Stranger Things 3: The Game teszt

Link másolása
Az első két évadhoz hasonlóan az idei Stranger Things évad is kapott egy saját játékot, melyben hőseinket irányítva mi is részesei lehetünk a kalandnak. Sajnos, ezúttal sem sikerült túl emlékezeteset alkotni.

A filmekből, sorozatokból készült játékok a mai napig nem örvendenek jó hírnek. Ezek a címek általában időre készülnek, és még ha látvány szempontjából meg is felelnek a kor követelményeinek, a játékmenet legjobb esetben is csak közepesre sikerül. A Netflix népszerű sorozatának, a Stranger Thingsnek idén mutatták be a harmadik évadát, melyhez – az előző szezonokhoz hasonlóan – játék is készült. A fenti eszmefuttatásom alapján nem számítottam túl sok jóra, és bár a játék nem lett katasztrofális, azért a jótól is távol áll.

Mielőtt jobban belemennék a játék elemzésébe, hozzá kell tennem, hogy a Stranger Things 3 játék nem teljes áron került fel a virtuális boltok polcaira. Platformtól függetlenül (az adaptáció PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Switchre jelent meg) alig 20 euróért be lehet szerezni teljes áron, akciósan pedig már a feléért is láttam. Ezt fontos volt megjegyezni, ugyanis a tartalmat is ennek meglelően értékeltem.

A játék a sorozathoz hasonlóan erősen épít a nosztalgiára, így egy pixeles külsővel megáldott, de modern játékelemekkel teletűzdelt címet kapunk. A cím egyfajta beat 'em up, ahol a karaktereket váltogatva, különféle képességeiket kihasználva kell kiiktatni az ellenfeleket. Kapunk egy félig-meddig nyitott világot, Hawkinst, ahol a sorozatból megismert 12 szereplő valamelyikével kalandozhatunk. Itt küldetéseket vállalhatunk el, melyekben általában valakit vagy valamit kell megkeresni, vagy egy adott területet kell az ellenfelektől megtisztítani. A fő missziók szorosan követik a sorozat történéseit, de a mellékes feladatokban megismerhetünk olyan sztorikat, amiket a tévében nem láthattunk.

Az akció sajnos nem túl izgalmas, általában kimerül egy gomb nyomogatásában, amivel a közelharci vagy távolsági fegyvereket használhatjuk. A készítők próbálták feldobni a kalandokat egyszerűbb fejtörőkkel, de ezek túlságosan is könnyűek ahhoz, hogy szórakoztatónak lehessen nevezni őket. A többszereplős történetnek hála nem csak egyedül vághatunk neki a kalandnak, hanem egy barátunk is becsatlakozhat mellénk. Kooperatív módban – főleg ha mindketten rajongtok a sorozatért – határozottan jobb szórakozásnak tűnik a Stranger Things, de sajnos a játékmenet ettől függetlenül túl egyszerű és túl könnyű, így pedig hamar unalmassá válik. Hawkins felfedezése hamar kifullad, a harcrendszer pedig nem elég élvezetes ahhoz, hogy a hosszabb időre a képernyő elé szegezzen minket.

A Stranger Things legnagyobb hibája, hogy túlságosan is kötődik a sorozathoz. A játékban a harmadik évadot játszhatjuk végig, az események pedig pont ugyanúgy történnek, ahogy a sorozatban is láttuk. Azaz ha megnézted már az epizódokat, akkor nem fog semmi meglepetés érni a végigjátszás során, ha pedig még nem láttad őket, akkor meg ugye minek játszanál a játékkal a sorozat megtekintése előtt. Ezen lehetett volna segíteni pár extra jelenettel vagy az amúgy jelenlévő mellékküldetésekkel, de ezek annyira nevetségesek és bugyuták, hogy nem igazán hiszem, hogy kiszolgálják a rajongók kíváncsiságát. Egy példa: az egyik korai mellékküldetésben Billynek hamburgert kell szerezni a plázából, mert ha nem tesszük, akkor nem enged többet be minket az uszodába…

A Stranger Things a pixeles grafikájával a retró hangulatot próbálja elkapni, ami egy bizonyos ideig egész jól sikerül neki. Elsőre vicces és érdekes megnézni a tévében már látott jelenetek pixeles változatát is, de egy idő után kifullad, a játék végéig meg pláne nem tart ki. Olyan ez, mint amikor lelkes rajongók megcsinálják a GTA: Vice City oldalnézetes pixeles változatát, melyet érdekességképpen szórakoztató megnézni egy ötperces videóban, de bizonyára csak nagyon kevesen lennének, akik így játszanák végig a játékot. Nos, körülbelül itt is ez a helyzet.

A játék szavatosságával amúgy nincs gond, hiszen végigtolhatjuk az egész évad sztoriját benne, csak az a baj, hogy kedvünk nem lesz hozzá. Az egész játékmenet, meg az újrakevert átvezetők egy-másfél óra alatt kifulladnak, a sztori pedig annyira görcsösen ragaszkodik a sorozathoz, hogy nincs benne semmi meglepetés. Az alacsony ár ellenére sem tudom ajánlani a Stranger Things 3: The Game-et, mert bár a hangulat a helyén van, minden más szempontból csúfosan elbukik. Talán ha egy szintén rajongó haverral megpróbálkoztok vele, kellemes élmény lehet, de teljes áron semmiképpen sem ajánlom.

A Stranger Things 3 The Game PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre jelent meg. Mi utóbbin teszteltük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...