunkra, akkor befolyásunkat latba vetve cenzúrázhatjuk a nekünk nem tetsző híreket.

Nagyot fejlődtek a béta óta az ügyességi feladatok is, ezúttal már sokkalta jobban beépülnek a játékmenetbe; a falusiak megbízásából néha például kóborkutyákat kell befognunk, ami konkrétan azt jelenti, hogy minden egyes utcát alaposan végig kell pásztáznunk, hátha kibökünk rajta pár oda nem illő ebet, melyekre rákattintva máris elháríthatjuk a problémát. Emellett gyakoriak az olyan kalandjátékos feladatok, melyek során például egy csempészhajót kell követnünk észrevétlenül, hogy végre felderítsük a banditák búvóhelyét. Ezek nyilván nem olyan nagy dolgok, ám egy keményvonalas RTS-ben mégiscsak egzotikus hatást keltenek.

Végül érdemes pár szót ejteni a játék grafikai megjelenítéséről is. Az összhatás tekintetében lehengerlő látványt kapunk, az elődökhöz képest jókora a minőségbeli ugrás. Minden egyes épületet rogyásig pakoltak a megszámlálhatatlanul sok kis apró részlettel; az iskola udvarában a gyerekek kórusokban énekelnek, a kőfejtővel felszerelt börtönszigeteken a rendőrök az alakulótéren sorakoznak, a szőlőbirtokokon pedig gőzgépekkel szüretelnek.

A játékosoknak azonban mégiscsak lehet némi hiányérzetük, mivel a textúrák felbontása és a poligonok száma nem túl magas, pedig hatalmasat dobna a játékon valamilyen utcai (vagy esetleg a lakosokhoz kapcsolható külső) nézet. Ennek azonban nyilván gátat szabnak a korosodó technológiai megoldások, kiváltképp, ha a kamerát bedöntve oldalnézetből vizsgáljuk az eseményeket, ugyanis ilyenkor bizony egy i7-9700K-t is fel tud pörgetni 100 százalékra a játék némi akadozás mellett.

Ha az elmúlt évek stratégiai játékos felhozatalát nézzük, akkor az apróbb hibák ellenére összességében elmondható, hogy az Anno 1800 egy remekbe szabott, hiánypótló játék lett, mely már rögtön a menü hátterében felbukkanó animált festményekkel és a korabeli hangzásvilágú zenéivel az indulás pillanatától kezdve a játék bezárásáig teljes mértékben beszippantja a játékost a viktoriánus korszellemével. Játékmenetileg szinte lehetetlen belekötni az Anno 1800-ba; a történet hangulatos, az építkezés jól átgondolt és látványos, a játékosnak gyorsan hozhat sikerélményt, az AI hozza az elvárható szintet, a kereskedelem és a diplomácia pedig kellőképpen összetett, ám mégsem túlbonyolított. A játék változatos, a franchise elkötelezettjeinek is bőven tartogat kihívásokat, ám az újonnan belépő játékosoknak sem kell tartaniuk tőle. Az útmutatók meglehetősen jól lettek összerakva, szinte minden csínját-bínját megtanítják az alkotásnak úgy, hogy közben a szabályok is egy meglehetősen koherens és intuitív játékmenetre épülnek, melyet alig pár óra leforgása alatt bárki elsajátíthat annyira, hogy a kampány mellett a multiba is belekóstoljon. Szóval azoknak, akik picit is nyitottak az RTS játékok iránt, nem érdemes kihagyniuk az Anno 1800-at, a korszak és a széria rajongóinak pedig egyenesen kötelező darab.

Az Anno 1800 PC-n érhető el, mi egy NVIDIA RTX 2060, 16 GB RAM és egy i7-9700K társaságában teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...