A több mint két évtizede megjelent Grand Theft Auto egyszerre volt korszak- és zsáneralkotó. Az akkori DMA Design (a mai Rockstar North) fejlesztése azóta minden idők egyik legszórakoztatóbb, legkelendőbb, legleg sorozatává nőtte ki magát, így nem meglepő, hogy a retróőrület ezt a játékot is utolérte. Brian Provinciano és a Vblank Software hét évvel ezelőtt gondoskodott róla, hogy a 8-bites érát idéző Retro City Rampage személyében egy tökéletes szellemi örököst kapjanak a rajongók, a Shakedown: Hawaii pedig ugyanazt a mintázatot követi, azzal a különbséggel, hogy amíg a Retro City Rampage inkább egy GTA-klón volt, addig a stúdió legújabb fejlesztése már önállóan is megáll a lábán.
A történet szerint mi egy cég vezérigazgatóját alakítjuk majd, aki az általa felépített birodalom mindennapos ügyeiben már nem vesz részt. Ezért is éri hősünket meglepetésként a telefonhívás, amikor egyik megbízottja közli vele, hogy cégei becsődöltek. és vagy lehúzza a rolót. vagy nagyon gyorsan kitalál valamit. Főhősünk egy igazi régi vágású fickó, így nem esik kétségbe, és azonnal szervezni kezdi az új lehetőségeket, de ahhoz, hogy ismét a csúcsra törjön, nincs válogathat az eszközök között, a legaljasabb és legolcsóbb maffiamódszerek is beleférnek majd. A lényeg, hogy újra pénzt termeljenek vállalkozásaink, hogy aztán az így szerzett vagyonból lényegében az egész várost bekebelezzük.
A Shakedown: Hawaii egyik legnagyobb erénye, hogy van stílusa. Nem, nem a 16-bites korszakot idéző látványra és a korszakot jellemző zenei betétekre gondolok (pedig azok is telitalálatok lettek), hanem azokra az önreflexív, mai társadalmunkat jellemző kikacsintásokra, amelyek kezdetben a történet mozgatórugói, később pedig a játék humorának szolgáltatnak alapot. Például vállalkozásaink pont azért csődölnek be sorra, mert nem követték le az aktuális technológiai fejlődéseket, így nagy meglepetés éri a CEO-t, mikor kiderül, hogy már senki sem kölcsönöz a videotékából videokazettákat, helyette mindenki streamingszolgáltatásokat vesz igénybe, de az is vicces kikacsintás, amikor az a feladatunk, hogy megakadályozzuk, hogy az Amazonra hajazó futárkocsik ingyenes kiszállítás keretein belül szállítsák házhoz a csomagokat. A játék tele van ilyen és ehhez hasonló ötletekkel, amelyek az esetek többségében végtelenül szórakoztató párbeszédekben teljesednek ki, bár az is igaz, hogy a Shakedown: Hawaii humorának színvonala sokszor úgy néz ki, mint egy szinuszgörbe.
A játékbeli cselekmény során a fő történetszál mellett természetesen mellékküldetéseket is teljesíthetünk, a fejlesztők által kigondolt struktúra viszont nagyon elnagyolt lett. Egyrészt hiába változatosak a kihívások, azok pár órányi játék után önismétlővé válnak. Másrészt pedig minden egyes teendő alig néhány másodperces feladatot ígér. Menj el A-ból B-be, ott győzz meg valakit, kenyerezz le valakit, vagy sározd be a kezedet, hogy aztán szívességet csikarj ki másokból. Ezen sajnos az sem segít, hogy három különböző hőst is irányíthatunk majd a történet során. A már említett CEO mellett annak semmirekelő fiát, a wannabe DJ-t, Scootert, illetve üzlettársunkat, Alt, aki engem leginkább Winston 'The Wolf' Wolfe-ra emlékeztetett. Egyikőjüknek sincsenek egyedi képességei és a küldetések típusa sem nagyon tér el.
A mellékküldetések hasonló vonalon mozognak, de ott meg inkább az a fő szál, hogy a Retro City Rampage térképénél háromszor nagyobb városban külön színnel jelölt épületeket, parkolókat, vállalkozásokat felvásároljuk vagy ha szükséges, erőszakkal megszerezzük. Ez utóbbi többnyire védelmi pénz beszedésén alapul, de ahhoz, hogy hatni tudjunk az üzletek tulajdonosaira, általában felfordulást kell csinálnunk, WC-papírral kell teletömnünk a lefolyókat vagy éppen a helyi bandát kell móresre tanítanunk, hogy megértsék, mostantól mi vagyunk az új főnökök.
Viszont a játék olyan erőszakosan tolja az arcunkba a sztorimódot, hogy sokszor teljesen megfeledkeztem arról, hogy annyi pénzt gyűjtöttem össze, hogy ideje új vállalkozásokat vásárolni. És itt jön ki a Shakedown: Hawaii másik komoly problémája. A gazdasági szekció ugyanis ugyanolyan elnagyolt, mint a küldetések. Egyszer sem történt olyan komolyabb galiba, amiből ne tudtam volna gond nélkül kilábalni, és miután napi bevételünk van, pillanatok alatt össze lehet annyi tőkét harácsolni, hogy könnyedén vegyük meg a jól tejelő üzleteket, telkeket, épületeket. Ráadásul ezt lehet még fokozni különböző szorzókkal is (például jobb, célzottabb hirdetések), így a játék néhány órája után olyan komoly mértékű lesz a napi bevételünk, hogy egyszerűen nem marad érdemi kihívás a későbbi játékra. Ezt némileg a felvásárolható javak mennyisége próbálja ellensúlyozni, csak az meg egy idő után nem ad elég motivációt.
A hibák ellenére viszont nagyon élveztem a játékkal töltött órákat. Baromi hangulatos az utcákat róni és Tony Montanaként saját birodalmat építeni, az érzéshez pedig rengeteget ad hozzá a körítés - ami egyébként sokkal jobban működik Nintendo Switchen vagy PlayStation Vitán. Ez a játék ugyanis érezhetően hordozható eszközökre lett tervezve: a fent említett problémák sem lennének annyira szembeötlőek, ha mondjuk útközben teszteltem volna a játékot, ugyanis nagy dózisban sokkal jobban kiütköznek a hiányosságok, és látszik, hogy a játékmenet és az egyes megoldások inkább a pár perces játékélményre lettek kihegyezve. De ha imádod a zsánert, akkor ez el ne riasszon, nem nyúlsz mellé akkor sem, ha nagygépeken válsz Hawaii urává!
A Shakedown: Hawaii Nintendo Switchre, PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation Vitára. Mi számítógépen teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.