Fade to Silence teszt

A Black Forest Games úgy gondolta, hogy a sikeres Giana Sisters: Twisted Dreams, illetve a kevésbé sikeres Rogue Stormers után időszerű, hogy egy másik műfajban is szerencsét próbáljanak. Éles váltás következett, mostani tesztünk alanya, a Fade to Silence ugyanis a sandbox-jellegű túlélőhorrorok egyelőre szűkkörű kínálatát igyekszik színesíteni, sajnos nem sok sikerrel. A fejlesztőcsapat ugyanis nem elégedett meg a magabiztos alapokkal, helyette elképesztően színes műfaji kavalkád kerekedett ki a Fade to Silence-ből. És ugyan az extra játékelemek egytől egyig passzolnak a zsánerhez, a csapat nem tudott kilépni a középszerűség árnyékából. A Fade to Silence-ben csak a kezdeti órákban szórakoztató a társak és az erőforrások menedzsmentje, a bázisépítés, a gyűjtögetés, a kraftolás és a harcrendszer, ami a Dark Soulséra hajaz, de a kilúgozott változatának is csak jó indulattal nevezhetnénk. 

És ahogy telnek az órák a játék fagyos, hóviharokkal nehezített posztapokaliptikus világában, úgy válik egyre világosabbá, hogy a játékelemek együttesen nem képesek élvezhető egyveleget alkotni. Ezt a problémát sajnos a történet gyakorlatilag egy helyben toporgása sem tudja feloldani, a Fade to Silence ugyanis hiába indít egy érdekesnek tűnő felütéssel, valójában több órával később sem tudunk meg sokkal többet a játék Lovecraft és John Carpenter ihlette világáról, illetve a minket kísértő Eldritch vagy más néven a Belső Hang szerepéről.

A történet főhőse Ash, aki a túlélők vezetője és akit valamilyen rejtélyes kapcsolat fűz a már említett Eldritchhez, de hogy pontosan mi ez a kötelék, arról nemigen ad tájékoztatást a játék. A mi feladatunk nem más, minthogy felszabadítsuk a fura lények által megfertőzött és polipként bekebelezett földünket, és túlélők után kutatva, majd azok segítségével újraépítsük porig rombolt településünket.

A játék kezdetén kétféle játékmód közül választhatunk. Az Exploration megengedőbb, itt ugyanis végtelen életünk lesz, így hiába öl meg minket egy szörny, vagy fagyunk meg a semmi közepén, az Eldritch és köztünk lévő rejtélyes kapcsolat miatt újra és újra reinkarnálódunk, a játékot pedig ott folytathatjuk, ahol kényszerből abbahagytuk. Ebben a játékmódban egyébként az ellenfelek sem olyan szívósak, és a hóviharok sem sújtanak minket olyan erővel és gyakorisággal, mint teszik azt a Survival módban. Ez utóbbiban további nehezítés, hogy korlátozott élettel rendelkezünk, és csak az segít bennünket, hogy különböző buffokat tudunk elérni, amelyek a halálunk után is megmaradnak. Ami viszont frusztráló megoldás, hogy valamiért egyetlen mentési lehetőségünk van, vagyis ha játékmódot váltunk, mindent elveszítünk, amit addig elértünk, felépítettünk, összegyűjtöttünk, kraftoltunk és felfedeztünk.

Pedig ezek egyike sem egyszerű feladat, még Exploration módban sem, pedig ott bőségesen el leszünk látva bányászható nyersanyagokkal, vadászható állatokkal, tűzifával vagy egyéb hasznos alapanyagokkal. Minden egyes megkezdett felfedező túránk előtt ügyelnünk kell Ash állapotára, aki nem csak könnyen megfagyhat, de az éhezés is komoly problémát fog jelenteni. A magunkkal cipelhető lootok száma pedig erőteljesen korlátozott, így mindig jó előre ki kell találnunk, mit hagyunk a bázisunk raktárában, és mit viszünk magunkkal, vagy éppen miből tárazunk be jó előre, hogy egy esetleges hóvihar se okozzon fejtörést. A gond az, hogy ezeknek az elemeknek a megértése, használata és kapcsolata sehol sincs értelmesen elmagyarázva, így mindent magunknak kell felfedeznünk, kitapasztalnunk.

Ráadásul egy idő után a megtalált túlélőket is menedzselnünk kell, akik nem csak éhezhetnek és halálra fagyhatnak, de a kis lelkükkel is törődnünk kell. Persze megéri, ha foglalkozunk velük, ugyanis nem csak segítséget nyújtanak a felfedezések során, de akár önálló küldetésekre is küldhetjük őket, így még gyorsabban juthatunk hozzá jobbnál jobb lootokhoz, miközben új recepteket is megtanulhatunk tőlük, vagy csak fejlettebb felszereléseket gyárthatunk a közreműködésükkel.

Szuper játékelem, hogy a morál fenntartását erőteljesen segíti, ha megfelelő szálláshelyet biztosítunk a társainknak. Az építkezés egy fontos eleme a Fade to Silence-nek, ugyanis így tudunk például farkasoknak is menedéket nyújtani, akiket aztán befoghatunk, hogy a gyorsabb közlekedés céljából szánhúzóként segítsenek nekünk. Maga az építkezés nincs túlbonyolítva, de sajnos ez a játékelem sincs különösebben kidolgozva. Például ha úton vagyunk, akkor nem tudunk távolról építkezni, minden esetben vissza kell térnünk a bázisunkra. Szerencsére a térképen elhelyezett kristályok segítségével azért megoldott a gyorsutazás, de ez akkor is kényelmetlenséget szül. Az a baj a játék összes mechanikájával, hogy önmagukban nagyon jól belepasszolnak a zsáner kereteibe, de mindegyik megragadt a középszerűség szintjén, így néhány óra játék után nem képes újabb réteget lehántani magáról a Fade to Silence, azaz a teendők rutinszerűvé, kiszámíthatóvá és unalmassá válnak.

Utolsó mentsvár a harcrendszer lehetne, de egyrészt az ellenfelek nagyon sablonosak és a változatosság itt sem érhető tetten. Másrészt hiába építkezik a Dark Souls-féle staminarendszerre a mechanika, a From Software klasszikusára még nyomokban sem emlékeztet az élmény. Nem kell taktikusan megközelíteni az összecsapásokat, elég, ha távolról lenyilazunk mindenkit, vagy az erősebb támadással csapunk le, majd kikerüljük a visszatámadást. Ez utóbbi is döcög, az irányítás ugyanis egérrel és billentyűzettel kifejezetten fapados és mellőz mindenféle reszponzivitást. A helyzetet némileg orvosolja a kontroller, de elég komoly késleltetés van a gombok lenyomása és a kívánt mozdulatsor megtörténése között, így jó eséllyel az ellentámadások elkerülése inkább bekapott csapások formájában kerül elszenvedésre.

A végeredményt pedig végképp a középszerűségbe betonozza az elképesztően sok hiba. Ugyan a tesztkód kézhezvételekor kaptunk egy külön dokumentációt, amiben a fejlesztők és a kiadó az ismert hibákat sorolja fel, de ebben a formában azért elég merész döntés a nagy nyilvánosság elé állni a játékkal. Rendszeresen kísértettek a kifagyások, az ellenfelek és társaink simán elakadnak objektumokban és bizony a teljesítmény terén sem kapunk konstans minőséget, így simán lezuhan a framerate, de sok más technikai probléma is akad még a játékkal.

A Fade to Silence egy erősen közepes játék. A gyűjtögetés hamar unalomba fullad, a környezet egyhangú, az építkezés fapados, hősünk egyes attribútumainak menedzselése nem nyújt komolyabb kihívást, a történetről több órányi játék után sem tudunk meg sokat, így a motiváció is hamar elvész, a harcrendszer pedig körülményes, miközben komoly teljesítménybeli problémák kísértik a kalandozásainkat. Utóbbit lehet még orvosolni, de a játékmenet magjának számító elemeket már nem igazán lehet finomhangolni, ami azért kár, mert egyébként lenne potenciál a játékban, csak képtelen kiaknázni azt. Túl nagyot akart markolni a Black Forest Games, de végül nem tudott megbirkózni egy ekkora feladattal.

A Fade to Silence PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PC-n teszteltük.