My Friend Pedro teszt

Amikor magunkhoz térünk, fogalmunk sincs kik vagyunk. Mindössze egy banán lesz a segítségünkre, akinek az oldalán aztán kezdetét veszi a vérszomjas bosszúhadjáratunk, amit látványos, lassításokban gazdag akcióban élünk ki.

A Devolver Digital már évek óta bizonyítja, hogy nyugodtan lehet nála elborult ötletekkel házalni, jó eséllyel vevők lesznek rá. Úgy tűnik, a kiadó hitvallása egyelőre megjelent játékról játékra kifizetődik, elég ha visszagondolunk az elmúlt hónapok termésére, legyen szó egy csodálatos utazásról, egy fogságban tartott gorilla dinamikus, fülbemászó jazzre hangszerelt szabadulásáról vagy a Katana Zero Hotline Miamit idéző vérgőzös akcióorgiájáról. És hiába visszatérő elem a brutalitás, a trancsírozás a Devolver Digital legtöbb játékában, elvitathatatlan tény, hogy kiadott címeik koncepcionálisan mindig valami újat, valami egyszerű, de közben zsigerig hatoló újdonságot képesek nyújtani. Ez alól mostani tesztünk alanya sem kivétel, a My Friend Pedro pontosan beleillik a kiadó eddig ismert portfóliójába. Elborult koncepció, egyszerű, már-már jelentéktelenné zsugorodó történet és elképesztően látványos, véráztatta fegyverbalett várja a kíváncsi szempárokat.

A My Friend Pedro főhőse egy névtelen, maszkos alak, aki egy cellában tér magához. Fogalma sincs, hogy ki ő, ahogy azzal kapcsolatban sincsenek emlékei, hogyan keveredett Mitch, a Hentes fogságába. Egyedül egy banán nyújt majd némi támpontot, a beszélő déli gyümölcs ugyanis hasznos, a játékmenet megismeréséhez szükséges tanácsai mellett a papírvékony, természetesen teljesen elmebeteg és kiforgatott sztori alapjait is felvázolja. Motivációnkat is csak az ő elmeséléséből, tanácsaiból nyerjük, igaz, ebben a játékban nem a történet, hanem a játékmenet egyszerű, mégis zseniálisan megkomponált, légies szépsége nyújtja majd a motivációt.

A játék koncepciója ugyanis arra az egyszerű sémára van felhúzva, hogy főhősünkkel képesek vagyunk látványos, akrobatikus és balettre hajazó mozdulatsorokat egymásba fűzni, ami akkor teljesedik ki igazán, amikor mindkét kezünkben valamilyen mordályt fogunk, a szertornászok tornagyakorlatát meghazudtoló mutatványokra pedig a belassítás lehetőségével tesszük fel az i-re a pontot. A My Friend Pedro olyan, mint egy Mátrixba oltott Equilibrium. Előbbi a bullet time nyújtotta előnyökért és a látványért a felelős, míg utóbbi a művészetté fejlesztett gyilkolás szépségét képviseli. Éppen ezért nem is az a kérdés, hogy mindenkivel végzünk, hanem az, mennyire változatosan tesszük mindezt, ügyelve arra, hogy szorzónkat folyamatosan magason pörgessük. A játék gerincét ugyanis a pontszámok hajszolása adja, nem pedig a banán generálta bosszúhadjárat.

Ugyan az alapok végtelenül egyszerűek és könnyen elsajátíthatóak, ahhoz, hogy a toplistának akár csak a felsőbb régiójába kerüljünk, elképesztően koncentráltan és precízen kell kiviteleznünk a mozdulatsorokat. Itt jön be a My Friend Pedro egyik nagy gyengéje, az irányítás, ami PC-n billentyűzettel és egérrel botrányosan körülményes, de ahogy olvastam, Nintendo Switchen sem sikerült áthidalni az ebből fakadó frusztrációt. Mi PC-n teszteltük a játékot egy Xbox One-kontroller társaságában, de még itt is érezhető volt, hogy célozni és a mozgásokat kivitelezni, egymásba fűzni nem a legegyszerűbb feladat. Pedig nincs is felemelőbb annál, amikor az időlassítást előcsalva, látványos szaltók és félforgások egymásba fűzésével, dupla Uzival a kezünkben szórjuk az ólmot, hogy aztán földet érve a földön heverő benzines kannát egy kisebb társaság felé rúgva, a levegőben szétlőve robbantsuk darabjaira a többieket. És akkor még nem is beszéltem arról, amikor gördeszkán trükközve szórjuk az áldást vagy amikor egy serpenyőt egyetlen golyóval a levegőbe repítünk, hogy aztán a további lövedékek gellert kapjanak a serpenyőn, ezzel megszórva az óvatlan őröket.

Az ütemes elektronikus zene is remekül szolgálja az adrenalinpumpáló, sokszor paródiába hajló önfeledt gyilkolást, amit kisebb szakaszokra fejtörők, illetve platformer szekvenciák törnek meg. Utóbbi tud kellemetlen pillanatokat okozni, mert hiábavalóak névtelen hősünk kecses, akrobatikus mozdulatsorai, amikor az irányítás miatt nem mindig azt csinálja hősünk, amit mi szeretnénk. Szerencsére a tempót kicsit lassító és változatossá varázsoló platformer- és puzzle-betétek nincsenek az előtérbe tolva, így ritkán futunk bele ilyen szakaszokba. Ami viszont nagy erénye a játéknak, hogy a fegyverbalett nem válik önismétlővé. Az alkotók ügyeltek rá, hogy fokozatosan adagolják az újdonságokat, legyen szó új, szívósabb ellenfelekről, trükkökről, fegyverekről, csapdákról.

A My Friend Pedro eredetileg egy iskolai projektnek indult és Flash-játéknak készült. Óriási szerencse, hogy az alkotók meglátták benne a potenciált és mertek nagyot álmodni, a Devolver Digitalnak pedig nem győzünk hálálkodni, amiért a fejlesztők hóna alá nyúlt és támogatta álmaikat. A svéd DeadToast Entertainment ugyanis ügyesen ötvözi a több helyről kölcsönvett alkotóelemeket. A végeredmény egy, az elejétől a végéig baromi szórakoztató, sokszor nagyon elborult, groteszk, humoros alkotás lett. Az összképbe csak a megbotló irányítás rondít bele, de azért az sem annyira, hogy teljesen hazavágja ezt a szuper, elsőre olyan 4-5 órás élményt.

A My Friend Pedro PC-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi számítógépen teszteltük a játékot.

8.0

My Friend Pedro teszt értékelés 8.0

Pozitívumok:

  • Jó ütemben adagolt, változatos játékmenet
  • Adrenalint pumpáló zenei ütemek
  • Nem veszi komolyan magát
  • Alapszinten könnyen kivitelezhető, a Mátrix és az Equilibrium legjobb pillanatait idéző akcióorgia
  • A pontozási rendszer miatt újra és újra visszatérünk...

Negatívumok:

  • ...már csak azért is, mert őrülten nehéz a sok-sok szorzót elérni
  • Az irányítás kontroller hiányában borzalmas
  • A platformer szekvenciák néha frusztrálóak
18 komment - szólj hozzá!