The Dark Pictures: Man of Medan próbakör

  • Írta: Shifty
  • 2019. augusztus 13.
Link másolása
Az antológiának készülő The Dark Pictures első felvonása, a Man of Medan a látottak alapján az Until Dawn és a Quantic Dreamre jellemző interaktív történetmesélés szerelemgyerekének ígérkezik.

Ugyan a The Dark Pictures: Man of Medan megjelenése már a nyakunkon van, a Bandai Namco jóvoltából mégis lehetőségünk volt a premier előtt kipróbálni a játék egy nagyon apró szeletét. A próbaváltozat a Man of Medan cselekményének legelejéből adott bevezető kóstolót, ami pontosan arra volt alkalmas, hogy megismerkedjünk a főbb szereplőkkel, azzal, hogyan is működik majd a játékban a párbeszédrendszer, valamint a döntéseink milyen következményekkel járhatnak, és hogyan hatnak ki a cselekmény alakulására. A demó ráadásul nem csak szólóban, de a Shared Storynak nevezett módban is játszható volt, ami az alig 20 perces próbaváltozat alapján izgalmas próbálkozásnak tűnik, legalábbis az újrajátszhatósági faktorra biztosan jótékonyan hat majd.

De ne szaladjunk ennyire előre, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a történet hőseivel és a közöttük fennálló kapcsolatokkal, összefonódásban ugyanis nincs hiány. Alapvetően öt játszható főhőse lesz a Man of Medan sztorijának: ott lesz Alex és Brad, illetve Julia és Conrad, mint két testvérpár, akik csak szeretnének kikapcsolódni, így kibérlik egy Fliss nevű helybéli hajóját és kihajóznak a Csendes-óceán déli részére, ahol búvárkodhatnak és esetleg sikerül megtalálniuk egy rég elfeledett, legendás második világháborús hajó roncsait. Számításaikat aztán két dolog is keresztül húzza: egyrészt érkezik egy hatalmas vihar, másrészt az éj leple alatt megtámadja őket egy háromfős kalózcsapat, akik túszul ejtik a társaságot, remélve, hogy némi váltságdíj ütheti majd a markukat. Innentől kezdve pedig minden a feje tetejére áll, az igazi bajok azonban csak akkor kezdődnek, amikor a társaság és elrablóik a viharos óceánon belebotlanak egy kísértetjárta, elhagyatott hajóba. 

Ami a játékmenetet illeti, abban a Supermassive Games megtartotta az előző játékait is jellemző konvencionális megközelítést. Az alapok egyértelműen az Until Dawnból lettek átemelve, legyen szó a történetvezérelt cselekményről vagy éppen a természetfeletti horrortémáról és a B-filmes klisékről. Most is döntéseket kell hoznunk, amelyek olykor életről és halálról fognak dönteni, illetve most is kapunk majd rengeteg, egyébként borzasztóan idegesítő QTE-szekvenciákat. Ez utóbbi kapcsán muszáj megjegyeznem, hogy már-már teljesíthetetlenül gyorsak és váratlanok a QTE-betétek, amelyek rendszeresen sikertelen kivitelezést eredményeznek. A cselekmény persze nem áll meg, de ha például ezen múlna egy karakter élete, akkor az meglehetősen bosszantó lenne. 

A megvalósítás talán azzal védhető, hogy a Supermassive Games igyekezett nagyon filmszerűvé tenni az élményt, így döntéseinket sokszor pillanatok alatt, azonnali, első érzésre kell meghoznunk. Kétségtelen, hogy az így kapott végeredmény pont azt tükrözi, amit a való életben is mindenféle hezitálás nélkül hoznánk meg és így még hatásosabb, ha döntésünkkel komolyabban belenyúlunk a sztori és a karakterek sorsának alakulásába. Mégis úgy gondolom, hogy az állandóan elhibázott QTE-szekvenciák inkább rontják az amúgy is minimálisra szabott játékélményt, ezért lehetne kicsit megengedőbb, segítőkészebb a játék. Az egyértelműen inspirációként szolgáló Quantic Dream-játékok, mint például a Detroit: Become Human sokkal ügyesebben kezelték ezeket a szituációkat.

Döntésekből ráadásul nem lesz hiány, az alig húszperces demó során is rengeteg alkalommal állít látszólag meghatározó választás elé a játék. Például kerüljük a konfrontációt, vagy próbáljuk meg felvenni a kesztyűt a hajónkat elfoglaló kalózokkal szemben? Adott helyzetben próbáljunk meg eljutni a mentőcsónakhoz, és a többieket hátrahagyva hívjunk segítséget, vagy ragadjunk kést, és próbáljuk meg előbb biztonságba helyezni a többieket? Vagy amikor a partiőrséggel beszélünk rádión, hogy információt kérjünk a közeledő viharról, akkor hazudjuk, hogy minden a legnagyobb rendben, vagy kérjünk segítséget? Bárhogy is döntünk, minden esetben rengeteg kimenetele lehetséges a karakterek lépéseinek, ami a Shared Story jóvoltából hatványozottan igaz lesz.

Ebben a játékmódban ugyanis úgy van lehetőségünk végigjátszani majd a történetet, hogy online, társunkkal karöltve, a történet kezdetén egy adott karaktert kiválasztva éljük át a történéseket. Lesznek helyzetek, amikor egy légtérben lesznek a választott karakterek, de rengeteg olyan szituáció is akad majd, amikor térben elszeparálva kell helyt állnunk és ilyenkor fogalmunk sincs, mi történik a másikkal. Ez abból a szempontból ügyes húzásnak tűnik, hogy így kulcsfontosságú jelenetek egész soráról maradunk le, vagyis garantált, hogy legalább még egy alkalommal végig fogjuk játszani a játékot, ráadásul a másik döntése akár befolyásolhatja társunk saját döntését is.

Viszont az egész élményt csorbítja, hogy a látottakat voice chaten alaposan ki lehet tárgyalni, amivel pont, hogy elveszíti az élét az egész kezdeményezés. Legalábbis amikor Sirdanival kipróbáltuk ezt a játékmódot és szembesültünk a történet elbeszélésének ötletes megközelítésével, konkrétan lépésről lépésre meséltük egymásnak, éppen ki mit lát, és hogyan döntött. És pontosan azért, mert annak tudatában igyekeztünk meghozni saját döntéseinket, hogy az kihatással lehet a másik által látott és tapasztalt történésekre. Megközelítés kérdése, lehet ezt az interaktív történetmesélés egyik úttörőjének is tekinteni, de azért még kicsit botladozik ez a megoldás.

Sajnos a próbaváltozat pont akkor ér véget, amikor a vihar jóvoltából belebotlunk a titokzatos, elhagyatott hajóba, így a döntések meghozatala és a QTE-részek mellett a játékmechanika más aspektusaival nem ismerkedhetünk meg. A karakterekről sem tudunk meg igazán sokat, sőt, döntéseink miatt a közöttük lévő kapcsolatok alakulása sem volt még tetten érhető, pedig ugye a játék még erre is nagyon odafigyel. Ellenben a felvázolt események, a játszható szereplők egyéni vonásai, a meghozható döntések sokasága és változatossága alapján feltételezhetjük, hogy az Until Dawnhoz hasonló élményben lesz majd részünk a végleges változatot játszva.

A The Dark Pictures: Man of Medan augusztus 30-án jelenik meg, méghozzá PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A sajtónak szánt demót mi PC-n próbáltuk ki.

Kapcsolódó cikk

1.
1.
zozo76hun
akar a detroit/beyond. itt is tobbet lesel mint amennyit jatszol...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...