Wolfenstein: Youngblood teszt

A DOOM-hoz hasonlóan ebben a generációban a Wolfenstein-sorozatot is rebootolták, hogy modern játékelemekkel és a mutatós grafikával új életet leheljenek a szériába. A 2014-ben megjelent Wolfenstein: The New Order az utóbbi évek egyik legjobb FPS-e, ráadásul a svéd MachineGames nem csak kiváló játékmenetet, de egy emlékezetes történetet és világot is megalkotott. Az alig két éve megjelent folytatás sajnos csak megközelíteni tudta az előd érdemeit, és bár egyértelműen nem egy rossz játékról beszélünk, valahogy a rajongók és a kritikusok is többet vártak tőle.

A MachineGames egy ideje már trilógiában gondolkodik, a most megjelent Youngblood alcímmel ellátott felvonás azonban nem a rebootolt széria záróepizódja, hanem egy spin-off. Bár a történet közvetlen folytatása az előző epizódoknak, a cselekmény azonban egyszerű, inkább csak az univerzumépítést szolgálja. Szerencsére a kiadó szó szerint vette a „nem teljes értékű folytatás” kifejezést, így a játék nem csak a sztori szempontjából van megcsonkítva, hanem az árcédulán is vágtak picit, így újonnan is 40 euró/dollárért beszerezhető.

A történet ezúttal az alternatív 80-as években játszódik, azaz jó húsz évet ugrunk előre az időben az előző epizódhoz képest. Az Egyesült Államok felszabadult a náci megszállás alól, a világ egy része azonban még mindig szenved Hitler csatlósainak elnyomásától. Az előző részek főhősének, B.J. Blazkowicznak az ikerlányai felnőttek, és bár harcra készek, éles bevetésen még nem vettek részt. Blazkowicznak azonban egy párizsi akció során nyoma veszik, a lányok pedig látva édesanyjuk és az FBI tehetetlenségét, elszöknek otthonról, hogy maguk keressék meg édesapjukat, és végre élesben is kipróbálják magukat.

A játékban ezúttal a cselekmény nem kap túl nagy hangsúlyt, a fent leírt alapokkal nagyjából az első egy órában megismerkedünk, utána pedig az akció és a felfedezés kapja a főszerepet. Ettől függetlenül a játék világa továbbra is remekül kidolgozott és átgondolt. A fejlesztők ezúttal is hihetetlen munkát fektetettek abba, hogy elhiggyük, tényleg ilyen lenne a nácik által uralt alternatív 80-as évek. Saját márkákat, zenéket, sőt még filmeket is kitaláltak, hogy autentikussá varázsolják játék univerzumát - nekem a kedvenceim a valós popslágerekhez hasonló német nyelvű muzsikák voltak. A visszafogottabb cselekmény ellenére tehát továbbra is kidolgozott a Wolfenstein világa, sőt a nyitottabb játékmenetnek hála picit jobban el is merülhetünk benne.

Nyitottabb játékmenet? Bizony, a Wolfensteint is elérte az open world-mánia, vagy legalábbis a spin-off keretein belül lehetőséget kaptak a fejlesztők, hogy picit kísérletezzenek az alapformulával. Nem kell GTA-szerű hatalmas területre gondolni, inkább a Destiny bolygóihoz hasonló felépítést kell elképzelni. A Youngblood helyszínéül szolgáló Párizs szektorokra van bontva, ezeket pedig nagyjából szabadon járhatjuk be. A nagy helyszínek között rövid töltési idővel kell számolni, utazni pedig a metróállomásokon megtalálható táblák segítségével tudunk.

A fejlesztők jól belőtték a pályák méretét, ugyanis elég nagyok ahhoz, hogy el lehessen veszni rajtuk és szabadnak érezzük magunkat, de nem építették akkorára őket, hogy az alapvetően közelharcra kihegyezett lövöldözés kényelmetlenné váljon. A játék fejlesztésében a svéd csapatnak a Dishonoredről és Preyről elhíresült Arkane Studios segédkezett, ez pedig a pályatervezésen egyértelműen meglátszik. Nem csak a nyitottabb helyszínek, de a szűkebb pályák is összetettebbek, mint az előző részekben, így több taktikázásra van lehetőség, ez pedig segít abban, hogy ne váljon olyan hamar monotonná a lövöldözés.

Az első küldetés teljesítése után hamar megkapjuk a fő célunkat: elfoglalni a három Brothernek nevezett Párizs fölé magasodó tornyot. Hogy ezekhez hogyan férünk hozzá, vagy miként jutunk be, az teljesen ránk van bízva, ettől függetlenül azonban nem ajánlott azonnal nekimenni a tornyoknak. Előtte érdemes beszélgetni a különféle karakterekkel a hubként szolgáló katakombákban, akiktől mellékküldetéseket vehetünk fel. Ezek egyrészt segítenek a fejlődésben, mivel pénzt és XP-t is kapunk értük, másrészt hasznos tippekhez jutunk, hogyan érdemes megközelíteni a tornyokat.

A játékba került egy egyszerűbb fejlődési rendszer, valamint az ellenfelek feje fölött is láthatjuk immár, hogy hozzánk képest mennyivel erősebbek. Bár a küldetések nincsenek szinthez kötve, és bármikor teljesíthetjük azokat, azért nem érdemes két-három szintnél lejjebb nekikezdeni az ajánlottnál. XP-t a küldetések teljesítéséért kapunk, de jutalmazhatnak minket szimpla fejlesztési pontokkal is, amiket a képességfán költhetünk el. A kinyitható képességek már ismerősek lehetnek az előző epizódból, így ezek túl nagy meglepetést nem fognak okozni, emiatt pedig picit erőltetettnek éreztem magát a rendszert. Olyan érzésem volt, mintha ez a szintezés csak időhúzásnak került volna, a játékba, hogy ne tudjunk azonnal nekimenni a fő küldetéseknek.

A mellékes feladatokat sem találtam túl érdekesnek, ugyancsak időhúzásnak éreztem őket. A missziók eligazítása nincs is leszinkronizálva, két mondatban összefoglalják, mit és honnan kell összeszedni, majd indulhat a darálás. Ez azért is szomorú, mert mint korábban írtam, a nácik által megszállt Párizs részletesen kidolgozott helyszín, de érdekes küldetések, karakterek valamint események nélkül sajnos kihasználatlan marad.

A fentebb leírt újdonságok mellett a Wolfenstein alapmechanikái nem változtak, a gunplay továbbra is kiváló, az akció pedig ezúttal is pörgős. Teljes mértékben sikerült a nagyobb pályákat a játékmenethez igazítani, így kiváló harcokban lesz részünk. Az intenzív küzdelmeknek azonban megvan a hátránya is egy ilyen nyitott világban: monotonná és fárasztóvá válhatnak, ezt pedig sajnos a Youngbloodban nem sikerült kiküszöbölni. Mivel a pályák csak nem állhatnak üresen, a töltések között az ellenfelek felélednek, emiatt pedig egy-egy csatát négyszer-ötször is meg kell majd vívni. Én egy idő után már inkább elszaladtam előlük, mert nagyon nem volt kedvem sokadszorra is kitakarítani egy-egy előőrsöt.

Még nem ejtettem szót a Youngblood egyik legnagyobb ötletéről, mégpedig hogy a játékot kooperatív módban is végigjátszhatjuk. Sőt, igazából az volt az érzésem, hogy bár egyedül is el lehet lavírozni, mégis inkább egy barátunkkal érdemes nekivágni a címnek. A kiválóan megtervezett pályákat csak egy másik játékossal karöltve lehet igazán kihasználni, valamint a harcok sem válnak annyira monotonná, ha van aki segítsen. A Buddy Passnek köszönhetően ráadásul elég csak egyszer megvenni a játékot, barátunk pedig ingyen csatlakozhat mókához.

A Youngbloodot, az előző részhez és a DOOM-hoz hasonlóan id Tech 6 hajtja meg, és nagyobb helyszínek ellenére sem kell lemondanunk a 60 fps-ről (természetesen ez alól a Switch kivétel). Az alap PS4-en szaggatásokkal és lassulásokkal csak a nagyobb harcok esetében találkoztam, de nem volt egyáltalán zavaró, nagyjából úgy futott, mint a The New Colossus. Kooperatív módban Shiftyvel játszottam, és bár nekem nem akadtak technikai jellegű problémáim, az ő játékát több hiba is akadályozta. Volt, hogy elment nála a hang, míg máskor a stabil netkapcsolat ellenére laggolni kezdett a játék, sőt egyszer kis is dobta mellőlem. Egészen sok javítás érkezett már a játékhoz, vagyis a fejlesztők szorgosan javítják a problémákat, de még a minap is találkoztam egy teljesen érthetetlen fagyással egyszemélyes módban.

Érezhetően egy kicsit kísérletezős kedvükben voltak a készítők a Wolfenstein: Youngblood fejlesztésekor. Az újítások nekem tetszettek, de azért egy normális történet nagyon hiányzott a játékból, valamint kihasználatlannak éreztem a helyszínt is. Bár a mellékküldetésekkel együtt el lehet lenni akár 15 órát is a Youngblooddal, a kidolgozatlan missziók miatt könnyen monotonná válhat a rengeteg lövöldözés, főleg, hogy egy-egy helyszínen többször is végig kell menni. A hibái ellenére sorozat rajongóinak mindenképpen érdemes ránézniük a játékra, de a nyomott árnak és a Buddy Passnek köszönhetően a kooperatív játékok szerelmeseinek is megérheti az árát.

A Wolfenstein: Youngblood PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre jelent meg, mi a Sony konzolján, az alapgépen teszteltük.